1. oldal
A klinikai depresszió több száz millió ember életét keseríti meg világszerte, és a betegek egyötöde semmilyen bevett terápiás módszerre nem mutat javulást. Azok között pedig, akik jól reagálnak egyik vagy másik kezelésre, nagyon magas a visszaesők aránya, és a betegség sok esetben minden újabb epizóddal súlyosabbá válik. A legszélesebb körben használt antidepresszánsok, a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók (SSRI) a szerotonin idegsejtek közötti mennyiségének növelése révén sok páciens esetében hatásosak a súlyos depresszió megszüntetésében és a javulás fenntartásában. Ezek a szerek azonban nem működnek mindenkinél, és mellékhatásaik gyakran igen súlyosak.
Ez a gyógyszercsoport volt az első a pszichiátriai szerek történetében, amelyet racionális gyógyszertervezéssel, vagyis egy meghatározott biológiai célpontot szem előtt tartva hoztak létre. Mióta az SSRI-k az 1980-as években elérhetővé váltak, nem került kifejlesztésre más hatásmechanizmusú antidepresszáns. Az utóbbi években viszont újabb hatóanyagcsoport került a kutatók érdeklődési körébe, amely jobbnak és biztonságosabbnak is tűnik elődeinél a depresszió kezelésében. Az egyetlen aprócska probléma ezekkel az anyagokkal, hogy birtoklásuk és terjesztésük „lebukás” esetén a világ nagy részén súlyos bírságot vagy börtönbüntetést vonhat maga után.
A pszichedelikus szerekkel, és azok között különösen a pszilocibinnel, vagyis a hallucinogén gombák egyik hatóanyagával, illetve az ayahuascával, a dél-amerikai őslakosok által használt pszichoaktív növényi főzetekkel kapcsolatos kísérletek erős elméleti bázissal szolgálnak azon elméletek alátámasztására, hogy ezek alkalmasak lehetnek a depresszió kezelésére. Ahhoz azonban, hogy az országok kormányai újraértékeljék az említett drogok besorolását, és terápiás célokra engedélyezzék használatukat, nagylétszámú, szabályos klinikai tesztekre lenne szükség, amelyek kivitelezése azonban a korlátozások miatt szinte áthághatatlan akadályokba ütközik.
A pszichiáterek már az 1950–60-as években, mielőtt a „varázsgombák” aktív tiltása életbe lépett, felfigyeltek arra, hogy ezek hatóanyagai alkalmasak lehetnek a szorongás, a depresszió és a szenvedélybetegségek kezelésére. Ezek a kutatások csak az utóbbi években éledtek újjá. A legutóbbi ilyen projekt eredményei néhány napja jelentek meg a The Lancet Psychiatry oldalain. A tanulmány szerzői arról számolnak be ebben, hogy miután 12 más kezelésre nem reagáló depressziós páciensnek két hét alatt két dózis pszilocibint adtak be, közülük 8 beteg egy újabb hét elteltével teljesen tünetmentesnek mutatkozott. A pozitív hatás ötük esetében még három hónappal később is fennállt, és a kísérlet minden résztvevője jól, nem várt mellékhatások nélkül tolerálta a szert.
Idén februárban egy hasonló kutatás eredményei kerültek napvilágra. Ennek keretében 17 visszaeső depressziós beteget kezeltek egy dózis ayahuascával. A szakértők kezelés előtt és utána több héten keresztül kérdőívek révén mérték fel a betegek állapotát, a több növény összefőzésével előállított, hallucinogén folyadék elfogyasztását követően, a hallucinációk ideje alatt pedig pozitronemissziós tomográfiával (PET) vizsgálták a résztvevők agyát.
A felvételekből kiderült, hogy a páciensek fejében fokozódott a véráramlás a hangulattal és az érzelmekkel kapcsolatos agyi régiókban. Nyolcvan perccel a kezelés után jelentősen javulni kezdett a résztvevők kedélyállapota, és a hatás mindenkinél legalább három hétig kitartott. Az ayahuasca egyetlen ismert mellékhatása, a hányás a betegek felénél jelentkezett röviddel a főzet megivását követően.
2. oldal
A pszichedelikus szerek közös jellemzője, hogy ezek úgy fejtik ki hatásukat az agyra, hogy az idegsejtek 5-HT2A szerotonin receptoraihoz kötődnek, ezzel fokozva a BDNF nevű idegi növekedési faktor termelődését és az idegsejtek közti kommunikáció hatékonyságát. Az előző hónapban megjelent egy tanulmány, amelynek szerzői az LSD agyra kifejtett hatásait tanulmányozták funkcionális MR-rel. Ebből az derült ki, hogy a drog hatására az agy többnyire egymástól függetlenül működő alhálózatai fokozott együttműködésbe kezdenek, miközben a belső gondolati világgal és az önmeghatározással kapcsolatos agyi alaphálózatban (DMN) elkezdtek felbomlani a funkcionális kapcsolatok.
Hasonló hatást figyeltek meg a pszilocibinnel kapcsolatban egy 2012-ben publikált tanulmány szerzői, akik szintén azt észlelték, hogy míg az agy többi területén fokozza, az alaphálózat részei közt gátolja a kommunikációt a drog. Könnyen lehetséges, hogy pontosan ezen hatás miatt alkalmasak a pszichedelikus szerek antidepresszánsnak, hiszen a depressziós páciensekben túlműködik az agyi alaphálózat. A jelenleg elfogadott teóriák szerint ennek tudható be az állapottal járó, túlzottan önreferenciális gondolkodásmód és a problémákon való folyamatos rágódás is.
A pszichedelikus szerek hosszú távú hatásai egyelőre adatok hiányában nagyrészt ismeretlenek. A legjobb kiindulópontot a témában egy tavaly megjelent tanulmány jelenti, amelynek szerzői rendszeres ayahuasca-fogyasztók agyát vizsgálták mágneses rezonanciával. A 22 kísérleti alany mindegyike legalább ötvenszer fogyasztott a főzetből a vizsgálatot megelőző két évben. A szakértők fordított arányú összefüggést találtak az agyi alaphálózat egyik központi része, a hátulsó cinguláris kéreg vastagsága, és a droghasználat intenzitása és időtartama között, vagyis a komolyabb ayahuasca-fogyasztóknál vékonyabb volt ez a kéregrész. Ezzel párhuzamosan az elülső cinguláris kéreg, amely a figyelem és az érzelmek szabályozásában, illetve az agyi alaphálózat működésének elnyomásában kap szerepet, a többet fogyasztó kísérleti alanyokban volt a legvastagabb.
És pontosan ez az az eredmény, amely a leginkább alátámasztja a pszichedelikus szerek gyógyszerként való használatának lehetőségét. A depresszió kezelésében jó eredményeket hozó pszichoterápiák ugyanis a szakértők szerint szintén azért működnek, mert megtörik az agyi alaphálózat dominanciáját. A kognitív viselkedésterápia és a tudatos jelenlét alapú kognitív terápia célja egyaránt a páciens gondolatainak „decentralizálása”, vagyis annak elősegítése, hogy a betegek mindennapjait kevésbé határozzák meg saját magukra irányuló gondolataik és érzelmeik.
Ez a fajta pszichológiai nézőpontváltás pedig nagyon hasonlít arra a drámai „feloldódásra”, ami a pszichedelikus szerek által kiváltott élmény egyik kulcsfontosságú része. Könnyen lehetséges, hogy mindkét jelenség hátterében az agyi alaphálózat működésének elnyomása áll. Ha ez a helyzet, a pszichedelikus szerek valóban óriási ígérettel kecsegtetnek, hiszen néhány óra alatt képesek lehetnek megvalósítani, ami kognitív viselkedésterápiával hónapokat vesz igénybe. Egy tavaly novemberben megjelent tanulmány szerzői azt vizsgálták, hogyan lehetne a két metódust párosítani, és úgy találták, hogy 24 órával az ayahuasca elfogyasztását követően a páciensek sokkal hatékonyabbnak bizonyultak a terápiás gyakorlatok elvégzésében, mint korábban.
Arra semmilyen bizonyíték nincs, hogy a pszichedelikus szerek függőséget okoznának, sőt: a kutatók nagy reményeket fűznek ezekhez a szenvedélybetegségek kezelésében is. Emiatt és az előbb említett eredmények miatt egyre több szakértő gondolja úgy, hogy ideje lenne ezeket a drogokat leszedni a tiltólistákról. „A pszichedelikus szerek felelősségteljesen és megfelelő óvatossággal használva az lehetnének a pszichiáterek számára, mint ami a mikroszkóp a biológusoknak és az orvosoknak, és a teleszkóp a csillagászoknak” – állítja David Nutt a londoni Imperial College professzora. Csak reménykedni lehet, hogy igaza lesz, és ezek az anyagok rövidesen klinikai tesztek során is bizonyíthatják pozitív hatásaikat.
