I. oldal

Kicsit érdekes időzítés az Electronic Arts részéről, hogy egymástól mindössze két hétre adott ki két kizárólag online működő shootert. Persze a Titanfall és a Plants vs. Zombies vélhetően más közönséget vonz majd be, mégis a kettőt egymás mellett és egymás után játszva komolyan elgondolkodtam azon, melyikkel szórakozom jobban és mennyi pénzért. Mert bizony ha szórakoztatásról van szó, akkor a Garden Warfare minden eszközzel fel van szerelve ahhoz, hogy még a keményvonalas játékosokat is lekösse, a cukisági faktor és a cím mobilos múltja pedig azt jelenti, hogy olyanok vághatnak bele a multiplayer lövöldék műfajába, akiknek korábban ez meg sem fordult a fejében.

Ebben segít az is, hogy a Garden Warfare elég olcsó - az Xbox One-ra készült verzióhoz már 7000 forint körül hozzá lehet jutni. Ezért az árért viszont ne számítsunk Call of Duty-, vagy Battlefield-szintű tartalomra, de még a Titanfall viszonylag szegényes felhozatalának sem kerülünk a közelébe. Kapunk háromféle játékmódot, két oldalt, oldalanként négy-négy karakterosztállyal, aztán indulhat az össznépi lövöldözés a kertben. A mobilos “alapverzióhoz” hasonlóan ezúttal is a zombik csapata harcol a növényekkel, de ezúttal már utóbbiak sem csak földbe gyökerezve várják az ellenfelet, hanem bizony rendkívül mobilisek lettek.

Mindkét oldalon megtalálhatóak a nagyjából ugyanarra a feladatra való karakterosztályok, csak persze némi változtatással. Míg a növényeknél például a gyógyításért a napraforgó felel, és egy gyógyító sugarat tud rákapcsolni a baráti zöldségre, addig a zombiknál a scientist egy gyógyító állomást tud lerakni. A zombiknál az engineer tud felrepíteni a levegőbe, majd távolról irányítani egy drónt, a növényeknél ugyanezt a kaktusz intézi, egy rendkívül cuki propelleres fokhagyma formájában. A növények hadseregének gerincét a zöldborsó-vetők képezik, akik rendkívül mozgékonyak, alapfegyverük területre ható sebzéssel rendelkezik, és chili-bombát tudnak kidobni a tömegbe. A zombik az egyszerűen csak foot soldiernek nevezett géppuskás osztályra támaszkodnak.

Akad azonban egy-egy karakter, melynek nincs egészen párja a másik oldalon. A zombiknál az All-Star rendkívül sok életerővel rendelkezik, fedezéket tud felhúzni, és közelre érve át tud gázolni a növényeken. A zöldek sem hagyják magukat: a Chomper egy rendkívül veszélyes húsevő-növény, akinek legfontosabb képessége, hogy a föld alá bújva tudja megközelíteni ellenfeleit, majd odaérve egyetlen harapással képes végezni áldozatával - ha látjuk a feltúródó földet, jobb ha futásnak eredünk. Ráadásul nagyon fontos, hogy akit a Chomper megevett, azt utána nem lehet feltámasztani. Azért érdemes ezt kiemelni, mert a Garden Warfare játékmenetében nagyon fontos szerepe van a feltámasztásnak.

II. oldal

Itt ugyanis minden játékmódra érvényes, hogy elhullott bajtársainkat vissza tudjuk rántani az élők soraiba (ööö, oké, a zombikat az élőhalottak soraiba), bármelyik karakterosztállyal is legyünk - bár a napraforgó és a tudós ezt gyorsabban tudja megtenni a többieknél. Ráadásul a legnépszerűbbnek számító Team Vanquish játémódban (a Team Deatchmatch helyi megfelelője) ez egyben azt is jelenti, hogy minden feltámasztott csapattársunk után egy pont levonás jár az ellenfél csapatától, ez pedig egy nagyon-nagyon jó ötlet volt a készítők részéről. Egyrészt mert fontossá tettek egy olyan játékelemet, amivel alapvetően kevesen foglalkoznának, másrészt pedig így a feltámasztott társunk azonnal visszakerülhet az akcióba, ami tovább fokozza a meccs pörgősségét.

A második játékmód a Gardens & Graveyards, ami gyakorlatilag a klasszikus területfoglalásra épül: a zombik csapatának hat kertet kell elfoglalniuk, majd teljesíteniük egy végső feladatot az utolsó területen. A növényeknek annyi a feladatuk, hogy megvédjék a kerteket, amíg lejár a mérkőzésre kitűzött hét perc. Mindkét játékmódnak megtaláljuk egyébként a “Classic” előtaggal ellátott verzióját, ami azt jelenti, hogy mindkét fél csak az alapkaraktereket használhatja, a testreszabások és fejlesztések ki vannak zárva. A Garden Warfare-ben ugyanis minden lejátszott menet után érméket kapunk, amikből aztán két kör között paklikat bontogathatunk, mint egy gyűjtögetős kártyajátékban, ezeket pedig aztán felhasználhatunk különböző módokon.

A paklik tartalmazhatnak egyszer használatos lapokat, melyek valamiféle segítséget, erősítést nyújthatnak az adott körben, tartalmazhatnak karakterünk külsejének testreszabására való kártyákat, de lehet bennük igazán értékes fejlesztés a fegyvereinkhez, képességeinkhez is. Ahogy a gyűjtögetős kártyajátékokban, itt sem garantált, hogy megkapjuk azokat a lapokat, amelyekre szükségünk van, mint ahogy az sem, hogy az általunk kedvelt karakterosztályhoz kapunk valamit. A legtöbb, amit a játék garantálni tud bizonyos pakliknál, hogy a bennük lévő lapok biztosan jók lesznek vagy a növények, vagy a zombik csapatának, illetve, hogy biztosan lesz bennük valamilyen fejlesztés vagy fegyver.

Úgy gondolom azonban, hogy végső soron még ez is a játék hasznára válik, ugyanis arra buzdít minket, hogy próbáljunk ki más karakterosztályokat. Én alapvetően a Peashooterrel játszom, de egy-egy pakli kibontása után előfordult, hogy olyan hasznosnak tűnő, vagy egyszerűen csak cuki kiegészítőket kaptam más karakterekhez, hogy muszáj volt ideiglenesen átnyergelnem. Így történt, hogy elkezdtem a napraforgóval játszani, és annyira megtetszett a gyógyítgatás és a támogatás, hogy egy jó ideig le is ragadtam mellette. És tulajdonképpen ez a Garden Warfare nagy érdeme: bármit is próbáljunk ki benne, az garantáltan szórakoztató lesz.

III. oldal

Az előbb említett két (oké, a classic-módokkal négy, a kezdőknek készített gyakorlómód Welcome to the Mattel együtt öt) játékmódon kívül van egy teljesen különálló is, a Garden Ops. Ez nyúl vissza leginkább a tower defense-alapokhoz, ugyanis itt az a feladatunk, hogy növényként megvédjük a kis kertünket a mesterséges intelligencia által vezérelt, hullámokban érkező zombiktól. Nyilván a sikerhez érdemes úgy kialakítani a csapatot, hogy legyen elég harcos és gyógyító is, de szerencsére nem csak a játékosokra számíthatunk, ugyanis előre meghatározott helyekre ültethetünk maguktól működő védelmi virágokat is. Ezek pedig nem csak támadhatnak különféle módokon (közelharcban, távolharcban, egy vagy több célpontra, stb.), hanem például gyógyíthatnak is, vagy lelassíthatják az ellenfeleket. A legnehezebb fokozaton már érdemes alaposan megfontolni, hova mit ültetünk, ugyanis ott minden apró trükkre szükség lesz a győzelem megszerzéséhez.

Ahogy már írtam, a Garden Warfare-ben nincs túl sok tartalom, de (ahogy azt már szintén írtam), ami van, az rendkívül szórakoztató. Az a baj, hogy nem tudom átadni, mennyire. Egészen elképesztő látványt nyújt a csatatér ebben a játékban, amit nem kis részben az iszonyatosan fantáziadús és humoros kozmetikai kiegészítőknek köszönhet, melyeket a karaktereinkre aggathatunk. Sokszor nem tudom megállni a röhögést, ahogy egy idióta bohócsapkában, diszkónapszemüvegben ugráló kaktusz a railgun-szerű fegyverével levadászik egy légkalapácson lovagoló, lecsúszott gatyás (kőművesmosoly helló) zombit. Vagy ahogy a csilipaprikákkal teleaggatott kis zöldborsómat követi és gyógyítgatja egy mindig vidámnak tűnő napraforgó, hogy aztán két másodperccel később átgázoljon rajtunk egy amerikai focis jelmezbe öltözött élőhalott.

Mindehhez persze szükség van arra is, hogy a játék úgy általában jó grafikával rendelkezzen. Szerencsére a Battlefield 4 alatt is futó Frostbite 3 engine erről gondoskodik, a művészek pedig igazán kitettek magukért. A látvány mellett a játszhatóság sem szenved csorbát: a Garden Warfare tükörsima 60fps-sel fut az Xbox One-on, igaz, 900p-s felbontásban, bár a kiváló anti-aliasing miatt ez nem tűnik fel, a kép éles és zizegős felületektől mentes. A grafikához hasonlóan a hangokba és a zenékbe sem tudok belekötni: mindegyik hangulatos, aranyos, marasztaló és vidám, pont, ahogy a játék témája megkívánja.

IV. oldal

Technikai problémák azért akadnak. Ahogy azt lassan már megszokhattuk, az Electronic Arts képtelen kiadni olyan online játékot, ami problémamentesen működik. Az első héten teljesen hektikusak voltak a szerverek, és szerencsére a helyzet most már nem olyan rossz, de néha-néha még most is befigyel egy-egy véletlenszerű disconnect. Ennél némileg gyakrabban jelentkezik az a hiba, hogy a játék elején nem töltenek be a pálya bizonyos elemei és a textúrák, így “belesüppedünk” láthatatlan dolgokba, amikből aztán vagy ki tudunk mászni, vagy nem, attól függően, hogy mennyire gyorsan szedi magát össze a játék, és tölti be a hiányzó dolgokat.

Ami a kevés tartalmat illeti, az Electronic Arts épp a napokban teszi elérhetővé az új DLC-t, amely teljesen ingyenesen ad egy új játékmódot, új pályát és néhány új képességet a játékhoz. Mivel az EA-ról van szó, természetesen sosem lehetünk biztosak benne, hogy ez a jó szokásuk meddig marad meg, mint ahogy arra sem vehetünk mérget, hogy előbb-utóbb nem tűnnek majd fel a mikrotranzakciók - a kártyabontogatós szisztéma ugyanis alaposan megágyazott ennek. Azonban szerencsére a Garden Warfare egyelőre mentes az ilyen zavaró tényezőktől, így ami marad, az egy viszonylag olcsó, iszonyatosan szórakoztató és mégis kompetitív, mindezek mellé pedig rendkívül aranyos és könnyen tanulható játék.

Platformok: Xbox 360, Xbox One (+Windowsra valamikor a tavasz folyamán)

Tesztplatform: Xbox One