A Xiaomi szeretne a Huawei helyébe lépni, és szerencsére a vállalat nem a könnyebbik végéről fogja meg a dolgot. Nem pusztán az eladási mennyiségre megy rá, hanem az innovációt is nagyon komolyan veszi. Olyannyira, hogy a Mi 11 Ultra mindent figyelembe véve lényegében a legjobb androidos okostelefon lehet, ami valaha készült.
A Xiaomi a legfejlettebb E4 AMOLED technológiás megjelenítő mellett tette le a voksát 6,81 colos méterben, ez 120 Hz-es üzemre lesz majd képes a lehető legsimább megjelenítés érdekében. A termékek kiérdemelték a DisplayMate legmagasabb, A+ minősítését, és 1700 nites fényerőt tudnak, ami páratlan. Van HDR támogatást többféle formában a Dolby Visionnel bezárólag, és a képernyő védelméről Gorilla Glass Victus üveg fog gondoskodni. És modelltől függetlenül 1440p+ felbontás került már itt előtérbe.
A MIUI 12.5 grafikus felhasználói felület már gyárilag lesz jelen mindkét versenyzőn, szóval ezen a téren is nagyon izgalmas lesz az újdonságok párosa, korábban ugyanis ilyen készülék még nem volt. A szoftveres környezet alapját pedig az Android 11 operációs rendszer biztosítja. Frissítéssel persze sok korábbi okostelefon is részesül majd az új MIUI-ból.
A szerkezetek egy 20 megapixeles frontkamerával rendelkeznek, ami kiváló minőségű önarcképek készítésére lesz képes. Videózásra ezen a ponton 1080p minőségben lesz mód, viszont lesz 120 FPS-es beállítás is, amivel lassított szelfivideók örökíthetőek meg.
A Mi 11 Pro esetében a Xiaomi a Samsung és a világ legjobb mobilos képszenzorját használja, az ISOCELL GN2-t, ami 1/1,12 colos méretben nyújt 50 MPixeles felbontást. A képpontok összevonása támogatott, és ezt követően már 2,8 mikronos pixelmérettel lehet itt számolni, ami rekord az okostelefonok körében. Egyedi, nyolctagú lencserendszer is van itt OIS támogatással, és minden eddiginél fejlettebb HDR szupporttal is lehet számolni.
Biztosított még itt egy ultra-széles látószögű kamera is, aminek az alapját egy 13 megapixeles érzékelő adja, és ami ennél érdekesebb, hogy van egy zoomolásra alkalmas képalkotó is, mely 8 MPixeles, és 50-szeres hibrid zoomra képes. Erről azt kell tudni, hogy periszkópos kialakítású, támogatja a makrózást, így az apró témákat is meg lehet vele örökíteni, optikai stabilizátoros, és hardveresen 5-szörös nagyítást tesz lehetővé.
Az elsődleges kamera a Mi 11 Ultránál is ugyanolyan, viszont ez a készülék már sokkal komolyabb körítésről gondoskodik. Az 50 MPixeles kamera mellé még kettő darab 48 megapixeles (Sony IMX586) megoldás sorakozott fel. Az ultra-széles látószögű képalkotó és a zoomolásra alkalmas megoldás is ilyen kiváló szenzorral rendelkezik. Zoomolni veszteségmentesen 5-szörös mértékben lehet majd, a maximális közelítés mértéke pedig eléri a 120-szorost.
Van itt dToF támogatás is, ami a képek mélységének a felmérésére szolgál a jobb portrékért, ezáltal sokkal pontosabban tudja majd a készülék a virtuális mélységélességet biztosítani. A Mi 11 Ultra esetében fontos még azt elmondani, hogy kapott a hátoldalára egy kijelzőt, amin tükrözni lehet majd a kamera képét, és így döbbenetes minőségű szelfik alkothatóak majd vele. Amikor éppen pihen majd ez a kijelző, akkor pedig hasznos információkat jeleníthet majd meg, így például az órát.
A videózás is erőssége lesz a Mi 11 újdonságoknak, ugyanis már akár 8K Ultra HD felvételek megörökítésében is partnernek bizonyulhatnak majd. A Xiaomi egy csodálatos képsorokkal harangozta be a videós képességeit a masinának, amikkel mély benyomást tett. Ami még itt érdekes, hogy 1920 FPS-es lassítást is meg lehet majd oldani, melynél csak a Huawei nyújt jobbat.
Azt is kiemelte a Xiaomi, hogy a Mi 11 Ultra kamerája új csúcsot ért el a DXOMarknál. 143 pontos eredményt hozott össze a zászlóshajó, ami nem is kicsivel übereli a Huawei Mate 40 Pro+ eredményét, ami 139 pont volt. Kíváncsian várjuk, hogy más tesztelők is ennyire elégedettek lesznek-e az eszközzel, de az biztos, hogy a Xiaomi ennyire profi rendszert még sosem alkotott.
Ahogy az idei évben nagyon sok felsőkategóriás mobilban, úgy ezekben is a Snapdragon 888 rendszerplatform került elő. Ez a lapka kiemelkedő teljesítményre lesz képes, és hosszú távon is garanciát jelent a jó felhasználói élményre. Egy nagyon komplex és átgondolt hőelvezető rendszert használ a készülékekben a Xiaomi, ennek köszönhetően a legtöbb konkurensénél hűvösebbek lesznek terhelés közben, és a játékos modellekre jellemző kitartásról fognak tanúbizonyságot tenni a vasak.
Az LPDDR5 technológiás rendszermemória 8 GB-ról indul, de lehet akár 12 GB-os is, ha valaki éppen arra kíván benevezni. A tárhely pedig – ami UFS 3.1 modulokra épül – 128 vagy 256 GB-os lehet, legalábbi a Mi 11 Prónál, az Ultra ugyanis elérhető lesz még 512 GB-tal is, és ott a 256 GB jelenti a kiindulási alapot.
Az 5G hálózati modem nyitja a kapcsolati lehetőségeknek a sorát, ez a Sub-6 tartományra fókuszál és az NSA/SA környezetekben is működni fog. Rendelkeznek az eszközök 4G LTE modemmel is, és van bennük Bluetooth 5.2 modul, valamint Wi-Fi 6E is, amin 3,5 Gbps-ra képes. Nem kell lemondani az NFC chipről, szóval gond nélkül lehet mobilfizetést is intézni, és része a csomagnak az A-GPS vevő, valamint az IrDA port is. Dual-SIM szupportnak sincsennek híján a gépezetek, és DSDS módban képes kezelni a rábízott kártyákat a Mi 11 Pro.
A Mi 11 Pro fém keretet kapott üveg hátlappal, ez 8,53 milliméter vastag és 208 gramm tömegű, ami nagyjából átlagosnak tekinthető. A Mi 11 Ultra már csak 8,38 milliméterre emelkedik ki a síkból, de a tömege nagyobb, 238 gramm, és kerámia a háta. Korábban nagyon sokszor érte kritika a Xiaomit azért, mert a vízvédelemért nem tesz eleget, de most már erre is van megoldás.
Elsőként a Mi 11 Prónál már az IP68 védelem is megvan, szóval bátran lehet víz alá vinni a gépezetet. És a Xiaomi egy videót készített arról, hogy 40 méteres mélységbe viszi egy búvár a telefont, miközben az működőképes marad – ezt viszont senki ne akarja utánozni.
Arról is próbál gondoskodni a Xiaomi, hogy a hangzás terén is magasra tegye a lécet, ezért a hangszórók hangolásához a Harman/Kardon biztosította a segítséget. Az pedig itt már alapvetés, hogy sztereóban szólalnak majd meg a szerkezetek, és a Hi-Res Audio minősítést is megszerezték. Az ujjlenyomat-olvasó a képernyő mögé került, és a kereten pedig egy C-típusú USB csatlakozó bukkant fel mindkét gépezetnél.
Az üzemidőre sem lehet majd panasz, ugyanis a tervezők 5000 milliamperórás kapacitású telepet vettek be az okostelefonokban, ami garantáltan megbízható partnernek fog bizonyulni. Külön érdekesség, hogy először mobilban itt már szilícium-dioxid anód került bevetésre, ami nagyobb sűrűséget enged, így kisebb méret érhető el. A cég tesztjei alapján az S21 Ultra, a OnePlus 9 Pro és az Oppo Find X3 Pro is hamarabb merül majd le a Mi 11 Prónál azonos körülmények között.
A gyorstöltés 67 wattal történik majd a készülékeknél, és ez mehet kábelen vagy vezeték nélküli módon is, nem válogatósak a termékek. Mindössze 36 percet vesz majd igénybe a teljes feltöltés bármilyen töltési módot válasszon az ember. Mindezeken felül pedig 10 wattal meg is tudják osztani a töltöttségét más masinákkal.
A Xiaomi Mi 11 Pro ajánlott fogyasztói ára 5000 jüanban lett meghatározva 8/128 GB-os kivitelben, ami átszámítva 235 ezer forintos összegnek felel meg, 5300 jüanért (249 ezer forint) a 8/256 gigás változata húzható be az okostelefonnak, 5700 jüanba (268 ezer forint) meg már a 12/256 GB-tal szerelt verziója húzható be.
A Mi 11 Ultra pedig 8/256 GB-tal 6000 jüanba (282 ezer forint) fog kerülni, 12/256 GB-os kivitelben 6500 jüant (305 ezer forint) kóstál majd, a Mi 11 Ultra pedig 7000 jüanért (329 ezer forint) cserébe lesz megkaparintható. Európába is jönnek a gépek, de csak a Mi 11 Ultra 12/256 GB ára ismert egyelőre, az 1200 euróba fog kerülni.