1. oldal

A szórakoztatóipar más ágaihoz hasonlóan a videojátékoknál is egymást követik az idővel nyom nélkül elillanó (vagy éppen visszatérő) trendek. Példának okán jó időre eltűntek a fejtörőkkel megbolondított túlélő horrorok, a második világháborús FPS-ek kora is rég véget ért már, így sok más lövölde mellett a Call of Duty is a jövő hadviselését mutatja be. A kalandjátékokról sem lehetett hallani éveken keresztül, míg az indiek és a közösségi finanszírozás fel nem támasztották őket újra. Az egykor az újdonság erejével ható, szintén független fejlesztésű, pixelgrafikájú, többnyire RPG-elemekkel megbolondított programok pedig kuriózumból az indie-szcénát megmételyező igénytelenség jelképévé lettek.

A régebben hatalmas népszerűségnek örvendő futurisztikus versenyjátékok sem jártak különbül, mivel felettük is eljárt az idő. A stílus legjelesebb képviselőjének számító Wipeout 2012 óta nem hallatott magáról. Az F-Zero utolsó, Climax alcímet viselő, 2004-ben debütáló része Japánon kívül meg sem jelent. Az ígéretesen induló POD második felvonása csak a szomorú sorsú Dreamcaston volt elérhető, a Rollcage a PS1-érával együtt múlt ki és az Extreme G, valamint a MegaRace sorozatok sem húzták tovább az új évezred elejénél. Az összkép tehát igencsak lehangoló. Éppen ezért, a téma iránt érdeklődők java részének nagyot dobbant a szíve, amikor a 34BigThings csapata bejelentette, hogy a régi szép idők nagyjai előtt tisztelgő, Redoutnak keresztelt programjukkal igyekeznek majd elnyerni a közönség kegyeit.

Lássuk hát, hogy vajon megérte-e várni egy évet a végeredményre, vagy a reményeink épp olyan gyorsan foszlanak majd semmivé, mint egy rosszul vett rajt után a győzelmi esélyeink!

2. oldal

A többség valószínűleg nem a multival, vagy a gyakorlásnak kiváló gyorsversenyekkel, hanem karrier-móddal kezdi meg az ismerkedést. Itt, ahogy az már lenni szokott, egy olyan pilótajelölt bőrébe bújhatunk bele, akinek még ahhoz is sokat kell fejlődnie, hogy megalapozottan nevezhesse magát névtelen senkinek. Mindössze annyi pénz csörög a zsebünkben, hogy beruházhassunk egy rendkívül olcsó és nem túl sokat tudó hajóba. Döntésünket érdemes megfontolni, mert a különböző gyártók modelljei más és más erősséggel bírnak, így ajánlott alaposan átnézni az összesen hat márkát felvonultató kínálatot és eldönteni, hogy vajon a gyorsulás, a hajótest masszívsága, vagy épp az összegyűjthető energia mértéke a fontosabb-e nekünk.

A játékban ugyanis értelemszerű módon a szélsebesen hasító járgányok összetörnek, ha ütközünk velük, felrobbanásuk esetén pedig a legjobb esetben is vesztünk pár másodpercet, ameddig az új hajónk a pályára teleportál, illetve, bár sajnos fegyverek nem színesítik a mókát, megvásárolható power-upokkal a magunk javára billenthetjük a mérleg nyelvét. Ezekből összesen két fajtát használhatunk: a folyamatosan töltődő, a nitróként is funkcionáló energiával élesíthető aktív és a semmit sem fogyasztó passzív bónuszokat. Tekintve, hogy ezek mindegyike maximum négyes szintig fejleszthető és összesen hat-hat van belőlük, elmondható, hogy a kombinációs lehetőségek tárháza igencsak bőséges. Egy gyengécske kasznival bíró, de zsírozott villámként repülő vasnál például igen hasznos lehet a sérüléseket kijavító drón, de ha bízunk a képességeinkben, akkor feltehetünk mindent egy lapra és tovább gyorsíthatjuk a járművünket, ami aztán persze igen hamar darabokra törik, ha nem figyelünk.

Azonban nem szabad egyetlen összeállításra esküdnünk, mivel nem kevesebb, mint tíz, eltérő versenytípusban próbálhatjuk ki, hogy mit is tudunk. Ott vannak a „tiszta” viadalok, melyeknél nem használhatunk power-upokat, vagy például azok, amiknél minden kör végén az utolsó helyen lévő sofőr egy látványos robbanás kíséretében esik ki, és persze a lista részét képezi amikor csak mi vagyunk a pályán és riválisaink helyett a még náluk is kegyetlenebb idővel kell felvenni a harcot. A jókora kínálat tehát mindenképpen jó pont a játéknak.

Lényeges, hogy nem kell elsőnek beérnünk a célba, az utolsó helyért is jár pénz és tapasztalati pont. Ahogy az lenni szokott, minél magasabb szinten állunk, annál több pályán adhatunk számot a tudásunkról és egyre komolyabb teljesítménnyel bíró masinák volánja mögé ülhetünk be, amikkel még többet fizető, új környezetben játszódó versenyeken indulhatunk. A sivatag és a városias környezet mellett buja, zöldellő őserdőkben, fagyos vidékeken vagy épp vulkánok és hegyek belsejében is próbára tehetjük magunkat. Kétségtelen, hogy ennél jóval kreatívabb ötletek is a fejlesztők eszébe juthattak volna, de a még az eszeveszett tempó mellett is színes és szemet gyönyörködtető látvány elfeledteti velünk, hogy közhelyesebbnél közhelyesebb szakaszokon furikázunk.

3. oldal

A Redout tehát a némileg sablonos pályakínálat ellenére több mint ajánlott vétel a száguldás szerelmesei számára, ám ettől függetlenül akad benne egy igencsak nehezen megmagyarázható és az élményt lerontó furcsaság. A fejlesztők ugyanis a manapság divatos, játékoskímélő és instant sikerélményt nyújtó megközelítés helyett érezhetően arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ha egyből bedobják a felhasználókat a mély vízbe, akkor azok kénytelenek lesznek megtanulni úszni. Magyarul, hacsak nincsenek villámreflexeink, akkor az első pár meccs kifejezetten rosszat fog tenni a vérnyomásunknak és az önbecsülésünknek, mert művien precíz, az utolsó pillanatban minden hibájukat helyrehozó versenyzők ellen kell bizonyítanunk. Apró, de beszédes tény, hogy egyetlen olyan futamom sem volt, aminél a gépi ellenfelek hajója felrobbant volna a túl sok sérülés miatt, sőt, még olyat sem láttam, hogy rajtam kívül bárki rosszul vett volna be egy kanyart.

Ez persze teljesen rendjén való lenne, hiszen egy versenyprogram valóban nyújtson kihívást, mivel ennek köszönhetően az ember még egy bronzt is meg tud becsülni, az első arany megszerzése pedig már-már katartikus érzés. Azonban, valami felfoghatatlan ok miatt később nem nő kellő mértékben a nehézség, tehát egy kategóriája élvonalába tartozó versenynél szinte semmivel sem kell jobban vezetnünk, mint a negyedosztály valamelyik megmérettetésénél, ami rendkívüli mértékben illúzióromboló. Természetesen az élvezetes, maximum tizenkét fő versengését lehetővé tevő multiban ezek a problémák nem jelentkeznek, de azt, hogy mennyire a karrier-mód a lelke az egész játéknak, jól mutatja, hogy a szerverek többnyire kongnak az ürességtől és szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha egyáltalán van hova csatlakozni.

Mindent összevetve viszont úgy vélem, hogy a pozitívumok még így is bőségesen kompenzálják a negatívumokat. Ezért, ha már hiányzott, hogy sci-fi környezetben utasítsunk magunk mögé mindenkit, vagy ha semmi sem okoz számunkra nagyobb örömet, mint hogy szemkápráztató sebességgel rójuk a köröket, akkor egy percig sem érdemes haboznunk a beszerzésével.

Megjegyzés: A játék támogatja a VR szemüvegeket is, ha van tapasztalatotok a játékkal Rifttel vagy Vive-val, akkor osszátok meg velünk a fórumon! A teszt során Xbox 360 kontrollert használtunk, mivel az jobban kedvez a műfajnak, mint a billentyűzet.