Bevezető

Az Intel az idei CES előtt nem sokkal lerántotta a leplet második generációs Core sorozatú processzorairól, amelyek LGA-1155-ös processzorfoglalatba illeszkednek és a középkategóriától a csúcsig lefednek mindent. Az újdonságok az első generációs Core sorozatú processzorokhoz képest több szempontból is fejlődtek, hogy pontosan miben, azzal ezen az oldalon foglalkozunk.

Vágjunk is bele a dolgok közepébe, nézzük, hogy melyek a legfontosabb különbségek az első és a második generációs Core sorozatú processzorok között. A sort a fizikai különbségekkel indítjuk, majd áttérünk az architektúrával, illetve a lapkakészletekkel kapcsolatos eltérésekre is.

[bold]Az új processzorokhoz új processzorfoglalat jár

[/bold]

Az első nem éppen elhanyagolható változás az az, hogy a friss Sandy Bridge processzorok LGA-1156-os helyett immáron LGA-1155-ös tokozást használnak, ami azért fájó pont egy Lynnfield vagy Clarkdale processzortulajdonos számára, mert jelenlegi alaplapját mindenképpen le kell cserélnie, ha Sandy Bridge architektúrára épülő processzort szeretne vásárolni. Más kérdés, hogy átlagfelhasználói szemmel nézve nem biztos, hogy megéri váltani, de erre majd a cikk végén mindenképpen visszatérünk.

Az már tehát biztos, hogy az új processzorokhoz új alaplapra van szükség, de azért van egy jó hír is. Az LGA-1156-os és LGA-1155-ös processzorfoglalatok körül elhelyezett processzorhűtő-rögzítő furatok furatközéppontja megegyezik, tehát az új processzorhoz nyugodtan használhatjuk LGA-1155-ös processzorhűtőnket, persze nem árt figyelembe venni az adott CPU hűtőteljesítményét, nehogy baj legyen a későbbiekben az elégtelen hűtés miatt.

[bold]Kettő- és négymagos kiszerelésben kerülnek forgalomba az újdonságok, beépített videóvezérlővel

[/bold]

Első körben a négymagos változatok váltak elérhetővé, így most mi is ezekkel foglalkozunk. Lényeges újítás, hogy a Sandy Bridge processzorok esetében a grafikus vezérlő nem külön lapkán foglal helyet, ahogy azt láthattunk anno a kétmagos Nehalemeknél, ezúttal minden egy szilícium lapkán van: processzormagok, memóriavezérlő, IGP, PCI-E vezérlő.

A Core i5-ös és Core i7-es sorozatú Sandy Bridge processzorok nagyjából 995 millió tranzisztorból állnak, magfelületük pedig nagyjából 216 négyzetmilliméter. A processzorok 32 nm-es high-k metal gate gyártástechnológiával készülnek. Az Intel újdonságainak megfelülete kisebb, mint a 45 nm-es Intel Lynnfield és a szintén 45 nm-es gyártástechnológiával rendelkező AMD Deneb processzoroké, ami azért nagy szó, mert a Sandy Bridge egységek belsejében egy integrálv videóvezérlő - és még sok más - is helyet kap.

[bold]A processzorok számozása

[/bold]Az új központi egységeknél a számozás is megváltozik valamennyire, de az alapok már ismerősek lehetnek. Egy-egy processzor neve az Intel Core szócskákat követően tartalmazza a processzor osztályát (i3, i5 vagy i7), amit egy négyjegyű szám követ. A korábbi modellek háromjegyű számozásával ellentétben a Sandy Bridge modellek négyjegyű száma mindig kettessel kezdődik, ami azt hivatott jelezni, hogy második generációs Core sorozatú egységekről van szó. A számozás egyértelműen alakul: minél nagyobb számot találunk a processzor nevében, annál előkelőbb helyen foglal helyet az egység a képzeletbeli ranglétrán és annál nagyobb teljesítményt várhatunk el tőle. A kategóriák olyanok mint a Nehalemeknél, az i3-as modellek kétmagos egységek lesznek HyperThreadinggel, de Turbo Boost nélkül. Az i5-ös kétmagosok már megkapják a Turbo Boost-ot is, akárcsak négymagos társaik, ám utóbbiaknál le van tiltva a HT (hasonlóan a Core i5-7xx szériához). A dobogó legfelső fokán most is a Core i7-es processzorok állnak, amik mind négymagosak és képesek profitálni a Turbo Boost és a Hyperthreading nyújtotta előnyökből is. Korábbi hírünk tartalmazza a 29 darab új processzor pontos specifikációit is, amiből kiderül, hogy mire is számíthatunk az újdonságokkal kapcsolatban.

A processzor nevének végén opcionálisan egy betűjelzés is taláható. Amennyiben ez egy "K" betű, akkor szorzózár-mentes processzorról van szó, amelynél a CPU szorzóját 16x-os értéktől 57x-es értékig szabadon állíthatjuk. A következő lehetséges jelölés a "T", amit az energiatakarékos modellek kiváltságának tekinthetünk, hasonlóan az "S"-hez. Előbbibe csak maximum 45W-os processzorok férnek bele, amiknél az IGP órajelét is csökkentették, míg utóbbiak csak "simán" energiatakarékos modellek.

[bold]Nagyfokú rendszerintegráció

[/bold]

A processzormagok és az IGP mellett PCI Express 2.0-s vezérlő (16 csatorna) és memóriavezérlő is helyet kap a processzor tokozásán belül, azaz a Sandy Brige esetében nagyfogú integrációról beszélhetünk. Az egyes összetevők processzor tokozásán belülre történő integrációjával sokkal kompaktabb rendszerek születhetnek, ezzel együtt a platform energiafelhasználása is alacsonyabb lehet, sőt, ez az integráció az összteljesítményre is jótékonyan hat, ugyanis az egyes összetevők közötti kommunikáció hatékonyabbá és gyorsabbá válik.

A memóriavezérlő esetében hivatalosan DDR3-1333 MHz-es (egyes mobil egységeknél DDR3-1600 MHz-es), kétcsatornás memóriatámogatás kiaknázására van lehetőség, a maximálisan engedélyezett üzemi memória feszültség pedig a korábbi 1,65V helyett most már 1,5V lett. Ennél magasabb feszültség alkalmazása esetén károsodhat a processzor memória vezérlője, ezt nagyon fontos észben tartani.

A hivatalosan támogatott memória órajeleknél magasabb órajel is beállítható, legalábbis a P67-es lapkakészlettel ellátott alaplapoknál. A H67-es modelleknél DDR3-1333 MHz-es memória órajelnél magasabb alkalmazására nincs lehetőség, kivéve, ha emeljük a BCLK órajelet, ami nagyjából annyit ér, mint halottnak a csók. Hogy miért? Ezt pár bekezdéssel lejjebb elmondjuk.

[bold]Turbo Boost 2.0

[/bold]Az új processzorok esetében a gyártó természetesen nem mondott le a Turbo Boost technológiáról sem: elkészült az eljárás 2.0-s változata, amely elődjénél sokkal komplexebben és hatékonyabban működik. A Turbo Boost 2.0 esetében a technológia lelkét képező algoritmus a korábbinál magasabb órajelek elérését teszi lehetővé Turbo Boost módban és rövid ideig – különböző tényezők figyelembevételével – azt is megengedi, hogy a processzor a névleges TDP-jét túllépje a maximális teljesítmény érdekében. Amennyiben az üresjáratban ketyegő Sandy Bridge rendszeren elindítunk egy alkalmazást, akkor a Turbo Boost 2.0 technológia jóvoltából a processzor egy ideig a névleges TDP értékét túllépi, így extra sebességre tehetünk szert mindaddig, míg a magok hőmérséklete el nem éri az előre meghatározott szintet, ekkor ugyanis a chip védelme érdekében a rendszer visszaveszi a korábban alkalmazott órajelet, hogy a processzor ismét „beleférjen” a meghatározott TDP keretbe és a magok visszahűljenek.

A technológia előnye, hogy azok az alkalmazások, amelyek rövid ideig helyeznek a rendszer vállára extrém terhelést, még tovább gyorsulnak, de a hosszabb feladatok elvégzésénél nem lesz látványos javulás. A Turbo Boost 2.0 esetében az IGP órajelének növelésére is lehetőség van, amennyiben a processzormagok nem maximális kihasználtság mellett üzemelnek, azaz a TDP keret lehetőséget ad az IGP órajelének növelésére.

A Turbo Boost 2.0 mellett természetesen a Hyper-Threading eljárás is helyet kap a Sandy Bridge processzorokban, így minden mag több szálon tud dolgozni, de most is lesznek olyan, olcsóbb modellek, amikben ezt a szolgáltatást letiltják.

[bold]Frissülő architektúra, AVX utasításkészlet

[/bold]

A Sandy Bridge processzorok esetében elég jelentős változtatásokat eszközöltek a mérnökök, sok apróságot a nulláról építettek fel, nem az előző architektúrát alapul véve. Erre többek között az új AVX utasításkészlet miatt volt szükség, ami az eddigi SSE feldolgozókhoz képest már dupla szélességgel rendelkezik: 128 vs. 256 bit. Ezzel még nagyobb párhuzamosításra nyílik lehetőség, ami az olyan programokban amik használják majd az új utasításkészletet, akár dupla sebességet is jelenthet.

A gyorsítótárak mérete változatlan, de megjelent egy régi-új cache is, amibe a már dekódolt mikro-utasítások kerülnek, így tehermentesítve az utasításfeldolgozás első szakaszát. Továbbfejlesztették az elágazásbecslés hatékonyságát is, ami mivel eddig is 90% felett volt, nem hordoz jelentős gyorsulást, de minden apróság számít. A Sandy Bridge-ok esetében a betöltő (load) és a tároló (store) egységek szimmetrikusak, ami annyit jelent, hogy a processzor nem csak egy, hanem egyszerre két 128-bites load vagy store utasítás kezelésére képes, természetesen órajelenként.

A némileg megnövelt sebesség, az AVX, stb. elég nagy belső sávszélességet kíván, így most már egy gyűrű típusú belső kapcsolata van a legújabb generációnak, amiben minden "megálló" (mag) 96GB/s-os sebességgel tud küldeni és fogadni adatot, így a teljes gyűrű sebessége a magok számától függ.

[bold]

Megújult az Intel HD Graphics

[/bold]

Az Intel mérnökei komoly fejlesztéseket végeztek a Sandy Bridge processzorok integrált videó vezérlőjén is annak érdekében, hogy az egység még versenyképesebb lehessen, és így az átlagfelhasználók számára az előző generációs megoldásoknál még vonzóbbá válhasson. A gyártó az új processzorok esetében kétféle Intel HD Graphics egységet kínál: az Intel HD Graphics 3000-es modell két shader tömbbel rendelkezik, amelyek egyenként hat, azaz összesen 12 shadert kínálnak a rendszer számára, míg az Intel HD Graphics 2000-es sorozatú megoldás esetében az egyik shader tömböt deaktiválják, így a rendszer összesen 6 shaderrel gazdálkodhat majd. A gyártó a HD Graphics shadereit kissé átalakította, így az új Intel HD Graphics IGP-k a korábbinál akár kétszer nagyobb számítási teljesítmény elérésére is képesek, hála a nyolcutas vektorfeldolgozóknak.

A DirectX 10.1-es és OpenGL 3.0-s támogatással érkező újdonságok esetében fontos újítás, hogy az InTru 3D technológiának köszönhetően a rendszer most már Blu-ray 3D támogatással is bír. A technológia kiaknázásához természetesen H67-es lapkakészlettel ellátott alaplap kell, hiszen a P67-es megoldásokkal szemben a H67-es termékek tartalmaznak FDI-t (Flexible Display Interface) is, ami az alaplap D-Sub/DVI/HDMI/DisplayPort videó kimeneteit összekapcsolja az IGP-vel. Az IGP esetében jelenleg tény, hogy nem támogatja az OpenCL, a DirectCompute és az OpenGL ES 2.0-s technológiákat, de ezek többségének támogatását a későbbiek folyamán igény esetén felveheti a gyártó a repertoárba. Ez utóbbit természetesen driverfrissítéssel tudja majd megoldani a vállalat, ha akarja.

A másik fontos újítás a Quick Sync Video névre hallgat és tulajdonképpen nem kínál mást, mint hardveres videó transzkódolást.  A Quick Sync technológiát egy dedikált hardveregység biztosítja. A technológia jóvoltából gyorsabban átkódolhatják majd a felhasználók különböző videóikat egyik formátumból a másikba, de eközben némi minőségromlásra esetenként számítaniuk kell, mint az a hasonló elven működő videó kódoló technológiák esetében már megszokott. A Quick Sync Video átlagfelhasználók számára, gyors videó kódoláshoz tökéletes megoldás lesz és a hírek szerint több neves gyártó is kínál majd szoftvereket a funkció kiaknázásához.

Az új Intel HD Graphics IGP természetesen a különböző videó formátumok hardveres gyorsítás mellett történő lejátszására is képes lesz.

[bold]A tuning kérdése

[/bold]Az Intel az új lapkakészletek esetében egy jelentős változtatást eszközölt, amellyel tulajdonképpen rendesen keresztbe tett a tuning szerelmeseinek. Az órajeleket egyetlen, a PCH belsejében elhelyezett órajel generátor állítja elő, így az órajel módosítása hatással van a SATA vezérlőtől a PCIe vezérlőn át a Sandy Bridge processzor alap órajeléig minden órajelre, ez pedig teljesen aláássa a sikeres tuning lehetőségét.

A Sandy Bridge processzorok 100 MHz-es alap órajelének módosításával az említett összetevők órajelei is növekednek, így 103-105 MHz-nél nagyobb órajel emelésre nem igazán van mód, igaz, néhol 110 MHz körüli eredményekről is lehet olvasni, de ez még mindig siralmas eredmény ha a processzor órajelét nézzük. A legnagyobb „tuning”, amiről eddig hallottunk, egészen pontosan 115 MHz-es volt. Vegyünk alapul egy Core i7-2600-as processzort. Ha a 100 MHz-es BCLK órajelet 105 MHz-re emeljük, akkor a processzor órajele „félelmetes" mértékben, 3,4 GHz-ről egészen 3,57 GHz-ig növekszik, azaz tulajdonképpen nem is beszélhetünk igazi tuningról.

Az egyetlen épkézláb lehetőség - a Turbo Boost órajel emelésén kívül, ahogy azt a fenti dia is mutatja - az, hogy beszerzünk egy „K” sorozatú Sandy Bridge processzort, amelynél a processzor szorzóját könnyedén tudjuk felfelé módosítani, így alaplaptól függően már van esélyünk némi tuningra, sőt, akár még komolyabb órajel-emelés is sikerülhet, ahogy a fenti ábra mutatja.

Fontos újítás, hogy nem csak a processzor szorzóját és magfeszültségét kell emelnünk, hanem a TDP korlátot is feljebb kell emelni annak érdekében, hogy sikerrel járjunk. Ugyanez a megállapítás akkor is igaz, ha nem szorzózár-mentes processzort próbálunk tuningolni, hanem a Turbo Boost 2.0 órajelét módosítjuk.

[bold]Jönnek az új lapkakészletek is

[/bold]MIvel fentebb már említettük, hogy a friss processzorok új tokozással érkeznek, így nem lehet túl nagy meglepetés, hogy az új CPU foglalathoz új lapkakészletek is tartoznak. Az Intel a Sandy Bridge processzorok és a hozzájuk tartozó lapkakészletek bejelentésekor összesen 29 darab processzort és tízféle lapkakészletet mutatott be. A lapkakészletek közül számunkra most kettő lesz fontos: az egyik a P67, a másik a H67.

[bold]P67 és H67: ők már elérhetőek

[/bold]

A hatos sorozatú lapkakészletek – amelyek egyébként a Sugar Bay platform alapjául szolgálnak – számos fontos újítást tartalmaznak ötös sorozatú elődeikhez képest: mostantól nem 2,5 Gbps-os, hanem 5 Gbps-os, PCI Express 2.0-s csatornákat kapunk, amik jótékonyan hatnak majd mind az USB 3.0-s, mind pedig az extra SATA 6 Gbps-os portok sebességére, a külső vezérlő chipek ugyanis kétszer akkora sávszélesség felett rendelkezhetnek majd, mind eddig. Az új lapkakészletek közül a H67-es alaplapok egyetlen x16-os, míg P67-es társaik egyetlen x16-os vagy két x8-as sávszélességgel működő PCI Express 2.0 x16-os portot kínálnak majd a felhasználók számára, ahogy az a blokkdiagramon is látszik. Utóbbinál, vagyis a P67-nél ennek köszönhetően mind az SLI, mind pedig a Crossfire multi-GPU technológia alkalmazására lehetőség nyílik a megfelelő alaplapokon.

A 16 PCIe 2.0-s szállal rendelkező vezérlő persze a processzorban van, de szétválasztani két x8-asra csak a P67 esetében lehet. A két lapkakészlet között további fontos különbség a már fent említett FDI is, ami a processzorban elhelyezett IGP kihasználásához kell: a H67 esetében rendelkezésre áll az FDI link, azaz működésre fogható az IGP, a P67-es alaplapoknál viszont nem.

A két lapkakészlet a fent említett fontos különbségektől eltekintve nagyjából azonos lesz. Mindkettő rendelkezik HD audió vezérlővel, Gigabites Ethernet vezérlővel, valamint kínálnak SATA 6 Gbps-os és 3 Gbps-os portokat és USB 2.0-s csatlakozókat is. Natív USB 3.0-s támogatás természetesen ezúttal sincs

A hatos sorozatú lapkakészletek természetesen a mobil szegmensben is feltűnnek, ahol a Huron River platform részeként lesznek jelen. A platform a friss lapkakészletek mellett új vezeték nélküli vezérlőkkel és a fentebb már bemutatott Sandy Bridge alapú mobil processzorokkal alkot majd komplett, teljes értékű rendszert.

[bold]Z68: a jövő zenéje

[/bold]A korábbi hírek alapján már az is tudható, hogy a nem is oly távoli jövőben érkezik a Z68-as lapkakészlet is, ami tulajdonképpen nem lesz más, mint egy FDI linkkel ellátott P67-es megoldás. A Z68 esetében a P67 minden kedvező tulajdonsága elérhető lesz, de vele ellentétben már a H67-ről ismert FDI link is rendelkezésre áll majd, vagyis a Z68-asok képesek lesznek a Sandy Bridge processzorban elhelyezett IGP kiaknázására. A lapkakészlet egyfajta SSD Caching funkciót is kínál, amely most úgy tűnik, hogy SSD-ből és HDD-ből álló hibrid rendszerek alapjául szolgálhat. A technologiát a Rapid Storage driver 10.5-ös verziója támogatja majd először és a hírek szerint abban rejlik majd a lényege, hogy egy SSD meghajtót és egy HDD-t egy nagy meghajtóvá alakíthat majd a rendszer és az adatmozgás hatékony irányításával megpróbálja kihasználni mindkét adattároló előnyeit.

A Z68-as lapkakészlet az idei év második negyedévében érkezik. Az egyelőre nem világos, hogy a 10.5-ös Rapid Storage driver érkezésével a fent említett technológia elérhető lesz-e a P67-es és H67-es alaplapoknál is, de rövidesen kiderül.

[bold]Jön az X68 is, persze nem LGA-1155-ös processzorfoglalattal.

[/bold]

Ha már szóba került a jövő, akkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az idei év harmadik negyedévének végén vagy negyedik negyedévében jön az LGA-1366-os processzorfoglalat utódja is, amely LGA-2011 néven válik majd ismertté. A friss processzorfoglalathoz az X68-as lapkakészlet tartozik majd, mint arról egyik korábbi hírünkben már beszámoltunk.

A rövidnek éppen nem nevezhető bevezető után nézzük, pontosan milyen processzorokkal fogjuk összeereszteni az Intel legújabb büszkeségeit.

Tesztkonfiguráció

A megmérettetés folyamán az alábbi összetevőket használtuk. Minden esetben az elérhető legfrissebb BIOS-t és az elérhető legfrissebb drivereket hívtuk segítségül, hogy naprakész eredmények születhessenek.

[bold]

Alaplapok:

[/bold]

[list type="unordered"]

[*]ASUS P8P67 Deluxe

[*]ASUS M4A88TD-M/USB3

[*]ASUS M4A89TD-PRO

[*]ASUS P7H55

[*]Gigabyte H67M-UD2H

[*]Gigabyte X58-UD3R

 

[/list]

[bold]Processzorok:

[/bold]

[list type="unordered"]

[*]Core i7-2600K

[*]Core i7-920

[*]Core i7-860

[*]Core i5-760

[*]Core i5-2300

[*]Phenom II X6 1055T

[*]Phenom II X4 925

 

[/list]

[bold]Memória:

[/bold]2 x 2 GB Patriot DDR3-1600 MHz (CL9-9-9-24, 2T);

3X 2 GB Kingmax Hercules DDR3-1600 MHz (CL9-9-9-24, 2T);

A memória modulok a H67 teszt alkalmával 1333 MHz-es órajelen üzemeltek. A Core i5-760-as processzor esetében a P7H55-ös alaplapban a modulok friss BIOS mellett is csak DDR3-1333 MHz-es órajelen voltak hajlandóak elindulni, a Core i7-860-as modell esetében azonban már a DDR3-1600 MHz-es órajel is választható volt. A P67-es alaplapoknál és a Phenom processzoroknál minden esetben DDR3-1600 MHz-en, CL9-9-9-24 2T időzítéssel működtek a modulok.

Videokártya: GeForce GTX 470

Merevlemez: Western Digital 160 GB (SATA 3 Gbps)

Optikai meghajtó: NEC DVD ROM

Tápegység: Chieftec 850W

Operációs rendszer: Windows 7 Home Premium x64

Videokártya driver: GeForce 260.99

 

Szintetikus tesztek: CPU és RAM

Az alábbiakban pár népszerű tesztalkalmazás segítségével próbáljuk megvizsgálni, hogy milyen teljesítménykülönbséget kínálnak az új Core sorozatú processzorok első generációs társaikhoz és a rivális AMD két népszerű processzorához képest.

[bold]AIDA 64

[/bold]

Az AIDA tesztprogramja korábban a Sandy Bridge tesztrendszeren számtalan alkalommal kifagyott, ám a legfrissebb béta változatok már stabilak, így lehetőségünk volt ezzel is mérni. A fenti táblázatból jól látszik, hogy memória vezérlő milyen szép fejlődésen ment keresztül. A CPU Queen eredmények már kissé érdekesebbek: it a Core i5-2300-as modellt többen is elverik, de a Core i7-2600K derekasan állja a sarat. A PhotoWorx teszt, amely a memória alrendszert és a processzort is igénybeveszi, már rendet tesz a mezőnyben. Összességében elég vegyesre sikeredett a kép. A CPU AES teszt alkalmával a második generációs Core sorozatuk kriptografikus motorja elég szép eredményt mutat fel, de ez nem meglepő, hiszen hasonlót már a Clarkdale és Arrandale processzorok esetében is láthattunk, amelyek szintén rendelkeztek hardveres AES gyorsítással.

[bold]Sisoft Sandra

[/bold]

A Sisoft Sandra legfrissebb kiadásának segítségével a processzorok multimédiás és aritmetikai teljesítményét vizsgáljuk, valamint megnézzük azt is, hogy a rendszer mekkora memória sávszélességgel gazdálkodik. Az alábbi diagramok segítségével a memória késleltetéssel kapcsolatban és az adattitkosítási teljesítménnyel kapcsolatban is információkhoz lehet jutni.

A multimédiás- és a számítási teljesítmény vizsgálatakor egy kissé felborult a papírforma. Odáig rendben van, hogy a multimédiás teszt alkalmával a Core i7-2600K végzett az első helyen, de rögtön mögötte már a Core i7-860-as modell futott be, míg őt pici lemaradással a Core i7-920 követi. A Core i3-2300-as processzor körülbelül a Core i5-750-nel van egy szinten, ami ugyanúgy HT nélküli és alapórajele is 2,8GHz. A számítási teljesítményt vizsgáló tesztben az architektúra apró változtatásai miatt azért már képes legyőzni elődjét az új Core i5, és a hatmagos Phenom is előkelőbb helyen végez.

Memória sávszélesség tekintetében cseppet sem meglepő, hogy a háromcsatornás beépített memóriavezérlővel ellátott Core i7-920 vitte a pálmát, viszont mögötte felsorakoznak a második generációs Core sorozatú processzorok is, amelyek között szinte csak minimális különbség mutatkozik. Memória késleltetés tekintetében az első három helyezett ugyanaz, ám a Core i7-920 itt már csak a második helyet tudja elcsípni, ugyanis beelőzi őt a Core i7-2600K.

[bold]

[/bold]

Az adattitkosítási sebesség ellenőrzésekor a második generációs Core sorozatú processzorok csúnyán elhúztak a mezőnyből, ugyanis ők külön célhardvert alkalmaznak a feladat teljesítéséhez, így komoly előnyben vannak vetélytársaikkal szemben. Hasonló hardveres egységet a Clarkdale modellek is alkalmaztak. Az SHA256-os teszt alkalmával ismét felborul a rend, de az első helyezett továbbra is a Core i7-2600K marad. A Core i5-760, a Core i7-860 és a Phenom II X6 1055T nagyot domborít ebben a tesztben és megelőzik a Core i7-920-as processzort, méghozzá látványosan.[bold]

wPrime

[/bold]A következő alany a wPrime, amellyel kétféle tesztet is lefuttattunk.

A Core i7-2600k ellentmondást nem tűrve első helyen végez, a második helyre pedig egyik tesztben a Core i5-2300 esett be, a másik tesztben pedig a Core i7-920 került a dobogó második fokára. Érdekes, hogy mennyire közel helyezkedik el egymáshoz a Core i7-920 és a Core i5-2300-as modell teljesítménye. A mezőny többi résztvevője hozza a tőle elvárható szintet, így rájuk most nem térünk ki.

[bold]HyperPI

[/bold]

A HyperPI a SuperPI Mod köré épül és PI értékének számolásával terheli a processzort, méghozzá elég tisztességesen.

Ahogy az a táblázatból is látszik, itt már valami egészen megmagyarázhatatlan sorrend alakult ki a versenyzők között. Érdekes lesz látni, hogy a valós alkalmazások mely diagramokhoz lesznek közelebb.

Kódolás és renderelés

[bold]CineBench R10 és R11,5

[/bold]

A népszerű renderelő tesztprogram, azaz a CineBench esetében mind az R10-es, mind pedig az R11,5-ös kiadást lefuttattuk. Utóbbiban a külön helyet foglaló OpenGL tesztekre is szakítottunk időt. Az egyes tesztek alkalmával kapott eredményeket az alábbi diagramok tartalmazzák:

A második generációs Core sorozatú processzorok magabiztosan vezetik a mezőnyt, igaz, a Core i7-920-as modell a Core i5-2300-as processzortól csak minimálisan marad le.

[bold]

[/bold]

Az R11,5-ös változatnál a CPU teszteknél teljes mértékben felborul a korábbi papírforma. A Core i5-2300-as modellt nem csak a Core i7-920, hanem a Core i7-860 és a Phenom II X6 1055T is megelőzi, a több mag és a HT egyértelmű előnyt jelent. Az első helyen természetesen a Core i7-2600K foglal helyet. Az OpenGL teszt alkalmával visszaáll a rend és az R10-es változatból már ismerős sorrend alakul ki ismét, legalábbis az első három helyen.

[bold]Adobe Premiere Pro CS4 és Encoder CS4

[/bold]Az Adobe Premiere Pro CS4 segítségével arra próbáljuk megtalálni a választ, hogy videó vágással, illetve rendereléssel kapcsolatos munkák alkalmával mennyire vannak elemükben az új processzorok és teljesítményük pontosan hol helyezkedik el a rivális megoldásaihoz és az előző generációs Core sorozatú processzorokhoz képest.

A videó renderelésnél a Core i7-920-as modell meglepő módon a második helyen végzett, az első pedig természetesen a Core i7-2600K lett. A harmadik helyre a Core i7-860 futott be, míg a Core i5-2300-as modell csak a negyedik helyet tudta elcsípni. A Phenom II X6 1055T esetében a plusz két processzormagból származó előnyt nem sikerült kiaknázni, így ez a CPU csak az ötödik helyre futott be. A videó kódolással kapcsolatos tesztben az első négy helyen nem történt változás, viszont az ötödik helyről ezúttal letaszította a Core i5-760-as modell a Phenom II X6 1055T-t.

Lényeg a lényeg: az új Core sorozatú processzorok félelmetesen gyorsak.

[bold]MediaShow Espresso

[/bold]A MediaShow Espresso esetében a 6.0-s verzióval futottak le a tesztek, amely még nem támogatja az Intel Quick Sync technológiáját. A későbbiekben egy nagy IGP teszt keretén belül még visszatérünk erre a kérdésre, valamint a játékokkal kapcsolatos tesztekből is többet nézünk majd meg, jóval több platformon, mint a jelenlegi tesztben.

[bold]

[/bold]A processzor nyers erejére támaszkodó teszt alkalmával a Core i7-2600k magabiztosan őrizte vezető pozícióját, ám mögötte már történtek érdekes események. A második helyet ezúttal a Core i7-860 foglalta el, mögötte pedig némileg lemaradva a Core i7-920-as modell lett a harmadik. A negyedik helyre a Phenom II X6 1055T futott be, míg az ötödik helyen a Core i5-2300-as processzort találjuk. Mivel a tesztkonfigurációban egy GeForce GTX 470-es videokártya helyezkedett el, így megnéztük, hogy mi történik, ha a hardveres videó kódolást bekapcsoljuk.

Az első helyezett nem változott, viszont mögé megérkezett a Core i5-2300-as modell. A harmadik és negyedik helyen a Core i7-860 és a Core i7-920 helyezkedett el, köztük szinte alig volt különbség. Az ötödik, szintén minimális lemaradással, a Phenom II X6-1055T lett.

WinRAR, PCMark

[bold]WinRAR 3.63 x64

[/bold]A WinRAR esetében szokás szerint kétféle módszerrel teszteltünk. Első körben megnéztük, hogy az adott konfigurációra milyen eredményt ad a szoftver beépített tesztelő modulja, majd utána betömörítettük egy nagyobb könyvtár teljes tartalmát úgy, hogy mértük a feladat végrehajtásához szükséges időt. Ha a papírforma ennél a tesztnél is marad, akkor érdekes eredményeknek lehetünk szemtanúi. Íme:

A beépített tesztelő modul és a valóság között most van némi különbség. A Core i7-2600k szokás szerint az első helyen végzett mindkét tesztben, ezzel nincs is baj.  A Core i7-920-as és a Core i5-2300-as processzor között már vannak különbségek: a beépített teszt alkalmával a Core i7-920 bizonyult jobbnak, de a valós körülmények alatt felmutatott teljesítmény a Core i5-2300 esetében volt jobb.

[bold]PCMark Vantage

[/bold]A Futuremark PCMark sorozatának legújabb tagjábal a teljes rendszer teljesítményét vizsgáltuk, de egy-egy fontosabb részeredményt is táblázatba foglaltunk, hogy jobban tudjuk szemléltetni a processzorok közötti különbségeket.

Ahogy az a fenti diagramokon is látszik, a PCMark Vantage tesztjeinek többségében a két új, második generációs Core sorozatú processzor végzett az élen. Kivételt a játék teszt képes, ahol a második helyet nem a Core i5-2300-as modell foglalja el, hanem a Core i7-920, míg a harmadik helyen a Core i7-860 esett be. A Core i5-2300 csak negyedik. A Core i7-860 és a Core i7-920 között is folyik a küzdelem: egyik tesztben ez, másikban az a jobb. Gyakorlatilag a teszt során csak az utolsó három helyezett végzett fixen mindig ugyanabban a pozícióban.

Reméljük, a következő oldalakon ennél azért egyértelműbb képet sikerül kialakítani.

3DMark és a játékok

[bold]3DMark Vantage

[/bold]

A 3DMark Vantage CPU tesztje egész jól skálázódik, még ha nem is egyenesen arányosan a magok számával.

Az egyes processzorok nagyon szépen "rangsorba állnak". Processzorteljesítmény tekintetében itt már egy kicsit lemarad a Core i7-920 mögött a Core i5-2300-as modell, viszont a Core i7-2600K ezúttal is szépen leiskoláza a mezőnyt. Ennyit számít a friss architektúra, a HT támogatás, valamint a 3400 MHz és 3800 MHz között elhelyezkedő órajel, ami a terhelés függvényében változik. A GPU-t a tesztben szereplő Intel processzorok szépen ki tudják hajtani, de összességében az AMD CPU-val szerelt tesztrendszereknek sincs oka szégyenkezésre. A hatmagos Phenom II X6 1055T esetében a plusz két mag látszólag nagyon-nagyon keveset jelent a végeredménynél.

[bold]Játék tesztek

[/bold]A játéktesztek alkalmával egy GeForce GTX 470-es videokártya segítségével vizsgáltuk meg a mezőny teljesítményét, de természetesen az integrált videó vezérlőket is munkára fogjuk majd, hogy kiderüljön: vajon mit tud az Intel HD Graphics 3000 az elődjéhez és a 880G-hez képest? Annak érdekében, hogy egy 890GX lapkakészlet integrált videó vezérlőjének teljesítményét is be tudjuk mutatni, a 880G IGP-jének magórajelét 700 MHz-re emeltük. No, de mielőtt még az IGP tesztekre kerülne a sor, nézzük meg, hogy GeForce GTX 470-es videokártya alalmazásakor mire mennek egymással a processzorok.

 

A tesztek során fölényes győzelmet arattak a második generációs Core sorozatú processzorok, igaz, a Core i5-2300-as modell és a Core i7-920-as processzor között néhol csak alig-alig volt különbség, de a zászló egyetlen esetet kivéve – a Far Cry 2 1680 x 1050-es felbontásban futó Action tesztje – gyakorlatilag mindig a Core i5-2300-asnak állt. Furcsa látni, hogy a felsőkategóriába szánt Core i7-920-as egységet egy második generációs, i5-ös családba tartozó négymagos processzor néhol így el tudja verni.

Amit fontos kiemelni, hogy ezeknél a teszteknél eléggé szélsőséges beállításokat alkalmazunk, amik nem képesek igazán megfogni a videókártyát, direkt azért, hogy a processzorok közötti különbséget tudjuk megmutatni. Valós felhasználás során messze nincsenek ekkora különbségek a mezőnyben, általában a VGA fogy ki hamarabb a szuflából magas minőségi beállítások mellett.

[bold]IGP tesztek

[/bold]

Mivel a második generációs Core processzorok egy teljesen átdolgozott, a korábbinál sokkal ütőképesebb integrált videó vezérlőt tartalmaznak, így a nagy IGP teszt előtt néhány kisebb tesztet is lefuttattunk, hogy nagyjából meg tudjuk mutatni, mire képes az újdonság. 890GX lapkakészlettel ellátott alaplap nem állt rendelkezésre, de egy 880G-ből azért sikerült némi tuning segítségével 890GX IGP-t előállítani, ami azért volt egyszerű, mert kettőjük között csak órajelben van különbség (560 vs. 700 MHz). Egy első generációs Intel HD Graphics videó vezérlőt is hozzácsaptunk a teszthez, hogy jól látszódjon, mennyit javult a második generációs megoldás.

Az Intel HD Graphics 3000 félelmetesen jóra sikeredett, amit a Turbo 2.0-s változatának is köszönhet, hiszen a Core i7 esetében az akár 1350MHz-re is képes megemelni az órajelét. Ezáltal az új HD Graphics egy teljesen új szintet képvisel az integrált VGA-k között, amíg nem érkezik meg az AMD válasza, addig egyértelműen ezek a leggyorsabb megoldások.

Fogyasztás és tuning

[bold]A rendszerek fogyasztása

[/bold]

Szokásunkhoz híven ezúttal is többféle állapotban mértük le a különböző processzorokkal szerelt rendszer fogyasztását. A lenti táblázatban található értékek a monitor fogyasztását ezúttal sem tartalmazzák.

Fogyasztás tekintetében valóban nem állnak rosszul az új Sandy Bridge sorozatú processzorok. CineBench terhelés alkalmával kevesebbet fogyasztottak, mint a Core i5-760-as és Core i7-860-as modellek, sőt, üresjáratban is jobbak elődeiknél, tehát az energiamendzsmentre egy rossz szavunk sem lehet. A 3D-s terheléssel kapcsolatos teszt alkalmával már elvész az előny, itt ugyanis többet fogyasztott mind a Core i5-2300-as processzorral, mind pedig a Core i7-2600k modellel szerelt konfiguráció, mint az első generációs Core sorozatú CPU-kat tartalmazó tesztrendszerek, de nem számottevően, a legrégebbi Core i7-920 pedig messze a legtöbbet fogyasztotta.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az integrált videó vezérlő használatakor pontosan mekkora fogyasztás mellett tud üzemelni a H67-es alaplap és az Intel Core i7-2600K processzor. A mért eredményeket a rendelkezésre álló Phenom II X4 925-ös processzorból és 880G lapkakészletből álló konfiguráció fogyasztási eredményeivel hasonlítottuk össze. Az így készített táblázat az alábbiakban tekinthető meg:

[bold]

[/bold]Az második generációs Core processzor és a H67-es alaplap üresjáratban félelmetesen alacsony fogyasztás mellett üzemel, ahogy az a fenti diagramból is kiderül. A rendszer Far Cry 2 alatt alig fogyaszt többet, mint a Phenom II X4 925+880G kombó üresjáratban, ám CineBench alatt azért megjön az étvágya az Intel friss platformjának. Az eredmények még így is nagyon szépek.

[bold]

Némi tuning

[/bold]A tuninggal kapcsolatos próbálkozások alkalmával megvizsgáltuk, hogy a BCLK órajel emelésével pontosan meddig lehet eljutni, de ez a kísérlet hamar kudarcba fulladt, ugyanis a ASUS P8P67 Deluxe alaplap a korábbi híreknek megfelelően valóban nem volt hajlandó 103 MHz-nél magasabb BCLK órajelen elindulni, ami tuning szempontjából igen jelentéktelen eredménynek minősül. Sajnos ez már senkit sem érhet meglepetésként, aki követi a híreket, illetve azt sem, aki elolvasta a cikk bevezetőjét.

Szerencsére így sem kellett lemondanunk a tuning lehetőségéről. Az Intel jóvoltából egy Core i7-2600k processzor segítségével is próbát tehettünk, ami azért  jó, mert "K"-s processzorról lévén szó, állítható a CPU szorzója. Tulajdonképpen ez, vagyis egy "K"-s jelöléssel ellátott, szorzózár-mentes processzor beszerzése az egyetlen lehetősége annak, aki Sandy Bridge platformon tuningolni szeretne. A processzort első körben alap feszültség segítségével próbáltuk tuningolni, így 4200 MHz-ig jutottunk úgy, hogy a TDP érték növelésével a Turbo Boost 2.0-s támogatás is működött. Mivel ezzel az eredménnyel nem voltunk elégedettek, így a BIOS-ban a processzor magfeszültségét 1,2V-ról 1,28V-ra emeltük, illetve azt is beállítottuk, hogy a Turbo Boost 2.0-s technológia aktiválódásakor a magfeszültség további 0,26V-tal emelkedjen. Természetesen a TDP korlátot a siker érdekében még feljebb tornáztuk. A rendszer elindult, ráadásul tökéletesen stabilan üzemelt, de az egyes tesztek alapján a legfrissebb CPU-Z arról számolt be, hogy a Turbo Boost 2.0-s technológia bizony nem akar működni.

No, sebaj, a 4,6 GHz-es órajel már önmagában is bőven elég volt, ugyanis a processzor ekkora órajelen már nagyon komoly teljesítményt tud felmutatni.

 

A fent említett eredmények szinte magukért beszélnek. Komolyabb hűtésre egyébként nem lett volna szükség, ugyanis a hatalmas Scythe hűtő tökéletesen megbirkózott a processzor hűtésével, még magasabb terhelés hatására sem emelkedett vészesebb magasságokba a CPU hőfoka. Tulajdonképpen tuningolt állapotban végig 50 Celsius fok alatti értéket mértünk. Az energiagazdálkodással kapcsolatos szolgáltatások folyamatosan be voltak kapcsolva.

A Sandy Bridge processzorokban - ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja - egész jó tuningpotenciál lakozik. Azt azonban ne felejtsük el, hogy komolyabb tuningra csak szorzózár-mentes processzor alkalmazásával van lehetőség.

Végszó

Az Intel a második generációs Core sorozatú processzorokkal megint nagyot alkotott. A termékek elődeiknél valóban nagyobb teljesítményt, üresjáratban kisebb fogyasztást és sokkal erősebb integrált videó vezérlőt nyújtanak, utóbbi főleg a mobil szegmensben nagy fegyvertény lehet. Az új processzorok a teszt folyamán meggyőző teljesítményt mutattak fel: nem csak a Core i7-2600K, de a Core i5-2300-as processzor is elverte a korábban oly népszerű Core i7-920-as modellt, igaz, utóbbi esetben azért nem volt teljesen egyértelmű a helyzet, mivel hol ez a processzor volt jobb, hol az, viszont a Core i7-2600K elsőségét nem lehet megkérdőjelezni.

A kezdő alaplapkínálattal nemsokára részletesen is foglalkozunk majd, addig is csak az alapokat érdemes észben tartani. Amennyiben egy átlag asztali PC-t szeretnénk összerakni, amelynél nem szempont az integrált videó vezérlő használata, akkor mindenképpen P67-ben érdemes gondolkodni. A P67-es alaplapok SLI vagy Crossfire rendszer építéséhez is alkalmazhatóak, H67-es társaik viszont nem. A H67-es alaplapokat inkább kompakt asztali konfigurációk és HTPC konfigurációk építésekor érdemesebb választani, ugyanis segítségükkel az Intel HD Graphics 2000-es, illetve 3000-es videó vezérlőben rejlő lehetőségek is kiaknázhatóak, hála az FDI linknek. A HTPC építők esetében rossz hír, hogy az Intel második generációs Intel HD Graphics videó vezérlői a 23,976 FPS-es tartalmakkal nem tudnak zökkenőmentesen megbirkózni, de ez a probléma a hírek szerint szoftveres eredetű, így van remény rá, hogy a közeljövőben orvosolják. A H67 esetében az IGP órajele szabadon állítható, így akár némi IGP tuningra is van lehetőség. Fontos azonban megemlíteni azt is, hogy a H67 esetében DDR3-1333 MHz-es memóriatámogatás áll rendelkezésre és a nálunk járt alaplapoknál nem is volt hajlandó ennél magasabb órajelen üzemelni a teszthez használt DDR3-1600 MHz-es modulpáros. A P67 esetében ilyen megkötés természetesen nincs.

A megfelelő processzor kiválasztásánál először el kell döntenünk, hogy akarunk-e tuningolni vagy sem. Ha akarunk, akkor csak "K"-s sorozatú processzort érdemes választani, ha nem szempont a tuning, akkor bármelyik egység jó. A tesztben szereplő Core i5-2300-as CPU 50000 forint körüli, míg Core i7-2600K-s társa 85000-90000 forint körüli áron kerül forgalomba. Ezek a processzorok ideális választások lehetnek, ha egy jóval régebbi konfigurációt szeretnénk újabbra cserélni, viszont annyi többletet nem nyújtanak, hogy akkor is cseréljünk ha már LGA-1156-os vagy LGA-1366-os rendszerrel rendelkezünk, és valamilyen négy- vagy hatmagos processzor lapul a gépünkben. A maximális teljesítményért persze meg lehet játszani a cserét de ha valaki az abszolút legjobbat akarja az megvárhatja az új csúcsprocesszorokat is, amik már LGA-2011-es foglalattal érkeznek.

A Sandy Bridge processzorok összességében rendkívül jóra sikeredtek, így megérdemlik az ajánlott plecsnit.

A tesztben szereplő alaplapokért és processzorokért köszönet az Asus magyarországi képviseletének, a Gigabyte magyarországi képviseletének, az Intel magyarországi képviseletének és a Ramiris Europe Kft.-nek!