RYZEN 7 2700X TUNING: FOLYÉKONY NITROGÉNNEL 6009,34 MHZ

Der8auer és csapata egy RYZEN 7 2700X processzorral és egy ASUS Crosshair VII Hero alaplappal próbált megdönteni néhány korábbi világrekordot. Sikerrel jártak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. ápr. 20. 14:01
RYZEN 7 2700X tuning: folyékony nitrogénnel 6009,34 MHz

Az AMD második generációs asztali RYZEN processzorai, amelyek a Pinnacle Ridge kódnevet viselik, néhány napja már bemutatkoztak, tegnap óta pedig hivatalosan is megjelentek kereskedelmi forgalomban. A termékek tehát most már szélesebb körben is elérhetőek, így egyre több tuningeredmény érkezésére lehet számítani. Nemrégiben a német Der8auer is lehetőséget kapott, hogy kipróbálja, mire képesek az új processzorok, közülük is a csúcsmodell, a RYZEN 7 2700X.

Mielőtt azonban sor került volna az extrém tuningra, léghűtéssel próbáltak ki néhány új RYZEN processzort, amelyek közül a legígéretesebb modell kerülhetett párologtató henger alá, amibe természetesen folyékony nitrogén került. Az alapot egy ASUS Crosshair VII Hero modell biztosította, amit megszabadítottak minden felesleges sallangtól, majd a pára elleni védelem érdekében alaposan bekenték mindkét oldalát meleg vazelinnel.

A friss tesztrendszert többféle megmérettetésnek is alávetették: nem csak a maximális CPU órajelre voltak kíváncsiak, hanem arra is, sikerül-e megdönteni néhány korábbi rekordot a különböző tesztprogramokban. Az első próbálkozás a Cinebench R15-ös kiadását célozta, amelyben a Core i7-7820k modellel 2739 pontot sikerült elérni többszálú teszt alatt, a RYZEN 7 2700X azonban csak 2627 pontot tudott összeszedni, így a rekorddöntés elmaradt.

A csapat Geekbench 3 alatt már sokkal sikeresebbnek bizonyult, hiszen a korábbi világrekordot megdöntve új, 50804 pontos rekordot állítottak be a több szálon futó tesztnél. Ezt 5,7 GHz-es órajellel sikerült elérni, míg a korábbi világrekordot egy 6,1 GHz-en ketyegő Core i7-7820K tartotta. Hasonló módon a GPU Pi világrekordot is sikerült megdönteni, amit egy 6,2 GHz-en dolgozó Core i7-7820K tartott.

A sorból természetesen a maximális CPU órajel megkeresése sem maradt ki. A teszt során 1,85 voltos üzemi feszültség mellett egészen 6009,3 MHz-ig sikerült eljutni, ami 100 MHz-cel magasabb, mint a korábbi rekord RYZEN órajel, amit egyébként egy RYZEN 5 1600X modellel tartottak. Der8auer szerint az új processzorok tuningjakor léghűtés használata mellett érdemes 1,2-1,3 voltos üzemi feszültség környékén maradni, ekkor ugyanis növelhető a teljesítmény, de a hőfokok és a fogyasztás még nem száll el. Szerinte a szokásos órajel-növelés helyett, ami minden magra érvényes, érdemes inkább XFR alapú tuningban gondolkodni, ugyanis az új processzoroknál és alaplapoknál ilyesmire is van lehetőség.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Dragon3k
Dragon3k
2018. ápr. 21. 8:24
#3

Sokat ér az a tuning ami a boost órajelek között van, így ahol nincs terhelve annyi szál, hogy az alap boost órajel ne vegyen vissza 4,2 alá ott nincs értelme ennek a fix oc-nak. Így nézve minek kell fröcsögnöd, már megint egy amd hírnél? Mielőtt belém kötnél 2 inteles gépem van.

girhes89
girhes89
2018. ápr. 23. 12:24

Azt hittem azert acelosabbra sikerult a tavalyi evuk :/

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. ápr. 20. 21:58
#2

És 6 ghz en hány százalékkal gyengébb mint alapon?

Mert 4.2 es oc-nál már gyengébb teljesitményt hoz, jobb ha nem nyúl hozzá az ember.

https://www.tomshardware.com/reviews/amd-ryzen-7-2700x-review,5571-10.html

4.2 felett mint halottnak a csók.

TheRealTsL
TheRealTsL
2018. ápr. 20. 14:57
#1

Az utolsó mondatra szép példa kb az összes értelmes oldal tesztje. Szinte mérési hibahatáron belül egymástól a normál XFR és a manual oc... Értelme nem nagyon marad így.

Remélem jönnek majd rendes x370 v x470 alaplap összehasonlítások is.

katt777
katt777
2018. ápr. 20. 21:07

Guru3D-n már tegnap óta olvasható minden, csak ügyi "szakújságírók" még nem készültek el a fordítással.

Vissza az oldal tetejére