I. oldal
Fiatalabb korunkban valószínűleg mindannyian megálmodtuk, milyen lenne az a játék, amit mindenképpen megvalósítanánk, ha egyszer játékfejlesztők lennénk. Elképzeltünk egy egész várost, amit be lehet barangolni autóval, szabadon lövöldözve, járkálva, anélkül, hogy korlátok közé lennénk szorítva. Az álom persze megvalósult a Grand Theft Auto 3 képében. Sokan egész fantasy birodalmakat akartak felfedezni, hogy lóháton küzdhessenek meg a gonosz szörnyekkel, hogy rábukkanhassanak a távolban még csak ködösen látszódó hegyorom rejtelmeire. Az ő kívánságuk is teljesült a számos fantasy MMO képében, ha más nem, hát a World of Warcraft bárki számára elérhetővé tette, hogy ilyen kalandokban vehessen részt. Rengetegszer előkerült azonban a téma, milyen lenne egy teljeskörű, igazi háború: ahol te csak egy katona vagy, és a többi, játékos által irányított katona segítségével több száz, vagy több ezer fős összecsapásokban vehetnél részt. Ahol lenne mindenféle jármű, lennének bázisok, és egy hatalmas pálya, ahol nem vagy falak közé szorítva.
Persze, sokáig a technikai limitációk miatt ez sokáig megvalósíthatatlannak tűnt, ráadásul amikor már úgy tűnt, hogy mégis elkészíthető lenne, a fejlesztők és kiadók valahogy jobban el voltak foglalva a fantasy MMO-k gyártásával. A lehetőség pedig parlagon hevert egészen addig, míg végül 2003-ban a Sony Online Entertainment elő nem hozakodott a Planetside-dal. A játék minden fentebb leírt kívánalomnak megfelelt, és egy hatalmasnak ugyan nem mondható, de biztos játékosbázist tudhatott magad mögött. Azonban még 2003-ban sem volt adott minden feltétel ahhoz, hogy egy ilyen játék teljesen sikeres lehessen: az internetes infrastruktúra nem mindenhol állt készen erre, és a számítógépek ereje is különböző limitációkat helyezett a fejlesztők elé. A Planetside tehát egy jó próbálkozás volt egy olyan műfajban, ahol a Battlefield-sorozat 64 fős többjátékos összejövetelit már-már isteni csodaként bámulta a közönség. Mindenki érezte azonban, hogy ha a SOE egyszer úgy dönt, folytatást készít, na, majd az lesz az igazi!
A SOE pedig mindenki legnagyobb szerencséjére úgy döntött. 2009-ben jelentették be a Planetside 2 fejlesztését, és első körben megbombázták az első rész aktív játékosait e-mailekkel, hogy kiderítsék, mi az, amit a folytatásban látni szeretnének. Az ötletek áramoltak a készítők irányába, majd hosszú bétatesztelési időszak következett, elvégre, ha valahol fontos a megfelelő egyensúly, akkor az egy FPS. Végül a játék megjelent, ráadásul egy olyan üzleti modellel, amire valószínűleg korábban nem számítottuk volna: free to play formában, dobozos költség nélkül. Mert ugyan nyilvánvaló, hogy a free to play korszakát éljük lassan, de, hogy még az alapjátékot se kelljen megvásárolni egy ekkora költségvetésű címnél, nos, ez azért még manapság sem annyira bevett szokás.
Ráadásul a SOE ezzel nem is próbál minket kifejezetten csőbe húzni. A kliens letöltése után nem fogad majd minket az a szomorú helyzet, mint más hasonló anyagoknál, hogy azzal kell szembesüljünk, hogy a tartalom tetemes része csak akkor elérhető, ha fizetünk is valamennyit. Nem, erről szó sincs. Kezdésnek például rögtön a rendelkezésünkre áll mint a hat karakterosztály. A Light Assault egy igen-igen mobilis, jetpackkel és gránátokkal felszerelt, géppuskás osztály, aki főleg a közelharcban, illetve a bázisok támadásának jut fontos szerephez. Vele ellentétes a Heavy Assault, aki – nevéhez méltó módon – különböző nehézfegyverekkel és gépágyúval van felszerelve, elsődleges célja pedig a különböző járművek romhalmazzá változtatása. A Medic nagyjából egyértelmű: a támogatóbb lelkületű játékosoknak ajánlott, akik szeretik csata közben gyógyítgatni, illetve feltámasztani bajtársaikat. Az Engineer hasonló szerepet tölt be, csak a járművek „meggyógyítása” az ő feladata, amellett, hogy el tudja látni a csapatot lőszerrel és lövegeket tud elhelyezni az optimálisabb védekezés érdekében. Az Infiltrator a klasszikus sniper, törékeny, láthatatlanná tud válni, fel tudja törni az ellenség számítógépét, és messziről kiszúrja a támadókat. Végül pedig a brutális robotruhás MAX inkább járműnek minősül, ugyanis az Engineer tudja javítani, mindenféle nehézfegyverrel van ellátva, és amennyiben „meghal”, újraéleszthető a fenti karakterosztályok bármelyikeként. Sajnos a bétában található lángszórót elvették tőle.
II. oldal
A háború három frakció között zajlik, s habár elméletileg van valamilyen banális történet amögött, hogy miért kell megküzdeniük az Auraxis bolygó három kontinenséért, ezzel az ég világon senki sem fog foglalkozni, sőt, nem is nagyon érdemes. A diktatórikus Terran Republic, a szabadságharcos New Conglomerate és a misztikus idegen technológiákban hívő Vanu Sovereignty közötti választás alapvetően ízlés kérdése, és minden fegyvernek vagy járműnek megvan a kvázi-párja a másik oldalon, azonban választásunk attól is függhet, milyen játékstílust kedvelünk jobban, vagy a mi képességeinkhez mi igazodik a leginkább. A Vanu Sovereignty például olyan plazmafegyvereket használ, melyek hosszabb távon is pontosak maradnak, míg a Terran Republic a hagyományosabb, gyorsabb tüzelésre épített géppuskákat veti be. Elképzelhető tehát, hogy némi időbe fog kerülni, mire mindenki megtalálja a játékstílusának leginkább megfelelő oldalt, és azon belül a karakterosztályt, de közel sem lehetetlen feladat.
Mint ahogy nem lehetetlen feladat magának a játéknak az elsajátítása sem, bár elsőre talán úgy tűnhet. A számos, nyitott választási lehetőség és az első pár óra játék után úgy fogjuk érezni, hogy teljesen el vagyunk veszve, és nem látjuk a rendszert a káoszban. Bizony, a Planetside 2 nem egy olyan játék, ahol rögtön az első percben minden sikerélmény a nyakunkba zúdul, ami többek között annak is tudható be, hogy nincsen tutorial. Kapunk egy linket, ami körülbelül egy órányi YouTube-videóhoz vezet, melyet a készítők rögzítettek, de egyrészt senkinek nincs türelme ezeket végignézni, másrészt pedig ezek sem segítenek túlzottan sokat. Sajnos a játék kezelőfelülete sem sikerült túl felhasználóbarátira: eleinte nem értjük majd a sok, a mindenféle magyarázat nélkül megjelenő ikont és a teljes káoszt, később azonban elkezd letisztulni a dolog.
A Planetside 2-be tehát bele kell szokni, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne sikerélményünk már újoncként is. Más kiadók gyakorlatára fittyet hányva a SOE a karakterosztályokhoz hasonlóan mindhárom kontinenst rögtön elérhetővé teszi, melyek leginkább környezetben és hangulatban különböznek, játékmenetben nem. Akármelyikbe is ugrunk bele, megvan a lehetőségünk, hogy a csatákhoz legközelebbi gócpontnál spawnoljunk, és rögtön belevessük magunkat a harc sűrűjébe, ahol valószínűleg elég gyorsan hátba fognak lőni minket, mert nem értjük majd, hogy mi történik körülöttünk, de a többiek mellett maradva, megpróbálva velük együtt dolgozni, szépen lassan elkaphatjuk a játék ízét. Onnantól pedig már csak rajtunk múlik, mennyire ragad magával a tényleg félelmetesen jól megvalósított sci-fi háborús hangulat. Ahogy felettünk repülők húznak el a harc irányába, ahogy egy kisebb csapattal bandukolva, a hegytetőre felérve meglátjuk a völgyben egymás után robogó tankokat, ahogy egy-egy bázis ostromakor kialakul a káosz és a kötélhúzásra hasonlító küzdelem, ahol az éppen támadó csapatot sikerül kevesebb emberrel visszaverni, mielőtt megerősödve újra rohamozni kezdenének, vagy ahogy meg kell védeni a mobil respawn-pontként funkcionáló csapatszállítót. A Planetside 2 tényleg egy remekül megvalósított játék, gyakorlatilag mindent tud, amit egy ilyen stílusú anyagtól a műfajon belül elvárunk, a hangulat pedig valóban megdöbbentő tud lenni helyenként.
A küzdelmek során kétféle módon fejlődhetünk: egyrészt ott van a Battle Rank, ami gyakorlatilag egy sima tapasztalati pontos rendszer – amint elérjük a megkívánt mennyiséget, lépünk egy rangot. Ehhez nem is nagyon tartozik sok különösebb dolog, de befolyásolja például, hogy milyen gyorsan gyűjthetünk Certification pontokat, ami a Planetside 2 legfontosabb fizetőeszköze: ezzel vásárolhatunk a karakterosztályunkhoz kapcsolódó új képességeket, extrákat, jobb fegyvereket, kiegészítőket és felszereléseket. Persze mindezeket megvehetjük a valós pénzünket beváltva Station Cash-re, és ez az a pont, ahonnan a fejlesztők majd a bevételt látják, de fontos megjegyezni, hogy gyakorlatilag mindent, ami a boldogulásunkhoz kell, megvehetünk Certification pontokból, tehát simán elképzelhető, hogy egyáltalán ne költsük el játékbeli dolgokra a pénzünket. Persze, nyilvánvalóan így lassabban juthatunk hozzá a legdurvább fegyverekhez és kiegészítőkhöz, mintha szimplán megvennénk azokat, de fontos megjegyezni, hogy a Certification akkor is gyűlik (igaz, elég lassú tempóban), ha nem is játszunk.
III. oldal
Az a legfontosabb egyébként, hogy sosem érezzük úgy, hogy komoly hátrányban vagyunk a fizető vendégekhez képest. Egyrészt azért, mert jelen esetben egy FPS-ről van szó, ahol az egyéni skill simán felülírhatja azt, ha valakinek jobb fegyvere van, másrészt pedig azért, mert hatalmas csapatokban mozgunk, ahol az egyénnek nincs akkora jelentősége – olyan pedig valószínűleg minden oldalon egyformán akad majd, aki vásárolt felszerelést, az esélyek tehát nagyjából egyenlők lesznek. Nem tudom eleget dicsérni, hogy a SOE így állt hozzá a dolgokhoz: nem elég, hogy minden fontos tartalmat alapból megkapunk, később sem kényszerítenek arra, hogy pénzt költsünk, csak rajtunk múlik, hogy akarunk-e gyorsítani a fejlődésünkön.
A gyalogos harchoz hasonlóan a járműves küzdelmet sem egyszerű elsajátítani. Tankokat, repülőket, csapatszállítókat menet közben, a harc állásától függően felgyülemlett pontokból hívhatunk le, és persze mindegyiken van cooldown is, hogy még véletlenül se tudjuk tankokkal elárasztani a pályát. Habár elsőre az irányításuk egyszerűnek és magától értetődőnek tűnik, hamar rájövünk majd, hogy amikor éles a helyzet, bizony elkellene még egy kis tapasztalat. De amint ráérzünk az ízére, fantasztikus tankcsaták és repülős üldözések főszereplőivé válunk. Ha mi hívtuk le az adott járművet, akkor garantált, hogy azt a helyet kapjuk benne, amelyiket szeretnénk: így aki inkább a pilóta szerepét tölti be ahelyett, hogy oldalt ülve géppuskázna, annak nem kell félnie. Ha pedig éppen nem jut nekünk egy masina, semmi gond: felugorhatunk a többiekére, és indulhatunk velük a harcba.
Persze, mint minden hasonló MMO-ban, hamar ki lehet tapasztalni, hogy milyen taktikák a legjobbak, és ezeket a hatalmas játékosközösség bizony ki is tapasztalta. Úgy tűnik, hogy a legtöbbek véleménye szerint a repülők jelenleg a legerősebbek, úgyhogy itt majd némi egyensúlyozásra lesz szükség. Ezen kívül úgy tűnik, hogy tapasztalati pontszerzésre jelenleg az a leggyorsabb módszer, ha elfoglaljuk az ellenfél különböző létesítményeit, így gyakran azt látni, hogy egész csapatok támadnak meg teljesen üres helyszíneket, ami hosszabb távon elég unalmas lehet. Persze, előfordult már, hogy ebből is kialakult már nagyobb csetepaté, mert a létesítmény mégsem volt olyan üres, mint amennyire először gondoltuk. S habár a frakciók játékmechanika és népesség szempontjából is kiegyensúlyozottak, néha sajnos előfordul, hogy egy-egy oldal komoly többségben van, és ilyenkor megindul a sáskajárás, az esélytelen ellenséges csapat teljes ledarálása. Ezzel sajnos nem lehet mit kezdeni, és nincs még egy olyan MMO, ahol hasonló helyzetek ne fordulhatnának elő.
IV. oldal
A Planetside 2 technikai fronton is jól teljesít: a látvány olykor egészen döbbenetes tud lenni, de természetesen bivaly konfiguráció kell hozzá, hogy minden opciót fel tudjunk kapcsolni. A gyengébb gépekkel rendelkezők rendszeresen panaszkodnak komoly framerate-ingadozásokra, de tapasztalataim szerint az fps-szám még erősebb masinákon is szeret meginogni alkalmanként. Ezen kívül akad néhány technikai baki azért, ami mondjuk egy ekkora méretekkel rendelkező játéknál még beleférhet: néha furcsán viselkednek a textúrák, és ugyan én nem tapasztaltam, sokan számolnak be kifagyásokról is. A Sony mindenesetre vette a lapot, és megígérte, hogy az első frissítéssel igyekeznek majd optimalizálni a játékot, és kiirtani számos olyan bugot, ami a grafikus megjelenítést érinti.
Ezeken és a hosszú tanulási időszakon kívül azonban a Planetside 2 tulajdonképpen egy teljes siker. Pontosan azt kapod tőle, amit vársz, és amit elképzelsz egy ilyen játék mögé, a SOE pedig szinte tökéletesen valósította meg azt, ami egykor csak az álmainkban létezhetett.
Platformok: PC
Tesztplatform: PC
