A hazai forgalmazónak, a CHS Hungary-nak köszönhetően egy jókora adag retró, My Arcade névre hallgató konzolt kaptunk a közelmúltban. Ezek egy része a korabeli arcade gépekre hajaz nagyobb és kisebb méretben, de van, ami inkább a kvarcjátékra, pontosabban kézikonzolra.
Mind az arcade stílus képviselői, mind a kézikonzolok között akadnak, amelyek egy témára készültek, mások több, akár több, mint 300 féle játék futtatására is képesek.
Lássuk, mit rejt a forgalmazótól kapott doboz!
Tizenhét egységet, melyek között azért fellelhetők hasonlóságok több szempontból is. Mind a kézikonzolok, mind a mini arcade utánzatok között volt három-három nagyjából egyforma kialakítású. A kézikonzol - név szerint Pocket Player - megoldásban a sárga burkolatos változat Pac-Man ROM-okat futtat, szám szerint hármat: az eredetit, a kvázi 3D-s Pac-Mania-t és a tetris-szerű Pac-Panic-ot.
Az zöld konzol színe és mintázata a focira emlékeztet, valójában háromszáz játékot tartalmaz a "sárgakazettás" időkből. A lila konzolhoz lényegében ugyanez, a különbség a játékok számában mindössze egy: 307 VS 308.
E kézikonzolok 4db AAA-s ceruzaelemmel - akár akkuval, vagy ezek kiváltójaként microUSB kábellel táplálhatók és üzemeltethetők. Kör alakú gombbal tudjuk a négy irányt, továbbá két funkciógombbal az esetleg rendelkezésre álló akciókat végrehajtani. Ezen kívül a megszokottnak mondható "reset"- a gép újraindításához és "select" gombok a játék kiválasztására - nos ezek állnak rendelkezésre.
A készülék tetején ki-be kapcsoló, és hangerőszabályzó gombok kaptak helyet. Ez utóbbi indokolt lehet ha más is egy légtérben, de legalább hallótávolságban van a közelünkben, (az idegei megkímélése érdekében). Ezeken kívül 3.5" jack aljzattal tudjuk a hangszórók kiváltani például fülhallgatóval. A gombok nyomáspontja jó a gumimembrános megoldásnak köszönhetően, kényelmesen lehet játszani, nem fáradt a kezem, még a ceruzaelemes megoldással sem. A kijelző is szép képet adott.
Az összes elemmel is működtethető konzolra igaz, hogy a gyártó jó minőségű elem használatát javasolja, hogy a megfelelő játékidőt el tudjuk érni. Én is tapasztaltam, hogy merüléskor vibrálni kezd a kép, majd a fényerő is csökken.
A szettben kaptam még egy kissé eltérő handheld-et, ez a Contra és a Super Contra játékokat képes futtatni. ennek kijelzője függőleges irányban van beszerelve. Érdekessége, hogy egy 3.5" jack apa-apa kábel is tartozik a csomaghoz, mellyel a két játékos módhoz tudunk összekötni két eszközt.
A mini arcade gépek - pontosabban a Micro Player sorozat tagjai között is van három egyforma, mint említettem. Itt is van lila, mely a korábban is említett kézikonzollal megegyező, háromszáz körüli játék ROM-ot tartalmazza.
Ezen kívül a sárga a Pac-Man - lett volna. Esetünkben ugyanis egy limitált kiadású Arany Pac-Man változatot kaptunk. Ez a játék 40 éves jubileumára készült, mindössze egy játékot tartalmaz. Zöld gép nincs ebben a szettben viszont van fekete - ez a Pac-Man arcade gépekhez köthető másik játékot, a Galaga-t futtatja. A kijelző mérete megegyezik a fentebb bemutatott kézikonzoléval, azonban itt az arcade gépeknél megszokott szögbe van állítva. Az irányítóbillentyű kereszt alakú, mely egy botkormányt is tartalmaz - menettel, így ha kényelmetlennek érezzük ki is lehet tekerni.
A reset és a select gomb mellett a Pac-Man konzolon megjelenik a coin gomb is, mellyel "érmét dobhatunk" a gépbe Legalább egy kell a játék indításához, ha több is van, akár folytatni is tudjuk a játékot. Az akciógombok játéktől függően kaptak helyet, a lilára kettő járt, a fekete, a Galaga a lövés miatt egyet, de a Pac-Man egyet sem kapott, ott nincs is erre szükség. A lila változat TypeC USB, míg a másik kettő microUSB csatlakozóról táplálható, AAA-s elem lehetőség szintén van. A hangerőszabályzó és a 3.5 colos aljzat is ott kapott helyet.
A csomagban volt még kettő lila burkolatú gép. Ezek szintén több játék futtatására képesek, a nagyobbik - a Nano Player 200, a kisebb, a Pico Player esetén ezt lefelezték az első 100-ra. Utóbbinál további korlát, hogy ezen USB aljzat nem taláható, így marad az AAA-s áramforrás használata, viszont mindkettő botkormánnyal irányítható továbbra is.
Ezen kívül a pakk tartalmazott még egy kék és egy piros GO Gamer Classic egységet, ezek szintén a már jól ismert háromszáz játékot tartalmazzák mindössze a színükben láthatunk eltérést.
A fenti receptet követi a Pixel Classic és a Pixel Player is - bár itt mindkettő piros, előbbin a Nintendo GameBoy-szerű kialakítást, utóbbin a hagyományosabb kézikonzol elrendezést fedezhetjük fel. Mindkettő két akciógombbal rendelkezik, tovább a fent leírt további funciókkal.
A legkisebb eszköz a Gamer Mini Classic, mely 160 játékkal büszkélkedhet, ehhez két akciógomb jár, azonban - talán a méret miatt - itt sem fér el az USB-s táplálás lehetősége, ahogy az egy picivel nagyobb, 220 játékot tartalmazó Gamer V Classic változatban sincs.
Végül két eszköz maradt, melyek nagyobb méretűek a korábbiaknál. Egyikük a Street Fighter II-t futtató Micro Player gép. Ez hat akciógombot és nyolc irányt érzékelő botkormányt kapott, mely talán egy kicsit lazának tűnhet.
A csomag része itt is a 3.5"-os jack kábel, mellyel két gépet csatlakoztathatunk a két játékos mód kihasználása érdekében.
A másik pedig a Mini Player mely világító Namco Museum logót és 20 kasszikust tartalmaz, kissé talán rendhagyó sorrendben: Pac-Man, Pac-Mania, Galaga, Galaxian, DigDug, DigDug II, DragonSpirit, Mappy, Helios, The Tower of Druaga, Xevious, Rolling Thunder, Rolling Thunder II, Battle City, Sky Kid, Splatterhouse, Splatterhouse II, Rolling Thunder III, Pac-Panic, Pac-Man II The New Adventures - a menüben a felirat nem minden esetben olvasható.
Ennek a gépnek a kijelzője jelentősen nagyobb az előzőeknél. A játékok indításakor először választhatunk, hogy nyújtsa ki a teljes képernyőre, vagy hagyományos arányokkal szeretnénk látni a választott klasszikust. Ezt követően a billentyűket mutatja meg a gép, bedobjuk az érméket a coin gombbal és indulhat is a játék! Ennél a változatnál a kikapcsoláskor a képernyő figyelmeztet, hogy ne húzzuk ki az USB-t a gépből amíg nem áll le teljesen.
Élvezetes volt kipróbálni a gépeket, és pozitív, hogy a minőségérzet is jó, mind a kapcsolók, mint a felhasznált anyagok tekintetében. Sajnos két negatívumot is felfedeztem: a pontszámokat kikapcsolás után nem jegyzik meg a gépek, és az USB kábeleket - az utolsó gép kivételével - is kispórolták a csomagból - bár ezt felfoghatjuk környezetvédelmi lépésként is.
Nézz szét a kínálatban, hátha találsz kedvedre valót!