A Symantec egy meglehetősen érdekes trójaira bukkant, amely kémkedése során kormányzati szervektől, cégektől, kutatóktól, illetve magánszemélyektől szerez be kényes adatokat. A Regin névre keresztelt kártevő felsőkategóriás kémeszköznek tekinthető, amely legalább 2008 óta állhat munkában.

Annak ellenére, hogy profi kémeszközről van szó, mégsem csak professzionális célpontok ellen használták: az általa megfertőzött rendszerek fele magánszemélyek, illetve kisebb vállalkozások tulajdonában van. A Symantec jelentése szerint a Regin vezérlőinek egy ütőképes keretrendszert kínál a tömeges megfigyelések hatékony lebonyolításához. A Regin moduláris felépítéssel rendelkezik, így a támadók az adott célponthoz, illetve az adott feladathoz finomhangolhatták a trójait. A kémprogram beépülése után a jelek szerint korlátlan felügyeletet és hozzáférést biztosít "gazdái számára" az adott rendszer felett, valamint arra is használható, hogy a telekommunikációs cégeken keresztülhaladó hívásokat lehallgassák vele. A nagy tudású, sokoldalú kártevőt extrém nehéz felismerni.

A Symantec szerint a kémeszköz túlságosan kifinomult ahhoz, hogy független hackerek munkájának tekinthessük. A Regin kifejlesztéséhez rengeteg időre és erőforrásra lehetett szükség, amely alapján elég valószínű, hogy valamely ország készítette. Az egyelőre nem derült ki, hogy a Regin mely ország saját készítésű "fegyvere" lehet, de a Symantec szerint az biztos, hogy a célpontjai között főképp Oroszország és Szaúd-Arábia területén található magánszemélyek, vállalkozások és szervezetek szerepeltek. Az Amerikai Egyesült Államok területén annyira kevés támadás köthető a Regin-hez, hogy az USA be sem került a fertőzött térségek top 10-es listájára.

A szakemberek úgy vélik, a Regin több komponense továbbra is rejtve maradhat, így a kémszoftver a felfedezettekhez képest további funkcionalitást is kínálhat, sőt, akár több különböző verziója is létezhet – amelyeket eddig nem ismertek fel, így ezek zavartalanul garázdálkodhatnak. A kártevőről készített Symantec-elemzést itt találják az érdeklődők.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
strunyo
strunyo
2014. nov. 27. 8:17
#7

Hát nem tudom, de én azért Kínát sem zárnám ki a megalkotók közül, az eloszlást nézve nekem ők jutottak eszembe USA után :)

KisDre
KisDre
2014. nov. 25. 22:41
#6

Nem vagyok az összeesküvés elméletek híve, de az előttem szóló jól mondta, ha nem is USA, de valószínű hogy nyugati világra érdemes gyanakodni s inkább kormányi mint céges szervekben.

Egyszerűen ennyire egyértelmű nem lehet, másfelől viszont (!) , akkor meg fura hogy egyáltalán hírt kaptunk erről, hisz ha valóban az aminek feltételezzük, akkor nem hagyták volna kitudódni semmiképpen sem.

Érdekes mindenesetre

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. nov. 25. 21:08
#5

Eközben a Stuxnet már a kínai gyártmányú gyümölcsturmixolókat fertőzi, mert az Amerikával nem pacsizó országok uráncentrifugái elfogytak.

xcom
xcom
2014. nov. 25. 15:10
#4

Ahogy látom kimondottan csak Windows-ra veszélyes

Supra
Supra
2014. nov. 25. 14:42
#3

Persze, mert a hackerek mind hülyék...

Most nem azért, de ha sok területen használták, nem arra utal, hogy mégiscsak fizetős software-ről van szó?

Balucsek
Balucsek
2014. nov. 25. 19:10

Supra: ha fizetős lenne akkor egyenletesen lenne lefedve vele a világ sőt a neten akitvabb régiók vezetnének, így az USA és anglia nem hiányozna a térképről. És mivel az írek is meglehetősen érdekelték a vírust így én angliát sem zárnám ki a lehetséges alkotók közül. De az is lehet hogy az angolszász kémügynökségek közös projectje.

matyi009
matyi009
2014. nov. 25. 14:35
#2

Hàt valszeg USA-ban készült :D

maverick2007
maverick2007
2014. nov. 25. 14:32
#1

Ez egy nagyon érdekes cikk lett! Kösziii!! :)

Vissza az oldal tetejére