Prince of Persia (2008)

Egy gyönyörű világban játszódó mesére csábít újdonsült Hercegünk, Elikával az oldalán. Az Ubisoft Montreal kitett magáért. Nézzük.

Prince of Persia (2008)

Oldal I.

Valaki azt mondta, hogy ezt a játékot akkor élvezhetjük igazán, ha elfelejtjük a sorozat eddigi darabjait, ugyanis ebben a mesében egy új herceg teljesen új történetét élhetjük végig, egy másik világban. Felröppent az a kósza hír is, hogy egy újabb trilógiát vezet fel ez az epizód. Az eddig látottak alapján ez nem is volna rossz…

A történet kezdetén legújabb hercegünk, aki mellesleg inkább valamiféle csavargónak néz ki, az eltűnt szamarát keresi, amikor egy homokvihar közepette egy másik világba kerül. Egy olyan világba, ahol a misztikumok és csodák valóságosabbak, mint maga a realitás. Mikor a vihar elvonul, belebotlik Elikába, a gyönyörű hercegnőbe, akit katonák üldöznek. Miután megmenti a lányt, együtt elindulnak a hatalmas oázis központja felé, ahol szemtanúi lesznek az „Élet Fája” pusztulásának, és annak, ahogy Ahriman, az ősi gonosz felemelkedik és sötétséggel borítja el a vidéket. A Herceg és Elika szövetkeznek és felveszik a harcot a gonosszal.

A játékmenet hasonló az eddig megszokottakhoz. Az akrobatikus mozgások, a kirakók megoldása és a harcok változatlanok maradtak, ellenben a történetvezetés immár nem lineáris, semmi sem előre elrendeltetett. Tetszőleges sorrendben szerezhetjük meg a négy különleges erőt - ez a játék legfontosabb feladata. Általuk válnak elérhetővé az egyes területek, melyek közül bármelyik már megnyílt helyszínen folytathatjuk kalandjainkat. A játékterek között gyalog (pontosabban akrobatikázva) tudunk közlekedni, de később, a már regenerált területeken működik a teleportálás, így gyorsabban eljuthatunk a kívánt célponthoz. Elikának is komoly szerep jut a történetben. Végig mellettünk van, szó szerint még a halál sem választhat el minket tőle, hiszen ha lezuhannánk, ő azonnal ott terem és „kéz a kézben” ment meg minket a végzettől. Harc közben sem hagyja, hogy kileheljük a lelkünket. Az utolsó pillanatainkban mindig közbelép és varázserejével visszatölti az életerőnket.

A pályák nagyságuk és összetettségük ellenére nagy vonalakban egyszerűek. Már első ránézésre lehet tudni, merre lehet továbbhaladni és milyen akrobatikus képességet kell éppen használni. Kivételt képez ez alól az a szituáció, amikor egy területen keresztúthoz érkezünk és több irányban is továbbhaladhatunk. Az ilyen helyzetekben Elika fénygömbje segít nekünk, mely nem csak a továbbhaladás irányát mutatja meg, hanem akadályról akadályra végigvezet a pontos haladási sorrenden. Ez persze csak akkor funkcionál, ha előtte a térképen beállítottuk a kívánt helyszínt, mint célállomást. Mindegyik pálya vége egy kör alakú platform, melyet az adott helyszín főgonosza őriz. Ha sikerül likvidálnunk, Elika a képességével el tudja űzni a sötét erőket a vidékről. Miután megtisztítottunk egy területet, még egyszer végig kell mennünk rajta, hogy összeszedjük az újonnan odakerült fénymagokat.

Oldal II.

Talán többen úgy gondolják, milyen unalmas lehet rögtön végigmenni ugyanott, de erről szó sincs, ugyanis egészen más élményt nyújt, ahogy a lepusztultan megismert környékek felöltik füves, virágzó állapotukat. Öröm ilyen pompájában, madárdal és bogárzümmögés közepette újra végigjárni, miközben az andalító muzsika még csak fokozza ezt a hatást. A zenékről és az effektekről egyébként nagy vonalakban elmondható, hogy mindvégig kellemes aláfestést kölcsönöznek ehhez a meséhez, még inkább felpörgetik az akciók hangulatát vagy épp elringatnak, amikor csak mászkálnunk kell, például a fénymagok alapos begyűjtése közben. Ezek jó része a már bejárt területen van, de a maradék megszerzése első ránézésre néha elérhetetlennek tűnik. Ezekből a fénymagokból tudjuk aktiválni a következő erőt, ami további négy helyszínt nyit meg. Mindazonáltal, akik arra adják a fejüket, hogy összegyűjtsék mind az ezeregyet, gondosan át kell kutatniuk majd a világ minden zugát. Ez egy kicsit kiterjeszti a szavatosságot, de van is mit helyettesítenie. Logikai feladvány ugyanis nem sok került a játékba, és ezeknek a megoldási metódusa rögtön adja is magát, hiszen már millió kalandjátékban találkozhattunk velük. Ezen a téren egy kicsit belehúzhattak volna a fejlesztők, de mi legalább örüljünk, hogy ez is részt kapott a történetben.

Az irányítást remekül eltalálták. Annak ellenére, hogy milyen bonyolultnak tűnő figurákat és azok sorozatát tudjuk véghezvinni, az alapvető mozgások kivételével mindössze három gombra lesz szükség. Elika összes tudását egyetlen billentyűre osztották ki a készítők és mindig az adott szituáció határozza meg, hogy a lány éppen mit csinál. A herceg képességei között szerepel a falon futás, és az ugrás, melynek távolsága Elika segítségével megduplázható. Tudunk falat mászni, megfelelő kapaszkodási lehetőségekkel egész magasra is, mászhatunk a plafonon egy rövidke távot és új elemként a vaskarom, legújabb fegyverünk is szerepet kap. Segítségével például magas falakról tudunk lecsúszni, ezzel lassítva a sebességünket.

A hihetetlenül szép grafika cel-shaded animációs technikával készült, mely egy nem fotorealisztikus renderelési eljárás, és főleg rajzfilmek, vagy képregények esetében használják. A karakterekre jellemző a fekete kontúr, az árnyékok szélei átmenet nélkül határolódnak el a kép többi részétől, élénkek a színek és élesek a körvonalak. Ez a technika nem számít újdonságnak a számítástechnikában sem. Jónéhány konzol játék alkalmazta már, és hogy legalább egyetlen PC-s példát is említsek, ilyen volt a XIII is. Jó választás volt ezt a technikát alkalmazni, hiszen ez a meseszerű, néhol festményre, néhol képregényre hasonlító grafika jobban illik a történethez, mint egy reálisan modellezett környezet. Ráadásul ennek a megoldásnak a rendszerigénye is ideális: egy 3GHz-es processzor, 2 GB RAM és egy 8600GT kombinációján teszteltem és mégis példátlan folyamatossággal futott (ebben a konfigurációban a processzor elég erős a többi mellett, így szerintem kisebb CPU-val is jól kell, hogy menjen).

Oldal III.

Az előző részekből sajnos megmaradt a kameraállások helyenkénti tökéletlensége. Például egy falon lógva nem tudunk hátranézni, így nem mindig láthatjuk, hogy hová fogunk érkezni ugráskor vagy hogy egyáltalán van e fix pont ott, ahol landolni tudunk. Ez a gyakorlatban azonban nem hátrány, mivel az ugrások irányával nem nagyon kell törődni, elég elrugaszkodni és a herceg automatikusan arra a platformra, oszlopra, kapaszkodóra stb. érkezik, ahová kell (ez is elég nagy könnyítés). A játék akkor lesz nehezebb, amikor már aktiváltunk legalább egy erőt. Ha ezt megtettük, a pályákon bekapcsolnak az adott erőhöz tartozó „teleportok”. Ezeket arra használhatjuk, hogy eljussunk olyan helyekre, ahová gyalog nem tudunk. Ez egyben egy plusz ügyességi rész a játékban. Ilyenkor egy fényalagútban iszonyatos sebességgel repülünk előre, keresztül kasul a pálya elemei között és annyi a dolgunk, hogy kikerüljük őket. Ez nem könnyű rész, mivel a száguldásunk irányváltásai automatikusak, így egy éles kanyar után könnyen csattanhatunk a palota tornyán, vagy egyéb más objektumon. visszakerülünk a legutolsó olyan helyre, ahol talaj volt a lábunk alatt.

Az egyes helyszíneken időnként találkozunk a főgonosz egy-egy katonájával, akivel meg kell mérkőzni. A harcok kezdetben nagyon egyszerűek, de a játék felénél már igen csak embert próbálóak tudnak lenni. Elikának elég sokszor akad dolga a feltámasztásunkkal, ami sajnálatos módon az ellenfél energiáját is visszatölti (persze ellenkező esetben még könnyebbé válna a játék). A kard mellett egy új fegyver, a már említett vaskarom is rendelkezésre áll. Ezzel felüthetjük az ellenfelet, hogy aztán a levegőben egy ugrással kombinált kardcsapással sújtsunk le rá. Használhatjuk Elika varázserejét is a harcban, de ez a későbbiekben nem sokat ér, mert csak kis távolságon belül működik. Ha az ellenfél elindít egy támadássorozatot, egy pillanatra megáll a kép és egy üzenet közli velünk, hogy jelenleg nincs más megoldás, mint ráfeküdni a védekezés gombjára és kivárni, amíg az ellenfél befejezi a kombót, de sok esetben így is elvesztünk. Elika sokszor elkiáltja magát harc közben, hogy használd a vaskarmot, csináld ezt, vagy azt. Megéri hallgatni rá, mert ilyenkor mindig ez az egyetlen módja, hogy sérülést tudjunk okozni az ellenfélen. A harc legszebb része, amikor sikerül az ellenfelet a peremre kényszeríteni és lelökni. Ez a győzelem leggyorsabb módja, csak a későbbi ellenfelek már okosabbak és igyekeznek elkerülni a platform szélét.

Amikor épp nem harcolunk, vagy nem a falakon futkározunk, beszélgethetünk Elikával. Ahogy az egész párbeszédrendszer felépül, valami bámulatos. A történet elején, ahogy szép lassan bekerülünk a dolgok sűrűjébe, Elika elmeséli a vidék, az Élet Fája és Ahriman teljes történetét. Időnként a két szereplő meg-megáll beszélgetni. Imádtam, ahogy élcelődnek egymással, vagy ahogy a Herceg nemtetszését fejezi ki az új kaland kapcsán, amibe belekeveredett. Ezek a játékmenettől teljesen független, csupán emberi hozzászólások annyira közelebb hozták a történetet, hogy már nem is játéknak, hanem sokkal inkább egy interaktív mozifilmnek tűnt az élmény.

Összességében egy nagyon hangulatos, nagyon szép játék lett ebből. Igaz, túl könnyűre sikerült, de ettől talán még élvezetesebb, hisz az embernek nincs más dolga, csak hátradőlni és könnyed mozdulatokkal végigélni ezt a gyönyörű környezetben játszódó mesét.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward