Egy birodalom virágzását szinte törvényszerű, hogy hanyatlás követ. De mi a helyzet akkor, ha ennek oka mágikus eredetűnek tűnik, ismeretlen forrású és az okairól sem tudunk semmit? Pagona világát egy katasztrófa után ismerjük csak meg, de a kérdésekre is elég lassan derül csak fény.

Az egykor egységes földrész egy virágzó, összefüggő birodalom volt, amelynek lakói jól ismerték egymást, kereskedtek, utakat építettek, és együttműködve virágzó civilizációt hoztak létre. Ezt az idilli állapotot törte meg a köd megjelenése, ami nem egyszerű természeti jelenség volt, hanem egy világformáló erő, amely lassan, megállíthatatlanul terjedt, elnyelte a tájakat, és elszigetelte egymástól a régiókat. Az egységes földterületű birodalomra azonban még egy csapás várt, a kontinens feldarabolódott, tengerek és szakadékok jelentek meg ott, ahol korábban összefüggő szárazföld húzódott.

A köd nemcsak fizikai akadály volt, hanem a bizonytalanság és feledés hordozója is, közösségek, családok és városok szakadtak ketté, az emberek elvesztették kapcsolataikat és az addig megszerzett tudásuk is töredezetté vált. A birodalom nem egy csatában bukott el, hanem szétesett, ahogy a köd elvágta azokat a szálakat, amelyek összetartották. Egyetlen megoldást találtak a főváros bölcsei, egy mágikus iránytű – és egy később felfedezett furcsán világító kő – segítségével felfedezők indultak el, hogy megtalálják az egykor egységes birodalom darabkáit és újra felfedezzék a ködbe burkolt „Újvilágot”.

A Pioneers of Pagonia a klasszikus kolónia-szimulációk hagyományára épít, azon belül is leginkább a korai The Settlers epizódok szellemi örökösének tekinthető. Nem pusztán hangulatában idézi meg ezeket a játékokat, hanem alapfilozófiájában is és a hangsúly egy élő, önmagát ellátó gazdasági rendszer kialakításán van, ennek megteremtése és fenntartása, bővítése lesz a mi feladatunk. Ahogy a híres előd esetében, úgy itt sem közvetlenül irányítjuk az embereinket.

A különféle jómunkás emberek autonóm módon végzik a munkájukat, a hatókörükön belül kitermelik a nyersanyagokat, elszállítják őket, feldolgozzák, majd eljuttatják a késztermékeket oda, ahol szükség van rájuk. A mi szerepünk leginkább a város megtervezésében, a folyamatosan bővülő igények és a fejlődéshez szükséges nyersanyaok, termékek előállításában és a megfelelően szervezett útvonalak, termelési láncok és prioritások meghatározása. Még abban is a Settlersre hajaz ez a rendszer, hogy elég egyetlen fontos nyersanyag elapadása- ha nem vesszük észre időben, akkor bizony csikorogva és dominó-szerűen szinte az egész gazdasági gépezetünk elállhat.

Összességében viszont nagyon jól kezeli és remek eszközöket ad a játék a kezünkbe ahhoz, hogy ez ne történjen meg vagy, hogy gyorsan ás hatékonyan tudjunk reagálni a problémákra. Megesett, hogy felszíni rézrögök összeszedésére alkalmas munkásokat raktam le a falu egyik csücskébe, akik szegények nem igazán tudtak mit kezdeni a helyzettel, ugyanis egy rézbánya volt a közelükben, ahová bányászokat kellett volna küldeni.

De a favágók hatékonyságára is akkor döbbentem rá, amikor percekre magára hagytam őket egy erdő megritkításával, hogy máshol ügyködjek. Mire visszanéztem, egy szál fa sem maradt a környéken – ez azért is fájdalmas, mert az erdők fenntartható kivágására is lehetőségünk van, viszont szerencsére fatelepítésre is, úgyhogy lassanként ismét lett egy bőséges kitermelést biztosító erdőm, csak jobban oda kellett figyelni.

Az építkezés, a terjeszkedés és a fejlődés fokozatos, és a sikerélményt az adja, hogy egy korábban kaotikus terület végül harmonikusan működő településhálózattá válik. Ez a lassú, megfontolt játékmenet tudatos ellenpontja a modern, pörgősebb stratégiái játékoknak és erősen nosztalgikus lehet azok számára, akik a Settlers aranykora idején kóstoltak bele a játékokba.

Viszont a pályák „szerencsére” pont úgy vannak kitalálva, hogy jobbra balra kanyarogva kell települést, fejlesztéseket, nyersanyag kinyerő és feldolgozó épületeket elhelyeznünk, csak épp a végére néha alig tudjuk már, hogy mi hol van. Igaz, viszont az, amire az előbb is utaltam, hogy a játék meglepően okosan használja a láncolatokat és ha jól raktuk össze, egy pillantásnál, apró igazításoknál többet nem igényel a hatékony működés. Hozzátartozik az is, hogy sokszor egy ponton túl már csak felfedezünk és ködöt oszlatunk, hogy megtaláljunk valamit/valakit, a fejlesztések és az építkezés „elfogy”, és már csak katonákkal és felfedezőkkel lépkedünk előre, újra és újra építve a 2 épületet, ami a bázisukat adja.

Ugyanis a felfedezés a Pioneers of Pagoniában nem mellékes tevékenység, hanem a játék egyik fontos jellemzője és ebben kulcsszerepe van a köd mechanikájának. A köd egyszerre narratív keret és nagyon is konkrét játékmeneti eszköz, mert nem csak fizikailag zárja el a világot előlünk, hanem közben folyamatosan ösztönöz is arra, hogy terjeszkedjünk és kockáztassunk, hiszen míg egy terület ködbe burkolózik, addig nemcsak Terra Incognita, hanem az ott rejlő lehetőségek és veszélyek is rejtve maradnak előlünk.

Összességében a Pioneers of Pagonia a lassabb játékmenetű, komplex ellátási láncokkal és fejlődési mechanikákkal ellátott, a felfedezésre és a „fog of war” érzésű szigetdarabok felkutatására ösztönző játék, ami nem véletlenül emlékeztet sokakat a The Settlersre.