Shop menü

RADEON HD4890: BÁRÁNYBŐRBE BÚJT FARKAS

Az ATI legerősebb egy GPU-s kártyája járt nálunk, és ahogy azt illik, jól meg is izzasztottuk. Az eredmények igen impozánsak!
Svindler ^2
Svindler ^2
Radeon HD4890: báránybőrbe bújt farkas

Bevezető, a kártya

Az utóbbi két hónapban - eltekintve az nVidia átnevezési mániájától - nem sok minden történt a VGA piacon. A következő generációs chipek még messze vannak, a jelenlegieknek pedig már elég erősen a határait feszegetjük (GTX285), legalábbis sokáig így tűnt. Később elkezdtek szállingózni a hírek, eleinte gyártástechnológia váltással egybekötve, hogy valami készül az ATI mérnökeinek keze alatt is, megmutatják, hogy ők is tudnak órajelet emelni, ha nagyon akarnak.

Sajnos a pletykák végül csak félig bizonyultak igaznak, ahogy közeledtünk a megjelenés felé kiderült, hogy a 40nm megmarad a közeljövőben induló 47x0 széria kiváltságának, a HD4890 alapját képező RV790-es GPU bizony 55nm-es marad. Már ekkor sokak fejében megfordult, hogy miért kapott új jelzést a chip amikor csak egy túlhajtott RV770-nek tűnik. Az ATI által közzétett specifikációk alapján az órajeleken kívül azt vehetjük észre, hogy 3 millió tranzisztorral többet tartalmaz, ám ennél valamivel jobban megnőtt a mag mérete is.

Galéria megnyitása

A változtatások mind-mind a magasabb órajel elérését szolgálják: igyekeztek kiszűrni az elektromos zajokat a nagyobb jeltisztaságért, újra időzítették az egész GPU-t (jobb órajel elosztás), és az energia elosztás is sokkal fejlettebb lett. Ez utóbbihoz kapcsolódik az is, hogy az új Radeon végre képes visszavenni órajeleit, ha csak üresjáratban álldogál. A HD4870-nél óriási csalódás volt, hogy míg a HD38x0 széria alig kért valamit enni 2D-ben, addig a későbbi kártyákról ez nem volt elmondható, teljesen érthetetlen módon. Térjünk azonban vissza a friss kártyához. Mint látható nem sokkal lett bonyolultabb, ennyi plusz felületet pedig bőven megér a 850MHz és a feletti órajelek elérése. Eddig nem volt rá példa, hogy a nagy gyártók a chipjeikből válogatott, túlhajtott változatokat is áruljanak, ám most az ATI ezt is meglépte, és a partnereinek árul olyan chipeket, melyek gyárilag 900MHz-en ketyegnek, ám ennél jóval magasabb órajelek elérésére is képesek. Bizony a Catalyst Overdrive funkciója alatt nem véletlenül megy 1GHz-ig a csúszka… Ez nagyon fontos, mert a HD4870-ekről elmondhattunk sok mindent, de azt, hogy tuningbajnokok lennének, azt nagyon nem. A legextrémebb, nem referencia nyákos megoldások (pl. Asus Dark Knight) még elmentek 850-870MHz környékéig, de ez már nagyon a végét jelentette a meghódítható csúcsoknak. Nálunk egy alap, 850Mhz-es példány vendégeskedett, lássuk, hogy milyen konkurenciával:

Galéria megnyitása

Talán különösnek tűnhet, hogy egy jóval drágább GTX285 is szerepet kapott a tesztben, ám a diagramok majd megmutatják, hogy nem véletlenül. A GTX280 szerepeltetését nem találtuk fontosnak, mert 55nm-es testvére alig drágább nála. GTX260-ból nagyon szerettük volna, de nem sikerült 216 shaderrel ellátott változatot találni, így az eredmények mindenhol egy 192-esre vonatkoznak.

A kártya jó szokás szerint a Sapphire istállójából került ki, teljesen referencia változat. Látható, hogy a HD4870 óta a hűtést alig piszkálták meg, ami nagy kár, mert a műanyag alatt elférne egy nagyobb bordázat is. Ettől függetlenül mintha egy picivel halkabb lett volna az eddigieknél terhelés alatt, míg 2D-ben csendben tette a dolgát, ahogy az összes többi versenyző is (4870-ből Sapphire Edition volt nálunk). Megizzasztva egyébként mind a négy versenyző hallatta a hangját, a hangerő sorrend körülbelül így nézett ki: GTX260, HD4870 és HD4890 (előbbi a Sapphire saját hűtésével, utóbbi a referenciával), majd GTX285. Bár játékot nem kapunk a VGA mellé, a körítés igen tekintélyes: a szokásos átalakítók és leírások mellé kapunk egy 3DMark Vantage-t, egy PowerDVD7-et és egy teljes Cyberlink videó vágó szettet.

Tesztgép

Alaplap: Gigabyte P35-DS3

Processzor: Intel Core2Duo E6850@3.6GHz

Memória: Geil Ultra 2x1GB DDR2-800

Tápegység: Corsair TX650W

Operációs rendszer: Windows Vista SP1 minden frissítéssel

Driverek: Catalyst 9.3 illetve a HD4890 gyári CD-je, valamint GeForce 182.50

Tesztek I.

Galéria megnyitása

A jó öreg szintetikus tesztet végül nem volt szívünk kidobni, mert többre tartjuk mint a Vantage-t. A teljesítmény a szerint változik, hogy használunk e élsimítást. Ha igen, akkor bizony alap órajelen az új Radeon képes otthagyni a GTX285-t, ami szép teljesítmény.

Galéria megnyitása

A Vantage azonban erősen húz az nV kártyái felé, így a GTX285 elég szépen elhúz a mezőnytől. Eddig hát a szintetikus tesztek elmélete, lássuk mit mutat a gyakorlat.

Galéria megnyitása

A Lost Planet sosem kedvezett az ATI-nak és úgy néz ki ez már nem is igazán fog változni. Ettől függetlenül nincs 10% a két legerősebb kártya között, ami szép teljesítmény.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A Warhead már vegyes képet mutat. Míg Gamer beállítások és DX9 mellett egy picit előnyben van a GTX, addig maximumra tekerve, DX10 társaságban már erősen az ATI kártyái kerülnek előnybe, még a HD4870 is majdnem beéri a GTX285-t.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A Far Cry 2 teljesen processzorlimitessé válik ezen a felbontáson, egyszerűen mérési hibán belül van az összes kártya.

Galéria megnyitása

A régi FEAR némileg turbózott motorja – amitől azért csodákat nem kell várni – nagyon tetszik a 285-nek. Túl sok érdekesség itt nem tapasztalható.

Tesztek II.

Galéria megnyitása

GRID alatt azonban annál inkább. A Radeonok nagyon villogtatják a fogukat, a HD4890 szinte fej-fej mellett halad a GTX285-tel.

Galéria megnyitása

A Quake Wars, mely kezdetben ki lett kiáltva nVidia tesztprogramnak manapság már erősen a Radeonok felé hajlik.

Galéria megnyitása

A nemrég megjelent arcade repülős játék érdekessége a DX10.1 támogatás. Bár hiába meresztettük a szemünket, mozgás közben látvány javulás nem tapasztalható, ám a Radeonok gyorsulnak tőle. Ettől függetlenül még ez is kevés, hogy beérjék a GTX-eket.

Galéria megnyitása

A Bethesda üdvöskéje azonban olyan terhet ró a kártyákra, mely újfent a Radeonoknak kedvez. Még a 4870 is egálban van a GTX285-tel.

Galéria megnyitása

Call of Duty-t tesztelni nem jó dolog. Azt vettük észre, hogy akár a CoD 4-et, akár a World at War-t nézzük, mindig területfüggő, hogy melyik félnek kedvez. Méréseinket most az első pályán végeztük, ott ilyen eredményekre lehet számítani.

Galéria megnyitása

Az öregedő WiC, melynek mostanában jelent meg a kiegészítője még mindig képes megizzasztani a gépeket ha az ember nem fukarkodik a beállításokkal. Hogy megéri e az már más kérdés, de helyzet papírforma szerint alakul.

Galéria megnyitása

A Stalker a másik játék tesztünkben mely rendelkezik DX10.1 támogatással, ami ráadásul látszik is, szebb árnyékok formájában. Mivel próbáltunk valamennyire játszható fps-eket produkálni, ezért az élsimításról lemondtunk, talán majd egy generációval arrébb. Ettől függetlenül nem elég, hogy szebb a Radeonokon egy kicsit a játék, de még gyorsabb is (lemértük külön őket DX10 alatt is, ott estek 2-3 fps-t).

Galéria megnyitása

Gondoltuk december óta már volt ideje a Rockstarnak a frissítgetésekre, úgyhogy vetettünk egy pillantást a sokakat megosztó GTA-ra is. Az eredmény meglehetősen érdekes volt: a játék első ránézésre indokolatlanul sok videó memóriát eszik. Aki már játszott vele tudja, hogy a beállításoknál alul számolja, hogy az aktuális állás mellett neki mire lesz szüksége. Ahogy a diagram is mutatja bármelyik VGA bőven elég a játékra, inkább csak két dolog kell neki, de az nagyon: processzor és VGA RAM. A GTX260-nak köszönhető ugyanis, hogy nem tudtunk még magasabb beállításokat eszközölni, mert közölte a játék, hogy ez a 896MB bizony karcsú lesz…

Fogyasztás, hőmérséklet, tuning és végszó

Fogyasztás

Galéria megnyitása

Vista mellett nehéz fogyasztást mérni, mert bár az indexelés és az automatikus töredezettség mentesítés ki van kapcsolva, néha mégis gondol egyet, és elkezdi kerregtetni a merevlemezeket, mert miért ne, mi meg csak türelmesen várunk. Visszaigazolásképpen körülnéztünk, hogy másoknak milyen tapasztalatai vannak fogyasztás fronton és a legtöbb helyen a HD4890 még ennél is kevesebbet fogyasztott üresjáratban, de nekünk ez jött ki. Nagyon dicséretes, hogy a GPU végre hajlandó levenni az órejelét egész 240MHz-ig ha nincsen semmi dolga, és ez meg is látszik a diagramon.

Terhelés alatt pedig bár 100MHz-el magasabb órajelen jár, semmivel sem kér többet enni, mint elődje.

Hőmérséklet

Galéria megnyitása

Mindkét gyártó törekedett arra, hogy 2D-ben csendben tegyék a dolgukat a kártyák, és ez hallatszik is, vagyis pontosabban szólva nem hallatszik. A Radeonok ilyenkor jobban melegednek, de nem vészesen. Terhelés alatt valamennyire egyben van a mezőny, a GTX285 jó szereplése a 260-hoz képest az 55nm-nek, és a jobban süvítő ventilátornak köszönhető.

Tuning

Sok hír szólt már róla, hogy bizony az új Radeonok tuning szörnyek, nem egy elviszi akár az 1GHz-et is, amivel hülyére pofoz egy GTX285-t. Mi két kártyát kértünk kölcsön, hogy ne egyetlen példányból próbáljunk általánosítani, de nem volt ekkora sikerélményünk. Az első VGA 915MHz-ig bírta stabilan, felette már szemetelt, míg a második 950-ig is hajlandó volt elmenni, ami viszont már bő 10%-os tuning és ez meg is látszott az eredményeken. Amennyit emeltünk a GPU órajelén, annyival gyorsabbá is vált minden játékban ahol nem volt CPU limit. Valószínűleg az 1GHz-re egyelőre csak a válogatott tuning példányok (melyek már gyárilag is 900MHz-ről indulnak) képesek nagy számban, míg a többinél némi szerencse kell az eléréséhez, de nem lehetetlen. Azon az órajelen pedig bődületesen erős a kártya. Már a HD4870-re is igaz volt, hogy a memóriája erősen túlhajtható volt, csak teljesen feleslegesen (inkább a GPU volt a szűk keresztmetszet). Ez itt is igaz, az alap effektív 3900MHz-ről mi is eltologattuk egész 4500-ig, majd hagytuk, nem kívántunk felesleges rekordokat döntögetni.

Összteljesítmény

Galéria megnyitása

Elérkeztünk talán a legfontosabb ábránkhoz, mely elég érdekes képet mutat. A GTX260, bár le van maradva a HD4870-től, azért ne felejtsük el, hogy 192SP-vel rendelkező példány. Egy 216-os körülbelül egálban lenne vele. Ennél azonban sokkal érdekesebb, amit az új kártya művel. A HD4890 ugyanis könnyedén GTX280 körüli sebességet produkál, míg egy kis számolással könnyen belátható, hogy a 900MHz-es példányok egálban lesznek a GTX285-tel. Az ATI-nak tehát végre van olyan egy chipes kártyája, amely megállja a helyét a csúcskategória tetején is. Ráadásul a GTX285 már nem egy tuningbajnok, amennyit azon lehet húzni, annyit még a 4890-ek is könnyedén kivisznek.

Végszó

A napokban bejelentett, ám még nem kapható GTX275-nek, melyet az nVidia a HD4890 ellenfelének akar beállítani nehéz dolga lesz. A specifikációi alapján ezt az nVidia is tudja, hisz nem csökkentették shadereinek számát (megkapja mind a 240-et), és az órajelei is impozánsak. Így megvannak az esélyei, hogy egálban legyen a Radeonnal, ám cserébe cégen belüli konkurenciát jelenthet majd a 28x-esekre, így érdekes helyzet állhat elő. Azonban ez még a jövő zenéje, 14-e környékén visszatérünk rá.

A HD4890 rengeteg előnnyel rendelkezik, melyek közül talán a legfontosabb a majdnem GTX285-tel egyenértékű sebesség, csak éppen olcsóbban. Ha megérkeznek a 900MHz-es példányok, melyek valószínűleg némileg magasabb árat kapnak majd akkor fel is zárkózhat és (remélhetőleg) elindíthat egy árversenyt, ugyanis mostantól a sebesség nem akadály. Ha már kapható lesz az összes újdonság vissza is térünk rá, hogy vajon mi a gyorsabb, egy 1GHz-n járó Radeon vagy egy csúcsra járatott GTX. Addig is azonban mi alapján érdemes dönteni? Először is az ár nagyon fontos szempont amiben a GTX275 megjelenéséig az nVidia hátrányban van. A másik a szolgáltatás lista. Az nVidia oldalán ott a CUDA és PhysX támogatás (bár az egyetlen játék amiben érdemes is kihasználni az máig a Mirror’s Edge), míg az ATI-nál ott a DX10.1 (sajnos erre is csak pár komoly cím létezik), a beépített hang vezérlő, a jobb élsimítás és a jobb videó feldolgozás.

Kíváncsian várjuk a GTX275-t, hogy győztest hirdethessünk, mert az új Radeon nagyon impozánsnak mutatkozik. Igazából mi csak egy dolgot nem értünk: miért nem lehetett ezt már tavaly nyáron?

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére