• ...

Aki találkozott vele, annak említeni sem kell a Shadow of the Colossus nevű 2005-ös remeket. A „boss-mászó” játékok előfutáraként és önmagában is egy nagyon jól sikerült darabról van szó, de nem mondhatni, hogy aki rákapott erre a stílusra, az dúskálhatott volna a hasonló játékokban. Esetlegesen be kellett érnie az Attack on Titan címhez tartozó játékokkal, de ez is legfeljebb koncepciójában volt hasonló – óriási ellenségek, halandó harcosok ellen. A Praey for the Gods azonban nem tör a SotC babérjaira, viszont főhajtásként és egyfajta, a szellemiségét érintő folytatásként lehet rá tekinteni.

A No Matter Studios a nyilvánvaló előd mellett a Deus Ex és a DayZ címeket említette meg inspirációként és a 2016-os sikeres Kickstarter kampányuk után munkába fogtak. Csaknem 6 évnyi fejlesztés után látott napvilágot a Praey for the Gods – ami címében szójáték is, hiszen nem mindegy, hogy prédái (prey) vagyunk az isteneknek, avagy imával (pray) fordulunk feléjük.

A címmel kapcsolatos döntés mögött azonban ott van az is, hogy a No Matter szerette volna levédetni az eredeti Prey for the Gods címet, de ezt a ZeniMax megtámadta, hiszen küszöbön állt a Prey nevű játékuk megjelenése.

A történet szerint az emberiség a kihalás szélére sodródott, ugyanis sosem látott és véget érni nem akaró tél köszöntött a világra. A csikorgó fagy és a végtelen fehérség mindent elborít és az egyetlen remény abban áll, hogy ha az isteneknek mondott hatalmas lényeket valaki levadássza és ezáltal olyan energiákat szabadít fel, amik az időjárást is visszatérítik a normális kerékvágásba. Nem egy túlbonyolított koncepció, de ebből fakad az is, hogy a túlélés és az óriási lények megmászása és legyőzése lesz a fő feladatunk.

Felszerelésünket 3 fontos tárgy alkotja elsősorban: közelharci, távolsági fegyver, valamint egy mászókampót kilövő eszköz. Ezeket folyamatosan karban kell tartanunk, mert nem bírják a végtelenségig, ilyen halálos hidegben pedig pláne. Emellett a páncélzat/ruha is fontos részt kap, hiszen a védelem, a mozgékonyság lealább olyan fontos, mint a támadás. Kis hátizsákunkban limitált mennyiségű dolgot cipelhetünk magunkkal, ezek főképp élelem, gyógyital, gyógynövények, tűzifa lesznek, de hasonlóképp gyűjtögetni fogjuk a craft alapanyagokat is a felszerelésünk megjavításához vagy a ruhánk fejlesztéséhez.

Emellett a karakterünk életerő/állóképesség tulajdonságát is növelhetjük a térképen elszórt totemek megtalálásával, kincsestérképeket kutathatunk fel és utat kell törnünk azokhoz a behemótokhoz is, akik legyőzése elsődleges küldetésünk.

Az óriás dögökkel való harc viszont sajnos ambivalensre sikeredett. Egyfelől az első 1 percben lenyűgözőnek hat az óriása szikla/csontváz monstrum vagy a gigászi energiagolyókat köpő féreg, az élőhalott kinézetű szarvas, azonban a legyőzésükhöz szükséges mechanika nagyon egyszerű. Vagy simán meg kell mászni és rajta maradni mint egy jobb rodeó versenyen, vagy kell egy köztes ügyeskedés (tornyok előhívása, fényt gyújtani, aminek nekifut stb.) amitől elkábul, leereszkedik vagy valami olyan történik, hogy sebezhető/megmászható lesz a szörny. Innentől kezdve pedig vagy rajta maradunk és feloldjuk a 3 pecsétet ami összetartja, vagy ismételgetjük az előbb említett lépéseket, amíg nem sikerül a pecséttörés.

A faék egyszerűségű craft és túlélő mechanikák, a viszonylag egyszerű pálya felépítés keretet ugyan ad a játéknak, de élményt keveset. Hősnőnket 3 módon kell életben tartanunk, meleg/élelem/alvás. Ezt evéssel, tűznél melegedéssel, jobb felszereléssel érhetjük el, de azt vettem észre, hogy normál fokozaton enélkül is elvoltam és nem ezeken múlt, hogy győztem-e.

A nálunk levő fegyverekről pedig annyit, hogy kb. 10 csapás után szétesnek, és az rendben van, hogy lehet nálunk 3 íj és 5 bunkó is egész egyszerűen a javítgatásuknak és az egész craft rendszernek így nem sok értelme van – olyan érzés, mintha mutatóban lennének csak, hogy „legyen már ilyen is a játékban”. A puzzle, kincskeresős, felfedezős rész azoknak tetszhet, akik odáig vannak az ilyesmiért, de kérdés, hogy miért pont itt keresnék.

A boss harcok - amik az egész sava-borsát kellene, hogy jelentsék - rövid ideig érdekesek, az egyszerű mechanikák felfedezése után csak az a kérdés, hogy hányadik nekifutásra sikerül ugyanazt ismételve megölni az adott szörny-istent. Úgy tűnik hiába készült 6 évig a játék és hiába vannak a készítők tele remek ötletekkel, ha a megvalósítás a 2020-as évekre minden tekintetben kevésnek mutatkozik.

A SotC fanatikusok kivételével nehéz lenne bárkinek is jó szívvel ajánlani, de még nekik is csak óvatosan, mert ha arra vágynak, amit a nagy előd adott, csalódni fognak, nosztalgia pótléknak pedig sajnos kevés lett a Praey for he Gods. Ha gigászi szörnyekre vágyunk, akkor inkább a Monster Hunter, a God of War vagy a Horizon Zero Dawn játékokban keressük őket.