1. oldal

„2050-et írunk. A mágia ereje és a mágikus lények visszatértek a földre. Az ősi fajok ismét megjelentek. Tündék, orkok, varázslók és félelmetes sárkányok keresik a helyüket egy olyan világban, ahol az emberek a gépekkel összeolvadva halálos városi ragadozókká váltak. A multinacionális megatársaságok pedig nagy mennyiségben halmozzák fel az egyetlen dolgot, mely igazi értékkel bír – az információt.”

Ezt olvashatjátok ’A hatalom titkai’ című trilógia első kötetének hátulján, ami majd 20 évvel ezelőtt jelent meg. Az idő elképesztően rohan, de a Shadowrun valahogy még ennyi év után is hiteles világ maradt. A ’múlt jövője’, mondhatnánk, de Jordan Weisman valami olyat talált ki, amit még ma is nyugodt szívvel tudunk ajánlani egy sci-fi-fantasy rajongónak. Talán már nem hangzik túl menőn a rojtos szintibőr dzseki és a kiberdekkekre is ráfér egy kis leporolás, de a vízió még megállja a helyét. Miért e bevezető? Mert ez a játék egy ajándék a Shadowrun rajongóinak. Mondhatnánk, hogy „persze, bárki nekiállhat, még akkor is, ha most hallja először azt a szót, hogy Shadowrun”, de még ha a gameplay miatt élvezhető is a játék, akkor sem az igazi. A Shadowrun Returns nem csak a franchise nagy visszatérése a videojátékok világába, hanem régi ismerősök és legendás karakterek sztárparádéja is egyben.

Már az elején beköszön nektek a SNES játék főszereplője, Jake Armitage, de dekázhattok Svindlerrel (avagy Dodgerrel az említett alaptrilógiából), a Magányos Farkasból pedig ott van a jéghideg elf boszorka (Lynne Telestrian) és a „kis” családja… sorolhatnánk napestig a neveket, de sokkal jobb úgy találkozni velük, hogy nem számítotok rájuk. Amit most megkaptunk ezzel a játékkal, sztorival, árnyvadászattal, hívjuk akárhogy is, de új szinonimát adott a leplezetlen rajongói szolgálatra. Ugyanakkor nem lehet rá emiatt haragudni, mert még annyi minden mást is nyújt a Shadowrun Returns.

Igazi ízes sci-fi noir sztorit tálal. Az idő előrehaladtával egyre érdekesebb lesz és egy pillanatra sem ereszt el. Nem is akarunk túlzottan belemenni, amit eddig írtunk az elejéről és a karakterekről, már bőven elég. Azt tudni kell róla, hogy ez a játék nem törekszik arra, hogy bedobjon egy hatalmas nyílt világba, vagy felfedeztesse velünk Seattle minden egyes négyzetcentijét, és nem is a rengeteg választási lehetőségről és döntésről szól. A Shadowrun Returns arra fókuszál, hogy egy nagyszerű sztorit adjon át, hamisítatlan Shadowrun atmoszférát teremtsen és taktikus körökre osztott gameplayt nyújtson. Ezeket pedig sikerült teljesíteni Weisman csapatának abból a mindössze 1,8 millió dollárból, amit Kickstarteren összedobtunk nekik. A játék azért nem tökéletes, de nem okoz csalódást.

Az atmoszféra azonnal magával ragad, a sztori jól kidolgozott, a beszélgetésekben kifejezésre juttathatjuk karakterünk személyiségét, csak kár, hogy arra már egyszerűen nem volt erőforrásuk, hogy komolyabb társkarakter rendszert hozzanak össze. Rengeteg felbérelhető vadász közül választhatunk, de nem igazán léphetünk velük interakcióba, leszámítva azt a néhány alkalmat, amikor a sztori keretein belül szegődnek mellénk. Persze semmi sem ért meglepetésként, hiszen mondták, hogy ez nem fog beleférni a keretbe, mint ahogy a szinkron sem.

2. oldal

A játékélményre térve először talán jegyezzük meg, hogy a körökre osztott stratégia műfaja most éli a reneszánszát. Nem olyan rég érkezett az XCOM, itt a Shadowrun, de hamarosan jön a Wasteland 2 és a Divinity: Original Sin is, csak hogy néhányat említsünk.

A karakterfejlődés rendszere viszonylag jól eltalált, a fajválasztás komoly korlátozó tényezőként jelenik meg a képességek válogatásánál, de ez egyáltalán nem tartott vissza minket attól, hogy troll rigót (Rigger) indítsunk. Lehet, hogy sosem használhat majd S típusú távirányítható repülőgépet (nem mehet 6 fölé az intelligenciája), de sebaj – gondoltuk - majd kompenzálunk valahogy. Ami nem tetszett, az az volt, hogy túlságosan nyitott a képességfa. Bármilyen irányba el lehet menni, hiába választjuk ki az elején, hogy rigók szeretnénk lenni, utána még oszthatunk dekázásra, mágiára, bármire! Ez persze lehet, hogy sokaknak pozitív dolog, de nekünk nehéz volt megemészteni, hogy kigyúrt trollunk, név szerint ’Tiny a kibertitán’, egész jó rigó és mellette még dekás is, egy olyan kiberdekkel a hátán, mint Svindler Fuchija. Belátjuk, hogy a fejlődési rendszert nagyon nehéz optimalizálni, hiszen ha az ember túl ritkán lép szintet (vagyis kap karmát), az sem jó, és sokan vannak, akik szeretik a „tápolást”.

A képességek, a harc, a pályák tervezése viszont nagyon jól ment a csapatnak. Az egyik legjobb pálya az volt például, amikor egy cég - amit most nem nevezünk meg - egyik épületébe betörünk valamiért, és két színtéren folyik a harc. Tartanunk kell az ellenfelek rohamát, amíg a dekásunk a mátrixban küzd a rondábbnál rondább jegek (jég=JG=jelenlét gátló) tömkelegével. Elképesztő hangulatos és intenzív, amint néhány körönként váltunk a két front között. A dekás éppen küzd egy fekete jéggel, már csak hajszálon függ az élete, közben pedig közelítenek felé a való világban az előre nyomuló őrök rohampuskákkal, de még pont leszedjük őket a szófa felett kibukva egy sörétes szórással („Spray and Pray my friend”, jeeeee). Abban biztosak lehettek, hogy lesz pár nagyon izgalmas, kihegyezett árnyvadászat. Ezekre egyébként nagyon ajánlott jól felkészülni, mielőtt elindultok, mert akció közben nem mindig szerezhettek utánpótlást (elsősegély csomagok, gránátok stb.)! Egy gyakorlott árnyvadásznak persze ezt mondanunk sem kell.

Összességében a játék nehézségén viszont még lehetne kicsit finomítani. Aki már legalább egy körökre osztott stratégiai játékot végigjátszott, annak ajánlott a ’Hard’ fokozat. Ezen jó eséllyel meg fog murdelni néhányszor, egy ilyen játék pedig akkor jó, ha van egy-két pálya, aminek többször is neki kell menni. Az elején egyébként még akkor is boldogultok nehéz fokozaton, ha egy 4 fős vadászatra három karakterrel mentek.

Az ellenőrzőpontos mentési rendszer elsőre kicsit szokatlan, de a végére teljesen ki lehet vele békülni. Bármikor visszapörgethetitek a játékot az általatok választott ellenőrzőpontra, ami előtt ha nem akarjátok, hogy a frissebb állásotok elvesszen, érdemes biztonsági mentést csinálni arról.

A grafikai dizájnra egy rossz szót sem tudunk szólni, nagyon jó ránézni a Shadowrun Returns-re. Egy alacsony költségvetésű 2D-s játékhoz képest ennél szebbet nem nagyon tudunk elképzelni. A karakterek lehet, hogy nem túl kidolgozottak, de erre igazából nincs is szükség, hiszen messziről fogjátok őket nézni, a rajzolt portréik pedig olyan gyönyörűen meg vannak csinálva, mint a környezet, ami elképesztően részletesen ki van dolgozva mindenhol. A zene is remek, szóval a külsőségekre 5-öst érdemel a Harebrained Schemes.

Ezzel ellentétben a bugok miatt már jár nekik egy kis dorgálás, mert belefutottunk néhányba. A játék bonyolultságából és műfajából kiindulva pedig mi azt mondjuk, hogy kicsit talán sokba is. Mentségükre legyen mondva, hogy éppen most futott be tőlük egy frissítés, ami már az első patch-et részletezi. Dicséretes, hogy ilyen gyorsan igyekeznek javítani/kiegyensúlyozni a játékot, reméljük, hogy továbbra is tartják még ezt a tempót. Ha már itt tartunk, erre szükség is lesz. Miért? Mert a ’Dead Man’s Switch’ hiába nagyon jó sztori, de rövid! Ezért cserébe nem is teljes áras a játék, 4000 Ft körül mozog. Emögött igazából az van, hogy nem sikerült elkészülni a második vadászattal, amit a támogatók – akiknek a többsége 4000 Ft-nál többet hagyott ott a készítőknél –, természetesen megkapnak „ingyen”. A ’Berlin DLC’ várhatóan október végén jelenik meg.

3. oldal

A Shadowrun Returns-ben az eddig leírtaknál sokkal több potenciál van, köszönhetően a fejlesztői készletnek, amit adtak a játék mellé. Az eszközkészlettel bármit meg lehet csinálni, tisztán látszik, hogy maguk az alkotók is ezzel dolgoztak. A jó hír pedig az, hogy már két nappal a megjelenés után kezdtek feltünedezni az első szárnypróbálgatások. Többek között egy kezdeményezés arra is, hogy megalkossák a régi SNES játékot a szerkesztővel. A Steam Workshop-on tehát rövidesen megkezdi a második életét a játék, nekünk pedig az az érzésünk, hogy bőven lesz részünk remekbe szabott, felhasználók által készített kalandokban.

Összességében az új Shadowrun lehet, hogy lineáris (igazából a régiek is azok voltak) és egy egész kicsit kiforratlan még, de rengeteg lehetőség van benne. Ennek a játéknak a sztori a lelke, az pedig nagyon jó volt és a játékélmény sem maradt el. Aki a Shadowrunt szereti, annak kötelező darab, aki pedig még nem találkozott vele, annak ajánlott egy kicsit „művelődni”, mielőtt belevágna ebbe a kalandba, már amennyiben az élmény egészét magáévá szeretné tenni.

[italic]Platformok: PC (egyelőre, de jön még Mac-re, Linuxra, iPadra és Androidos táblákra is)

Tesztelt platform: PC[/italic]