RENDEZNÉ A TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÉS A TECHNOLÓGIAI CÉGEK VITÁJÁT AZ EU

A techszektor szereplői eléggé zokon veszik a hálózatfejlesztés finanszírozásának kérdését, és az Európai Bizottság saját fegyverét fordítanák a döntéshozók ellen.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. jan. 13. 7:52
Rendezné a telekommunikációs és a technológiai cégek vitáját az EU

A Reuters belső forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az Európai Bizottság a tettel mezejére lép a technológiai vállalatok és a szolgáltatók között sok éve felszínen levő vitában. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az ügy végkimenetele, de elindulhat egy olyan vizsgálat, melynek eredményeként új szabályok kerülhetnek bevezetésre.

Mind az ismeretes, a telekommunikációs szolgáltatók lényegében a világ minden táján egyre nehezebben viselik azt, hogy a nagy technológiai vállalatok a fejlesztéseikkel egyre jelentősebb terhet rónak a hálózataikra. Lényegében évről évre egyre nagyobb a feszültség ebben a témában a különböző piaci szereplők között, és vannak olyan kirívó esetek, amikor már egy-egy ponton bizony elszakad a fonál. Ilyen volt 2021-ben a Netflix esete.

Amikor a Netflix elindította a Squid Game című sorozatot, több országban is akkora volt az internetforgalom növekedése, hogy a szolgáltatók egy része nem bírta a meglévő erőforrásaival kiszolgálni az előfizetőket, és gyors extra beruházásokra kényszerült.

Részben ennek a folyományaként tavaly az EU már belengette, hogy a tartalomszolgáltatóknak hozzá kellene járulnia a telekommunikációs vállalatok hálózati fejlesztéseihez. Igazából semmilyen konkrétum nem hangzott el az ügyben, de innentől biztosan lehetett azt tudni, hogy az Európai Bizottság figyelmét sem kerülte el a dolog.

A legfrissebb hírek szerint pedig olyannyira így van ez, hogy a háttérben előkészítettek egy olyan vizsgálatot, melynek célja a szegmens jelenlegi helyzetének felmérése lesz. Elsődlegesen a nagyobb piaci szereplőkkel fog egy konzultációt lefolytatni az Európai Unió illetékes szervezete, hogy feltárja, mi is pontosan a helyzet, és hogyan lehetne a problémákat elsimítani.

Az Európai Bizottság szeretné látni, hogy a Big Tech szereplők és az Európai Unióban aktív telekommunikációs szolgáltatók milyen beruházásokra készülnek a régióban. Látni akarják a szabályozók, hogy a cégek milyen infrastruktúra bővítésekre készülnek az elkövetkezendő időszakban. A beszámolók alapján pedig már esetlegesen tudnának olyan szabályokat alkotni, amik igazságosabbá tennék a rendszer működését.

Állítólag még januárban kiküldi az Európai Bizottság a kérdéseit a vállalatoknak. Számíthat az EU megkeresésére a szolgáltatók oldaláról például a Deutsche Telekom, az Orange, a Telefonica vagy éppen a Telecom Italia, a techcégek részéről pedig a Google, a Netflix, a Meta és mások mellett az Amazon is érintett lesz.

A szolgáltatók szerint a technológiai szektor szereplői nem arra koncentrálnak, hogy a probléma megoldódjon, csak építgetik a saját rendszereiket. A Big Tech brigád azonban azt hangsúlyozza, hogy a szolgáltatók azért szedik a előfizetési díjat, hogy abból fedezzék a fejlesztési költségeket. Ráadásul a szerverparkokat általában elszórtan próbálják telepíteni, ami hozzájárul ahhoz, hogy jobb legyen a terheléselosztás. Azt azonban, hogy ez mennyire helytálló kijelentés, majd az EU eldöntheti.

Galéria megnyitása

Ha minden igaz, 12 hétig tart majd az eredmények kiértékelése, és ezt követően döntheti majd el az Európai Bizottság, hogy szükséges-e a beavatkozás, és ha igen, akkor milyen változások jöhetnek. Persze az biztosan nem fog egyhamar eldőlni, hogy milyen új törvények kerülnek bevezetésre.

A Big Tech szereplőket cseppet sem kell félteni, azonnal megtalálták az egyik legjelentősebb fegyvert egy ilyen intézkedés ellen. Véleményük szerint egy olyan környezetben, ahol a pénzükkel kell a cégeknek hozzájárulniuk a szolgáltatók fejlesztésre szánt büdzséjéhez, egyszerűen nem lehet internetsemlegességről beszélni. Egy ilyen döntés számos szempontból szembe menne a netsemlegesség garantálásával.

Az üzenet biztosan eljutott az EU-hoz is, kíváncsian várjuk, hogy mennyire fogja a döntéshozókat meghatni ez a kifogás. Az Európai Bizottság a vizsgálata során felveszi majd a kapcsolatot más országok szabályozóival is, hogy teljesen képet látva tudjon döntésre jutni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Resike
Resike
2023. jan. 14. 5:39
#4

Bárcsak feltaláltak volna már huszonéve egy rendszert ami effektív módon képes adatcsomagokatokat szétosztani és amit úgy hívnak hogy P2P torrent.

Balucsek
Balucsek
2023. jan. 13. 9:37
#3

Ahogy az angol cikkeket olvasom meg a felsorolt cégekből is látszik első sorban a mobil szolgáltatóknál megy a sírás. De erre mondanám, hogy nesztek banyek erre vágytatok és vertétek magatokat, hogy a szupergyors 5G-vel 8k videót streamelsz a lakás összes szobájában. Akkor bammeg ideje lenne a hálózatot is alá tenni ami ki is szolgálja a marketing bullshiteket és nem csak nyígni hogy valamit kell is tenni.

Dragon3k
Dragon3k
2023. jan. 14. 23:13

@jeanerik Ha már a netflixet is hozta a cikk, a nagy sávszélről annyit, hogy a 4k-hoz is csak 15Mbps net a feltétel, amelyik szolgáltató ennyit nem tud teljesíteni csúcsidőben a felhasználóinak, az inkább ássa el magát.

patrik2991
patrik2991
2023. jan. 13. 8:43
#2

"Amikor a Netflix elindította a Squid Game című sorozatot, több országban is akkora volt az internetforgalom növekedése, hogy a szolgáltatók egy része nem bírta a meglévő erőforrásaival kiszolgálni az előfizetőket, és gyors extra beruházásokra kényszerült."

Hát ez nekem ordas nagy kamunak tűnik. Esetleg a netflix nem bírta a terhelést... de hogy a netszolgáltatók...

uwu
uwu
2023. jan. 13. 10:51

@patrik2991  Sok helyen sokkal bénább ám a net mint nálunk, menj külföldre és csodálkozz! Akár fejlett országokba is.

thestock
thestock
2023. jan. 13. 8:15
#1

Már megint az EU egy lényegtelen kérdésben mer a libsik rinyálnak! :DDDDDDDDDDDDDDD Mer nincs jobb dolguk mint lemérni az uborka hosszát meg beleszólni az internetbe. Jólesz ha már végre ideér putyin és rendetrak! Amúgy ezeket az lmbtq sorozatokat le is lehet tölteni ami ingyen van és akkor nincs ilyen probléma!

m76
m76
2023. jan. 13. 13:32

@thestock A többi hülyeségre nem is kitérve, szerinted a letöltés az mi ha nem sávszélesség használat?

Vissza az oldal tetejére