I. oldal

A casual játékosok körében mindig is hódítottak az egyszerű, ám sokszor nagyszerű játékok, mint például a különböző kővarázslók, a peggle, a tetris, vagy a tavalyi év egyik legnagyobb címe, az erősen addiktív Plants vs. Zombies (nekünk is nehéz volt lekattanni róla… brains?). Éppen erre alapozott az Infinite Interactive, amikor 2007-ben letette az asztalra az első Puzzle Questet, ami azóta szinte mindenre megjelent, ami képes játékokat futtatni. Az alapötlet jó volt, fogták a kővarázslót, fantasy környezetbe ültették, adtak némi történetet hozzá és létrehoztak többféle mini-játékot (csatára, fegyverkészítésre, stb.). Lett is sikere a játéknak, vitték mint a cukrot, és budget kategória ide vagy oda, sokan több időt húztak le előtte mint a legtöbb mai AAA kategóriás játék előtt. Egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy lesz folytatás, de hogy valami színt vigyenek a dologba, átültették az egészet sci-fi környezetbe, és 2009-ben megérkezett a Galactrix. Bár voltak benne jó ötletek is, és látszott, hogy akár jó játékot is lehetett volna belőle csinálni, a Galactrix egy idő után inkább volt frusztráló, mint szórakoztató, rengeteg kisebb-nagyobb sebből vérzett. Egy siker és egy bukta után mit csinál a logikusan gondolkozó játékfejlesztő manapság? Természetesen visszatér az alapokhoz, aztán az ős nevével fémjelezve kiadja a folytatást.

Mondjuk erősen pofátlanság lett volna ugyanazt kiadni csak egy másik történettel, úgyhogy az Infinite-nél csavartak egyet az alapokon. Ezúttal nem a világtérképen fogunk mászkálni és küldetéseket teljesíteni, hanem izometrikus nézetben láthatjuk választott hősünket. Összesen négy kaszt férfi és női tagjai közül válogathatunk, akik között a kezdőstatokon kívül a legnagyobb különbség, hogy milyen fegyvereket és vérteket használhatnak, plusz milyen varázslatokhoz fognak hozzáférni ahogy lépegetik a szinteket. A fejlődés változott, most már nem csaták közben kell vért izzadva még XP-t is gyűjtenünk, a legyőzött ellenfelek és a megcsinált küldetések után automatikusan kapunk tapasztalati pontot, ahogy aranyat is, úgyhogy egy-egy harc alatt tényleg arra koncentrálhatunk, amire kell. A csaták alapjai változatlanok, különböző méretű táblákon kell úgy cserélgetnünk a kockákat, hogy a végeredmény az ellenfél életerejenének a nullára redukálása legyen. Ehhez háromféleképpen is eljuthatunk: a koponyák párosításával csapást mérhetünk rájuk, a varázslataink között is vannak támadó fajták és ha elég akciópontot gyűjtöttünk, akkor a fegyverünkkel is odasózhatunk egy nagyot. Ha valamelyik fél blokkol, akkor csak a sebzés fele megy be, akármit is csináltunk.

A játék elején egy kis faluba érkezünk, amit szinte a porig romboltak a goblinok, csak néhány túlélő van, akik majd ellátnak minket küldetésekkel. Ezek között lesz pár vicces (van hivatkozás a Plants vs. Zombies-ra is), de néhány olyan is, hogy csak a fejünket fogjuk majd. Például amikor lejutunk a kazamaták második szintjére, ami el van zárva, még veszélyesebb, mint az első és akkor jön nekünk a kiskölyök a faluban és közli, hogy hát ja, ő arrafelé szokott bújócskázni, keressük meg őt. Mi a …? A történet főleg az ilyen bakiknak köszönhetően körülbelül semennyire sem áll meg a lábán, és az egész pár sorban összefoglalható, de ehhez több 10 óra játékidő jár. Persze nem ez a lényeg a Puzzle Questben, de azért egy kis odafigyeléssel sokat dobhattak volna a játékélményen, főleg, hogy a játék hamar monotonná válik. Ha játszottunk az első résszel, ne adj Isten akár a Galactrix-szal is, és egyébként sem ismeretlen számunkra a Bejeweled, akkor egy idő után már inkább szabadulnánk az időhúzó animációktól és a körítéstől.

II. oldal

Küldetéseket egyébként kapunk majd a kazamatákban is, de a legfontosabb NPC-k a faluban vannak. Itt vásárolgathatunk majd teljesen felesleges felszereléseket (odalent sokkal jobbak vannak), vehetjük fel a legnehezebb opcionális küldetéseket (öld meg ezt és ezt, aki a bossnál is erősebb) és ami a lényeg: fejleszthetjük fegyverünket. Egy-két szint után horribilis nyersanyag mennyiség kell majd ehhez, és azokat elég ritkásan kapjuk majd, úgyhogy jól gondoljuk, meg mit fejlesztünk. Az opcionális ellenfelek néha egyébként nevetségesen nehézre sikerültek, ráadásul velünk együtt fejlődnek. A második szinten például le kell vernünk egy olyat, akinek lazán kétszer akkora az életereje mint nekünk és háromszor akkorát üt. Sebaj, gondoltam először, visszajövök később, kigyúrom magam. Sajnos amíg én kipucoltam a teljes szintet ő is súlyzózott és az erőkülönbség megmaradt, márpedig így egy jó nagy adag szerencsére is szükség van a leveréséhez, kővarázslózni nem lehet csak IQ-ból, elvégre ki tudja mi potyog be fentről.

Bár ezúttal nem készíthetünk saját tárgyakat, azért rengeteg mini-játék van a Puzzle Quest 2-ben, hogy ne csak az ellenfelek végeláthatatlan tengerét kelljen gyaknunk (tényleg rémesen sok van, nézzetek csak a fenti képre). Ami a legtöbbször előfordul az a kincsgyűjtögetés: kinyitunk egy ládát, és aztán igyekszünk minél több párosítást végrehajtani, mielőtt alulról felfelé eltűnne az összes lehetséges sor. Ha szerencsénk van akár alapanyagokat és fegyvereket is gyűjthetünk, de az egész tényleg csak a szerencséről szól. A második leggyakoribb eset egy ajtó felnyitása vagy csapda hatástalanítása. Ezeket többféleképpen is véghezvihetjük, ami közös mindegyikben, hogy meghatározott lépésszámból kell a végükre jutnunk. Ajtót például lehet betörni (párosításoknál ajtók születnek, ezeket kell tovább párosítani és akkor fogy a valódi ajtó HP-ja) vagy kinyitni a zárat varázslattal (a megfelelő helyekre megfelelő színű gömböt kell juttatni), esetleg tolvajkészlettel (ekkor alul van pár fix elem, azokat kell eltüntetni párosítással). Csapdák hatástalanításánál csak az van megadva, hogy melyik elemből hányat kell eltüntetnünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Ezeken felül már csak egy játék maradt, a keresgélés. Néhány térképre érve a játék szól, hogy itt lehet valami, nézzünk körül. Ekkor az a lényeg, hogy a játéktér minél nagyobb részét lefedjük párosításokkal, tehát ahol már párosítottunk, ott már körülnéztünk.

Ha már tele van a hócipőnk a sztori móddal, akkor a fejlesztett karakterünkkel még részt vehetünk gyors harcokban, ahol mi választhatunk ellenfelet, vagy egy Endurance módban is, ahol egymás után kell levernünk egyre erősebb ellenfeleket. Otthagyva karakterünket, bármikor elővehetjük a történettől függetlenül az előbb ismertetett mini-játékokat, indíthatunk versenysorozatot 4-4 harcossal a két oldalon, hogy a végén győzzön a jobbik és neten keresztül is kihívhatjuk barátainkat. Technikailag a játék nem igazán fejlődött, aminek hála szerencsére nem lesz szükségünk egy erőműre hozzá. Felbontásokból támogatja az összes elterjedtet, úgyhogy akármilyen képernyő előtt is üljünk, nem lesz problémánk vele.

III. oldal

2010-et írunk, már nem készülhet játék achievementek nélkül és ez alól a Puzzle Quest sem kivétel. Szinte mindegyik a single player rész sztori módjához tartozik, verjük le ezt meg azt, vigyük végig a játékot, vagy például győzzünk úgy, hogy csak egy HP-nk marad. No és persze ott vannak a tisztán szerencse alapúak is, mint például győzzünk egy lépésből, vagy veszítsünk egy lépésből.

Mindent összevetve a PQ 2 egy felemás folytatás, amiben vannak jó ötletek és bosszantó hibák is, amiket némi gondolkodással el lehetett volna kerülni. A térkép kezelése például borzasztó, a teleporthelyeken pedig szobanevek alapján válogathatunk a célállomások közül, nem pedig a térképen lévő helyzetük alapján, ami ha már ezer hely van, kicsit nehézzé teszi a dolgokat. Ráadásul bő 10 óra játék után ha lejutunk a kazamata következő szintjére és meglátjuk hány szoba van még hátra, aztán elképzeljük, hogy szobánként 2-3 töltelék ellenfél lesz, egyből elmegy az életkedvünk is. Aki tehát nem kővarázsló függő, annak jobb elkerülni a folytatást, ha már sok időt eltöltött az előd előtt, ha viszont a műfaj kedvelője vagy és kimaradt az életedből az első rész, akkor ez is megér egy próbát, csak tudni kell néha szünetet tartani.

Platformok: PC, DS, iPhone, Xbox 360

Tesztelt platform: PC