Oldal I.

Nem kellett sokat várni, hogy az EA előrukkoljon a Red Alert harmadik részének kiegészítőjével, aminek végigjátszása után vegyes érzelmek kavarognak bennem. Mielőtt nekiálltam volna, azon gondolkoztam, vajon mit lehet még ebből az egészből kihozni, hogy ne legyen dögunalom, mert be kell vallanom, a bázisépítés és az egységek ide-oda tologatása már nem nagyon elégítene ki. Azon is gondolkoztam, mi a fenével fogom megtölteni ezt a cikket, ha az alapjátékhoz képest csupán néhány új egység és pár eltérő küldetés szerepel majd. Szerencsére kiderült, hogy ezekkel a problémákkal nem kell szembenéznem, mert a játékmenet jó néhány újdonsággal bővült.

Az Uprising, mely a Red Alert 3 alapjáték meglétét nem igényli, négy mini hadműveletből áll, melyeket az alapjátékból ismert három csapattal vihetünk győzelemre, az utolsó pedig, amolyan extraként a Felkelő Nap Házához kapcsolódó érdekes küldetéssorozattal lep meg minket, amiről majd később ejtek szót. A főszálat elindítva meglepett az a tény, hogy kötelező jelleggel a Szovjetek hadjáratával vagyunk kénytelenek indítani, ugyanis a másik két csapat küldetése zárolva van egészen addig, amíg győzelemre nem visszük a komcsikat (az extra azonnal elérhető).

A szovjetekkel mindössze egyetlen küldetést kell véghezvinnünk: egy maroknyi gyalogos egységgel kell szembeszállnunk az ellenfél hi-tech cuccokat felvonultató hatalmas seregével. Ez a rész talán arra szolgál, hogy megmutassa, milyen új egységeket építhetünk, ha majd a mostani ellenfél parancsnokaként ténykedhetünk, amint sikerül átvergődünk ezen a küldetésen. Ez elsőre képtelenségnek tűnik, ám hamar kiderül majd, inkább túl könnyű, ugyanis elég rövid időközönként kapunk még gyalogos utánpótlást. Az egyetlen nehézséget a pálya összetettsége adja, melyen a hegyek és egyéb szintkülönbségek miatt szinte csigavonalban vagyunk kénytelenek eljutni a célig, miközben végig támadnak minket a nem ritkán sérthetetlen egységek. Ennek ellenére maximum 40-50 perc alatt elvégezhető a feladat, és különösebb taktikát nem is igényel.

Oldal II.

A Szövetségesek és a Japánok küldetései már hosszabb időt vesznek igénybe és a nehézségi fok is emelkedik. Itt már módunkban áll kipróbálni az új egységeket, melyek egytől-egyig különleges képességű, hatékony harci eszközök és hogy a Szovjetek újdonságairól se maradjunk le, az egyik küldetés részeként az ő bázisukat elfoglalva bevethetjük ezeket a technológiákat is. A 12 új egységből csak az érdekesebbeket emelném ki, amik jelentős újítással bírnak a játék történetében, a többit mindenki kitapasztalhatja a csaták során. A szöcskeugróknak újabb változatai jelennek meg a csatatéren: az egyik például földet érés után stabil, ágyúkkal felszerelt bunkerré alakul. Immár gyárthatunk mobil daráló egységeket, melyek bármilyen szárazföldi ellenfelet egyetlen pillanat alatt zúznak péppé és még egy nagyobb támadásnak is könnyedén állnak ellen. A túl erős egységekkel azonban vigyázni kell, mert ha például az Apokalipszis tank legördül a gyártósorról és eközben saját bázisunk falának ütközik, a keletkezett robbanás minden egységünket elpusztítja a közelben. A légierő terén is hatékony gépek érkeztek, melyek képesek szőnyegbombázásra és elég szép pusztítást tudnak végezni az épületekben.

Gyalogos fronton a legkiemelkedőbb segítséget az íjászok nyújtják, melyek robbanó nyilaikkal egy szempillantás alatt szedik le az ellenség repülőgépeit. Talán kicsit túlzás az a jármű, mely piszok messziről, műholdon keresztüli lézerrel képes az ágyúkat szinte egyetlen lövéssel megsemmisíteni és emellett speciális képességként energiapajzsot tud létrehozni maga körül, melyen belül az összes egységünk teljesen sérthetetlen. A pajzs sokáig fenntartható és az újratöltési ideje nevetségesen rövid. Igaz, hogy eközben az egység nem tud mozogni és normál állapotban bármi elpusztítja egy szemvillanás alatt, ám ez akkor is elég sokat visszavesz a kihívás faktorából.

A szuperfegyverek terén is történetek apró változások. Nagyon jó ötlet az időzített bomba, mely fejlesztéstől függően többféle hatásmechanizmussal bír. Mivel az egész játék világa szinte a misztikus képességekre és jövőbeli technológiákra épül, a töltetek kihelyezése teleporttal történik és főleg az épületek ellen hatékony, ám minél erősebb a hatás, annál több ideig tart a visszaszámlálás és ezalatt akár el is pusztíthatják a bombánkat. Érdekes és talán nem feltétlenül jó dolog a teleport egy másik alkalmazása, mely egy adott körön belül bármilyen földi járművet képes a térkép bármely világos területére repíteni, ami azért eléggé megkönnyíti a hadműveletet, mert egyszerre akár 10-12 egységet is a kívánt területre juttathatunk, megkímélve haderőnket az útközbeni sérülésektől. Ezeket a fegyvereket továbbra is az elért sikerek függvényében fejlesztgethetjük, de már módunkban áll más dolgokba is befektetni a szerzett tapasztalati pontokat. Például egységesen növelhetjük a bizonyos típusú járművek erejét, sebességét vagy a termelés hatékonyságát olyan módon, hogy az egységnyi kibányászott nyersanyagért több pénzt kapunk, mint alapesetben.

Oldal III.

Az alapjátékban megismerhettük Yuriko Omegát, a Japánok kisiskolás csodafegyverét, mely az ő kommandósukat volt hivatott megtestesíteni, és ahogy értesültem róla, a játékosok nem fogadták túl szívélyesen, mondván, hogy az ő képességei kissé kilógnak a játék univerzumából. Nekik rossz hír, hogy Yuriko maradt és ezúttal előtérbe is került. Az extra küldetés kizárólag róla szól és az ő háttértörténetét mutatja be. Van egy olyan gyanúm, hogy azért teszi ezt az EA, mert a következő részekben fontosabb szerepet szán neki. Nekem személy szerint az egész Uprisingból ez a küldetéssorozat a kedvencem. Egyrészt újszerűsége miatt, másrészt azért, mert (ez már kiderülhetett) óriási Heroes rajongó vagyok és tulajdonképpen a két kedvenc Hősökbeli képességemet élhettem ki interaktív formában Yuriko által. Ebben a rövidke küldetéssorozatban a Felkelő Nap Házának szupertitkos katonai laboratóriumába juthatunk el, ahol tudósok vizsgálják Yuriko pszí-képességeit és azon kísérleteznek, hogyan tehetnék őt még hatékonyabb fegyverré, ám a kislány úgy dönt, hogy tovább nem akar a hadsereg eszköze lenni és fellázad. Itt vehetjük át az irányítást és a cél: kitörni a laboratóriumból.

Ez a küldetés a C&C történetének legelejére nyúl vissza. A fejlesztők a Red Alert első részében alkalmazott belső helyszínes akciót hozzák vissza, melyben három pályán járhatjuk be a labirintusszerű létesítményt. Egyetlen hibája az egésznek, hogy a képernyőn nem lehet scrollozni, ami eléggé megnehezíti a dolgunkat. Az itteni csaták nagyon pörgősek, helyenként piszkosul nehezek, de hogy mégse vesszünk oda az egyedül a világ ellen típusú harcban, bizonyos helyeken életerő feltöltő állomások vannak, melyekhez bármikor visszamehetünk. Yuriko alapképessége egyszerű telekinézis, mellyel egyszerre csupán egy egységet képes „megfogni” és egy viszonylag hosszú lebegtetés után szétrobbantani. Ahogy haladunk előre az épületben, úgy ismerhetjük meg további képességeinket, titkos katonai dokumentumok megszerzése által, összesen négyet, melyek képessé tesznek minket például a telekinézis erősebb változatára. Nagyon nagy élmény a légi egységeket a földre rántani, felemelni egy tankot és hozzávágni egy másikhoz, vagy éppen robbanó hordókkal hajigálni a nagyobb gépeket, melyekre nem hat az erőnk. Képesek vagyunk még energiapajzsot vonni magunk köré, valamint telepátiával a társai ellen fordítani a gyalogos egységeket. A megszerzett képességek közül egyet az alapképességünkkel párhuzamosan is használhatunk. Fontos szerepet kaptak a tereptárgyak is, melyek szintén lebegtethetők és elhajíthatók.

Oldal IV.

A játékmenet frontján is találkozhatunk néhány újdonsággal és sajnos hibákkal is. Nagyon nagy ötlet, hogy egy küldetésben az ellenfél bázisát elérve nem támadnak meg bennünket, csak akkor, ha átlépjük a támaszpont kapuját, és hogy ne legyen egyenlőtlen a küzdelem, mi sem támadhatunk a riadó szirénájának felhangzásáig. Sokszor azonban mégis belefuthatunk egyenlőtlen küzdelmekbe az ellenfél AI-ja, pontosabban annak hiánya jóvoltából. Amikor egy szövetséges csapat oldalán harcolunk, segítve őket, simán bemasírozhatunk az ellenfél bázisára és akár egyetlen gyalogossal is porig rombolhatjuk azt, mivel teljesen őrizetlen (minden haderő az oldalunkon harcoló CPU-t támadja) és az újonnan legyártott egységek tudomást sem véve rólunk, eszetlen módon rögtön elindulnak a frontra, mintha mi nem is léteznénk. Sokszor találkoztam a pálya elemeibe szorult egységekkel is, amik ilyenkor csak vergődnek és teljesen harcképtelenek, kiszolgáltatva magukat a kegyetlenségünknek. A kétéltű szállító egységünk pedig, mely képes felvenni az ellenfél járműveinek alakját, érdekes látványt nyújt szárazföldön úszó hajóként.

A főszálon kívül újra felbukkan a Kane's Wrath kiegészítőben debütált Parancsnoki Kihívás mód, melyben 50 pályán keresztül hódíthatjuk meg a világot kedvenc parancsnokunkkal. Ezekben a hadjáratokban minden sereg egyedi képességekkel és harci felszereléssel bír, jelentősen megnövelve ezzel a szavatosságot. Az összecsapás mód, amit azt hiszem nem kell bemutatni, nagyon jó térképekkel rendelkezik és annyival bővült, hogy ezúttal hátradőlve, pusztán külső szemlélőként is részt vehetünk az általunk beállított seregek CPU vs. CPU csatáiban. Ez eddig mind nagyon jó, de itt jön a nagy érvágás, ami miatt talán sokan eltántorodnak a játék megvásárlásától: nincs benne multiplayer. Az EA pofátlan módon ezen is spórolt és további jelentős pénzeket takarított meg azáltal is, hogy a kiegészítőt „elfelejtette” korongra pakolni és csak on-line formában vásárolható meg. Ebből a többletbevételből szerencsére a játékosoknak is jut egy kevés, mivel a játék potom 20$-os áron kapható, ami a jelen gazdasági helyzetben Forintosítva nem annyira vészes. Hozzáteszem, ennyit bőven megér, de többet egy fillérrel sem.

A grafika terén is történtek változások. A külcsín szebb, az effektek jobbak és a grafikus motort is sikerült optimalizálni. Egymagos vassal 8600GT-n is tökéletesen fut maximális beállítások mellett és még a pörgős, rengeteg speciális effekttel tarkított csatatéren sem lassul be. Az élőszínészes videók terén azonban nem nagyon tették oda magukat a készítők. Tartalmukat tekintve szinte mindegyik egy híradóbevágás, az elnök beszéde a pulpitusról, vagy a szokásos, az összekötőtisztek által előadott küldetés felvázolása. Ezért felesleges volt a HD minőség. A kebelcsodák természetesen maradtak, sőt néhány új arc is feltűnik, akik közül néhányan kedvenc sorozataink színészei. Például a Szökésből jól ismert és mindenki által utált Gretchen (Jodi Lyn O'Keefe), valamint a Heroes hasonló jellemvonásokkal rendelkező Lindermanja, vagy a játékok vonatkozásában a Wing Commander Towell admirálisa (Malcolm McDowell), aki az EU elnökeként tetszeleg és még néhány arc, akik szintén ismerősek lehetnek valahonnan.

A zenék valami iszonyúan jók lettek, ebben mindig is jeleskedett a sorozat, de azt hiszem nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy ebben az epizódban a valaha hallott legjobb dallamok csendülnek fel és az effektek is rendben vannak, mivel azokat elrontani nem nagyon lehet.

Leszámítva a kisebb hibáit nagyon jól sikerült ez a darab, de azért a küldetések kivitelezésén lehetett volna még mit csiszolni, főleg Yuriko története esetében. Bár ez a szál a kedvenc részem, ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, nem aknázták ki a történet adta összes lehetőséget és kissé összecsapták ezt a részét a gyors megjelenés érdekében, de még így is egy élmény volt.