Shop menü

PROJECT CHRONOS – VIRTUALIZÁCIÓS ESZKÖZ A METAVERZUMHOZ A LENOVÓTÓL

Mindenféle szenzortól mentesen tudja majd az emberek mozgását érzékelni és a virtuális valóságban leképezni az új eszköz, ami egyébként a Kinecthez erőteljesen hasonlít.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Project Chronos – Virtualizációs eszköz a metaverzumhoz a Lenovótól

A Lenovo több szálon is dolgozik olyan fejlesztéseken, amik a virtuális és a kiterjesztett valósághoz, valamint a metaverzumhoz kapcsolódnak. A vállalat a CES-re is hozott ilyen eszközt a Project Chronos személyében. Ez úgy néz ki, mint egy vetítő, és mondhatni arra szolgál, hogy „bevetítse” a felhasználót a virtuális világokba.

A letisztult és egyszerű megjelenésű készülék elején van egy szenzorokkal tömött modul, amit lehet állítani felfelé és lefelé is. Egészen nagy szabadságot ad ez, akár a falra is lehet szerelni a terméket, nem kell bútorra tenni a tévé előtt. Falra téve csak át kell forgatni a szenzoroknak otthont adó részt úgy, hogy 90 fokban álljon.

Galéria megnyitása

Egy speciális kamera fogja az emberek mozgását követni, ennek lesz a legfontosabb szerepe. Egy olyan mélységérzékelő szenzorról beszélhetünk, ami RGB-s, szóval a mozgás mellett a színeket is látni fogja. A megjelenítéshez pedig szimplán elég lesz egy televíziót, monitort vagy projektor hozzákötni, nem kell mindenképpen VR szemüveget a fejére tenni az embernek.

A Project Chronos egy szemüvegtől és viselendő szenzoroktól mentes, teljes testmozgás követésre alkalmas rendszer.

Nagy szabadságot élvezve, maximális kényelemben tudnak majd a virtuális valóságba belépni azok, akik a Project Chronos elé állnak. A berendezés lehetőségek széles tárházát fogja biztosítani. Alkalmazható lesz szórakozásra, testedzésekre, kommunikációra vagy akár még munkára is.

A Lenovo fejlesztése akár csoportos edzésekben is partner lehet, és a felhasználó a valódi személyi edzéőjével is kapcsolatba léphet majd ezen keresztül a metaverzumban. A Project Chronos pontosan fogja a mozgást leképezni, így az edző látja majd, ha például egy gyakorlatot nem jól csinál az ember, és segíthet az egyénre szabott instrukcióival. Lehetőség lesz arra is, hogy a virtuális valóságban létrehozott projektekkel a felhasználók interakcióba lépjenek. A metaverzumban összehozott találkozókon megtekinthetők a virtuális tervek.

A hangot magában biztosítja majd a Project Chronos, szóval tényleg csak a kijelzőt kell hozzá biztosítani. Két darab, egyenként 6 wattos hangszóró lett benne elhelyezve. Persze amennyiben valaki komolyabb hangzást akar, meglesz a lehetőség arra is, hogy egy házi mozi rendszert vagy hangprojektort csatlakoztassanak hozzá.

A rejtélyes dobozban egyébként egy 13. generációs Intel processzorra épülő számítógép lakik, ami speciális szoftvert alkalmazva látja el a feladatát. Elvileg egy Raptor Lake szériás Core i7 dolgozik a szövetes burkolat alatt, van a készülékben egy grafikus kártya, 32 GB-nyi rendszermemóriával rendelkezik, a háttértára pedig 512 GB-os. Az operációs rendszere pedig a Windows 10 egyébként, szóval nem az ördögtől való, de a lényeg itt az előre telepített Chronos szoftverben rejlik.

Galéria megnyitása

A szerkezet hordozható, de azért eléggé masszív felépítéssel rendelkezik. 284 x 275 négyzetmilliméteres az alapterülete és 60,6 milliméterre emelkedik ki a síkból, a tömege pedig 3,54 kilogramm, szóval azért jóval nagyobb, mint például egy notebook. Mindez egyébként most még nem különösebben releváns, mert nem egy kereskedelmi forgalomba szánt termékről beszélhetünk egyelőre. Még fejlesztés alatt áll, és nem is mondta el a Lenovo, hogy mikor készülhet el.

Galéria megnyitása

Mindenképpen egy érdekes koncepcióról van szó, ami remélhetőleg megvalósul és tényleg megvásárolható lesz; akár egyszerűbb formában is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére