I. oldal
Az első Resident Evil: Revelations jókor érkezett. Abban az időben jelent meg, amikor a sorozat renoméja erősen megromlott. Nagy kár viszont, hogy erre a gyógyírt csak a Nintendo 3DS-tulajdonosok élvezhették. Aztán a Capcom belátta, hogy mekkora marhaságot csinál azzal, hogy egy platformra korlátozza a játék megjelenését, úgyhogy később gyorsan elkészítették a feljavított verziót PS3-ra, Xbox 360-ra, PC-re és Wii U-ra. A Revelations nem volt a világ legjobb játéka, erősen érződött rajta, hogy milyen platformról származik, de volt valami amit jól csinált. Alapjait tekintve visszanyúlt ahhoz, ami miatt eleve megszerettük a sorozatot: a klausztrofóbiás, igazi túlélőhorror hangulathoz. Ez pedig elég volt a sikerhez, meg ahhoz is, hogy most megérkezzen a második rész.
Először is, térjünk ki arra, hogy a Resident Evil: Revelations 2 nem egyben, hanem epizódokban jelenik meg először, majd ha mind a négy epizód kikerült, akkor érkezik dobozosan is. Mivel az egyes epizódok között csak egy hét telik el, nyilvánvalóan nem azért tartotta szükségesnek a szétdarabolást a Capcom, hogy a két rész közti szünetben készítsék el a következőt. Hogy akkor miért kellett több részre bontani? Nos, fogalmam sincs, én semmi értelmét nem látom, csak arra tudok tippelni, hogy a kezdeti olcsóbb árral így összességében több potenciális játékost tud berántani a kiadó, és később több pénzt tud legombolni róluk, mintha egyszerűen csak egyben megjelentette volna az egészet.
Akárhogy is, itt van nekünk a Revelations 2 első epizódja (mire a cikket olvassátok, már a második is), ami történetileg az ötödik és hatodik rész közti lyukat hivatott kitölteni, bár egyelőre nem tűnik úgy, hogy kapcsolódna a két játékhoz. Egy közepesen unalmas bevezető filmmel kezdünk, ahol Claire Redfieldet és Barry lányát, Moira Burtont elrabolják ismeretlen katonák. A két hölgy egy elhagyatott börtönszerű komplexumban tér magához, és fogalmuk nincs róla, hol vannak, vagy miért kerültek oda. Egyetlen kapcsolatuk a külvilággal egy mérsékelten őrültnek tűnő alak, aki a karperecükön keresztül beszélve különböző költőktől idéz.
Innentől annyi a feladatunk, hogy kijussunk a közel sem barátságos komplexumból. A Resident Evil 6 tesztoszteron-túltengéses szereplőgárdája után kellemes élmény volt két hölgyet irányítani az első szakaszban, és a társadalmi igazságszolgáltatásért küzdő feminista élharcosok legnagyobb örömére később sem jön el a hím dominancia, ugyanis az epizód végén rövidebb időre egy másik párosra váltunk, ahol ugyan Barry a főszereplő, de mellé egy női karakter, a titokzatos Natalia csatlakozik. Maga a történet egyelőre nem egy túl nagy eresztés: Claire szekciójában szinte semmi említésre méltó nem történik, és ugyan Natalia karakteréhez kapcsolódik néhány fordulat, ezek mindegyike pont ugyanakkora nonszensz, mint amit a sorozat többi részétől már megszoktunk.
II. oldal
Persze a Resident Evilben igazából sosem az volt a lényeg, hogy az embereket zombivá változtató vírus éppen melyik mutációja ütötte fel a fejét, és azzal melyik elmebeteg főellenség akarja "jobbá tenni" a világot, mint ahogy a közepesen gyenge párbeszédek és szövegek sem tettek igazából még jót a sorozattal, hanem mindig is a hangulat és a játékmenet számított. Ebben pedig a Revelations 2 elég jól teljesít. Ugyan az első epizód helyszíne némileg lineárisabb volt, mint azt elvárnánk a szériától, de a fojtogató és baljós hangulat végig megvan, úgyhogy ezen a téren abszolút nincs okom panaszra.
Ami a játékmenetet illeti, a Revelations 2 nagyjából a hatodik résszel behozott akció-TPS-formulát viszi tovább, az első Revelationsből megismert elemekkel. Ez azt jelenti, hogy tudunk mozgás közben lőni és kést használni, és van egy kitérő mozdulatunk is, amihez ezúttal már nem kell polipnak lenni, ugyanis végre egyetlen gombbal használható. Persze maga az akció nagyon messze van a TPS-játékok csúcsától, de Resident Evil-mércével mérve viszonylag simán és jól kezelhető az anyag. A játékban végig két karakterünk lesz, melyek között az Y-nal válthatunk, illetve természetesen lehetőségünk van az egészet egy barátunkkal is végignyomni kooperatív módban.
A Resident Evil eddigi kooperatív próbálkozásaival ellentétben azonban most már nem mindkét karakter ontja magából az ólmot, helyette az egyiküknek tulajdonképpen egyfajta támogató szerep jut. Míg Claire jól elboldogul a lőfegyverekkel, és beleveti magát az akcióba, addig Moira az elemlámpáját tudja fókuszálni (amolyan Alan Wake-módra), amivel rövid időre harcképtelenné teheti az ellenfeleket. Továbbá feszítővasát használva tud közelharcban támadni, illetve ki tudja nyitni a ládákat (egy iszonyatosan buta minijátékot követően). A felállás hasonló a másik oldalon is, ahol Barry képviseli a tűzerőt, Natalia pedig egy különleges képességgel rendelkezik, melynek segítségével a falak mögött is meglátja az ellenfeleket (körülbelül mint Joel hallgatózása a The Last of Usban).
Szerintem a karakterek szerepekhez kötése jót tett a játékmenetnek, sokkal jobban illeszkedik egy horrorhoz az, ha két szereplő egymás képességeire támaszkodva próbál meg túlélni. Ráadásul mivel nagyon egyszerű és gyors a váltás kettejük között, még akkor is ki tudjuk használni mindkét fél képességeit, ha egyedül játszunk - és egyébként érdemes is, mert a mesterséges intelligencia nincs a helyzet magaslatán. Menet közben különböző alkatrészeket találhatunk, amiket aztán munkapadoknál használhatunk fel a fegyvereink fejlesztésére, de fellelhetünk gyémántokat is, amelyek segítségével különböző képességeket vásárolhatunk. És tulajdonképpen ezzel teljesen ki is veséztem a Revelations 2 játékmenetét, mert egyébként ugyanazt csináljuk, mint minden Resident Evilben: menekülünk a zombik elől (vagy harcolunk, míg van töltényünk), kulcsokat keresünk, ajtókat nyitunk ki, és megyünk tovább.
III. oldal
Ami viszont hosszabb távra is kiváló szórakozássá teszi a Revelations 2-t, az a Raid mód. A sorozat mindig is próbálkozott egyfajta történeten kívüli, árkád játékmóddal, bár ezt korábban Mercenariesnak hívták. Ehhez képest a Revelationsben behozott, és itt némileg továbbcsiszolt Raid több szerepjátékos elemmel operál, már abban a tekintetben, hogy kiválaszthatunk egy karaktert, felszerelhetjük, megválaszthatjuk a képességeit, és mindezt fejleszthetjük a küldetések között. Maga a játékmenet persze közel sem szerepjátékos, elvégre arról van szó, hogy a játék berak minket egy kis pályaszeletre, és ott jellemzően át kell lőnünk magunkat ellenséges hordákon, hogy eljussunk a célhoz. Menet közben aztán lootolunk, és a lootot végül vagy karakterünk tápolására fordítjuk, vagy eladjuk.
Ami szórakoztatóvá teszi a Raid módot, hogy nem próbálja annyira komolyan venni magát, mint a Resident Evil-játékok egyébként. Vehetünk például fagyasztó tölténnyel ellátott fegyvert is, amivel nagyon látványos és szórakoztató szétszedni a zombikat. Továbbá a pályák egyre nagyobb kihívást nyújtanak, és vannak napi küldetések is, úgyhogy simán függővé tehet minket a dolog. Nálam például elérte, hogy naponta legalább egy 15-20 percre elindítsam a játékot, és persze a további epizódokkal még több tartalom érkezik majd ehhez a játékmódhoz is.
Ami a technológiai megvalósítást illeti, vegyes képet mutat az anyag. A Revelations 2 ugyanarra az MT Framework 2 motorra épül, mint az előző generációs Resident Evil-játékok, így tehát pontosan ezt az előző generációs látványvilágot kapjuk. Nem mondom, hogy rosszul néz ki, mert PC-n mindent maximumra kapcsolva egészen tűrhető a látványvilág, és a művészeti színvonal sem rossz, de valahogy olyan kihalt és üres az egész, nagyon kevés a részlet és a tereptárgy. A konzolos változatok mindegyike 1080p-ben fut, a PC-s maximummal megegyező beállítások mellett, a teljesítményben azonban már mutatkoznak eltérések: megmagyarázhatatlan módon az Xbox One-os verzió 60fps közelében van, míg a PS4-es változat 30 és 50fps között ingázik. Nekem PC-n GeForce GTX780-nal végig akasztotta a 60fps-t, és egyébként a beállítások között van is lehetőségünk 60-ra vagy 30-ra zárni a játékot, mint ahogy külön a képfrissítést és a Vsync-et is állíthatjuk.
Összességében a Resident Evil: Revelations 2 egy kellemes játék. Nem kiemelkedően jó, és nem értem, miért kellett szétvagdosni, de a sorozat kedvelőinek mostanában nem jut jobb szórakozás. A sztori legalább elég érdekesnek tűnik ahhoz, hogy egyszer végigvihető legyen, a Raid mód és a kooperatív móka pedig további órákra leköthet. A széria kedvelőinek tehát ajánlott a játék, a többiek igazából nem veszítenek túl sokat, ha kihagyják.
Értékelés: 7/10
Platformok: PC, PS4, Xbox One, PS3, Xbox 360, PSVita
Tesztplatform: PC
