Mindig érdekes látni, hogy egy videojáték konzol mennyivel olcsóbb, mint egy ugyanolyan teljesítményű számítógép (kivétel persze a Nintendo gépei, de az más kategória).

Míg a PC-nél minden egyes hardverelemen megvan a gyártók maga haszna, egy tömeggyártott konzolnál sokkal olcsóbban lehet tartani a költségeket, ennek megfelelően pedig, ha szeretnék, akár profit nélkül továbbadhatják a felhasználóknak, hiszen az igazi bevételeik a szoftver eladásokon lesznek.

A Sony most viszont bajban van a PS5 árazásával a Bloomberg értesülései szerint. A Playstation 3 és az Xbox One indulásánál is látszódott, hogy nem jó ötlet drágábban adni konzolt, így nem szeretnének túl magas összeget mondani, de jelenleg egy PS5 előállítása körülbelül 450 amerikai dollárba fog fájni, míg a PlayStation 4 $399-ba került indulásnál az IHS Markit adatai szerint 381 dolláros gyártási költség mellett.

Az előállítási költség ilyen mértékű emelkedése nem volt bekalkulálva a Sony-nál a PlayStation 5 esetében. A problémát az jelenti, hogy hatalmas a kereslet a piacon a DRAM és a NAND flash memóriák iránt, főleg az okostelefon gyártók részéről. A Samsung például minden 5G-s Galaxy S20-ba legalább 12GB RAM-ot fog belerakni az Egyesült Államokban, így egyértelmű verseny van a gyártókapacitások megszerzése iránt (a Sony szerint a koronavírus nem lesz kihatással a PlayStation 5 ütemtervére nézve). Továbbá a konzol hűtése is drágább az átlagosnál, hogy ne legyen probléma az erős hardver terhelése alatt sem.

Az igazi probléma ott kezdődik, hogy az új Xbox-nak sincsen ára. Ha Sony lépne először, valószínűleg a Microsoft azonnal alálicitálna. Ha pedig szükségtelenül alacsony árat mond, akkor saját magával tolna ki fölöslegesen.

Éppen ezért lehetséges, hogy a végén a Microsoft fogja megszabni a következő generáció díjszabását és lehet szándékosan olyan alacsony összeget mond, ami alá a Sony se tud lemenni és még veszteséges is lesz a konzol előállítási költsége. Viszont erre az eshetőségre a Microsoftnál a kezdetek óta készülnek és nem véletlenül tolják a GamePass előfizetést ösztönző marketing kampányokat. Az alacsonyan tartott konzolárnál a legfontosabb, hogy minél több aktív felhasználója legyen egy platformnak, a multiplayert és játékokat biztosító Gold és GamePass (később még az xCloud is) együtt pedig jóval erősebb kombináció, mint a csak PS Plus-ra épülő multiplayer szolgáltatás a Sony részéről.

Phil Spencer korábban egy podcastban mesélt arról, hogy ő nem akarta még leleplezni az új Xboxot, de a marketingesek meggyőzték, hogy nagyobb lesz az eszköz visszhangja és a piaci jelenlétük is nőhet, ha azt az E3 előtt meglépik és utólag kiderült számukra, hogy jól döntöttek.

A visszafelé kompatibilitásra nagy hangsúlyt fektetnek továbbra is, ő már az új gépet használja a régi játékokra is, ám még nem tökéletes a rendszer, néha fagynak nála a dolgok.

A podcastban a VR-ról is beszélt, hogy ő maga szereti a technológiát, sőt, nagyon szeretné, hogy a VR piac nagyobb legyen és ha ez megtörténik, az új Xbox azonnal támogatni is fogja a szemüvegeket, de ez az indulásnál nem lesz várható, mert az elsődleges céljuk, hogy minden funkció tökéletesen működjön. Nem akart tiszteletlennek tűnni, rengeteg ismerőse dolgozik a VR-ral és támogatja is őket, egyszerűen csak tisztázni szerette volna, hogy mit várhatnak a vásárlók.

Az biztos, hogy a Microsoft nem szeretné elveszíteni a most következő generációt és mindent meg fog tenni, hogy a Sony-nak nehéz döntést kelljen meghoznia, ezzel pedig mi potenciális vásárlók végeredményben csak nyerhetünk.

A Microsoft talán az E3 idejére fogja véglegesíteni az árat, ami leghamarabb június 9-én lesz esedékes.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

41 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
nanotek
nanotek
2020. febr. 17. 14:43
#5

500 dodóból, hogy hoznak ki high-end PC verést én azért azt meglesném. De már vacilàlnak az árral. Mondjuk ki nyugodtan, amit akarnak bele nem fog beleférni 500-ért, erre a nyakam rà. Most meg majd próbálnak egymás alá licitálni.. Mindenesetre várjuk ki a végét ennek boxmeccsnek, mert nincs eldőlve, de ha tippelnem kéne, akkor PíSz V.

predike07
predike07
2020. febr. 17. 18:01

Nem is akarnak egy fullos PC-t elverni.Annyi,hogy azon az áron amin a konzol kapható lesz ugyanannyiért egy PC-t nem lehet összerakni ami tudja a konzol szintjét.
Nekem ez így jött le.
Más kérdés,hogy minőségileg mit fog produkálni az új cucc?Ilyen szűkös keretből tuti voltak áldozatok minőséget illetően.

ErvintheOne
ErvintheOne
2020. febr. 16. 12:44
#4

Én nem értem, hogy 2020-ban,hogy nem tudjákaz árat megszabni 500 dollárban, mikor egy csúcskategóriás okostelefon is bőven 1000 dollár felett van. Én úgy látom, hogy a következő konzolgenerációban nem az lesz a mérvadó, hogy melyik konzol lesz az olcsőbb, hanem melyik fog majd jobb játékpalettával előrukkoni, és ahogy visszanézem ezt a konzolgenerációt, az emberek nagyobb eséllyel fogják a PS5-t választani mint az új XBOX-ot még akkor is ha éppen drágább lesz.

rosscowka
rosscowka
2020. febr. 23. 11:24

@PARASZT Az oszt igen. nincs pénze pc-re azért vesz konzolt. Grat. Ülj a 60cm monitorod előtt oszt játsz egyedül valami torrentezet szart, ami összeomlik vagy kilép, jobb esetben vírusos. Én meg a haverokkal vagy a gyerekkel játszom 150cm tv-n, és még élvezzük is. Amúgy ezt pc-ről írom, tehát ez is van.

j.panzer
j.panzer
2020. febr. 16. 12:11
#3

Kérdés: most, hogy nincs Kinect, ez azt jelenti, hogy nem leszenek ugrabugra játékok??

Csak azért, mert nekem a játék platform, az a PC, de ilyen ugrabugra játékokra terveztem, hogy beszerzet egy konzolt. De ha nem lesz ilyesmi, akkor felejtős.

csabi02
csabi02
2020. febr. 16. 16:07

@j.panzer Én is.

axe
axe
2020. febr. 16. 10:36
#2

végén meg olcsóbb lesz pc-t építeni mint a híresesn olcsó konzolt megvenni, hozzá meg gamepass meg ilyen-olyan előfizetéseket venni, hogy tudják multizni. hátradőlök, és nézem hogy fog megnyilvánulni itt is a kapitalizmus :D

rosscowka
rosscowka
2020. febr. 23. 11:33

@nightmare13 128-ból nem fog venni olyan gépet, ami viszi a legújabb gémeket, míg a konzol igen :). azt se feledjük, hogy a konzolon 2-3-4en is játszhatunk egyszerre, ráadásul 2x-3x nagyobb "képernyőn", mint pcre izgult kolléga.

cheatergs
cheatergs
2020. febr. 16. 9:20
#1

Nem úgy volt, h veszteségesen nem lehet adni terméket, mert az piacellenes v mi a duma?

s_otto
s_otto
2020. febr. 16. 15:56

@Avisto

A ps és xbox biztos. Ezekről szól a hír.

Vissza az oldal tetejére