A tajvani Thermaltake immár 25 éve gyárt gépházakat, hűtéseket és egyéb PC-s kiegészítőket, ahogy azt az aktuális piaci trend éppen megkívánja. Emlékszem, hogy a gyártókkal jóval kevésbé telített kétezres években mennyire menőnek számított, ha valaki egy pofás Thermaltake házba építette a gépét, de nagy szemeket meresztettünk egy-két robusztus procihűtőjükre is, melyek már első látásra is versenyképes hűtési teljesítményt ígértek. Bár az évek elteltével a piaci vetélytársak alaposan felzárkóztak melléjük, a gyártó azóta sem állt le a modding közösség kiszolgálásával és az egyedi megjelenésű házak tervezésével, aminek egyik ékes példája a Core szériájuk.

A zsúfoltabb piac tehát nem állítja meg őket abban, hogy sokéves tapasztalatukat tovább kamatoztassák, így a belépő kategóriától egészen a felső polcokig szolgálnak termékekkel, illetve olyan megoldásokkal, melyek az átlagoson túlmutató igények teljesítésére készültek. Egyes felhasználók a minimalizmus hívei, nálunk a teljesítmény vagy éppen a hatékonyság mindenekelőtt állnak, így számukra nem elsőszámú szempont, hogy a gépösszeállítás egy tech-kiállításon is magára vonzza a tekinteteket. A másik csoport az építmény által nyújtott vizualitást legalább ennyire fontosnak tartja, így olyan alkatrészeket és persze olyan házat keres, ami semmi lényegeset nem rejt el a kíváncsi szemek elől. És itt jönnek képbe a gyártó aktuális termékei, élen a Core P6 TG-vel, illetve pár lépéssel lemaradva, a Toughair 510-zel.

Nem véletlen, hogy pont ezeket kaphattam a kezeim közé, hiszen bár nem tekinthetők friss megjelenésnek – ráadásul nem is feltétlenül egy ligában játszanak –, egy közös tulajdonságuk mindenképp akad: mindkettő megjelent türkizkék változatban is. Aki tehát unja a fekete, szürke vagy fehér opciókat, most egy szokatlannak is nevezhető színárnyalatot próbálhat ki a Turquoise kiadások jóvoltából. Ezekből is egyértelműen kiemelkedik a Core P6 TG, mely egy meglehetősen masszív, ugyanakkor teljesen moduláris kialakítású gépház, mely vaskos áráért cserébe több érdekes opciót is kínál az elhivatott gépépítőknek. A TG a Tempoere Glass-ra utal, mely jelentős részét képezi a terméknek a fém mellett itt az üveg is fontos szerephez jut. Ezzel szemben a Toughair 510 első ránézésre leginkább arra szolgál, hogy a gyári és azokkal nagyjából egyenértékű hűtők helyett kínáljon egy pofásabb és hatékonyabb alternatívát. 

A próba éppen ezért vált már az elején izgalmassá, mivel a stúdióban dolgozó két tesztgépünk egyike sem nevezhető belépő kategóriásnak. Míg az izmosabb masina egy AMD Ryzen 9 7950X-et hajt, addig a másik egy Intel Core i5-13600K-t, mely bár közel 100 ezer forinttal olcsóbb az AMD erőművénél, de egyértelműen kilóg a büdzsé ajánlatok köréből. Az Intel által megadott fogyasztási keret, illetve a Toughair 510 hűtési teljesítménye azonban papíron párban vannak, így nagyon kíváncsi voltam, hogy megbirkózik-e ez a karcsú toronyhűtő, a 13. Generációs Raptor Lake széria legerősebb Core i5-ös modelljével.

Körítés, anyaghasználat és specifikációk

A kicsomagolással kezdve a Core P6 TG-re vetettem rá magam először, a kisebb dobozkával ráértem utána is foglalkozni. A gyártó talán a belső értékekre fektette a nagyobb hangsúlyt, mivel a ház egy szokványos, de természetesen kellően vaskos kartonban érkezett, ami a ház megjelenését azért megpróbálja átadni. Belül egy-egy vaskos hungarocell tartóelemmel és egy vastagabb műanyag zsákkal öleli körbe az egészen súlyosra sikerült terméket, de a 4 mm vastagságú üveglapokon is van egy öntapadós műanyag réteg, sérülésnek nem is volt nyoma. Miután kiügyeskedtem szorult helyzetéből, nagy levegőt vettem és az asztalra helyeztem, ahol elkezdhettem forgatni, már amennyire azt a közel 18 kilogrammos tömege engedte. Talán először megtévesztő lehet, de ez egy mid-tower és még ha a dimenzióit tekintve szokatlanul nagy is, legfeljebb ATX alaplap szerelhető bele, az E-ATX már nem fog beleférni. Belefér viszont a meglehetősen rétegkategóriás CEB formátum, de ilyen lapokkal aligha a hasonló látványházakban szokás találkozni.

A ház tekintélyes tömegét a zömében fém elemeknek, továbbá az edzett üveg oldalának, illetve a tető- és frontlapjának köszönheti. A legtöbb műanyagot nagyjából a talpazat tartalmazza, ezen felül plasztikkal szinte csak a porszűrőknél, a gumitömítéseknél, a beépített kábelezésnél és egy-két moduláris eleménél találkozhatunk. Nem vitás, ezen a téren a gyártó nem spórolt ki semmit, de a Core széria amúgy sem a megúszós anyaghasználatáról ismert. A talp amúgy kellő stabilitást nyújt, viszont még az üres házat sem volt egyszerű megforgatni a tengelye körül, pláne azután, hogy a PC minden eleme a helyére került. Az biztos, hogy egykönnyen nem lehet felborítani, ugyanakkor szerelés közben a gép emelgetése és pakolgatása egy laza reggeli edzésnek sem volt utolsó.

A ház meglehetősen különleges darab, hiszen alapvetően hiába egy téglalap lekerekített sarkokkal, inkább egy nyitott tesztpadra vagy keretre emlékeztet. Inkább a fogadott alkatrészek látványos tálalására szolgál, mintsem általános összeállítások készítésére, bár tény, hogy az üvegekkel fedve felkínálja ezt a lehetőséget is. Érdekes, hogy az előlap és a felső üveg mellett is találunk a levegőáramlásnak fenntartott szellőzőréseket, tehát még úgymond "fedett" vagy zárt állapotában is jóval nyitottabb a hagyományos megoldásoknál. Összességében elmondható róla, hogy a kivitelezését és megjelenését tekintve is igényes, közel hibátlan gyártási minőség és szuper anyaghasználat jellemzi, cserébe nem lesz a legkönnyebb dolgozni vele, mivel nagyobb és nehezebb a kategóriájának számos tagjánál.

Szemből nézve az I/O csatlakozókat jobb oldalon, a bekapcsolóval kezdve egymás alatt felsorakozva találjuk. A bekapcs fölött egy-egy kéken és pirosan villogó státusz és meghajtó-LED, alatta két USB 3.2 Type-A port, két USB 2.0 port, egy USB 3.2 Type-C csatlakozó és két 3,5 mm-es audiocsatlakozó várakozik. A sort a kisebb, de egész méretes reset gomb zárja, alatta egy "R" betűvel, hogy biztosan tudjuk, hová nyúlunk. A csatlakozók és a gombok elhelyezése erősen ízlés kérdése, valaki a felső peremet, valaki az előlapot preferálja, de mivel ez a ház (remélhetőleg) nem egy asztal alatt bújkűlva teljesít majd szolgálatot, így ezt jó választásnak tartom. Amivel lehetne vitatkozni, az az USB 2.0-s csatlakozók jelenléte, sokan biztosan beváltanák őket modernebb szabványra, ahogy a több Type-C sem lenne sértés.

A hátoldal első ránézésre ismerős látványt nyújt, viszont a gyanúm beigazolódott, mivel az egyetlen ventilátornak fenntartott helyre csak 120 mm-es légkeverőt tehetünk, 140 mm-es sajnos nem rögzíthető. Lejjebb hét slotra elegendő takarópanel sorakozik fel, melyek mellett függőlegesen egy egészen tekintélyes szabad nyílás tátong. Ez alatt már a tápegységé a terep, belül egy több pontján is nyitott, szellősebb takaróelem jelzi a helyét, a hátoldalon pedig egy lecsavarozható keret, melyet a táp külső oldalára kell rögzítenünk.

Így az akár 200 mm-es PSU hátulról vagy a keret másik szájánál kerülhet a gépházba, oldalról csak akkor, ha ezt a belső fedőlapot előtte eltávolítjuk. Amire természetesen bármikor adott a lehetőség, a ház lényegében elemeire bontható. Ami egészen érdekes, az a fém oldallapon, a méretes szellőzőrács mellett látható mintázat, melyek valójában csavarfuratok és VESA szabványok szerint kerültek elhelyezésre. A ház tehát igény szerint falra vagy nagy teherbírású tartóelemre is rögzíthető.

Alulról vizsgálva láthatjuk az egyedi talpazatot, mely további magasságot kölcsönöz a háznak. Az elem a földön különálló, szivacsos szerkezetű, de tömör tappancsokon áll meg és meglehetősen stabilan teszi ezt. A műanyag keret alján számos csavar látható, ezek eltávolításával a talp is levehető lesz, így aki valóban a falon szeretné viszont látni a P6-ot, annak előbb a támasztékot is le kell szednie. Ahogy a ház egyik oldalán és a tetején, úgy az alsó fertályán is van egy kivehető porszűrő, azonban a mágneses rögzítését nem találtam elég erősnek.

Míg a felső részre helyezve szépen elterül a helyén és az oldallapon is rajta marad, alulról felfelé kapaszkodva ez a szorítóerő már némileg gyengébbnek bizonyul. Cserébe a talp miatt kissé szűkössé váló helyen könnyebb volt a helyére mozgatni, mintha már az első érintkezéskor betonstabil tapadás jött volna létre. Egy fokkal erősebb mágnes viszont még így is simán elférne, mert elég egyszerűen leválik, viszont bűvészkedni kell vele, hogy rendesen a helyére csússzon.

A beltér megközelítéséhez először az üveg oldallapot kell levennünk, amit négy méretesre sikerült fémcsavar tart a helyén, melyek vaskos feje az ujjainkkal mozgatható kényelmesen, csavarhúzóval viszont egyáltalán nem. Az üveg és a csavarok között gumitömítés található, szóval a karcolástól vagy repedésektől nem kell tartanunk.

Érdekes, hogy a fémpanelen már vékonyabb, kéziszerszámmal is tekerhető csavarok találhatók, illetve nem a hátoldalon rögzülnek, hanem a panel sík felületéből lógnak ki, összesen hat ponton.

Ahogy a specifikációs listában is láthatjuk, a hátsó oldal egyetlen 120 mm-es opcióját leszámítva bőséges opció nyílik ventilátorok, illetve radiátorok beépítésére, ízlésünk és konfigurációnk függvényében. De ha már ventik, a ház megjelenése alapvetően az folyadékhűtőknek vagy AIO-knak kedvez, de mivel 180 mm-es magasságig fogad toronyhűtőt, a piacon kapható legnagyobb monstrumok is kérdés nélkül beleültethetők.

Nem lesz probléma a videokártyákkal sem, korszakunk monstrumai szinte gond nélkül terpeszkedhetnek el a P6 belterében. A VGA-k esetében az épített vízhűtések és a hozzájuk tartozó tartályok miatt 300 mm-ig férnek el, tartály nélkül 400 mm-ig. Előlap mögötti radiátor esetén 430, anélkül pedig 458 mm a végső határ.

Említést érdemel még az alaplap mögötti kamra, ahol a kábelekről, illetve az opcionális meghajtókról kell gondoskodnunk. A felső részen fekvő elemre két 3.5"-es vagy három 2.5"-es darab kerülhet és pontosan ugyanez a felállás jellemzi az alsó tartóelemet is. Ha ez nem lenne elég, a PSU takaróelemének tetején, illetve előtte, a ház alján is elfér még egy-egy 2.5"-es háttértár.

Fontos részlet még, hogy a két keskeny üveglap eltávolításához először a hajlított sarokelemeket kell kicsavarozni a helyéről, utána már szabad az út az üvegmentes gépkeretnek. Végül érdemes megemlíteni, hogy nem hagytak minket alkatrészek és kiegészítők nélkül, ezeket a ház hátoldalán, a HDD-tartó mögött rejtőzködő kartondobozban találjuk. A szokásos csavarok és kábelrendezők mellett van egy GPU-t támasztó keret is, mely leveszi a terhet az alaplapi foglalatról, de akkor is bevethető, ha élve a ház lehetőségeivel vertikálisan rögzítenénk a VGA-t. 

Még felbontás előtt fontosnak megemlíteni, hogy létezik egy Toughair 310 néven forgalmazott verzió is, mely egészen pontosan abban különbözik az 510-től, hogy abban csak egyetlen ventilátort találunk. Ezt leszámítva nincs eltérés, a hűtőtest egy az egyben megegyezik, a gyakorlati különbséget pedig mindössze 10 wattban határozták meg, természetesen az 510 javára. A termék doboza egészen pofás, a termék szépen látszik rajta, így a gyártó elbüszkélkedhet a hűtőkön érvényesülő türkizkék színárnyalattal.

Az előlapon még egy matricát is láthatunk, ami biztosít bennünket az AM5 foglalattal való kompatibilitásról, ami kicsit ironikus. Míg az AM5 szabvány úgy készült el, hogy kompatibilis legyen a veterán AM4-es foglalat kiegészítőivel, addig az Intel LGA1700 egyetlen korábbi Inteles szabvánnyal sem hajlandó együttműködni. Még szerencse, hogy ez a csomag mindent tartalmaz, amire csak szükségünk lehet, a legfrissebb Intelt is beleértve.

A doboz belseje tehát a szokásos darabokat rejti, kezdve a hűtővel, a két 120 mm-es ventivel és a rögzítésükhöz szükséges tartozékokkal, nem megfeledkezve az összeszerelési útmutatóról sem, mely az összes extra elemet tételesen listázza nekünk. A hűtőborda egy egészen masszív szivaccsal körülfogva érkezik, mellette szorosan a két venti külön tasakokban, végül a dobozka a kiegészítőkkel.

Utóbbi többek között egy Y-kábelt is tartogat, így a két venti egyetlen alaplapi csatlakozóra köthető. Ahhoz, hogy a légterelők szépen ráfeküdjenek a hűtőbordázatra, előbb a ventikre fel kell csavarozni egy-egy pár műanyag keretet, melyek rezgéscsillapító gumipadokkal támaszkodnak a lamellákra. Egy csavarmentes megoldás talán még jobb lenne, de ez is gyorsan megvolt és stabilan kapaszkodott a helyén.

A csomag azonban rejt még néhány érdekességet. Van itt például egy fura műanyag keret, amiben három sorban az alaplapi rögzítéshez nélkülözhetetlen kiegészítők lógnak. Ezeket furcsa módon nem különítették el nekünk, ehelyett magunknak kell "leszüretelni", hogy használatba vehessük őket.

Hozzájuk tartozik egy műanyag és egy fém keret, ezekből előbbi megy az alaplap és a foglalat mögé néhány távtartó társaságában, a másik pedig a proci fölé, ahol a csavarok és a műanyag elemek, illetve a leszorítást végző fém leszorítókapocs is szerephez jutnak. A jelölések és a mellékelt leírás jól kivehetők és viszonylag egyértelműek, de ha már rég bütyköltünk PC-t, azért nézzük át alaposan, hogy mi passzol hová, így megspórolhatunk némi időigényes bizonytalankodást.

A hűtőborda négy, rézből készült hővezetőcsővel fekszik rá a processzorra, külön kontaktfelület tehát nincs rajtuk, ami sok esetben segíti az egyenletesebb hőeloszlást. A mellékelt hűtőpaszta mellé jár egy kis műanyag lapát a matéria egyenletes elosztásához, illetve egy perforált műanyag sablon, amivel a kence az ajánlott elrendezésben vihető fel a CPU hőkupakjára. Fontos bármiféle elhamarkodott mozdulat előtt, hogy a hűtő alját az érintkezésre váró felületen egy öntapadós biztonsági matrica védi.

Ezt először is távolítsuk el, másodszor is készítsünk elő ipari alkoholt vagy tisztítófolyadékot, a ragasztó ugyanis hajlamos beleragadni a kontaktfelület barázdáiba, ahogy nálam is tette. Ha ezen az utolsó simításon túlvagyunk, akkor jöhet a rögzítési folyamat, melynek során érdemes előbb a hűtőt a helyére csavarozni, aztán jöhetnek rá a keretekkel ellátott ventik, ellentétes sorrendben a csavarozás nem igazán fog sikerülni. 

Szerelés és használat 

A P6 TG amilyen nehéz és masszív, annyira sok lehetőséget biztosít számunkra. Én a teljesen hagyományos elrendezés szerint haladtam és szinte sosem ütköztem váratlan akadályokba. Mielőtt a hűtőtorony a helyére kerülne, a CPU számára itt is érdemes előre csatlakoztatni a tápcsatlakozókat, ugyanis utólag elég nehéz lesz hozzáférni a felső sarokhoz. Ez persze a sokkal relevánsabb AIO-s rendszerek esetén nem jelenthet akkora gondot, mindenesetre nem árt tisztában lenni vele.

Ezt leszámítva minden simán ment, az ATX lap számára is minden szükséges távtartó a helyén várakozott. A hátlapi kábelvezetéshez hőséges hely áll rendelkezésre, a meghajtókat tartó, lecsavarozható hátoldali elemek ráadásul jótékonyan el is fedik az átfutó kábeleket, a többiről pedig a mellékelt, tépőzáras kötegelőkkel gondoskodhatunk. Az előlapi I/O részleg kábelei is mind kényelmesen elértek a rendeltetéseik helyükre, de alaplaptól függően a rendszerhűtők alaplapra csatlakoztatása olykor trükkös lehet, főleg ha elegáns vagy lehetőleg láthatatlan vezetékeket szeretnénk.

Bár alapvetően nem vagyok az RGB-s konstrukciók szerelmese, meg kell hagyni, ez az összeállítás kivilágítva tündökölt volna igazán. Nem csak a ház nem rendelkezik előre telepített fénypontokkal, a Toughair 510 sem kapott LED-eket, így, ha a RAM-okon nem táncoltak volna a színes fények, bekapcsolás után egy sokkal komorabb összhatás fogadott volna.

Az egyaránt Turquoise kiadásban érkező ház és a hűtő szépen passzoltak egymáshoz, ugyanakkor mégis kissé fura látvány volt ezt a méretes házat egy ilyen keskenyebb kialakítású hűtővel látni. Persze a dupla ventilátoros kiszerelés ad még némi optikai tuningot a dolognak, de több kétségem is felmerült a dologgal kapcsolatban. Egyfelől természetesen a 13600K mellett várható teljesítménypéére gondoltam, másrészt a várható zajszintre, mely egy nagyrészt vagy akár teljesen nyitott ház esetében elég jelentősnek ígérkezett. 

Tapasztalatok

A mérések nagyjából igazolták a félelmeimet. Hiába a 180 wattnyi hő eldolgozásának ígérete és az i5-13600K esetében 181 wattban megadott maximális fogyasztási érték, a Toughair 510 játék és benchmark terhelés alatt is túlterheltnek bizonyult, de már simán a Windows 11 asztalát bámulva is 40+°C körül járt. Játéknak a Marvel's Spider-Man Remastered-et választottam, hiszen egy jól sikerült portról van szó, mely nem hagyja pihenni a processzorokat.

A tapasztalatom azonban az volt, hogy akár 1080p-n, akár 4K-s felbontáson próbálkoztam, a CPU közel azonos módon forrósodott. A város felhőkarcolói között és a zsúfolt utcák fölött lengedezve 70 °C-nál szinte esélyem sem volt kevesebbet mérni, átlagban leginkább 80°C környékén jártam, de sajnos egyszer-egyszer megközelítettem a 90-et is, mindezt két maximális fokozaton pörgő ventilátor mellett. A rendszerhűtők által szolgáltatott friss levegő itt nem sokat javított a torony helyzetén, sajnos ekkora terheléshez valamivel nagyobb haderőre van szükség.

Benchmark gyanánt az Aida64 beépített terheléses tesztjét futtattam és az eredmény itt is magáért beszélt. A Toughair 510 derekasan küzdött, de a magokat felizzító folyamat alatt nem sikerült kordában tartania a gyári beállításokon üzemelő CPU-t. A forróság olyannyira elborította a kis toronyhűtőt, hogy nem egyszer mértem 99-100°C-os hőmérsékletet, ahol már a throttling effektus is fellépett, visszafogva a processzor képességeit. A lebegőpontos számításokat ezután már csak egy-egy rövid próba erejéig indítottam el, de az FPU teszt alatt szinte az első pillanattól kezdve olvadásközelben pörgött a CPU, így azt inkább nem erőltettem tovább.

Ezen az sem segített sokat, amikor a konfignak eredetileg otthont adó NZXT ház ventilátorait szépen átszereltem ide. A hátsó 120-as meglehetősen nehezen tartotta a lépést a push-pull konfigurációban zúgó Thermaltake ventikkel, de láthatóan az előre szerelt 140 mm-es szellőztetők sem tudtam sokat javítani a helyzeten, cserébe a VGA hőérzete 2-3°C-t csökkent a jelenlétükben, illetve emeltek egy kicsit az általános zajszinten. Látható, hogy érdemes legalább egy kategóriával kisebb CPU-ban gondolkodni és lehetőleg a mellé választani, nem véletlen, hogy a komolyabb és drágább hűtők az esetek többségében ennél sokkal méretesebb és súlyosabb darabok. Középkategóriás vagy budget processzorokra azonban az 510 jó szívvel ajánlható, mivel játék alatt itt is meglepően jól bírta a strapát a forrófejű i5 fölött. 

Kell ez nekem?

A Thermaltake ezúttal is bizonyította, hogy nem tervez meghátrálni a többi gyártó javára és kitart az igényes PC-rajongók és modding fanatikusok mellett. A P6 TG különleges megjelenésével, különösen masszív kialakításával és prémium minőségével egészen meggyőző termék. A teljes modularitás által elérhető szabadság sokak számára igazán vonzó lehet, ráadásul a kész konfiguráció még a falra is felszerelhető. Ami hátrányként tűnik fel, az egyértelműen a súlya, hiszen önmagában is közel 18 kilót nyom, illetve szívesen látnék hátul egy 140 mm-es helyet a 120 mm-es opció helyett. Emellett a néma gépek szerelmesei is jobb, ha másfelé nézelődnek, ez a szellős és nyitott kialakítás nem segíti elő a ventizaj hatékony elfojtását. Aki viszont a masszív kialakításra és a kiemelkedő anyagminőségre vadászik, a legjobb helyen jár.

A modularitása jelentős előnyt nyújt a kísérletezős vásárlóknak, megjelenése pedig talán még az elődjénél is vonzóbbra sikerült, ráadásul mellőzi azokat a túlzó módon bazári és/vagy futurisztikus jegyeket, amelyek néhány hasonló (nyitott és/vagy moduláris) kialakítású házat jellemeznek. A türkiz kiadás pedig nem csak egyedi, de teljesen opcionális is, hiszen ez csak egy újabb lehetőséggel gazdagítja a sort. A konzervatívabb felhasználók megtalálják fehérben és feketében is, sőt, sötétzöld színben egy katonai bázison is simán el tudom képzelni. Ha a tárcánk és a hátunk is bírja a terhelést, a P6 TG egy egészen megfontolandó választás.

A Toughair 510 alaposan megdolgozott a teszt során, de látható, hogy a 6 + 8 magos 13600K már nagy falat volt a számára. Nyilván, aki K-s, tehát tuningra szánt processzort vásárol, az nem egy 20 ezer forintos kis toronyhűtőt vásárol mellé, így ez a próbatétel nem is egészen mondható fair-nek. Talán, ha a processzor egy leheletnyivel alacsonyabb feszültséget kapna, azzal biztosan nyernénk néhány értékes °C-t, de csodát talán az sem tenne. Úgy gondolom, hogy a Toughair 510 szépen kiállta a kissé igazságtalan próbatételt, ráadásul minőségben nem sokban marad el a gépháznál tapasztaltaktól, így egy tetszett plecsnit mindenképpen megérdemel.