• *gonosz kacaj*

Az iPon online hasábjain volt már értekezés zombikról, szuperhősökről és egyéb hosszú életutat maguknak tudó entitásokon, de úgy tűnik eljött a boszorkányok ideje is. Ha évtizednyi távolságokat lépdelünk, akkor érdekes lehet rápillantani arra, hogy miként alakult a boszorkányok képe és megítélése. Az első emlék a Jancsi és Juliska meséből jöhet legtöbbeknek, de akik karácsony táján együtt tévéztek a családdal, azoknak az Óz, a csodák csodája főgonosza is ismerős lehet.

Vasorrú bába, gonosz boszorka, gyerekekre, jólelkű hősökre, ártatlanokra leső, ármánykodó, sötét mágiát használó lény – még akkor is, ha az Óz-ban, a gonosz ellenpólusa egy jó boszorkány.

A filmek nagyon korán foglalkoztak már a témában, az 1922-es Häxan-ban maguk a nők és a hozzájuk kapcsolt mentális betegség, a hisztéria nyomvonalán kerül szóba a boszorkányság, mint női jellemző. A sort az 1939-es Óz folytatta mesés köntösben. 1942-ben a témát tovább gazdagította egy romantikus fantasy vígjáték a Boszorkányt vettem feleségül (I Married a Witch) ahol a boszorkány, aki természetesen nő, az őt réges-rég máglyára küldő leszármazottját igyekszik romlásba taszítani. Innen már nagyobb ugrásokkal haladva elérkezhetünk Sabrinához, aki tini boszorkaként hódított a képernyőkön, a Harry Potter sorozathoz, ami a mágiának, a varázshasználóknak és a bonyolult emberi kapcsolatoknak új színezetet és keretet adott, majd megérkezünk 2020-ba, ahol Roald Dahl majd’ 40 éves könyve újra filmvászonra lép.

A nagy előd

A mű első feldolgozása a 90-es években Anjelica Huston és Rowan Atkinson főszereplésével elég magasra tette a lécet, de megőrizte a Whitbread-díjat kapott gyerekkönyv alapgondolatát és erre szerencsére a Robert Zemeckis (Vissza a jövőbe, Forest Gump, Polar Expressz, Számkivetett) féle idei verzió is odafigyelt. Vagyis a gyerekeknek nem hazudunk, nem tekintjük őket kis butának. Az ő szintjükön, de elmondjuk nekik, hogy az életben vannak jó és rossz dolgok is, ezek együtt léteznek és mindenki életének részét képezik. A magyarul is kiadott regény fülszövege nagyon hűen elénk tárja, hogy mire is számítsunk:

Egy IGAZI BOSZORKÁNY olyan utálkozó utálattal utálja a gyerekeket, hogy olyan utálkozó utálatot elképzelni sem tudsz.

Egy IGAZI BOSZORKÁNY folyton-folyvást terveket sző, hogy megszabaduljon a felségterületén lakó gyerekektől. Az a szenvedély élteti, hogy egymás után sorra elbánjon velük. Egész álló nap csak ezen jár az esze.

Annyiban azért változott az alapfelállás, hogy a helyszín Alabama lett és a brittes karakterek is amerikanizálva lettek, de ez szerencsére nem olyan nagy baj. A történetszálat igyekeztek nagyrészt megtartani a film készítői. Az elárvult, „a főhős kisfiú” néven megjelenő főszereplőt (Jahzir Bruno) laza, vagány és kissé excentrikus nagymamájához (Octavia Spencer) kerül, aki sokat mesél a boszorkányokról. A szálloda ahol megszállnak épp nagy rendezvényre készül, ugyanis itt tartja éves ülését és gyűlését a gyerekek bántalmazása elleni nőszövetség. Akikről persze kiderül, hogy boszorkányok, és egyetlen céljuk, életük legfontosabb eleme, hogy a gyerekek életét rémálommá változtassák.

Érdekes azt látni, hogy míg Zemeckis a Roger nyúlban vagy a Vissza a jövőbe 2. részében zseniálisan, majdhogynem korát megelőzően jól bánt a CGI-al, itt azonban visszafogta magát és megelégedett egy „light” verzióval, amit a Mortal Kombatos Mileena száj sem dob fel annyira és ami könnyen lehet, hogy a mozi korhatár besorolása miatt volt indokolt.  Nem lett tehát a 90-es sorozathoz hasonlóan ijesztő, rémületet keltő a 2020-as Boszorkányok, de egy balhéba azért sikerült belekeverednie.

A boszorkányok torz végtagjai, mint negatív jellemzők belekerültek egy promóciós előzetesbe, és ez ellen több hasonló végtag fejlődési rendellenességgel és hasonló betegséggel élő híresség vagy hasonló problémával küzdőket képviselő szervezet szót emelt.

A Boszorkányokban a fiatal főhős hamar megtanulja, hogy a banyák nem csak rosszindulatúak, de ujjat húzni sem érdemes velük, ugyanis egérré változtatják. Így kell hát felvennie a harcot ellenük, és törekvéseiben főként a Nagy Főboszorkány (Anne Hathaway) akarja megakadályozni, aki jól helytáll a nagyhangú, szórakoztató és kissé felvizezett szerepben.

Mellé legalább ilyen súllyal csatlakozik a nagymama karaktere, ami azért jó nekünk, mert általa még szerethetőbbé, szórakoztatóbbá válik a film, de Mr. Stringer (Stanley Tucci), a szállodaigazgató alakja sajnos elveszik a kavalkádban, nem igazán tud kibontakozni.

A Boszorkányok nem tudta felülmúlni az elődjét, és habár történtek benne változások, fölként a film lezárását tekintve, összességében egy kiegyensúlyozott, hullámzásoktól és ezáltal izgalomtól is mentesebb verziót kaptunk. Ezáltal nyugodtan lehet 12 évesnél fiatalabb gyerekeknek is ajánlani és a jó színészi játékok mellett néhány kreatív ötletet is felfedezhetünk benne, ha jól odafigyelünk.

Összességében azonban egy szórakoztató, minimálisan borzongató családi mozinak megfelel és jó eséllyel ez is volt a cél, hiszen nem akart itt senki filmtörténeti mérföldkövet létrehozni. Csak kicsit kár, hogy a rendezői és a színész gárda, valamint az eredeti könyv potenciáljából ennyi kihasználatlanul maradt. Ettől még a boszorkányok léteznek és jó lesz velük vigyázni a modern időkben is!