1. oldal
Számtalan olyan eset ismert, amikor valaki az emberi teljesítőképesség határait feszegetve, vagy éppen át is hágva cselezte ki a kaszást. A lista hosszasan sorolható. A hatéves Alexis Gogginsba hét golyót röpített édesanyja eszelős ex-barátja, Betty Lou Oliver előbb egy Empire State Buildingnek nekicsapódó repülőgép által okozott robbanásban sebesült meg, majd amikor a mentők kórházba akarták vinni, a detonációtól megsérült lift kábele megadta magát az enyészetnek és a nő hetvenöt emeletet, azaz nagyjából háromszáz métert zuhant a mélybe. Jesus Vidana, Lucio Rendón és Salvador Ordóñez kilenc hónapig hánykolódtak a Csendes-óceánon, víz, élelem és rádió nélkül, míg a jeles sarkkutató és kalandor, Peter Freuchen a megfagyott székletét csákányként használva vágta ki magát egy lavinából. Juliane Koepcke légijárata lezuhanása után egyedüliként maradt életben a gépen tartózkodók közül és tizenegy napig barangolt az Amazonas dzsungelében mire élő emberbe botlott. A Szaharában eltévedt Mauro Prosperi tíz napig gyíkokon, denevéreken és a saját vizeletén élt, a Himallája megmászásával próbálkozó Beck Weathers pedig annak ellenére kerülte el a szörnyű véget, hogy társai eleinte meg sem próbáltak segíteni rajta, hanem csak a félig megfagyott, agonizáló férfi haláltusájának kínjait akarták csillapítani.
A játékiparban is akadnak nagy túlélők, akik között sajnos előkelő helyen kell megemlíteni az ilyen-olyan formában, de 1972, azaz lényegében az ágazat kezdete óta létező Atarit. Bánatunk több, mint indokolt, hiszen fénykorában a konzolpiac első számú nagyágyújának számító, ám döntéshozói kapzsisága miatt a nagy észak-amerikai konzolkrachbanoroszlánrészt játszó vállalkozás nem csak, hogy nem hajlandó kimúlni, de aktuális vezetői mindent megtesznek azért, hogy egyik klasszikust a másik után gyalázzák meg. Az Asteroids: Outpost nívójáról mindent elmond, hogy egy gyakorlatilag a korai hozzáférés során végelgyengülésben elhunyt projektről beszélhetünk, aminek a Facebook-oldalatöbb, mint egy éve nem frissül és aminek hivatalos weblapjána vásárlás fülre kattintva döbbenettel vegyes megrökönyödéssel konstatálhatjuk, hogy az alkotás a közfelháborodás miatt már nem elérhető a Steamen.
Az egykor a túlélőhorrorok jeles képviselőjének számító, de bugyuta akciójátékká silányított Alone in the Dark legújabb, Illumination alcímet kapó része sem járt jobban: tizenkilenc százalékon áll a Metacriticen. A vidámparképítő és menedzselő kategória koronázatlan királya, az egykor milliókat a monitor elé szegező RollerCoaster Tycoon negyedik, mobilra megjelent epizódja, illetve a novemberben debütált RollerCoaster Tycoon World pedig azon programok sorát erősítik, amiket a rajtuk dolgozók gondosan kihagynak az önéletrajzukból.
Szerencsére a széria második részének kiegészítőit, illetve annak harmadik felvonását tető alá hozó Frontier Developments tagjai úgy döntöttek, hogy visszaállítják a sorozat egykori hírnevét. Lássuk hát, hogy miképpen is muzsikál jogi okokból Planet Coaster-re keresztelt művük!
2. oldal
Virtuális avatárunk megalkotása, illetve főhadiszállásunk abszolút kozmetikai jellegű kijelölése után bele is vethetjük magunkat a vidámpark-igazgatók kihívásokkal teli életébe. Összesen három, más és más lehetőséget nyújtó játékmódban mérettethetjük meg magunkat. A Career lényegében a kampánynak felel meg. Első körben egy kalóz-tematikára épülő élménypark ügyes-bajos dolgait kell elrendeznünk, de ahogy egyre több és több feladatot oldunk meg, úgy nyílik meg a másik három komplexum is. Lényeges, hogy bár értelemszerűen a sikeres működés érdekében arra kell törekednünk, hogy minél kedvezőbb legyen az anyagi helyzetünk, nem minden esetben az az elvárás, hogy irigylésre méltó bankszámlaegyenleggel bírjunk, hanem ennél többnyire összetettebb küldetések várnak ránk, például, hogy vegyünk fel ilyen vagy olyan szakképzettséggel bíró alkalmazottakat és mindeközben kerül amibe kerül, de tornásszuk fel a látogatók számát. Az elvárások három kategóriába vannak sorolva, teljesítésükért pedig bronz, ezüst, vagy aranycsillag jár, amik lényegében a tapasztalati pontoknak felelnek meg.
A The Great Tree-szcenáriónál például a fő hangsúly azon van, hogy parkunk látványvilága elérjen egy bizonyos, egyre magasabb és nehezebben teljesíthető szintet, tehát folyamatosan csinosodjon. Viszont mellette eleinte arra kell ügyelnünk, hogy havi háromezer dollárnyi hasznot zsebeljünk be, az ezüstcsillagért egy izgalmas és némi rosszullétet is okozó hullámvasutat kell felhúznunk, majd hogy mi legyünk a legjobbak, a park általános élvezeti mutatóján kell javítanunk, azaz minden téren a maximumot kell nyújtanunk. A Challenge-opcióra kattintva már jóval szabadabb kezet kapunk, mert bár lehetőségünk nyílik véletlenszerű feladatok elvégzésére, a lényeg inkább az, hogy mit is tudunk kihozni a csekély alaptőkénkből és hogy vajon rövid úton csődbe visszük-e pár körhintából, vagy egy-két hullámvasútból álló kicsiny birodalmunkat, vagy épp a piac farkastörvényeivel dacolva a világ élvonalába küzdjük fel magunkat. A Sandbox-módnál pedig a hangsúly látványosan áttolódik a kísérletezgetésre és a következmények nélküli, szabad játékra, mivel itt kifogyhatatlan erőforrások és az összes látványosság tervrajzának birtokában nem a fokozatos és aprólékos fejlődésé a főszerep, hanem valamennyi fantáziánk és vágyunk korlátok és akadályok nélküli kielégítéséé.
3. oldal
A változatosságra tehát nem lehet panaszunk, már csak azért sem, mert kismillió vendégcsalogató építmény és épület áll a rendelkezésünkre, ráadásul az ügyes és ésszerű kezelőfelületnek hála, viszonylag gyorsan létrehozhatjuk álmaink fő látványosságát, illetve ha nem bízunk a saját kreativitásunkban, a többi felhasználó által készített és megosztott konstrukciókkal is színesíthetjük az amúgy is tiritarka palettát.
Az pedig külön öröm, hogy van egy gyakorlásnak és kikapcsolódásnak ideális, bár hosszútávon szükségképpen komolytalanná váló harmadik lehetőség is (ennél elvi esélyünk sincs arra, hogy veszítsünk), melynek hála mindent kedvünkre kipróbálhatunk, mert egyébként kevés olyan program akad, ami annyira próbára tenné a képességeinket, mint a Planet Coaster. Hiszen ahhoz, hogy sikeres vállalkozóvá váljunk és kivívjuk a magunk helyét az ég alatt, egy művész szépérzékére, egy tapasztalt mutatványos fifikájára, egy pénzügyi szakember hideg és számító logikájára egy projektmenedzser összeszedettségére és egy mérnök józanságára van szükségünk. Elsőre például alighanem ellenállhatatlan kedvet érzünk majd ahhoz, hogy egy gigászi, merész kanyarokkal és hurkokkal teli hullámvasút-szörnyeteggel próbáljuk letarolni a piacot. Csakhogy, ez esélyesen felemészti a forrásaink javát, így nem marad pénzünk arra, hogy ajándékboltokat, éttermeket, mellékhelységeket, elsősegély-állomásokat és hasonló hasznos és fontos épületeket húzzunk fel. Ráadásul, hogy a helyzet még kétségbeejtőbb legyen, a betérő látogatók egy része eleve retteg mindentől, ami gyorsabb, mint egy sánta csiga, vagy nagyobb izgalmakkal jár, mint a xanaxozva meditálás, így ők csalódottan mennek haza.
Célközönségünk kifejezetten adrenalinpumpáló és idegborzoló élményt kereső tagjai pedig inkább előbb, mint utóbb panaszkodni kezdenek a sivár és ötlettelen környezetre, illetve arra, hogy túlságosan is sokan igyekeznek kipróbálni a nem mindennapi attrakciót, így a tömegben valóságos kínszenvedés végigállni a sort. Kezdetben tehát érdemes kicsiben gondolkoznunk, szélesebb spektrum felé nyitnunk és csak ha már stabilan megállunk a talpunkon, akkor szabad elkezdeni a rizikós nagyberuházásokat. Persze, ha bízunk magunkban, némi bankkölcsön segítségével húzhatunk tizenkilencre lapot, de könnyen lehet, hogy hiúságunk miatt idejekorán eladósodunk. Valódi szimulátort kapunk tehát, ahol nem csak a külcsín a lényeges, hanem az is, hogy a háttérben minden olajozottan menjen, így legalább annyi időt töltünk majd új építményeket és díszítőelemeket megnyitó kutatással, emberek toborzásával és szüntelen ellenőrzésével, vásárlói visszajelzések elemzésével, marketingstratégia-kialakítással és hasonló feladatokkal, mint azzal, hogy az egyik, lehetőleg elégedett látogató szemszögéből izguljuk végig egy, kis túlzással élve az űrből is látható hullámvasút egy menetét. Éppen ezért fájdalmas, hogy pont a pénzügyek területén kicsi a ráhatásunk a dolgokra, itt ugyanis messze nincs annyi opciónk, mint más szegmenseknél, hanem csak a konkrét árakat szabhatjuk meg, valamint a hiteleinket fizethetjük vissza, holott egy kis fantáziával ennél jóval összetettebb szisztémát is tető alá lehetett volna hozni.
Összességében viszont ezen, inkább bosszantó, mint komoly gyengeség ellenére elmondható, hogy a Planet Coaster egy egykor szárnyaló műfaj méltó és örömteli visszatérése. Ha annak idején egyik vidámparkot a másik után terveztük, vagy ha csak egy egészen kicsit is érdekel minket a téma, akkor több mint ajánlott tennünk vele egy próbát, mert mind a könnyed és kötetlen szórakozásra, mind pedig az izzasztóbb és küzdelmesebb időtöltésre vágyók is remekül szórakozhatnak vele.
