A súlyos kombinált immundefektus (SCID) legelterjedtebb formája az X-SCID egy X-kromoszómához köthető rendellenesség, amelynek eredményeként az ezzel született fiúknak gyakorlatilag nincsenek működő immunsejtjeik: T-limfocitáik és NK sejtjeik száma nagyon alacsony vagy nulla, B-limfocitáik pedig működésképtelenek. A betegség kezelés nélkül az első életévben halálos, és ha nem sikerül megfelelő megoldást találni az érintett betegnél, az egyetlen opció, hogy a páciens egész életét steril körülmények között, izolációban éli le.

A betegség SCID-X1 nevű változata 50000-ből 1 fiú újszülöttet érint, és a probléma egyetlen gén, az IL-2R gamma hibájára vezethető vissza. A sztenderd kezelést a problémára jelenleg a csontvelőátültetés jelenti, amely révén működő immunsejtekhez juthatnak a betegek. Ez a megoldás azonban kockázatos, és nem mindenkinél válik be. A stanfordi módszer azonban eddig nagyon ígéretesnek tűnik, bár emberi kipróbálása még hátravan.

Mivel a betegség említett változata egyetlen gén hibáján alapul, a probléma kiváló célpontja lehet a génszerkesztésnek. Pontosan ezzel próbálkozott meg Matthew Porteus kutatócsoportja: a szakértők SCID-X1 szindrómás betegekből levett csontvelői őssejteket kezeltek a CRISPR/Cas9 génszerkesztési eljárással, bejuttatva ezekben a problémás gént egészságes másolatát. A sejteket aztán immunhiányos egerekbe ültették be, ahol azok rögtön új immunsejteket kezdtek termelni, miközben az állatok nem mutatták jelét semmiféle mellékhatásnak.

Az SCID génterápiával való kezelésének ötlete nem új. A kutatók az 1990-es évektől kezdve próbálkoznak azzal, hogy különféle ártalmatlanított vírusok révén juttassák be az IL-2R gamma gén működő változatát a genomba. A módszer jól bevált, azonban súlyosak voltak a mellékhatások: a betegek nagy százalékánál leukémia alakult ki, mert a gén nem megfelelő helyre épült be.

A New England Journal of Medicine oldalain ugyanakkor épp most jelent meg egy tanulmány, amelynek szerzői a HIV egyik rokonát használták a gén bejuttatására, és egyelőre úgy tűnik, hogy a kezelt 7 gyerek egyikénél sem jelentkezett leukémia a terápia utáni két évben. Tehát a jelek szerint ezen a vonalon is léteznek egyre kockázatmentesebb kezelési lehetőségek.

A korábbi kísérletek megmutatták, hogy milyen ígéretes lehet egy ilyen megoldás, és azt is, hogy hol kell még fejlődni, mondja Porteus a leukémiás mellékhatású kezelésekre utalva. Utóbbi pedig, vagyis a pontosabb célzás megvalósítása a CRISPR révén végre lehetségessé vált. A kutatók 6 beteg sejtjeibe ültették be az egészséges gént, és a módszer mindegyik esetben bevált. Az egerekbe bejuttatott sejtek nagy része ráadásul tartósan megőrizte őssejt jellegét is, vagyis folyamatosan képes volt újabb és újabb egészséges immunsejteket gyártani, ami azt sugallja, hogy a betegek saját sejtjeit kijavítva, majd visszaültetve akár életre szólóan gyógyítható lehet a betegség.

És hogy mikor lesz ebből embereken is alkalmazható terápia? Porteus reményei szerint rövidesen, ehhez azonban a hatásosság mellett a módszer biztonságosságát is igazolni kell. Az átalakított sejteken végzett genetikai vizsgálatok alapján a CRISPR nem vágta át a DNS-t olyan helyen, ahol a kutatók nem akarták, de ezt a kérdést a következő időszakban még alaposabban ki kell vizsgálni, nehogy a terápia más, jól működő géneket tegyen tönkre. Most tehát nagyobb esetszámú egérkísérletek következnek, de ha ezek során sem találnak problémákat, az első emberi betegek kezelése akár már jövőre megkezdődhet a Stanfordon.