RÉGEBBI ANDROID KIADÁSOKAT IS ÚJ FUNKCIÓKHOZ JUTTAT A GOOGLE

Az Android 13 új képválasztó funkciója elérhető lesz olyan eszközökön, amik az Android 12-t, vagy még öregebb operációs rendszert futtatnak.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. jan. 12. 19:08
Régebbi Android kiadásokat is új funkciókhoz juttat a Google

Talán a legnagyobb problémája az Android operációs rendszernek, hogy rendkívüli módon fragmentálódott az évek során. Bár a vállalat próbált tenni ez ellen, túl sok eredményt eddig nem tud felmutatni. Számos olyan fejlesztést vezetett be, ami képes például segítséget nyújtani a gyártóknak ahhoz, hogy a frissítéseket egyszerűbben tudják biztosítani, de ennek nem volt túl nagy hatása.

Látva a vállalat azt, hogy az ökoszisztémát sújtó töredezettség nem igazán akar alábbhagyni, úgy döntött már sok évvel korábban, hogy egyre több részegységet tesz frissíthetővé. Erre szolgált például a Project Treble és a Project Mainline is. Ennek köszönhetően ma már az Android számos ponton javítható akkor is, ha egy mobil főverziós frissítésekben már nem részesül. A cég a napokban arról beszélt, hogy az Android 10-zel bevezetett moduláris rendszerelemek támogatása is hozzájárul ahhoz, hogy a korábbi Androidok lassabban öregedjenek.

Galéria megnyitása

A moduláris rendszerkomponensek révén fontosabb biztonsági és funkcionális fejlesztéseket is el lehet juttatni régebbi Android kiadásokra attól függetlenül, hogy a készüléken melyik API szint van jelen. Ugyebár az API szint a főverziós frissítésekkel lép általában. Ennek köszönhetően a fejlesztőknek is több lehetősége lesz és könnyebben tudják majd a visszafelé kompatibilitást biztosítani. Létrehozta a Google az Extension SDK keretrendszert, amivel újírásokat lehet korábbi Android kiadásokon is igénybe venni.

A fejlesztések révén még több esetben lehet majd új funkciókat elérni az API szintek frissességétől függetlenül, ezáltal gyorsulhat az innováció az Androidon.

Kiemelte a Google, hogy az Android 13 frissítéssel, illetve egészen pontosan a 33-as API szinttel bevezetett új PhotoPicker API elérhető lesz korábbi operációs rendszerek keretében is. A 30-as API szintig visszamenőleg lehet majd ezt használni az Extension SDK-nak köszönhetően. Ez egészen pontosan az Android 11-et jelenti.

Galéria megnyitása

Hozzátette a vállalat azt is, hogy az Extension SDK lehetőséget nyújt majd a Privacy Sandbox kiterjesztésére. Azt nem mondta a vállalat, hogy ezt most meg is lépné. Szóval ezen a fronton nem történt változás, de a jövőben tartogathat érdekességeket a Privacy Sandbox fejlesztése. A Google jelenleg is dolgozik azon, hogy a korábban alkalmazott hirdetéskövetési rendszert lecserélje a Privacy Sandbox bevezetésével.

A vállalat biztosítani fogja a segítséget a fejlesztőknek a különböző extrák alkalmazásakor. Ennek köszönhetően még több fejlesztő veheti majd használatba a különböző új fejlesztéseket, amik akár olyan Androidokon is elérhetővé válnak, amik egyébként már nem frissülnek az API szintet tekintve.

Galéria megnyitása

A Google tényleg próbál tenni azért, hogy az Android fragmentáltsága csökkenjen, de inkább a gyártók közötti verseny lehet majd az, ami a változást elhozhatja. Az utóbbi időben a Samsung nagyon felpörgette a frissítéseket, még a belépőkategóriás készülékeket is legalább két főverziós frissítést előirányozva küldi bevetésre. Most éppen azt lehet látni, hogy tartja is magát ehhez a vállalat.

A Samsung tevékenységét látva az utóbbi időben több vállalat is arról számolt be, hogy hosszabb szoftvertámogatást fognak nyújtani, és olyan eszközöknél is jönnek már az Android 13 frissítések, mint például a költséghatékony Realme-k. Szóval azt lehet látni, hogy most talán ténylegesen elindul egy javuló tendencia. Addig pedig örüljünk annak, hogy a friss funkciók már a korábbi Android kiadásokon is megjelenhetnek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kalajvera
kalajvera
2023. jan. 14. 16:13
#2

Ezek a funkciók gyakorlatilag APK programok, amik rendszerszintű jogosultságokkal futnak a háttérben és lassítják a mobiltelefonokat. Ki sem lehet őket kapcsolni.
Haszontalan feleslekes hülyeségek. Kitalálnak a fejlesztők egy problémát és aztán arra kínálnak megoldást, de az egész csak a haszonszerzésről szól. Akinek ez nem világos, az vegye az újabb és újabb mobilokat. Egészségére!

KikiGames
KikiGames
2023. jan. 15. 11:04

@kalajvera Aki ért hozzá az kikapcsolja az általad kikapcsolhatatlannak vélt dolgokat.

KikiGames
KikiGames
2023. jan. 13. 8:05
#1

A Project Treble-nek már több éve. Amikor először hallottam róla akkor azt gondoltam hogy mostanra már ott fogunk tartani hogy már csak az fog gátat szabni egy telefon használhatósági idejének hogy felhasználó mikor érzi már elavultnak. Illetve ha új hardverre van szüksége a felhasználónak. Ehhez képest pedig ott tartunk hogy még jobban sz@rrá van szeletelve az egész!

A Google hiába próbálkozik ha a gyártók makacsok!

Vissza az oldal tetejére