RADEON RX470 – HOZTAM IS AJÁNDÉKOT, MEG NEM IS

Elvileg van egy középkategóriás bajnokunk, gyakorlatilag viszont csak „tartozom neked” cetlikkel vannak tele a nagykerek.
Svindler ^2
Svindler ^2
2016. aug. 10. 7:01
Radeon RX470 – Hoztam is ajándékot, meg nem is

RX470

Előző hét csütörtökön eljött a nagy nap, amire oly sokan vártak: két bemutatást követően, óriási késéssel, de elrajtolt a középkategória új reménysége, az RX470-es Radeon. Legalábbis papíron és a weblapokon, mert egyelőre úgy néz ki, hogy az a minimális mennyiség, ami készült, a világ tesztereinél van, az átlagos földi halandó pedig csak a „nincs találat” felirattal találkozhat, ha beírja a keresőnkbe, hogy RX470. Ráadásul a 150 dolláros ábrándokból sem lett semmi, az RX470 ajánlott fogyasztói ára kemény 10%-kal ment az RX480 alá, ami olyan kevés, hogy egy kicsit megkérdőjelezi az egész értelmét.

Itthon mondjuk valamennyire különleges a kártya helyzete, mert a 8 gigás RX480-akra is úgy kell vadászni, a 4 gigásokról pedig csak tündérmeséket hallottunk. Éppen ezért az RX470 (mivel alapvetően 4 gigás kártyának álmodta meg az AMD) jó pozícióból indulhatott volna, ha lenne belőle akár egy darab is. A Global Foundries-zel való kardoskodás miatt azonban ott tartunk, hogy igazából minden RX kártya hiánycikk, és az nVidia sem volt felkészülve a GTX1060 előre hozott rajtjára (de még így is több kártyával rendelkezik, mint az AMD, ami jelen helyzetben már szinte felér egy győzelemmel). Az új középkategória tehát egyelőre csak ígéret, de annak némi árkorrekció után egész jó lehet.

Az AMD ugyanis nem nyeste meg nagyon az RX480-ast, mindössze annyi történt, hogy a 36-ból 4 Compute Unit-ot letiltott benne (ez 256 shadernek felel meg), és játszott egy kicsit az órajelekkel. Aztán közölte, hogy referenciakártyák nem nagyon lesznek, szóval ez utóbbi körülbelül teljesen irreleváns lett. Azonos órajelen, ha csak a matekot nézzük bő 11%-kal lehet maximálisan lassabb az RX470-es az RX480-asnál, de ez már tényleg a legrosszabb helyzet. Azonos órajelről persze szó nincs, de néha elég marginális eltérések vannak, aminek köszönhetően már a TDP lett az úr. Nem az a fontos, a specifikáció szerint maximum milyen órajelen tud menni az új kártya, hanem, hogy valójában mennyin fog, hogy beleférjen a TDP keretbe. Nos, ez elvileg 120 watt kéne, hogy legyen, és abból, amit eddig láttunk, valószínűleg egy referencia kártya nagyon visszafogná magát, hogy betartsa a játékszabályokat. A kártyák nagy része azonban a teljesítményre megy, a BIOS-uk csak mosolyog a 120 watton. Ilyen a nálunk járt MSI Gaming X szériás példány is, amin már a nyolctűs PCI-E tápcsatlakozó is árulkodó.

MSI RX470 Gaming X 4G

Az MSI szokás szerint egy Twin FrozR hűtővel küldi bevetésre az újdonságát, órajelek tekintetében pedig félig-meddig tartja a referencia ajánlásokat. A memória valóban csak 6,6GHz-en ketyeg, a GPU maximális órajele viszont csak Silent Mode-ban 1206Mhz, Gaming (ez az alapértelmezett) és OC módban viszont néhány százalékkal többre számíthatunk, természetesen magasabb TDP kerettel.

Sokan nehezményezték, hogy a referencia RX480-ason nincs DVI kimenet (az egyedi kártyák nagy részén lesz), az MSI viszont minden RX470-esére pakolt ilyet. A hűtés természetesen most is pompás, halkan és hatékonyan dolgozik, az asztalon álldogálva nem egyszer le is álltak a ventilátorok, mert nem volt rájuk szükség. A nyolctűs tápcsatlakozó megléte jó tuningpotenciált feltételez, nem az energiahiány miatt nem fog továbbmenni a GPU, az biztos.

Tesztgép, fogyasztás, 3DMark

Tesztkonfiguráció

Alaplap: Gigabyte GA-Z77X-UD3H

Processzor: Intel Core i5-3570k

Memória: 2x4GB Corsair Vengeance DDR3-1866

Grafikus kártyák: Zotac GTX960 4GB, MSI GTX970 OC 4GB, ASUS GTX1060 STRIX 6GB, ASUS R7 370 STRIX 4GB, ASUS R9 380 STRIX OC 4GB, Sapphire R9 390X Nitro 8GB, MSI RX470 Gaming X 4GB, AMD RX480 8GB

Tápegység: Cooler Master M2 Silent Pro 1000W

Operációs rendszer: Windows 10 64bit minden frissítéssel

Driverek: GeForce 368.81, Radeon Software 16.5.2 és 16.7.3 (RX470, RX480)

Fontos megjegyzés: [italic]Minden gyárilag túlhajtott grafikus vezérlőt visszaállítottunk a referencia értékekre. A GeForce-ok esetében természetesen ez csak egy kis hibahatáron belül lehetséges, az igazi probléma azonban az RX470-es. Bár átkapcsoltuk az MSI kártyáját Silent Mode-ra, amikoris referencia órajeleken ketyeg, és alacsonyabb TDP-t használ, valójában még ez utóbbi is jóval 120W felett lehet, és nem csökkenthető. Ennek köszönhetően a kártya az idő nagy részében a maximális, 1206 MHz-es órajelén ketyegett, míg egy referencia RX480-as csak néha-néha jut el 1266-ig. Az eredményeket érdemes ezek fényében nézni.

[/italic]

Galéria megnyitása

Nos, ahogy az a diagramon is látszik, az MSI kártyája pontosan annyit fogyasztott, mint egy referencia RX480-as, tehát még csendes üzemmódban is 150W körül lehet a TDP kerete. Vannak kártyák, amik ennél kevesebbet kérnek enni, de azok alapján, amit egy gyors körbenézéssel a neten láttunk, a nagyobb gyártók közül csak az ASUS fogta vissza egy kicsit a kártyáinak a TDP-jét (némi teljesítménycsökkenésért cserébe). Persze azoknál is két kattintással szabadjára engedhető minden lóerő, és valószínűleg sokan ezt is fogják tenni, de egyébként sem érdemes szignifikánsan alacsonyabb fogyasztásban reménykedni, a specifikációban lévő mínusz 20% megmarad a papírnak.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A TDP keretnek hála viszont már a 3DMark tesztjeiben azt látni, hogy a két új Radeon között elég minimális különbségek vannak. Annyira, hogy egy kis tuninggal (akár a gyárival) nem tűnik befoghatatlannak az RX480. Erre még később visszatérünk, most nézzük a játékteszteket!

Játéktesztek 1/2

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Játéktesztek 2/2

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Tuning és verdikt

Túlhajtás

Galéria megnyitása

A 16.7.3-as driver tuningban nem engedett sokat, de amit lehetett kihajtottunk a kártyából. A maximális GPU órajel, amit így elértünk 1365MHz volt, a memóriát viszont csak 6800MHz-ig engedte feltolni a csúszka. Valószínűleg ennél többre képes (legalábbis különös lenne, ha legalább 7000-et ne menne), de a szoftver ennyit engedett. A legújabb driver már túllép ezen a korláton, de sajnos már nem volt nálunk a kártya, hogy tovább kísérletezgessünk. A GPU órajelének az emelése nem hozott egyenesen arányos sebesség növekedést (10% felett kellene legyenek a különbségek), úgyhogy valószínűleg a memória fogta le a kártyát a túlhajtott állapotában. Viszont az látszik, hogy kis szerencsével egy alap RX480-as behozható az RX470-nel, a 8 gigás példányok nagy részén pedig alapból 8GHz-es memóriák vannak.

Verdikt

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása

A méréseink alapján mindössze 8,5%-kal volt gyorsabb egy referencia RX480-as egy olyan RX470-esnél, ami bár referencia órajelekre volt beállítva, nem játszott a működési frekvenciáival, mert bőven belefért az MSI által megemelt TDP keretbe. Valószínűleg a kisebb TDP keretből gazdálkodó kártyák is csak néhány százalékkal lesznek lassabbak, óriási különbségek nem várhatóak. A 180 dolláros kezdőár viszont egy kicsit fájó lehet, kérdéses, hogy itthon ez mit fog jelenteni. Tippre félúton lesz majd a kártya árban a GTX960 és a GTX970 között, ami tekintve, hogy simán hozza az utóbbi sebességét, nem egy rossz üzlet, csak az a helyzet, hogy egyelőre sajnos semmi biztosat nem tudunk mondani, azt sem, hogy mikor lesznek kártyák (de sajnos hó végére tippelünk). Egy jó kezdőárral bajnok kártya lehetne az RX470, de amíg nem oldja meg az AMD a gyártási problémákat, addig sajnos nem várható az árak mérséklődése.

Biztos feltűnt néhány olvasónknak, hogy a GTX960 és az R9 380 között még sosem volt ilyen nagy a különbség. Nos, az egész csak annak köszönhető, hogy ezúttal sikerült referencia órajeleken járatnunk egy GTX960-ast, de fontos kiemelni, hogy gyári tuning nélkül manapság már nem is lehet ilyen kártyát kapni, és nem ritkák a bő 10%-kal túlhajtott példányok, míg a 380-asoknál nem szokták a gyártók annyira túlzásba vinni az órajelek piszkálását, úgyhogy a kapható kártyákat tekintve a valós különbség nem ilyen nagy.

Hamarosan jelentkezünk egy RX460-as teszttel is, az információink szerint az jó eséllyel hamarabb bukkanhat majd fel a boltok polcain.

Az MSI RX470-es kártyát az AMD-től kaptuk kölcsön, ezúton is köszönet érte!

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

97 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gery84
gery84
2016. aug. 12. 20:58
#35

Már szállingóznak Mo.-ra a RX480 4GB verziók: [LINK]

Meg lesz a 480-as vetélytársa: [LINK]

Akkor a GTX1050-nek mennyi magja lesz 1024cuda 199$, a 1040-nek meg 896cuda 179$ és így tovább, vagy mi! :D

BReal
BReal
2016. aug. 14. 19:27

Ez akkor valamivel gyengébb teljesítményt is jelent? Mindenesetre a 3 GB VRAM-mal egy teljesen értelmetlen opció lesz.

Meteoreso
Meteoreso
2016. aug. 12. 11:54
#34

Van már custom 480 Sapphire 4Gb Magyar garival rendelhetően 75 ért ugyhogy húzzatok bele ! :)

Igaz hogy a 8Gb 470 mem húzva megveri de nem rossz ! ;)

BReal
BReal
2016. aug. 16. 20:02

" olcsó húsnak híg a leve"

Ideböfögsz egy ilyen hazugságot semmire sem alapozva. (ja de, mert AMD fos, meg amúgy is a drivere egy szar, tojást lehet rajta sütni - ismerős papa, ugye?)

De verd a répát az eladott darabokra, nekem az is jó. Én türelmesen megvárom, amíg kellő mennyiségű 480 érkezik, beáll az áruk, és választok. És tovább mosolygok a gyenge próbálkozásaidon.

Whysper
Whysper
2016. aug. 11. 23:40
#33

81 ért.? Hajrá B) vegyél 2-t rögtön X-ba

Gorder
Gorder
2016. aug. 11. 23:20
#32

.

NorbeArt
NorbeArt
2016. aug. 11. 21:32
#31

Minden tiszteletem ellenére nem vagyok képes elmenni amellett, h képesek voltatok ÉRDEMI architekturális összehasonlítást végezni azzal, h beraktok a tesztbe egy 380X-et?! :@ (Akiknek nem lenne világos, azért érthetetlen számomra, mert a 380X-ben ugyanúgy 2048 shader, 128 textúrázó, 32 ROP van, és 256 bites a memóriabusz 4 GB GDDR5 RAM-mal. Egyedül órajelekben, és nyilván architekturálisan különbözik a 470-től.) Komolyan kérdezem, mást nem érdekelt volna, h mennyit fejlesztettek VALÓBAN a GPU-n? Még azonos órajelre is belőhettétek volna - óriási ziccert hagytatok ki! :'(

Gorder
Gorder
2016. aug. 11. 23:21

Viszont így tudom mit mutassak asszonynak, miért akarom lecserélni az alig 1 éves 380 at. Nekem jól jött:)

BReal
BReal
2016. aug. 11. 20:42
#30

Rini: NEM. 200 dollár a custom 470-es. A 480 REFERENCIA indul 200 dollárról. Customot 220-ért kapsz. 220 dollár az kb 61000 Ft. Arra a 27% ÁFA 77000 Ft-ra jön ki. És ehhez jön még a vám. Szóval te 77000 Ft-ért biztos nem fogsz 4 GB-os 480-at kapni egy ideig.

rini
rini
2016. aug. 11. 19:16
#29

Egy 480-nál a 77000 az rendben is lenne, sőt nagyon jó ár. A baj az,hogy nem kapsz 77000-ért 480-at sehol, sőt gyanítom, hogy egy ideig nem is fogunk. Addig semmiképpen míg meg nem jelenik az NV 1050-es kártyája és megtudjuk, hogy azt hova pozicionálja az NV és mennyiért? Sajnos van egy olyan gyanúm, hogy az sem lesz 70 alatt. Viszont ettől még megmozgathatja az árakat.

Mondjuk én már nem keresek kártyát mert kaptam egy kihagyhatatlanul jó ajánlatot 70-ért egy GTX1060 személyében 2 év garival.

BReal
BReal
2016. aug. 11. 18:47
#28

Néztem az OC kommenteket, és megakadt a szemem az egyiken, aztán utána is néztem. Mikor ment le a léghűtéses Sapphire Fury ára 120000 alá?

rini: Az a baj, hogy 200 USD = 56000 Ft. 27% ÁFÁ-val már 71000 Ft, plusz ugye pár százalék vám is rájön, szóval az a 77000 Ft-os ár teljesen rendben volt tegnap.

BReal
BReal
2016. aug. 11. 18:28
#27

JAVÍTÁS:

  1. 8 GB-os 480: Sapphire Nitro+ 240 font. Az talán megáll nálunk 91-2000 Ft-nál (a 219 font a 8 GB-os Sapphire 470).
rini
rini
2016. aug. 11. 18:27
#26

Én csak azt írtam, hogy valahol ott lenne 80-85 környékén a reális ára a 480-nak. A 470 pedig értelem szerűen egy tízessel lejjebb. De ez vonatkozik az 1060-ra is. A reális ár valahol 90000 környék lenne. Legalábbis én így gondolom.

BReal
BReal
2016. aug. 11. 17:59
#25

Whysper: Az volt tegnap 77000. :) Annak az amerikai ára 200 dollár, OC-n 195 font, tehát nagyjából pont annyi volt, amennyinek lenni kellett, nyilván a 81-gyel nőtt 4000-et.

Rini: A 470 MSRP-je 180$, a customok 200$ alatt nem tudom vannak-e. 480-ból 200$-ért a referencia 4 GB-os van, a customok 220$ körül kezdődnek.

De ha megnézzük az OC oldalát, 189 fontért van Sapphire custom 470 4 GB (legolcsóbb custom 470 3 év garanciával), 210-ért pedig Sapphire custom 480 4 GB (legolcsóbb custom 480 3 év garanciával), tehát megvan köztük a 2 MSRP különbözete. Viszont 219 fontért van 8 GB-os Sapphire custom 480 is.

Ebből az utóbbi 3 árból kiindulva én ilyen lehetőségek közül választanék:

  1. 4GB-os 470: Sapphire Nitro+ vagy MSI Gaming X 189, illetve 194 font (utóbbi nálunk tegnap 77000 volt, akkor mondjuk a Sapphire esetleg lehet nálunk majd 75000 körül)

  2. 8 GB-os 480: Sapphire Nitro+ 219 font. Az talán megáll nálunk 85000 körül.

  3. GTX 1060: valamelyik olcsóbb MSI (6g vagy Armour) 103000 Ft körül.

potocki
potocki
2016. aug. 13. 17:56

[off]Read-only üzemmódban továbbra is követni fogom a híreket, mert kíváncsi vagyok, mire fut ki ez az egész. Örülnék az AMD sikerének, mert akkor legalább lenne egy egészséges verseny, de - sokakkal ellentétben - nem vagyok meggyőződve a Vulkan jövőbeni domináns szerepéről. Nem látunk a színfalak mögé, nem tudhatjuk, miféle háttéralkuk befolyásolják a nagy gyártókat és kiadókat, és ez vonatkozik a magukat bennfentesnek képzelő youtuberekre is. Az elérhető információk alapján szerintem fölösleges állításokat tenni azon kívül, hogy reméljük a legjobbakat. Aki ennél határozottabb véleményt képes formálni, az vagy valóban bennfentes, vagy nem okoz számára problémát, hogy a személyes preferenciái és vágyai alapján elemez.

Amúgy a játékaim zöme indie és/vagy körökre osztott, szóval nekem a 1060 is enyhe overkill, de legalább az a néhány akciójáték is szépen fut, ami érdekel, és persze a Pascal-alapú kártyám se lesz lassabb attól, ha a Polarisok felpörögnek, szóval hajrá AMD.[/off]

rini
rini
2016. aug. 11. 17:11
#24

Körülbelül ennyiért kellene lenni a 480-nak.

Whysper
Whysper
2016. aug. 11. 16:36
#23

Amúgy [LINK] 81 ezer egy4 Gb-os RX 470-ért azért elég durva.

rini
rini
2016. aug. 11. 13:13
#22

Az, hogy valamelyik találjuk hangosabb sok mindentől függ. Használtam már olyan kártyát amelyet sokan szinte tökéletesnek mondtak hang szempontjából de nálam 1 hétig sem húzta. Márpedig nem azért mert hangos lett volna hanem azért mert az a kevés hang olyan hangszínt adott amely nekem zavaró volt. Szóval elég nehéz eligazodni azon, hogy kinek mi a halk megfogalmazás. Szerintem egyöntetű válasz nincs, hacsak nem passzív a delikvens kártya.

potocki
potocki
2016. aug. 11. 15:34

Szerintem a legalaposabb, legjobban dokumentált teszteket a Gamers Nexus csinálja. Az RX 470-ről még nem láttam tőlük zajtesztet, de az RX 480-ról igen:

AMD RX 480 - Fan Noise & RPM Test and Comparison

AMD RX 480 Reference Noise Levels / Decibel Output

Meteoreso
Meteoreso
2016. aug. 11. 12:54
#21

Mennyin ment a 470 8Gboson a memória MSIből ami iponon volt?

Som82: NV DX11ben gyorsabb, AMD meg DX12ben és Vulkánon, de ez is mindegy ha megvan a 60 FPS akkor tök mindegy ez is, a 60 legyen meg mindenhol 1080p-n... a többi inkább csak fankodás.

BReal
BReal
2016. aug. 11. 14:45

Mármint a 470 Gaming X 4 GB-nál. :)

som82
som82
2016. aug. 11. 10:40
#20

Üdvözlet fórumtársak!

Olvasgattam ezeket a hozászolásokat. Valakinek ez tetszik,valakinek meg amaz! Jelenleg Radeon R9 270-l rendelkezem,de mint oly sokan én is váltáson töröm a fejem. AMD kártya legyen ,vagy Nvidia?! Sok évnyi tapasztalat után azt mondanám tök mindegy! Egy támpontot határoztam meg magamnak,ez pedig ,hogy min.6 GB-os kártya legyen. Ez már lassan alap kell,hogy legyen. A 4GB-t már kevésnek érzem a közeljövő játékaihoz. 15 évig voltam Nvidia-s ,ezalatt sok kártya volt nálam. FullHD-s játékokhoz már mindegyik kártya megfelelő,lényeg az ár! Amelyik gyártó olcsóbban méri portékáját,nálam az lesz a nyerő!

BReal
BReal
2016. aug. 11. 10:48

MSI Gaming X RX 470 8 GB 85000 volt Iponon, de már elfogyott. A legolcsóbb normálisabb hűtős GTX 1060 103000 Ft-ért kapható. De pl. ugyanilyen Gaming X típusú GTX 1060 116000 Ft.

rini
rini
2016. aug. 11. 10:32
#19

Ne is törődj vele de az latinul van.:P

Meteoreso
Meteoreso
2016. aug. 11. 9:24
#18

Hova lett a készlet? :)

BReal
BReal
2016. aug. 11. 10:06

Nem hinném, hogy túl sok volt belőle, így első fecskeként.

BReal
BReal
2016. aug. 10. 18:24
#17

Sokáig nem volt a webshopban a 8 GB-os MSI 470, bár gondolom nem volt belőle 2 tucat. :D

Meteoreso
Meteoreso
2016. aug. 10. 16:31
#16

Na ez egy szép kártya köszönjük Ipon.

BReal
BReal
2016. aug. 10. 16:13
#15

Na, végre egy remek hír!

https://ipon.hu/webshop/product/msi_rx_470_gaming_x_4g_rx470_4gb_gddr5_pcie/1479355

77000 Ft. Ez bizony kurva jó ár.

Whysper
Whysper
2016. aug. 11. 16:17

Nem ponnál Én azt mondtam amennyiért lehet kapni. Amiért kinálták .. ;)

damaniac82
damaniac82
2016. aug. 10. 15:06
#14

Nincs itt semmi látnivaló, főleg nincs, amire reagálni kellene... Még mielőtt valaki megtenné ;)

FOSAGRIM_
FOSAGRIM_
2016. aug. 10. 14:55
#13

MI VAN ÁEMDÉS FASSZOPÓAK A CÉGETEK MEGINT ÁTBASZOTT TITEKET ÉS AZ INTEL IGP-KKEL VERSENYZIK! :D :D :D VEGYÉTEK A 2 ÉVVEL LEMARADT SZAR FOS KÁRTYÁIKAT. :D

Breal MA HÁNYSZOR VERTED KI A KÁRTYÁDRA A KIS PÖCSÖDET HAVER? :D :D :D :D :D EZT NEVEZEM FEJLŐDÉSNEk ÁJEMDÉ! :D :D :D

2016. aug. 10. 14:16
#12

Nem ő az egyetlen. Rengeteg ilyen ember van. Nagyon sok embert egy időben elkap a gépszíj és mindig ilyenekre törekszik. Egy ideig kergeti is ezt az álmot, netán beruház egyre de azért bizonyos idő elteltével egyre lejjebb adja. Majd beáll egy ésszerű és elfogadható szintre amelyet megengedhet magának. Szerintem ez sokukkal megtörtént és meg is fog történni.

Whysper
Whysper
2016. aug. 10. 16:12

Én nagyon ATI kártyát szeretnék venni és sz.tem az is marad egy 480 személyében ,de kicsi telkeserít,hogy a 1060 --- Bőven király volna nekem WOW/DOTA2/SC2/cs:GO 4k-ra.-... SZóval msot nagyon ez agyalok ,hogy 480 vagy 1060 legyen. Viszont ez a 470 volt akiszemelet ,de a az ára főle g,hog ya 8 GB-s aprón 12-vel olcsóbb mint a 480

ChoSimba
ChoSimba
2016. aug. 10. 12:14
#11

Ja, és amúgy is [köztudott], hogy a gtx10-es sorozat a játékokhoz a legjobb platform, szóval vita lezárva ;)

Szerk:

iPonon most legolcsóbb rx480=89e, 1060=96e, mennek ezek lefelé azért, csak így tovább!

BReal
BReal
2016. aug. 10. 13:42

Nem esnek az árak. Legalábbis egyelőre nem. Amikor Iponon volt cikk az érkező 1060-as kínálatról, oda volt írva az ASUS referencia hűtéses változatához, hogy 100e Ft alatti áron várható.

/ 2
Vissza az oldal tetejére