• That's the ticket!

A Postal az a játék, ami az első rész megjelenésekor maradandó nyomot hagyott sokak fiatalkorán a maga brutális és sötét világával. Aztán jött a második rész, ami egy sokkal szarkasztikusabb, viccesebb formát öltött FPS volt és a társadalomkritika, a kisember nyűgjei és persze az agyatlan öldöklés jegyében ismét tovább növelte a Running With Scissors nimbuszát.

Mindezek után pedig a teljes leépülés, az ostoba döntések, a kínosnál is kínosabb produktumok korszaka következett. Nem elég, hogy a harmadik részt maguk a készítők is letagadják (vagy elviccelik), de valóban sikerült a hatalmas hype után egy olyan játékot letenni az asztalra ami a játszhatatlan és a borzalmas között billegett. A kegyelemdöfést valójában már előtte megadta az egész Postalnak egy Uwe Boll által jegyzett 2007-es „film” és egy orosz adaptációnak nevezett legális másolat, ami szintén nem segített abban, hogy a játéksorozat megítélése jobbá váljon.

Érthető, hogy szkeptikus és ellenérzésektől nem mentes módon várta mindenki a Postal 4 beharangozását. Persze a RwS itt is mindent bevetett. Ekézték a (nem létező) 3. részt, visszautaltak a dicső gyökerekre , főként a Posal 2-re és fogadkoztak, hogy most jó lesz. És megkapjuk mindazt a szatirikus, cinikus, vicces világot, amiben a Postal Dude él, egy nyitott világú, küldetésekkel, marhaságokkal, fegyverekkel és fura karakterekkel teli mókás kavalkádot. Az egyetlen probléma az, hogy ebből szinte semmi nem sikerült nekik.

A történet tehát ott folytatódik, ahol a második rész abbamaradt. Nukleáris robbanás pusztította el szeretett kis városunkat, majd megérkeztünk szeretett kutyánkkal és lakókocsinkkal egy újabb kisvárosba, ahol majd minden jó lesz. De ellopják a lakhelyünket (és minden cuccunkat), úgyhogy melót kell találnunk, aztán majd csak lesz valahogy.  

És ezzel kezdetét is veszi a nagy kaland, ahol először is koldulnunk kell. Mivel ez nem vezet eredményre, elmegyünk a helyi munkanélküli központba, ahol egy kétes eredetű figura a raktárból kétes hangok kiszűrődése mellett a hajlékonyságunkról és a „hátulról bevethetőségünkről” érdeklődik, majd miután visszadobjuk az évszázad ajánlatát, ad 3 másféle melót.

Ezek egyike, mint kiderül kóbor állatok befogása és pörköltalapanyaggá alakítása lesz, a másikban szart lapátolunk a csatornarendszerben (és égőket cserélünk ki egy teljesen elcseszett tervezésű labirintusban), majd a helyi börtönben kell besegítenünk a helyiek ólommal telepumpálásában. Emellett egy, a női nemiszervre kihegyezett vidámparkba, egy bidékkel és wc-kkel megszállott közelségű kapcsolatot ápoló újgazdagba és graffitiket védelmező Karenekbe is belefuthatunk, de nem valószínű, hogy örülni fogunk neki.

A baj nem a kritikus, határokat feszegető vagy épp súlyos problémákat kifigurázó poénokkal van, hanem azzal, hogy a Postal 4 ezeket öncélúan, inkoherensen és bármiféle rendszer nélkül alkalmazza. Az úgynevezett toilet-humornak is megvan a maga jogosultsága, de mit jelez, ha csak és kizárólag erre tellett a készítőknek? Emellett mintha egy magát viccesnek képzelő 8 éves írta volna a szövegeket és a csattanók 90%-át is, ráadásul a lelkére kötötték, hogy a szexualitás és az emésztés fantasztikus témáin kívül ne nagyon gondolkodjon másban.

Ha akkora az anarchia, mint ebben a világban, akkor semmi nem számít, semmi nem vicces és minden a tragikus vagy érthetetlen felé hajlik már. A második rész összeszedettségének, kidolgozottnak nevezhető történetszálának és voltaképpen jól összerakottnak mondható világának itt nagyon kevés nyomát látni csak – és fenn áll a gyanú, hogy azon erények nagy része is csak 2003 környékén működött.

A hatalmas nyitott világ üres, lepusztult és nem azért, mert ez egy ilyen város, hanem mert ennyire futotta a készítőktől. Ráadásul kapunk egy jó kis nosztalgia löketet abból is, hogy a városrészek között a játék 1-2 perceket is tölt, hogy átjuttasson minket. És mindez sikeresnek is mondható, ha közben nem esünk ki a textúra alá, de semmi gond, a visszatöltés megoldotta a dolgot. Vagyis megoldotta, miután nagy nehezen egy kis ugrálással már nem voltam fél testnyire belesüllyedve a földbe.

Lefagyások, crashek is keserítik az életünket, érkezésükre 15 és 60 perc között folyamatosan lehet számítani, bármikor. És beszélhetünk az ellenségek AI-járól is, akik ide-oda rohangálnak, beragadnak vagy néha csak egy helyben állnak amíg el nem pusztítjuk őket. Jól hangzik ugye?

Ha pedig ez nem lenne elég, a fegyverek és azok kezelése, a tűzharc egyszerűen borzalmas. Senki nem várja, hogy Doom szintű élményt adjon, de olyan, mintha a vurstliban használatos, félrehordó műanyag fegyverekkel rohangálnánk. Mindezt tetézi, hogy a használati tárgyak tömkelegének átlátása, valamint kiválasztása és a játékon belüli menüje (sajna a térképpel együtt) kb. használhatatlan. Az már csak hab a tortán, hogy az egész szerintem a Postal 2 motorjára épül, mivel a hangok, effektek is szinte teljesen ugyanazok.

Az egyetlen pozitívum az, hogy ha szeretjük a Postalt, akkor elővehetjük az 1997-es első vagy a 2003-as második részt és a 2022-es negyedik rész grafikája, játékmenete, küldetései, összeszedetlensége, a fegyverek és a tűzharc lapossága fel se fog tűnni. Kb. 19 évvel ezelőtt ez belefért, sőt, még azt is rá merem mondani, hogy korszerű és modern volt, vagy legalábbis nem kukába valóan elavult és ócska.

De a negyedik rész elkerülendő, rettenetes játékélmény, ahol az élmény szó önmagában megkérdőjeleződik. Esetleg ajánlhatjuk ellenségeinknek vagy olyasvalakinek, akit nagyon szeretnénk megviccelni, de tudjunk róla, hogy nem lesz vicces. Kicsit sem.