Oldal I.
A nagyszabású RPG játékok reneszánszukat élik az utóbbi időben, hisz régen készült annyi trónra illőnek szánt cím egyszerre, mint most. A Dragon Age-dzsel a Bioware igyekszik visszamászni a Baldur's Gate óta csak kapirgált magasságokba (persze voltak azóta szuper játékaik, de a BG volt az utolsó hard core címük) míg a Gothic sorozattal hírnevet szerzett német Piranha Bytes is új utakra evezett a nemrég megjelent Risennel. Mivel az eredeti szériát kiadó JoWood nem tudott megállapodni a fejlesztőkkel, a játékot az a Deep Silver vette gondozásába, ami már egyszer bizonyította rátermettségét a Stalker: Clear Sky kiadásánál. Mivel azonban a Gothic jogai a JoWood markában maradtak, a Piranha kénytelen volt új világot teremteni, ám hogy ne legyen olyan idegen a portéka, az alapokon nem változtattak. Lássuk, jó-e ez nekünk!
Ragyogás
A Risen tipikusan gothicos kezdéssel nyit. Nincs karaktergenerálás, se fajválasztás, de még csak azzal sem kell törődnünk, hogy mágusok, avagy harcosok szeretnénk lenni. Egy hajótörés után térünk magunkhoz a trópusi Faranga szigeten, egy hölgy társaságában, és innentől kezdve mindenről magunknak kell gondoskodnunk. Mezítláb vágunk neki a sötét dzsungelnek, ahol már az első szembejövő madár halálos fenyegetéssel bír, s ahogy az a Gothicokban lenni szokott, az egész világ roppant ellenszenves az első játékórától kezdve. A sztori szerint egyébként Faranga szigetén afféle átok ül, hisz nincs rajta vihar, csak körülötte, s ha ez még nem lenne elég, tele van régi romokkal, amiket egyesek vagy vallásosan imádnak, vagy megvetnek. Éppen ezért a lakosság is kétfelé oszlik. Az idealista, romantikus ábrándokat kergető falusiak táborokban laknak és élvezik a természet kegyetlen örömeit, mondván, a szabadság akkor is szabadság, ha nehéz. Ezzel szemben az inkvizíció szűklátókörű katonái mindenkit befognak és agyatlan zombivá képeznek, aki megsérti a törvényt, vagyis például sétál az utcán, mert ugye az csúnya dolog. Szóval a Risen világa nem túl szimpatikus, és ha mindezen kellemetlenségek még nem ijesztenék el a turistákat, ott van a megszokott sztori a gonoszról, ami csak arra vár, hogy ismét lecsapjon.
Főhősünk ebből eleinte viszont mit sem ért. Ahogy mi is, ő is csak kapkodja a fejét a sok értelmetlen és látszólag össze nem függő esemény között, s ahová fújja a szél, oda szegődik, legalábbis ha mi ezt engedjük neki. A Risen célja egy teljesen a mi képünkre formált hős megalkotása az unalomig ismert RPG sallangok nélkül, és az ötlet jó, így nem is érdemes kötekedni az olyan apróságok miatt, mint hogy barátunkat ritka randa fizimiskával és hanggal verte meg a genetika. A sztori jól van felépítve a küldetésekben, és a forgatókönyv sem erőltetett, az viszont már nem ilyen örömteli, hogy az átvezető animációk rendezése nem lép túl az első Gothic dramaturgiai színvonalán. Azért mégis 2009-et írunk, kedves Piranha Bytes.
Oldal II.
Piros pont
A játékban a fejlődés a megszokott módon zajlik, vagyis mind a küldetések, mind a legyőzött ellenfelek után tapasztalati pontokat kapunk. Ahogy ezek gyűlnek, úgy lépünk szintet, s ahogy fejlődünk, úgy jönnek a tanulópontok. Minden egyes szint 10 pontot ad, amiket a megfelelő tulajdonságaink között szétosztva válhatunk erősebbé. Viszont míg más szerepjátékokban ez nem kerül semmibe, addig itt fizetnünk kell a tanulásért is, méghozzá néha nem is keveset. A három kaszt egyébként, amibe belevághatunk, az íjász, a harcos és a mágus, és míg előbbiekhez főleg tanulópontok kellenek, utóbbihoz könyveket kell keresgélnünk, hogy növeljük a bölcsességünket. Ha már elindultunk egy úton, fegyverre is specializálódnunk kell, különben túlságosan elgyengülünk az erősebb ellenfelekre. Én a magam részéről a kardot választottam, de tapasztalatom szerint teljesen mindegy, hogy kivel mit húzunk, csak legyünk hűségesek hozzá, és tanuljuk meg, hogy ebben a játékban nem váltogatjuk úgy a stílusunkat, mint a fehérneműt szokás.
A harcrendszer egyébként mindenre emlékeztet, csak RPG-re nem. A Gothic stílusán kicsit finomítva egy kombókra kihegyezett, kvázi valósidejű rendszert kaptunk, amiben a legnagyobb szerepe a jókor elkattintott ütéseknek van. Nem árt továbbá oldalazni, táncolni bunyó közben, mert az AI tanul, és ha nem vívunk elég változatosan, még kevés életerővel is vissza tud vágni. Nem a legjobb megoldás, és sokszor idegesítő is, de el lehet fogadni, sőt, néha már egész élvezetes lehet így az ellenség földbedöngölése. Az erdők démoni teremtményei amúgy szinte minden méteren belénk fognak kötni, szóval aki az Oblivion általában nyugis erdei lovacskázására áhítozik, az sikítófrászt kap majd a Risentől. Ha pedig szóba jött a mesterséges intelligencia, nem árt néhány tippet adni hozzá, ugyanis nem csak tanul, de szerintem csal is. Többször volt olyan, hogy - számomra - kivitelezhetetlenül gyorsan csapott kettőt egymás után az ellenfél, irreálisan nagyon sebezve ezáltal, de az sem volt ritka, hogy "csak úgy" nem érte el a ráküldött csapás. Amennyiben nagyon megelégeljük egy rosszfiú kötekedő ábrázatát, szorítsuk sarokba! Onnan ugyanis sehová sem mennek, és még védekezni is elfelejtenek. Tudom, hogy csalás, de mit tegyek, nem én kezdtem...
Ha már unjuk a normál képességeket, megtanulhatunk lopakodni, akrobataként ugrabugrálni, vagy akár lopni is, ami mindössze pénzkeresésre jó. Mivel a Risenben akármennyi tárgy nálunk lehet, nem kell azon aggódnunk, hogy valakitől túl sok dolgot vettünk el. Csak tudjunk kiigazodni a tárgylistán, a többi már nem akadály. Maga a kezelőfelület egyébként ritka barátságos, így nem lesz gondunk abból, hogy mit hol találunk, nem úgy, mint a pár hónapja bemutatott Drakensangban, ahol azóta is csak nézek, hogy hol lehet beállítani ezt vagy azt. Van aztán itt még alkímia, kotyvasztás, tárgykészítés, kereskedés, azaz minden, ami egy divatos szerepjátékba kell, de ezekben nem sok olyan van, amit ki lehetne tárgyalni. Maximum annyit érdemes tudni, hogy ha megloptunk valakit, és észrevette, akkor az illető többet nem áll velünk szóba, úgyhogy a boltosokkal ne szórakozzunk.
Oldal III.
A csodás vadon
Aki ismeri a régi Gothicokat, az tudja, hogy a Piranha sosem a szép grafikával adta el a játékait. Igaz ez a most megjelent Risenre is, ami bár nem csúnya, messze elmarad a kor kívánalmaitól. A terep és a növényzet nagyon szép, messze maga mögé utasítja a konkurenciát, de a karakterek már-már szánalmasan kevés polygonból állnak, és a rájuk erőltetett bump-mapping csak még nevetségesebbé teszi a külalakjukat. A női modellek pedig az egész kompánia alját képviselik a hatalmas tumorokkal, amiket mell gyanánt növesztettek rájuk a fejlesztők, s persze eléggé kellemetlen a kicsi fejük és robotos mozgásuk is. Ez egyébként az összes emberre igaz a Risenben. Úgy mennek, mint a terminátorok és olyan mereven néznek, mint akik nem látnak semmit. A fények és a napszakok váltakozása csodaszép, ez tény, de az összhatás nem áll jól, és így a Risen az elfogadható, de közepes kategóriába esik. Kárpótolhat a viszonylag baráti gépigény (az én ősi 3870-esemmel meg se kottyant neki a 720p és a max grafika, látványjavítókkal) és a jó zene.
A szinkron viszont siralmas, ezen nincs mit szépíteni, hiába a sok sztárfellépő. A főhős hangja olyan, mint egy unott kamaszé, a többi karakter gagyogásán pedig csak fogtam a fejem néha. Épp ezért szomorú, hogy a játék tele van egész jó beszélgetésekkel, mert mindez hiába, ha nincs élvezet a hallgatásukban. A szörnyek nyögdécselése és a fegyverek csattanása is csak közepes, szóval az audió oldalt nem igazán erőltették a Piranha fejlesztői. Szomorú, mert a konkurencia az eddigi videók alapján igencsak beerősített e téren (is), úgyhogy a Risennek fel kell kötnie a gatyáját.
Gothic 3.5
A Risen nagyon megosztotta a játékosokat és a kritikusokat egyaránt, hisz a 4-től a 9-ig mindent adtak rá, amit el lehet képzelni. Ennek oka pedig, hogy a fejlesztők szánt szándékkal meg akartak maradni a kaptafánál, vagyis egy új Gothicot szerettek volna készíteni, s míg ez a rajongók egy részének öröm, másoknak csalódás. A magam részéről elvoltam a játékkal, és mindenkinek ajánlom, aki szereti az RPG műfaját, de ha a Kedves Olvasó megcsömörlött a sok csontvázöléstől a Gothic 3-ban, jobban teszi, ha megvárja, mit tesz le a BioWare, vagy esetleg maga a JoWood. A többek viszont nyugodtan szerezzék be, mert a furcsa hangulat és az egyedi világ (végre nem mindenütt csak elfek, törpék és Aragorn-hasonmások rohangálnak) meg tudja ragadni a legigényesebb szerepjáték-kedvelőket is.
