Radeon HD4670: vérfrissítés a középkategóriában

Az ATI az utolsó hátralévő kategóriában is megpróbálja sarokba szorítani az nVidiát. Lássuk sikerül e neki!

Radeon HD4670: vérfrissítés a középkategóriában

Bevezető

Rájár a rúd az nVidiára az utóbbi időben. Míg a nem is oly távoli múltban a 8800-as szériának hála csak úgy szárnyaltak az eladásai, addig az ATI mérnökei gőzerővel fejlesztették az új architektúrájukat, mely a nem túl sikeres HD2900XT néven mutatkozott be. Bár felépítése és tudása nagyon ígéretes volt, a kezdetben hibáktól hemzsegő driverei és a Paksot is leszívó fogyasztása nem igazán segítettek neki a gyors elterjedésben. Ezen hátrányokat hiába sikerült a hármas HD széria tagjaival orvosolni, komoly csapást nem tudtak az nVidiára mérni teljesítmény frontján. Ellenben e kártyáik már erős alternatívát mutattak, és komoly árversenybe vitték a konkurenciát, mindannyiunk örömére. Ezután megjelent a színen az 48x0(X2), amely teljesen felborította a csúcskategóriát, hiába készült az nVidia, az ATI már mindenhol állított ellenfelet kártyáinak. Ennek hála nemsokára találkozhatunk a 216 shaderrel ellátott GTX260-al, hogy folytatódjon a verseny a legjobb ár/teljesítményű kártya titulusért.

Addig azonban történik némi mozgolódás a 20 ezer forint alatti régiókban is. Nemrég tesztelhettük a 9500GT-t, melyet eléggé vegyes érzelmekkel adtunk vissza. Jónak jó, csak lehetne olcsóbb. Nemrég befutott az ATI válasza is, mely bár valamivel drágább mint vártuk, cserébe a specifikációi is magasabbak a kezdetben ígérteknél. Lássuk is ezeket:

Mint látható, a HD4670 nagyon hasonlít a HD3850-re. Ugyanannyi shaderrel rendelkezik, amelyek ráadásul magasabb órajelen is ketyegnek. Cserébe elég erős visszaesés tapasztalható memória sávszélesség frontján, hála a 128 bites elérésnek. Mivel árban szinte azonosak a cikk írásának pillanatában (~18 ezer), így nem volt kérdéses, hogy egymás mellé kerülnek a tesztben. Az nVidia színeit a tízesek tetejéről a 9600GSO, alias 8800GS képviseli, míg viszonyításképpen beraktuk az előd HD3650-et és természetesen a nemrég tesztelt 9500GT-t, mely elviekben a 4650 ellenfele kéne legyen. Hát… majd meglátjuk. Az a kártya még sajnos nem jelent meg, de a napokban várható, természetesen visszatérünk rá azonnal, ahogy kaphatóvá válik. Még egy érdekesség a HD4670-ről, hogy az ATI többféle memóriával hozza forgalomba. Létezik GDDR3-as és meglepő módon DDR3-al ellátott változat is.

A hozzánk érkezett példány a Sapphire gyáraiban látta meg a napvilágot és GDDR3-as memóriát kapott. Szomorúan vettük észre, hogy ebben a kategóriában képtelenek leszokni a szokásos kis méretű hűtési megoldásukról. A HD3650-hez képest a legnagyobb különbség annyiban merül ki, hogy megfordították, és most már a DVI kimenetek felé fújja a levegőt. Ennek megfelelően sajnos terhelés alatt hangos is. Még szerencse, hogy ha ez valakit zavar, akkor válogathat a későbbiekben a többi gyártó kártyái közül, mert csak a Sapphire ragaszkodik görcsösen ehhez a kis bordához. A telepítésnél belefutottunk ugyanabba, amibe a HD4870X2-nél is. A legfrissebb 8.9-es Catalyst nem ismerte fel a kártyát, így a hozzá járó CD-n lévő béta 8.9-est használtuk.

Tesztgép

Alaplap: Gigabyte P35-DS3

Processzor: Intel Core2Duo E8400 3GHz

Memória: Geil Ultra 2x1GB DDR2-800 KIT

Tápegység: Corsair TX650W

Operációs rendszer: Windows Vista SP1

Driverek: Catalyst 8.9 (HD3650 és HD3850), beta Catalyst 8.9 (HD4670) és GeForce 175.19 (9600GSO) és 177.79 (9500GT)

Tesztek I.

3DMark alatt a HD4670 be-beakadt egy kicsit. Semmi más alatt nem tapasztaltunk ilyet, így ezt betudjuk a béta meghajtónak. Jó eséllyel ennek, és a szűkösebb memória sávszélességnek tudható be eredménye.

A F.E.A.R a kis kártyákkal AA mellett már játszhatatlan, míg a nagyokkal még pont jó. Érdekes látni, hogy élsimítás nélkül az új HD-t lefogja a memóriája, míg azt bekapcsolva elég szépen felzárkózik a többiekhez.

Hasonló tapasztalható a Quake Wars alatt is, azzal a különbséggel, hogy az élsimítás bekapcsolása rémesen kevés veszteséggel jár így a 4670-n, mindenképp érdemes használni ezen a felbontáson, meg is előzi a 3850-est.

Oblivion alatt is eléggé egyben van a mezőny, ha nem is mérési hibán belül, de nagyon közel helyezkednek el egymáshoz a kártyák.

A World in Conflictra nem tudtunk igazán magyarázatot találni. High beállításon a DX10 renderer lép életbe és azzal a régi HD-k elég rosszul produkáltak, míg az új igen komolyan vezeti a mezőnyt. Hihetetlennek tűnt, de akárhányszor reprodukálni tudtuk.

Tesztek II.

Az Unreal is meglepő, de negatív értelemben, valamivel jobbra számítottunk. Úgy látszik itt is dominál a memória sávszélesség hiánya.

Hasonló a helyzet az Unreal motorra épülő Bioshockban is. Nem lehet sok mindent hozzáfűzni.

Közepes beállítások mellett bármelyik kártyával játszható a játék, míg emelve a lécet, már egyikkel sem javallott a komoly próbálkozás, mert akciódúsabb helyeken bizony berángatnak. Bár érdekes látni, hogy pont itt hozza be a 4670 a többieket.

Lost Planet alatt is eléggé kiegyenlített a mezőny. A teszt második részéhez inkább sávszél kell, mint izomzat, ezért alakulhattak így az eredmények. Ettől függetlenül a felső három kártyával nagyon szépen játszható a játék.

Itt egy kicsit széthúzódik a mezőny, pedig a HD4670-nek illene jobban teljesítenie. Később visszatérünk rá, most betudjuk a béta meghajtóknak.

Fogyasztás és konklúzió

A méréseinket úgy végeztük, hogy újraindítás után hagytuk a gépet 10 percig és megnéztük a fogyasztását (a Speedstep is be volt kapcsolva, tehát a Core2-nk is levette órajelét), míg a terheléses teszt a 3DMark06 használatával történt. Mivel terhelés alatt ingadozik a fogyasztás, így a maximálist vettük alapul. Az üresjárati eredményekben nincsen semmi meglepő, hiszen a Radeonok általában jó energia menedzsmenttel rendelkeznek. Ettől függetlenül a HD4670-től még ennél is alacsonyabb fogyasztásra számítottunk, de úgy látszik az, hogy mennyire veszi le az órajeleit a kártya most is gyártó függő. A Sapphire HD4670 300/1000-re tornászta le magát, ha épp nem volt semmi dolga.

Ezzel szemben a terheléses eredmények kicsit meglepőek, magunk sem értjük. Úgy látszik a fogyasztásmérőnk meghibbant, de szerinte a HD3650-el ilyen sokat kért enni a gép. Mások mérései sem ezt igazolják vissza, de a többi eredmény reálisnak tűnik.

Konklúzió

Nehéz a bevezető ára mellett értékelni a HD4670-et, mivel ugyanott mozog ahol a 256MB-os HD3850-ek. Egy biztos, a jelenlegi béta meghajtók mellett a HD3850 erősebb, átlagosan úgy 10%-al. Azt nem tudhatjuk, hogy ez változik e a jövőben, de arra számítunk, hogy némileg igen. Ráadásul a HD4670-et olcsóbb előállítani, így az AMD szükség esetén még az árát is csökkentheti. Ezen felül még érdemes figyelembe venni, hogy jóval kevesebbet eszik, mint elődei, és ha valakinek ez fontos HTPC építéshez, akkor már akár 7.1-es hangot is képes kiküldeni HDMI csatlakozón keresztül. Érdekesség még, hogy az nVidia egy magasabb órajelen járatott 9500GT-t akar az ellenfelének szánni. A mai teszt után csak azt tudjuk mondani, hogy sok sikert nekik, de ha valós konkurenciát akarnak, akkor tartsák meg a GSO-t, mert a 9550GT kevés lesz…

Mindent egybevetve mi úgy gondoljuk, hogy a HD4670 jó kártya lett az elődök leváltására, melyek, ha lassan is, de úgyis eltűnnek a piacról. Ha egy fokkal alacsonyabb árról indul biztosan különösen ajánlott minősítéssel bocsájtanánk útjára, de így csak szimplán ajánlott. Ha pedig a teljesítmény a legfontosabb számunkra akkor ajánlatos még pár ezer forintot áldozni a VGA-ra, mert a HD3870/9600GT páros ára is szépen lecsökkent az idők során.

Köszönjük a tesztelésre kapott kártyákat a Cédrus Számítástechnikai Kft.-nek és az Expert Computer Kft.-nek!

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward