I. oldal

Megérkezett a Microsoft és a Remedy legújabb Xbox One- és Windows 10-exkluzív játéka. Kezdjük mindjárt ott, hogy nem tetszik a címe. A Remedy eddig mindig a főszereplő nevét használta a játékai címének, és ezek minden esetben beszédes nevek voltak. Max Payne utónevét ugyanúgy kell kiejteni, ahogy a "pain" szót, ami a fájdalomra utal, Alan Wake utóneve pedig felébredést jelent. Mindkettő erősen kapcsolódott az adott játékok történetéhez, a karakter sorsához. Az új játék főszereplője Jack Joyce, mely esetben az utónév kiejtése hasonlít a "choice" szóra, vagyis a választásra, aminek ugyan csak fontos szerepe van a sztoriban, azonban a játék címe mégis Quantum Break. Megtört egy hagyomány.

Ezen kívül elsőre úgy tűnhet, hogy a Quantum Break egy kicsit olyan mint egy dinoszaurusz. Azt gondolhatnánk, hogy még annak a korszaknak a terméke, amikor a Microsoft hatalmas terveket dédelgetett az Xbox One-nal, mint multimédiás géppel, és amikor még aktívan tervezték összehozni a játékok és a sorozatok világát. Azóta persze ilyen tervek már nincsenek, és a nagy csinnadrattával alapított tévés-produkciós divízióját is bezárta a redmondi óriáscég. Ha azonban megnézzük a Remedy múltját, és leginkább az Alan Wake-et, akkor rájövünk, hogy Sam Lake és brigádja valójában mindig is errefelé haladt. Az Alan Wake-et is sorozatszerű epizódokban adták elő, ennek pedig tulajdonképpen logikus folytatása, hogy a játék mellett konkrét élőszereplős sorozatrészeket is kapjunk a Quantum Breakben.

A Quantum Break ugyanis úgy épül fel, hogy a játék mind az öt fejezetének zárultával kapunk egy-egy, nagyjából 20-25 perces élőszereplős "átvezetőt". Az átvezetőt azért tettem idézőjelbe, mert valójában degradáló kifejezés arra a minőségre, amit ezek az epizódok képviselnek. Be kell vallanom, eredetileg arra számítottam, hogy ezek az élőszereplős részek legfeljebb ahhoz képest lesznek jók, hogy egy videojátékban kaptak helyet, de nem ez a helyzet. Abszolút csúcsminőséget képviselnek, és élvezet végignézni mindegyiket.

De a minőségre már a szereplőgárda is garanciát jelent, a Remedy napjaink népszerű sorozatszínészeiből válogatott. A főszereplő Jack Joyce az új X-Men filmekből és a The Followingből ismerős Shawn Ashmore. Testvérét, William Joycet Dominic Monaghan személyesíti meg, akit a Lost és A gyűrűk ura tett világhírűvé. A főellenséget, Paul Serenet a Trónok harcából megkedvelt/megutált Kisujjt alakító Aiden Gillen hozza el nekünk, míg az ő társát a rosszban az ezernyi sorozatból és filmből ismert Lance Reddick alakítja. És habár ők alapvetően lefedik a két oldalt a játékon belül, az élőszereplős sorozatban mégsem ők a főszereplők, hanem Patrick Heusinger és Courtney Hope, akiken keresztül tulajdonképpen egy harmadik szemszögből élhetjük át a történetet.

II. oldal

Habár korábban azt lehetett hallani, hogy míg a játék a "jófiúk" szemszögéből követi az eseményeket, addig a sorozat majd a "rosszak" oldalát mutatja be, de ez végső soron nem így van, ám ennek megértéséhez először is fel kell vázolni a Quantum Break történeti alapjait. Főhősünk tehát Jack Joyce, aki visszatér szülővárosába, Riverportba. Látogatása azonban nem véletlen: régi barátja, a Monarch nevű vállalatot vezető Paul Serene hívja meg azzal a céllal, hogy megmutassa neki legújabb kísérleteinek eredményét. Paul és a Monarch az idő manipulációjával foglalkozik, melynek eredményeként az úriember úgy gondolja, hogy végre kezébe került az időutazás lehetősége.

Az időgép kifejlesztésében a legfontosabb szereplő azonban mégsem Paul volt, hanem Jack testvére, Dr. William Joyce, aki viszont már kiszállt a projektből, ugyanis túlságosan veszélyesnek tartotta azt. Szerinte az időgép még nem áll készen a bevetésre, sőt, annak aktiválása akár visszafordíthatatlan károkat is okozhat az tér-idő folyamban. Paul azonban elvakulttá válik, a befektetői és támogatói ugyanis komoly nyomás alatt tartják: hosszú évek óta öntik a pénzt a kutatásba és fejlesztésbe, most már valami eredményt is fel kéne mutatnia. Paul végül tulajdonképpen csőbe húzza Jacket, elindítja az időgépet, és bizonytalan körülmények között eltűnik, míg a bekövetkező katasztrófától Jack mindenféle szuperképességet kap.

Persze Paul hamarosan újra megjelenik, és mivel azt állítja, hogy ismeri mind a jövőt, mind pedig a jelent, pontosan tudja, mit kell csinálnia. Csak éppen ezzel párhuzamosan úgy tűnik, hogy némileg megőrült, azaz céljai elérésének érdekében nem nagyon riad vissza semmitől - szerinte ugyanis csak ő tudja a végső igazságot és megoldást. Míg a játék során természetesen Jacket irányítjuk, és az ő szemszögéből követjük az eseményeket, addig minden epizód végén átvehetjük egy kicsit az irányítást Paul felett. Vele az lesz a feladatunk, hogy két választási lehetőség közül eldöntsük, merre haladjon tovább a történet, majd ezt követően érkezik az aktuális sorozatepizód, ami természetesen a döntéseinknek megfelelő történéséket meséli el, de már két egykori, tulajdonképpen áruló Monarch-ügynök, Liam és Beth részéről, akiknek persze mindkét oldal képviselőivel meggyűlik a bajuk.

Ez az egész azért nagyon érdekes, mert tényleg több nézőpontból ismerhetjük meg a történetet, és mivel hatással is lehetünk rá, annyira behúz, amire egy sorozat önmagában nyilván sosem lenne képes. Ráadásul ez még nem minden: a pályákon elszórva találhatunk rengeteg hangfelvételt, jegyzetet, rajzot, megnézhetünk tévéadásokat és hasonló dolgokat, amikből újabb mélységeiben ismerhetjük meg a történetet, a karaktereket és a közöttük lévő kapcsolatokat. Amennyiben érdekel a sztori (márpedig jelen esetben ez a játék központja), úgy érdemes minél többet átmazsolázni. Nem csak remekül vannak megírva és nagyon érdekesek, de olyan dolgokra világíthatnak rá, melyeket megtudva adott esetben egészen más döntést hozhatunk Paullal, mint ami egyébként ösztönösen szimpatikusabb lenne nekünk.

III. oldal

Ez nem csak azt jelenti, hogy Sam Lake és csapata tényleg megtalálta az eddigi legjobb koncepciót arra, hogyan hozzák össze a játékok és sorozatok történetmesélését, de azt is, hogy egyébként van újrajátszhatósági értéke az amúgy kizárólag egyjátékos kampányt tartalmazó Quantum Breaknek. Persze tegyük hozzá, hogy még szerencse, hogy így van, a játék történetén ugyanis 5-6 óra alatt végig lehet szaladni, de persze ha mindent alaposan felkutatunk és elolvasunk, erre rájöhet még egy-két óra. Akárhogy is, az tény, hogy a Quantum Break nem hosszú, de ezt a játékot ebben a formában és ilyen megvalósítással nem is lett volna érdemes tovább húzni.

A kiváló színészek és a jó forgatókönyv hozadéka, hogy a karakterek jóval kidolgozottabbak, mint azt egy akciójátéktól várnánk, mindegyiküknek megvannak a saját motivációi. Ezen kívül a Quantum Break abban is bátor, hogy habár alapvetően egy pörgős akciójátékra számítanánk, sok esetben képes ebből visszavenni, és egyszerű "sétálós", események nélküli részekkel további mesélni a történetet, vagy hozzáadni valamit a világhoz.

Azonban hazudnék, ha azt mondanám, hogy a túl sok "köztes elem" nem megy sokszor a játékélmény rovására. Mert akárhogy is nézzük, ez azért mégiscsak a Max Payne és az Alan Wake készítőinek következő TPS-shootere, és nem vagyok biztos benne, hogy mindenkinek tetszeni fog, hogy tíz méterenként meg kell állni elolvasni egy e-mailt, vagy feljegyzést. Márpedig a játék jegyzi, hogy egy adott pályán mennyi történeti elemet és egyéb gyűjtögetnivalót fedeztünk fel, így önkéntelenül is előhozza a maximalistát még az olyanokból is, mint én, akit egyébként nem érdekelnek az olyan dolgok, mint a gyűjtögetéshez kapcsolódó achievementek.

De akkor ezen a ponton már ideje rátérni a Quantum Break játékmenetére. Ahogy azt valószínűleg az előzetesek alapján már mindenki tudja, alapvetően egy lövöldözős játékkal van dolgunk, ahol különböző képességekkel manipulálhatjuk az időt. Maga a TPS-nézetű lövöldözés jól megvalósított: a fegyverektől érkező visszajelzés kiváló, a hangjuk brutális, hősünk pedig automatikusan fedezékbe húzódik, ha egy megfelelő tárgy mögé megyünk. A dolog azért automatikus, és azért nem fordít rá nagyobb figyelmet a játék (például külön gombbal vezérelhető játékmechanikával), mert igazából nem is akarja, hogy sokáig fedezékben legyünk. A Quantum Break azt szeretné, ha folyamatosan pörögnénk és használnánk az időmanipulációs képességeinket.

IV. oldal

Ezeket a képességeket pedig viszonylag korán megkapjuk (oké, mondjuk egy ilyen rövid játékban nem is nagyon lehet hova húzni). A legfontosabb és legtöbbet használt képességünk a Time Dodge lesz, amivel extrém gyorsan tudunk kitérni a támadások elől, majd a ravaszt megnyomva lelassítani az időt, és szétlőni a rosszarcúakat. A második leghasznosabb a Time Stop: ezzel a megcélzott helyen állíthatjuk meg az időt, amit természetesen a legtöbbször arra fogunk használni, hogy az ellenséget lefagyasszuk, beleeresszünk egy tárat, majd amikor az effekt lejár, az összes golyó egyszerre landoljon benne, megsokszorozva ezzel a sebzést.

Innentől kezdve azonban a többi trükköt már jóval kevesebbszer vetettem be: a Time Rush segítségével az időt lelassítva futhatunk, és így például az ellenfelek mögé kerülhetünk, és akár egy gyors közelharci támadással szenderíthetjük őket jobb létre, a Time Shield pedig egy pajzsot húz körénk - ezt a fedezékek és a dodge állandó használata mellett már viszonylag kevésszer aktiváltam. Aztán pedig ott van rendkívül erős Time Blast, ami tulajdonképpen egy brutális, területre ható löket, ami azonnal elintézi az ellenfeleket, csak éppen nagy a lecsengési ideje - nyilván érdemes használni amikor lehet, de ez inkább csak egyfajta bónusz.

Végül meg kell említenem azt a képességet, amit viszont egyértelműen utáltam. Ez a Time Vision, és tulajdonképpen a Batman-játékokban bevezetett detektív mód helyi megfelelője: kiemeli nekünk a megnézhető dolgokat, és a képességeink fejlesztéséhez szükséges Chronon forrásokat. Ez azt jelenti, hogy mint minden hasonló játékban, itt is kényszert érzünk rá, hogy folyamatosan nyomogassuk, hiszen így a legkönnyebb megtalálni mindent. Ráadásul a Chronon esetében még választásunk sem nagyon van, azok többségét ugyanis eléggé lehetetlen helyekre dugták el a fejlesztők, így a Time Vision által adott kis mini-radar segítsége nélkül marha nehéz lenne megtalálni őket.

Ettől eltekintve viszont a játékmenet eszméletlenül látványos. Ahogy bevetjük a képességeinket, ahogy bizonyos területeken lelassítjuk az időt, az egész döbbenetesen fest. Főleg mert a lövéseink nyomán bizonyos tárgyak darabjaira esnek és porrá zúzódnak, és persze az idő megállítása ezekre is ugyanúgy hatással van, mint ahogy minden másra az adott kis térben. A Quantum Break ezen kívül egy idő után behoz platformer szekciókat is. Ezek jellemzően rendkívül egyszerű szakaszok, de szintén nagyon látványosak: előfordul, hogy valamiféle idő-anomáliába keveredünk, és a fél pálya változik, vergődik a múlt és a jelen között, nekünk pedig ki kell találni, hogyan jussunk tovább, amihez sokszor a képességeinket is be kell vetnünk. Úgy érzem viszont, hogy ebből azért még mindig jóval többet ki lehetett volna hozni.

V. oldal

A Quantum Break legnagyobb játékmenetbeli hiányossága azonban, hogy túl kevés ellenfelet vonultat fel, és azokat ismétli a játék végéig. Mivel a képességeinket hamar megkapjuk, ez egyben azt is jelenti, hogy majdnem ugyanazt kell csinálnunk az elejétől a végéig, és ez bizony sokszor repetitív tud lenni. És ezt sajnos még a főellenségek sem törik meg, olyanok ugyanis nincsenek - esetenként bejön egy-egy nagyobb darab ellenfél, de főellenségnek nem nevezném őket.

Továbbá, mivel majdnem az összes időmanipulációs trükk a rendelkezésünkre áll az első fejezettől kezdve, érzésem szerint a normál fokozat túlságosan könnyű - egyszerűen csak a Time Dodge és a Time Stop állandó használatára, és egy kis odafigyelésre van szükség, és ez különösen igaz akkor, ha felvettük a fejlesztéshez szükséges chrononok nagy részét. Így én azt javasolnám, hogy aki egy kicsit is járatosnak érzi magát a TPS-akciójátékokban, az kezdjen mindjárt nehéz fokozaton.

Ami a technológiai oldalt illeti, a Remedy mindig is az élen járt, és most sem kell csalódnunk. Olvashattunk ugyan arról, hogy a játék végül 720p-ben renderel, amire a fejlesztők kontráztak azzal, hogy valójában négy képkocka 4x-es MSAA-val megdobott információiból rakják össze a végleges képet, de ez játék közben nem számít. Feltűnő képminőségbeli hiba nincs, a képfrissítés szépen tartja a 30fps-t, a grafika pedig remek, sőt, sok esetben lenyűgöző. A karakterek nagyon kidolgozottak, az animációik a legjobbak a Rise of the Tomb Raider óta, a különböző időmanipulációs effektusoktól pedig garantáltan a padlón végzi mindenki álla - bizton állíthatom, hogy ilyeneket még nem láthattunk korábban. Ezzel együtt nagyon megnézném ezt a játékot PC-n, maximális grafikai beállítások mellett is.

Ami a sorozat technikai részét illeti, Xbox One-on két lehetőségünk van: vagy streameljük az epizódokat, vagy feltelepítjük őket egy csomagban, ami viszont 75GB-ot vesz el a tárhelyünkből. Én a streamelés mellett döntöttem, amivel akadt egy viszonylag nagy probléma: beraktam alá az angol feliratot, és az állandóan sietett, ami (mondanom sem kell) rendkívül idegesítő. Akivel beszéltem, mindenkinél előjött ez a hiba, szóval meglepő lenne, ha a Remedy nem javítaná ezt a megjelenésre.

Összességében a Quantum Break egy meggyőző játék, aminek viszont a története, a karakterei és a hangulata a legerősebb pontja - meg persze a tény, hogy elsőként egyesíti a videojátékok világát a sorozatokéval, és a sorozat maga is remekül megvalósított, szuper színészekkel. Azonban hiába nagyon látványos és többnyire élvezetes a játékmenete, az ember úgy érzi, hogy erre nem fordítottak kellő energiát: a játékmenet viszonylag kevés helyen tud csak igazán kibontakozni, és a történethez kapcsolódó extrák rendszeresen és hosszú időre megtörik, és a kevés különböző ellenféltípus sem tesz jót neki. A Quantum Break nem tökéletes játék, de maradéktalanul hozza azt a hangulatot és profizmust, amit a Remedytől elvárunk.