Kezdetben vala a Marvel, és ahogy elkezdtek jönni az eredet és csapat történetek, a világ azonnal ráugrott a szuperhős filmekre. Hiába utálja őket Scorsese, tömegek tolongtak a mozikban, hogy láthassák a Vasember, A Bosszúállók vagy a többiek újabb kalandját. Mindez 2008 és 2012 között 6 filmmel lett megalapozva és azóta töretlen sikerrel dübörög a gépezet, ez pedig a DC-nek is szemet szúrt. Azonban a DC kezdeti képregényes filmjei olyanok voltak, mint a késve ébredő nem túl lelkes munkavállaló hétfő reggele: kapkodva öltözködik, bedob valami reggelire emlékeztetőt és morcos, nagyon morcos, hogy már megint menni kell. Erőlteti, pedig nem igazán akarja. Ráadásul olyan komor, karót nyelt és nyűgös, hogy hozzá képest a klasszikus noirok könnyed vígjátéknak tűnhetnek.
Persze mindez kissé el van túlozva mind hasonlat mind jellemzés tekintetében, de ettől még jellemzi azt a DC-t ahol a komorság után most az őrületet, a poént túlták túl, csak ez épphogy felszabadítólag hat az eddigi megközelítéshez képest. A Shazam! és az Aquaman kezdeti reménysugarai után a Ragadozó madarak még feljebb teszi a lécet, egyszerre eredet és anti-hős csapat filmet ígér a sokak által imádott Harley Quinn főszereplésével.
Dr. Harleen Frances Quinzel nem évtizedekkel ezelőtt teremtett jól bejáratott karakter, de még képregényes gyökerei sincsenek. A 90-es években futó Batman rajzfilmben debütált Joker mellett, de hamar közönségkedvenccé vált, és nem kellett sok idő hozzá, hogy kilépjen teremtője árnyékából, bár főszerepet nem igazán kapott. Kapcsolatukat klasszikus bántalmazó dinamikák hatják át, hiszen Joker számos módon bántja, söpri félre a nőt, vagy épp tör Harley életére, ő azonban ettől függetlenül visszatér hozzá és továbbra is meg van győződve arról, hogy szerelmük mindent megér. 2011-ben azonban a DC teljesen újra gondolta a képregényeit és a The New 52 égisze alatt antihőssé avanzsált az udvari bolond ruhás Harley is, maga mögött hagyva Jokert és a szupergonosz múltat.
A film ezt a leválást, (csodasztikus) felszabadulást és a külön utak nehézségét követi, miközben azt ígéri, hogy a Ragadozó madarak is fontos szerepet kapnak a történetben. Ebből legalább az első rész teljesül, de ne rohanjunk ennyire előre, hiszen a 2016-os Suicide Squad után örüljünk, ha van értékelhető része a filmnek.
Harleynek két fontos feladata is lesz a film során, újra definiálni önmagát, és életben maradni Joker védőszárnya nélkül. Vagy úgy egyáltalán boldogulni, hiszen azok, akik nem mertek a szeszélyes, kiszámíthatatlan és őrült gonosszal ujjat húzni, most benyújtják a számlát. A „Joker nője” titulus immár nem ad védelmet és ez egyfajta üzenetet is tartalmaz, miszerint a nők egyedül, saját lábukra állva is képesek előre jutni.
Vagy kiverekedni maguknak azt, amit akarnak. Ez pedig egy olyan fordulatot is hoz a filmben, ami eddig a hímnemű szuper és akcióhősöknek volt csak megadatva. Nem kell visszafogott, szuperjó kislánynak lenni, ha valaki női hős, hanem pofán lehet verni mindenkit aki beszól, csúnyán néz, és közben hatalmas káoszt szítva érvényesülni, elvenni, megszerezni vagy épp rendbe tenni. Nem csak a világot hanem a női szereplők saját létjogosultságát is.
Ha mindez nem lenne elég, egy gyémántrablás is hullámokat vet a helyi alvilágban. Roman Sionis/Fekete Maszk (Ewan McGregor) egy lépésnyire van attól, hogy az alvilág feje, keresztapája lehessen, ezt pedig keresztülhúzza azt hogy ez a különleges drágakő egy utcai zsebes, Cassandra Cain (Ella Jay Basco) birtokába kerül.
Ő is célponttá válik, Harley pedig a fejébe veszi, hogy megvédi a lányt és igazságot szolgáltat…vagy valami hasonlót. Ebbe a Vadásznő (Mary Elizabeth Winstead), a szorult helyzetben levő Fekete Kanári (Jurnee Smollett-Bell) és a veterán zsaru Renee Montoya (Rosie Perez) is bekapcsolódik, bár a csapattá összeállás, a közös akciózás kis részét képezi csak a cselekménynek.
Bár Ewan McGregor zseniális gonoszt alakít, ez Harley fejlődéstörténete, ahol nők kapják a (fő)szerepeket és a speciális effektekkel telepakolt szuperhős filmek helyett a helyszínek, a hangulat és a karakterek viszik a hátukon a filmet, azzal együtt is, hogy néha túlzásba esik és bőven túltolja a glitteres, élénk, vibráló színbombát. Miközben szuperképességekről nem nagyon beszélhetünk – ettől függetlenül jól összerakott és eléggé látványos bunyózások jellemzik filmet (csak ne nézett volna annyi John Wicket az ötletgazda). Sokat emel a történeten a Deadpool féle önreflexív, a néző felé kiszólogató humor és a kaotikus világ is, amit Harley köré teremtettek- nem csoda, hogy összeillenek. Aki szereti a DC világát és a karaktereket és nem fél attól, hogy káprázó szemmel és fél marék konfettivel jön ki az nyugodtan nevezzen be a filmre, a többiek vigyenek védőruhát és napszemüveget.
