Ezer és ezer gondolatot szántunk már arra, hogy ha egyszer idegen, földönkívüli civilizáció látogat el hozzánk, akkor annak milyen következményei és legfőképp kimenetelei lehetnek. A pszichológia ebben a témában leginkább releváns könyvét Xenology címmel Robert A. Freitas Jr. jegyzi, akinek, habár 1975 és 1979 között publikálta elképzeléseit, számos gondolata és felvetése – kontroll csoport híján – a mai napig relevánsnak mondható és legjobb tudomásunk szerint teljes mértékben fikció. A xenopsychology mint szó emellett feltűnik a Star Wars és a Halo világában, mutatva, hogy az idegenek megértése, bármi is legyen a célja, fontos része egy univerzumnak.
Az esetek nagy zömében beszivárgó és a háttérből irányító hatalomátvételt vagy teljes leigázást, nyersanyagként hasznosítást, kiírtást, rabszolgához hasonló sorsot vízionálunk magunknak egy ilyen szcenárió során. Két közeli példa erre a Stellaris nevű játék, ahol rengeteg féle hozzáállást kipróbálhatunk civilizációnk vagy idegenek bőrébe bújva, és a District 9 nevű film, ahol a Földre lezuhant idegen lények gettóban élve senyvednek Johannesburgban.
Mindezekkel viszont az egyetlen probléma az, hogy mind emberi fantázia termékei és fel sem merül bennük, hogy nem értjük a koncepciójukat, a jelentéseket, a jó/rossz jelentés határait, vagy épp a logikát, ami alapján felépülnek. De mi történne, ha olyasmi szabadulna ránk, aminek logikája, céljai, eszközei számunkra érthetetlenek?
A Planet of Lana ezzel az alapkoncepcióval dolgozik. A kezdő képeken ugyan egy békés, idilli kis halászfalut látunk, ahol egy törzsi berendezkedésű emberközösség él. Az ő bolygójuk egén jelennek meg hatalmas, aszteroidaként lezuhanó gépek, amik egyetlen értelmezhető cselekedete az emberek börtönnek, ketrecnek tűnő gömbökbe való összeszedése.
Holttesttel nem találkozunk, kizárólag elhagyatott, néha felperzselt településekkel és egymagunk maradunk Lanával. Vagyis nem teljesen egymagunk, hiszen mellénk szegődik Miu, aki egy helyi macska/majom féle kis lény, és akivel egymásra utaltságunk és egymás kisegítése útján barátságot kötünk.
A menekülés céltalannak tűnik, mivel a bolygó szinte egészét ellepték a gépek. Barátunk Elo keresése felesleges erőfeszítés, hiszen mit tehetnénk magunkban, mégis ez az egyetlen kapaszkodó, ami megmarad számunkra. Bolygónk sok féle vidékét bejárjuk és csak a játék második harmada felé lesz nyilvánvaló, hogy valamiféle, nálunk sokkal fejlettebb civilizáció is létezett itt. Emléküket barlangrajzok, ősi romok, gépek, roncsok őrzik, de hogy kik ők, azt homály fedi.
Ők is ide érkeztek emberöltőkkel ezelőtt? Balesetet szenvedtek? Az ő leszármazottaik vagyunk, elfeledve azt, honnan jöttünk? Felemelték az itt lakókat, majd valami történt velük, esetleg hátra hagyták mindazt, ami itt lassan az enyészeté lett? A kérdések nyugtalanítóak, de minden kedvessége, cukisága ellenére, a történet is az.
A platformer kalandjáték jelleg mellett a Planet of Lana legfontosabb része, hogy puzzle-ok megoldásával jutunk előre. Ez az olyan egyszerű helyzetet is jelenthet, ahol egy ládát kell odatolnunk a szikla alá, hogy felugorhassunk, de olyan érdekességekkel is találkozhatunk, ahol társunknak ott kell maradnia egy föld alatti kristálynál, hogy ezzel a barlang falában húzódó többi kristály világítani kezdjen és mi végig tudjunk ugrálni az akadályokon – ha ez nem lenne, akkor vaksötétben kellene ugyanezt megtennünk.
Egy másik jó példa, amikor egy kis fából készült kocsit a napelemekre húzunk, amitől az áram alatt levő sérült vezetéket semlegesítjük, majd megkérjük Mui-t harapja el, végül az ehhez kötött (és így már kiszabadult) doboz/ketrecet oda tudjuk tolni, ahonnan fel tudunk ugrani egy kiszögellésre, ahonnan tovább mehetünk.
Lesz olyan helyzet is amikor az időzítésen múlik minden: a ránk rontó vaddisznó szerű lényt először neki kell csalogatni egy sziklafalnak, amire, ha nem húzzuk elég gyorsan fel magunkat, akkor jaj nekünk, majd ezután a még kába vadállat mögé leugorva kell egy kisebb szakadék felé rohannunk, ahol azt átugorva mi biztonságban földet érünk, a minket üldöző jószág pedig beleesik a mélységbe – külön poén, hogy a testét később arra használhatjuk, hogy a súlyával egy kapcsolót aktiváljunk.
A fejtörők mellett a kedves szereplők, a gyönyörű és időnként rettentő bolygó, a szívmelengető és egyben szívszorító történet előrehaladtával az egyre rejtélyesebb történések sora lesz az, ami magával ragad minket. Külön szépsége, hogy a Furukawa Takeshi által komponált zenéjét magyar nagyzenekarral (Hungarian Studio Orchestra) vették fel. 4-5 órás kalandra számítsunk, melynek végén nem csak az agytekervényeinket, de a reflexeinket, az érzelmeinket és a fantáziánkat is megmozgató játékot kapunk. A Planet of Lana jó szívvel ajánlható a kalandra és felfedezésre vágyóknak, a végén pedig minden jó lesz, ha pedig nem, akkor az még nem a vége.
