Az új Radeon színre lép
Két-három hónappal ezelőtt szokás szerint az nVidia tette meg az első lépést a DirectX10-es területek továbbhódításáért, és kihozta a szerinte középkategóriás grafikus vezérlőit. A kínált áron a teljesítményük felért egy kisebb katasztrófával, mindenki erősebb chipekre számított. A 8600GTS-ek ára, bár mérséklődött, még mindig túl magas a teljesítményükhöz képest, ellenben a sima GT-k egész jól túlhajthatóak, és bruttó 30 ezer körüli árukkal már kezdenek jó alternatívát nyújtani.
Hetekkel ezelőtt az előrendelési listákon lévő árak miatt mindenkit egy elég erős meglepetés ért: az Ati új HD szériái viszonylag olcsóak lesznek. Természetesen azonnal elindultak a találgatások az indokokra, melyek közül a legvalószínűbb az volt, hogy nem olyan teljesítménnyel rendelkeznek amit a felhasználók elvártak. A 8600-ak által okozott csalódás után mindenki egy igazi középkategóriás megoldásra várt, hogy betöltse a tátongó űrt. Úgy látszik erre azonban várnunk kell, az Ati még nagyobb rést hagyott a VGA-i között, mint az nVidia. A HD2600XT-k DDR3-as változatait már haza lehet vinni 25-30 között, míg a következő lépcső már a 2900XT egy fél százassal magasabban. A középkategória tehát megmarad az X1950-ek játszótere, mert még mindig nincs semmi, ami képes lenne ár/teljesítményben elkapni őket.
No de elkalandoztunk egy kicsit, térjünk vissza mai tesztünk sztárjaira. Mostani tesztünkbe rengeteg új VGA-t vontunk be az új HD-k tiszteletére, hogy pontosan láthassuk, merre is helyezkednek el a mezőnyben, mit kapunk a pénzünkért. Szokásunkhoz híven, az egész eddigi mezőnnyel együtt egy táblázatba foglaltuk a kártyák legfontosabb tulajdonságait.
Mint arra már a HD2900XT-s tesztünkben is hivatkoztunk, a HD széria shaderei némi magyarázatra szorulnak, ne vonjunk le messzemenő következtetéseket a 120 egységből. No de haladjunk az új versenyzőkben a legolcsóbbtól a legdrágábbig. Nálunk járt a legkisebb HD, a 2400Pro. Az egész eddigi mezőny legolcsóbb tagja, mégis a magja felvehetné a versenyt a 7300GT-kkel. Sajnos a 64 bites memóriasín nagyon nagy érvágás, így nem várunk tőle csodákat. A következő lépcső a HD2600Pro, amely igencsak 8500GT árban van, ám annál sokkal jobb paraméterekkel rendelkezik! Nagy reményeink és elvárásaink voltak tehát vele szemben, látatlanban „Legjobb vétel” gyanús, ám az utóbbi időkben már semmi sem biztos, így nem szeretnénk mi sem elkiabálni semmit. A „majdnem” legerősebb HD, a 2600XT pár ezer forinttal felette helyezkedik el, és mint látható, a különbségeik kimerülnek az órajelekben. Azért „majdnem”, mert létezik egy DDR4-es memóriákkal szerelt változat is. Az XT-k ellenfele árban az nVidia 8600GT-je. Mint látható, szinte mindenben rádupláz a 8500GT, így tesztjeinkben is ilyen eredményeket várunk el tőle. Hogy mindez érdekesebb legyen, beletettünk a kalapba három régi kedvencet is: az nVidia 7900GS-ének alap, valamint a Galaxy által készített Super jelzésű túlhajtott változatát, továbbá egy referencia X1950Pro-t (természetesen jövő héten még többen csatlakoznak a mezőnyből és kilépünk a középkategóriából). Vegyük is gyorsan szemügyre őket közelebbről.
High Definition
Sapphire HD2400Pro
A legkisebb HD méreteiben sem akar kitűnni a mezőnyből és beéri egy nem túl magas alumínium bordával hűtés gyanánt. Doboza ugyanolyan, mint az X1650Pro-é volt, alig nagyobb a kártyánál. Kiegészítő gyanánt a meghajtókat tartalmazó CD mellett találunk egy-egy átalakítót: S-video>RCA, S-Video>kompozit és DVI>D-sub a kínálat. Bár a kártya képes lenne HDMI kimenet kezelésére hanggal együtt, a Sapphire nem rakott ilyen kimenetet a kártyára, és konverterrel sem tette elérhetővé a DVI csatlakozón keresztül. Remélhetőleg a 2400XT megkapja ezt, mert nagyon jó HTPC alap lehet.
Sapphire HD2600Pro
A HD2600Pro sem nagyobb, mint 2400-as társa, ám már aktív hűtővel rendelkezik, amely hajlandó akár ki is kapcsolni néha, lévén a chip nagyon hűvös. Ebből adódóan a ventilátor nem egy hangos darab, határozottan szimpatikus a kártya ezen aspektusa. A csomagolása és annak tartalma a kép kivételével teljesen megegyezik a 2400-nál látottakkal.
MSI HD2600XT
Az MSI üdvöskéje újfent egy passzív változat, ráadásul fél giga memóriával szerelve. A bordák megint a hátoldalon vannak,  ami szerintünk előnyös, mindaddig amíg nem szerelünk gigászi hűtőt processzorunkra. Az X1650-nel ellentétben viszont nyitott ház mellett, kiegészítő ventilátorok nélkül sem ment 70 fok fölé a mag, tehát elmondható, hogy tényleg képes elmenni passzívan. A csomagolása óriási és ebben már megtaláltuk a hiányolt HDMI átalakítót, és egy S-video kábelt is. Feltelepítés után egyébként, ha csak a letöltött legfrissebb meghajtót telepítjük, a rendszer akkor is fog találni még új eszközt, úgyhogy érdemes elővenni a telepítő CD-t amin megtaláljuk az audio részhez tartozó drivereket.
8600GT és a nagytestvérek
[bold]Asus 8600GT
[/bold]
Az Asus GT-je egyszerű, vékony, tetszetős dobozban érkezik, ráadásul egy ránézésre egész jó hűtővel. A bordák magasabbra nyúlnak, így két helyet foglal el a kártya, és egész hűvösen tartja a chipet. Ám sajnos a mi példányunk cicergett, és bár nem volt hangos, ezt figyelembe kell vennünk, van akit idegesít. A dobozban a meghajtók mellett az Asustól már szokásosnak mondható többnyelvű kézikönyv érkezik pdf formájában, továbbá kapunk egy DVI>D-sub, valamit egy S-video>kompozit átalakítót. Ez eddig semmi extra, de kapunk még egy műbőr CD tartót is. Egy kis színfolt a szokásos extrák között.
Galaxy 7900GS Super
Egy újabb túlhajtott kártya a Galaxytól, mely szokás szerint alig drágább a konkurenciánál. Már ha épp drágább. Bár a 7900GS Supert egy Coolermaster hűtővel szokták szállítani, mi egy Zalmannal szereltet kaptunk (ami általában a Premiumok sajátja). Sajnos magas fordulaton ez se halk, márpedig a kártya melegedett rendesen, így a ventilátor is fel volt tekerve. A legegyszerűbb dobozban ez a kártya tartózkodott, és az árszinthez képest a kiegészítőket se vitték túlzásba (S-video>kompozit, DVI>Dsub, valamint tápkábel ). Szerencsére a magas tuning kárpótol mindezért. Ezt a kártyát használtuk referencia órajeleken, hogy az alap GS-eket is reprezentáljuk.
Sapphire X1950Pro
A Sapphire X1950-éhez már volt szerencsénk év elején is, és azóta nem igazán változott. Ez sajnos rosszat is jelent, a referencia hűtő ugyanis bár elfér egy slotban, rémesen hangos lett. Pontosan ezért a legtöbb gyártó nem is ezt szereli. Többek között a Sapphire Ultimate-n túlhajtott RAM-ok és Zalman hűtő, a Gigabyte kártyáján Zalman hűtő, az Asuson saját megoldás szerepel. Ez a kártya volt a legnehezebb a mezőnyben, a sok réz lehúzta. A körítésen se spóroltak: S-video, RCA, CrossFire összekötő és tápkábel, valamint 2xDVI>D-sub, S-video>kompozit és S-Video>RCA átalakítók, valamint egy eredeti PowerDVD és a DaVinci Code jár mellé.
Teszteredmények I.
A 3DMarkok szokás szerint érdekesen alakulnak. A 2400Proval sajnos nem volt hajlandó lefutni, így ki kellett maradniuk ebből a diagramból. A 2600Pro, ahogy várható volt, jóval a 8500GT felett van, az agyonhúzott változat is alig bírta tartani vele a lépést. A 2600XT vs. 8600GT csata pedig döntetlennel zárul, a referencia órajeleken ketyegő 7900GS csak kullog utánuk, míg a Galaxy által húzott változat és az X1950 viszi a prímet, ahogy ez várható volt.
Az első játéktesztből már sejthető a HD széria ereje és gyengesége. AA és magas AF nélkül még a Pro is majdnem eléri a 8600-at, ami nagyon szép teljesítmény. Ezeket bekapcsolva viszont győz a 8600, ráadásul még mindig játszható szinten tartva a játékot. Ahogy várható volt a 2400 sajnos rémesen gyengén szerepel, a memóriasávja nagyon erős érvágás neki.
Ez a játék mindig is nVidia felségterület volt, és ez most sem változik, mindegy melyik árkategóriában lévő kártyákat nézzük. Az Asus 7600GS érdekes módon megelőzi társait, ez valószínűleg a plusz memóriának köszönhető.
Teszteredmények II.
A FEAR-ben a Pro körülbelül 8500GT szinten van, míg az XT kikap a 8600-tól, és nem is kicsit. A régebbi széria középhuszárai is legalább ennyire rávernek a 8600-ra, ám a 7600GT és X1650 nem bírnak vele.
A CoH általában az Ati kártyáknak kedvez, ám itt a 2600XT fej-fej mellett halad a 8600-zal, míg a Proról is ez mondható el kb. a 8500-zal kapcsolatban. Az X1950Pro iszonyatosan elhúz a mezőnytől. Hiába teszteltük le azonban egy referencia 7600GT-n is a játékot, ugyanúgy iszonyatosan beszaggatott pár jelenetnél, mint a Galaxy húzott változata, és a kép is szétesett AA-val. Valószínűleg driver hiba.
Legtöbb helyen a Lost Planet az új Atiknak kedvez, és anno nálunk is a HD2900 iszonyat erős volt benne. Most azonban nagyon hasonló eredményeket produkálnak a két fél versenyzői.
Teszteredmények III.
Az Oblivion nagyon fekszik az új kártyáknak, a 2600XT-t csak az X1950Pro tudja valamennyivel legyőzni, bár belső területeken az XT meg is tudja előzni. Már írtunk róla, de meg kell ismételnünk, hogy az Ati kártyáin valahogy sokkal stabilabb a sebesség, folyamatosabbnak tűnik a játék mint ellenfeleiken, nem esik le annyira az fps egy két kritikusabb helyen sem.
Sajnos későn jutottunk el ide, de ha legközelebb VGA tesztbe Stalker eredményeket veszünk, akkor több teszthelyen fogunk egyszerre méréseket végezni és átlagoljuk az eredményeket, mert nagyon össze-vissza értékeket kaptunk. A 8600GE eredményei után ugyanis a 8600-nak nagyon el kéne rohannia előre, ám iszonyat beakadásokat produkált… ismerős ugye? A 7600 játszott hasonlót. Úgyhogy bár a régebbi szériák nem remekeltek, a HD2600 jól érezte magát. A beakadásról még annyit, hogy kicsit mászkálva jobbra-balra, egy idő után nem produkálja a kártya, de így nehéz megfelelő méréseket csinálni. A 8500GE teljesítménye szinte lehetetlen, hogy valós játék alatt huzamosabb ideig ilyen jó legyen.
A Pro megint győz, az XT a GT mellett halad, az X1950 integet a mezőnynek. Túl sok érdekes nem történik, a kártyák hozzák a papírformát.
Végeredmény?
Mivel már egész jól lefedtük az eredetileg becélzott területet, itt az ideje ítéletet hirdetni!
A legolcsóbb kártyánk a HD2400Pro. Sajnos játékra nem igazán jó választás, ami miatt azonban mégis kap egy „tetszett” minősítést, azok az extra szolgáltatások, amik miatt egy HTPC-be vagy olcsóbb multimédiás konfigurációba tökéletes lehet. Az új HD jövevények ugyanis mind rendelkeznek az Ati Universal Video Decoderével, így még a kisebb Core2Duokon is csak 5-10% közé esik a leterheltség egy Full HD-s film lejátszása közben. Ha lesz belőle kapható HDMI-s változat, akkor az a legjobb lehet a már említett célokra.
Egy kicsit emelve a tétet egyértelműen a DDR3-as 7300GT a legjobb választás. Az X1550, valamint a DDR2-es változat képtelen felvenni vele a harcot, így ez a kártya viheti el a legolcsóbb „ajánlott vétel”-t. Amíg még kapható persze, az nVidia szépen lassan kivonja ezt a GPU-t is.
Kicsit feljebb, bruttó 20 környékén már nem ennyire egyértelmű a döntés. Mivel nem mindenből teszteltünk húzott változatot, ezért úgy korrekt, ha a referenciákat hasonlítgatjuk. Így pedig a legtöbb tesztben a HD2600Pro viszi a prímet. Van ahol a 7600GS egy kicsit fölé tud menni, de általánosságban a Pro a jobb, ráadásul nagyon hűvös és sokat tud. Jár is neki az „ajánlott vétel”!
Még feljebb menve már abszolút káosz tapasztalható. A 8600GT és a HD2600XT teljesítménye nagyon közel van egymáshoz. AA használatával a 8600 van előrébb, ám a HD-hez olcsóbban lehet hozzájutni és egy HDMI pluszban van hozzá. Az X1650XT sokszor párban tud lenni velük, de hasonló ára miatt már nem számít olyan jó vételnek mint nemrég, ráadásul egyre kevesebb van belőle, az Ati sem akar saját magának konkurenciát. Nem mondhatnánk, hogy maradéktalanul elégedettek vagyunk bármelyikük teljesítményével, így dönthet akár a szimpátia is. Ám mi azt tanácsolnánk, hogy aki ilyen árszinten gondolkozik, az már inkább tegye hozzá azt a pici pluszt ami a tuningolt 7900GS-hez vezet, vagy még jobb esetben a Radeon X1950Pro-hoz! Úgy néz ki máig ez a legkiegyensúlyozottabb megoldás, és túlhajtás nélkül is hozza a széthúzott 7900GS szintjét. Mindenképpen [bold]„ajánlott vétel”!
[/bold]
Vége? Úgy döntöttünk, hogy még nem. Ígéretet tettünk anno, hogy visszatérünk a HD2900XT teljesítményére ha megjelennek az új Radeonok, így hát jövő héten a teszt utolsó részében öt új kártya csatlakozik a mezőnyhöz: a 8600GTS, 8800-ak armadája és természetesen mi más, mint a HD2900XT!