A szellemek, vagy kísértetek az ókor óta részét képezik a hiedelemvilágunknak. Szóhasználatban démonként is megjelennek, ami természetfeletti entitást, jellemzően gonosz, tisztátalan szellemet jelent, a keresztény felfogásban ártalmas spirituális entitásnak tekintették, amely az embert megszállhatja, átvéve felette a hatalmat, befolyásolva tetteit. Érdekes, hogy ugyanez az ógörög szó korábban szellemet vagy isteni erőt jelölt és itt még nem kapcsolódik hozzá az a negatív jelentés, amelyet a későbbiek folytán kapott.
Más kultúrákban is megjelentek ezek a lények, entitások: a perzsáknál jó és rossz szellemek is voltak, izedek és dewek, akik Ormuzd (a jóság megtestesítője) illetve Ahriman (a pusztító szellem, a rossz) országában laknak. A hinduizmusban a raksaszák és az aszurák (gonosz szellemek) tekinthetők démonnak, de megjelennek a Japán folklórban is, ahol a hitodamák olyan tűzgömbök, amelyek főként az éjszaka közepén láthatóak, a levegőben lebegve. A nevüket Japán mondákból kapták, ahol ezek „a halottak lelkei, melyek elváltak a testtől”.
Szintén ismerős lehet Szent Elmo tüze, ami egy meteorológiai jelenség, de kísértet helyett tulajdonképpen egy koronakisülésről (az elektromos áram egy megjelenési formája) van szó, amely zivataros időben léphet fel. Ha filmekből, irodalmi alkotásokból indulunk ki, a kísértetek testetlen lények, lelkek, energiák - innen ered a 19. századbéli ektoplazma elképzelés is. A miértekre is megpróbáltak választ találni spiritiszták, teológusok, okkultisták és egyéb gondolkodók, gyakran tudományos eszközök bevetésével is.
Az elvégzetlen feladatok, a bosszúvágy, a céltalan bolyongás, a pokoli büntetés elől való bujkálás gyakori magyarázat. A magyar mitológiában a lidérc (lúdvérc, lüdérc, lidróc, lederc) néven jelenik meg, de egy világszerte ismert regényben is megtalálható a szó, ugyanis J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című regényében a Gonosz szolgáit a Nazgûlokat a szerző az eredeti műben is Ringwraith-nek nevezte el, amit a magyar fordítás, ennek megfelelően Gyűrűlidérc-ként vitt tovább.
Holtakkal pedig sok dolgunk lesz, hiszen ők képezik legénységünk és csapatunk tagjait. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy a jó részüket előbb vissza kell rángatnunk a semmiből – vagyis hát arról a helyről, ahová a holtak mennek miután elpusztították őket. Fő ellenlábasunk az inkvizíció lesz, akik elképesztő lelkesedéssel irtanak mindent, amit korruptnak, fertőzöttnek vélnek és valljuk be, a minket mozgató erők és hatalmak távol állnak a dogmákba foglalt erényektől és attól az égetően perzselő fénytől, amit a fanatikusok mindenhová magukkal visznek.
A történetben, kalózokhoz méltóan aktív szerepet kap egy elhalálozott legendás kapitány és az ő általa összeharácsolt kincs is. Mindezt pedig egy olyan hajó fedélzetén utazva kergetjük, ami öntudatra ébredt és aktív segítőként vesz részt a kalandban.
A Mimimi Games-nél nem is lehetne jobb kezekben egy stratégia/taktikai játék, ami időzítésre és lopakodásra, csapatmunkára van kihegyezve. A Desperados 3 és a Shadow Tactics: Blades of the Shogun bebizonyította, hogy az ilyen stílusú játékok a vadnyugaton, a feudális Japánban és a Karibi térségbe helyezve is működnek. Szomorú hír, hogy 15 évnyi működés után a Mimimi szünetet tart, de érthető okokból.
Az alapítók és sokan a fejlesztők közül inkább szeretnének a családjukkal és a saját lelki egészségükkel foglalkozni és nem vágnának bele egy újabb több éves fejlesztési ciklusba egy új játékkal. A The Cursed Crew persze nincs veszélyben, kapni fog patcheket és csiszolásokat, de újabb játékra mostanában nem számíthatunk tőlük.
A Shadow Gambit:The Cursed Crew játékmenete szinte semmit nem változott a fejlesztők korábbi címeihez képest, ebben az esetben viszont ez jó hír. Egy kicsiszolt és jól összerakott keret mellé ugyanis „már csak” szereplők és egy jól felépített világ kell, hogy a történettel nyakon öntve kész, élvezhető játékot kapjunk. Az élőholt kalózkodás is úgy indul, hogy hatalmas túlerő ellen vesszük fel a harcot.
Pár dolog azért kiegyenlíti az erőviszonyokat: a taktika, a lopakodás, embereink különleges képességei és az a tény, hogy hajónk képes az időt eltárolni és visszarepíteni minket. Ez utóbbi amúgy egy szépen, a történetbe ágyazott mechanika, ami konkrétan a quicksave és a quickload gombokat rejti és persze elengedhetetlen egy olyan játékban, ahol másodpercek alatt változnak a körülmények.
A különféle feladatokhoz, küldetésekhez hatalmas, jól kidolgozott szigeteket kapunk, ami persze jól szervezett őrjáratokkal, katonákkal, mesterlövészekkel, papokkal és novíciusokkal van tele. Változatos feladatokat és helyszíneket kapunk, bár ez utóbbinál éreztem egy kis zavart. Egy szigetre ugyanis többször is visszatérünk, mellékküldetések is szólnak ugyanoda és csak az menti meg a teljes ismétlődéstől, hogy a terület más-más részén kell ügyködnünk és tényleg nem kötelező végig pusztítani a terepet minden esetben.
Sőt, a játék a maga módján támogatja azt, hogy céltudatosan és a lehető leggyorsabb, leghatékonyabb úton jussunk el a hőn áhított fekete gyöngyig vagy a célpontként kijelölt inkvizíciós katonáig.
Társaink mind képességben, mind jellemben meglehetősen vegyes és színes képet mutatnak. Így csatlakozik hozzánk egy magától eltelt nemes lélek, aki át tudja venni mások teste felett a hatalmat, egy kapitányi álmokat dédelgető, teleportálásra is képes kincsvadász hölgy, egy profi szakács-ninja egyenesen Iga tartományból, vagy épp egy hajóágyút magával cipelő amazon, aki az ellenséget – de akár a társait is – ágyúgolyóként használja. A taktikánkat nagyban befolyásolja, hogy kikkel szállunk partra az adott bevetésen, de alapvetően, minden nehézsége ellenére győzelemre vagyunk ítélve, ugyanis nem igazán találtam lehetetlen helyzettel.
Lehet, (sőt, biztos) hogy türelmesen ki kell várnunk a megfelelő pillanatot, az is gyakran előfordul, hogy másik irányból kell próbálkozni, sőt, a tervezett „lebukás” és a lopakodás időleges sutba dobása is a repertoár része, a lényeg, hogy mi kerüljünk ki a végén győztesként a harcból. A Shadow Gambit:The Cursed Crew hangulatos, izgalmas és minden benne van, ami egy jó, lopakodós/taktikai akciójátékhoz kell, főleg, ha mindig is egy élőhalott-kalóz csapatra vágytunk.