RADARRAL, 3D ARCFELISMERÉSSEL ÉS FEJLETTEBB GOOGLE ASSISTANTTAL JÖN A PIXEL 4

A Google sok jó dolgot csempészett az új Pixel szériába, de hiányosságok is vannak.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2019. okt. 16. 8:36
Radarral, 3D arcfelismeréssel és fejlettebb Google Assistanttal jön a Pixel 4

A Google minden évben bemutat egy új Pixel generációt, és bár idén már reflektorfénybe került a Pixel 3a széria, az egy teljesen más vonal, és a tavalyi Pixel 3 a most bemutatott Pixel 4 váltja fel. A referencia csúcsmodell több érdekességet is tartogat a felmenőihez – és a piac többi szereplőjéhez – képest.

A Pixel 4 és a 4 XL teljesen egyforma lehetőségeket nyújt megegyező dizájnnal, de más méretben. Az a legnagyobb különbség az okostelefonok között, hogy a Pixel 4 5,7 hüvelykes megjelenítőt vonultat fel, míg a Pixel 4 XL frontján már egy 6,3 colos egység feszül, előbbi 1080p, utóbbi pedig 1440p felbontású. P-OLED technológiás paneleket vonultatnak fel a gépezetek 90 Hz, HDR, DCI-P3 színtér és folyamatosan aktív kijelző (AoD) támogatással, szóval ezen a fronton aligha érheti majd kritika a minőséget. Említést érdemel még az Ambient EQ is, ami arról fog gondoskodni, hogy mindig jó színhűséggel szolgáljanak a Pixelek.

Bemetszés nem tarkítja a megjelenítőt, cserébe a felső sáv vastagra lett szabva, hogy minden komponensnek legyen elegendő hely. A Google itt már egy radaros vezérlést is bevezetett Motion Sense néven, ezzel még gazdagabb gesztusvezérlésre nyújtanak lehetőséget a gépek, és néhány dolog felgyorsítását is segíteni fogja – ez a Project Soliból fejlődött ki, és néhány régióban sajnos tiltva lesz.

Ezek a mobilok az Android 10 operációs rendszert hozzák el a Google felhasználói élménnyel, az alap szolgáltatáscsomaggal. A cég kiemelte, hogy nagy figyelmet fordít a kiemelkedő alkalmazások szállítására, és az Assistant például nagy fejlődésen ment át, és minden eddiginél könnyebben, biztonságosabban lehet használni, főleg az eszközön végbemenő funkciókban lépett előre. Van itt már olyan hangrögzítő is, ami nemcsak felveszi a hangjegyzeteket, hanem átiratot is készít, méghozzá valós időben – keresni is lehet majd a felvételekben.

Mivel referencia szerkezetekről van szó, három éven keresztül fognak frissítéseket kapni, így biztos lehet a vásárló abban, hogy hosszú ideig friss okostelefont birtokolhat. Az Android 10 röviden olyan előnyöket nyújt, mint például a sötét mód, a jobb adatvédelem, a dinamikusabb gesztusvezérlés, a biztonságosabb használat, a WPA3 támogatás, és az értesítési buborékok bevezetése. A Pixelek megkapták a Titan hardvertechnológiát is, ami az adatvédelemért felel, és a Google saját megoldása.

Galéria megnyitása

A Google eddig nem kívánt többkamerás rendszereket bevetni, de az újdonságok már kettő képalkotót vonultatnak fel a hátukon. Van egy 12,2 MPixeles (1/2,55 col) főkamera Dual Pixel AF támogatással, és olyan optikával, ami stabilizált, a rekeszértéke pedig F/1.7-es, ezáltal egészen sok fény befogadására képes. És adott egy 16 MPixeles társkamera, mely kétszeres nagyítást tud, és ez is Dual Pixel AF támogatást nyújt OIS mellett. A HDR+ már valós időben lesz látható a képeken, és az expozíciót élőben lehet állítani, nem kell utólag szöszölni a szerkesztéssel, jobb lett az éjszakai mód, és a fehéregyensúlyt minden eddiginél élethűbben tudja majd kezelni a szoftver – számos ponton lesz segítségül hívva gépi tanulás (Pixel Neural Core). Videózásnál van 4K támogatás, lassított felvételi mód, és EIS is, hogy minél simább legyen a végeredmény. Teljes  a képalkotást LED-es villanó fogja segíteni.

Az előlapon egy 8 MPixeles kamera bukkant fel, F/2.0-s rekeszértékkel kell számolni, és van itt még egy 3D ToF egység is, amit többféle módon lehet majd kihasználni. A videohívásoknál Full HD minőséggel lehet számolni, ami talán lehetne már jobb látva a Galaxy csúcsgépek 4K támogatását.

A Google nem érezte szükséges annak, hogy a Snapdragon 855+ mobilplatformot használatba vegye, a vállalat a Snapdragon 855-öt választotta a Pixel 4 mobilok alapjául. Ez a lapka az Adreno 640 integrált GPU-vel és az akár 2,84 GHz-es órajel elérésére képes Kryo 485 processzormagokkal, valamint az AI Engine támogatásról gondoskodó DSP-vel, minden helyzetben megfelelő teljesítményt fog biztosítani az Android számára. Ezúttal már 6 GB-nyi rendszermemóriát vonultat fel a Google a Pixelek révén, ami garantáltan elegendő lesz a mindennapos használatban. A fixre szabott tárhely pedig 64 vagy 128 gigás kapacitású lehet, ezen a felhasználók az olyan szolgáltatásokkal könnyíthetnek, mint például a Google Fotók. A kapcsolati lehetőségek sorában található 802.11 a/b/g/n/ac Wi-Fi, Bluetooth 5 modul aptX HD-vel, A-GPS vevő, NFC chip és persze 4G LTE hálózati modem is VoLTE-vel. Van Dual-SIM támogatás, annak köszönhetően, hogy beágyazott SIM is található a fedélzeten.

A Pixel 4 generáció fémből készült keretezéssel lett ellátva, amit helyenként antennacsíkok szelnek át, az előlapon és a hátoldalon pedig Gorilla Glass 6 üveg gondoskodik a lehetőségeihez mérten a védelemről. A Google minden eddiginél jobban törekedik arra, hogy újrahasznosított anyagokat alkalmazzon. 147,1 x 68,8 x 8,2 milliméteres a Pixel 4 térfogata 162 grammos tömeg mellett, a Pixel 4 XL pedig 193 grammot nyom, miközben 160,4 x 75,1 x 8,2 milliméteres vonalakkal határolható körül. Fekete, fehér és korallsárga színekben majd lehet hozzájutni az újdonságokhoz. Van itt 3D arcfelismerés, ami nagyon gyorsan fog menni, de cserébe az ujjlenyomat-olvasónak búcsút kellett inteni, ahogy az iPhone-nál is.

Galéria megnyitása

A Google gondoskodik az IP68 védettségről, ennek megfelelően 1,5 méteres mélységben 30 percig biztosan állni fogják a szerkezetek a vizet. C-típusú USB 3.1 csatlakozóval lettek ellátva a gépezetek, és a 3,5 milliméteres aljzatról le kell mondani. Sztereóban szólalnak majd meg a Pixelek, és állítólag elég jó lesz a hangzásuk. Az akkumulátor tekintetében nem lettek túlságosan elengedve a mobilok, a kisebbik készülék egy 2800 milliamperes akkumulátort kapott, a nagyobbat pedig egy 3700 mAh-s kapacitású egységgel látták el a szakemberek. Természetesen van gyorstöltést, de csak 18 wattal támogatott ez, és a vezeték nélküli töltésről sem kell lemondani – a Qi szabványt támogatja a Google ezen a fronton.

A Google Pixel 4 széria forgalmazása október 24-én indul, és már megrendelhető a fontosabb piacokon. A szolidabb méretű okostelefon ajánlott fogyasztói ára 800 dollárban lett meghatározva, az XL jelzővel illetett eszközért pedig 900 dolláros induló összeget kell leszurkolni, a nagyobb tárhely felára minden esetben 100 dollár.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Yoshileon
Yoshileon
2019. okt. 16. 12:04
#3

Ehh

  • 90hz kijelző

  • project soli lehet jó lesz valamire egyszer

  • nincs notch

  • keskeny, 68,8mm

  • 2x kamera

  • biztonságos arcfelismerő

  • design

  • 90hz miatt többet fogyaszt, ami nem is lenne baj, de

      • kissebb akksi
      • nincs ujjlenyomatolvasó, amit az arcfelismerő számomra messze nem tud helyettesíteni
  • 855 nem 855+ holott már a jóval olcsóbb telefonokban is az van

  • a feketének glossy hátlapja van matt helyett

  • nincs nagy látószögű kamera

      • DRÁGA
      • ehhez már nem jár az ingyenes végtelen eredeti minőségű feltöltés a google photosba
  • még mindig nincs rendes dual sim

humaniod
humaniod
2019. okt. 16. 23:18

@Yoshileon  Szerencsére ez szoftveresen orvosolható lesz és nagyon remélem is, hogy nem hagyják így.

humaniod
humaniod
2019. okt. 16. 11:33
#2

Részemről a telét cserélném le ultraszélesre, ezt leszámítva tökéletes telefon.

humaniod
humaniod
2019. okt. 16. 16:31

@thestock  A 18W csak Apple-nél gyorstöltő, Androidon inkább csak átlagos.

Einstein8
Einstein8
2019. okt. 16. 8:55
#1

Köszi a cikket! Csak egy apróság: "147,1 x 68,8 x 8,2 milliméteres a Pixel 4 térfogata..."

A térfogat mértékegysége nem igazán lehet milliméter. Vagy 147,1 mm x 68,8 mm x 8,2 mm-t, vagy pedig 147,1 x 68,8 x 8,2 köbmillimétert kellene írni.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. okt. 16. 11:02

@Einstein8  Pedig ez így van, ha down vote-oltad, ásd el magad, mert túl primitív vagy a felszínen maradáshoz.

Vissza az oldal tetejére