Nagy szavakkal és titulusokkal dobálózni azt mondják nem nehéz. A kérdés viszont mindig az, van-e ezek mögött a szuperlatívuszok mögött bármi is? A Pinstripe igazi szerelem-projekt. Egy ember munkája, és 5 évnyi fejlesztés, csiszolás gyümölcse. Thomas Brush játéka még a Time magazinban is kapott pár oldalt, így nem marad más hátra, mint fejest ugrani a Pokol bugyraiba és elmerülni a kalandban.
Mindenből lehet tanulni. Például abból, hogy egy szónak több, egymástól eltérő jelentése is lehet. Konkrétan a minister szóra gondolok itt, amit első pillantásra a politikussal kötött össze az agyam. Egyből elkezdtek sorjázni a fejemben a viccek, hogy egy politikus miért is ne jutna a pokolra, vagy miféle háttere lehet mindennek. Kicsit utánanézve – és az első pár percben a főhős ruháját díszítő keresztet meglátva – vált nyilvánvalóvá, hogy a szónak egy másik jelentése is van. Hősünk egy volt lelkész, aki a kislányát keresi az alvilágban. És micsoda alvilágban! A játék készítője le se tagadhatja, hogy az Alice (és a Madness Returns), valamint a Karácsonyi lidércnyomás / Halott menyasszony mekkora hatással volt rá. Amiből merítve viszont egy egyedi világot sikerült létrehoznia, ami a maga jogán is teljes mértékben megállja a helyét.
A karakterek nemcsak jól beleillenek a világba, de mind önálló egyéniségként jelennek meg, még azok is, akiknek alig pár mondatnyi szereplés jutott. A főgonosz Mr. Pinstripe monológjai, hangja és az egész megjelenése hátborzongatóan jól sikerült. Kísérőnk Georgie a kutyus pedig vicces kiegészítésekkel emeli a hangulatot, az amúgy komor és néhol ijesztő alászállás során. Látszik, hogy szenvedésre és nyomorúságra épül az a világ, ahol gonosz nemezisünk az úr, a 3 éves kislányunkat pedig ennek szívébe rángatta el Mr. Pinstripe. Segítőink is akadnak az úton, és minden találkozás emlékezetes marad a világ lakóival – vagy így, vagy úgy.
A platformer alapok mellé logikai és néhol ügyességi feladatokat kapunk. Reflexeinkre és szürkeállományunkra egyaránt szükségünk lesz ebben a gyönyörű, ámde rövid kalandban. A harcnak is meg lesz a maga helye, hiszen néhol bizony harcolnunk kell az életünkért. Megfejtendő kódok, kapcsolók, ügyességi játékok és jól elrejtett titkok várnak ránk bármerre is járjunk. A grafika és a pályák kinézete magával ragadó, a gyönyörű és a hátborzongató határán egyensúlyozva. Ha pedig ez nem lenne elég, Thomas Brush maga írt zenét is a játékhoz, ami szintén nagyon jó lett.
Minden szempontból gyönyörű munka a Pinstripe, egyetlen apróságot kivéve. A készítő ugyanis elég nagy hangsúlyt helyezett a hangeffektek és egyéb humoros elemek során az altesti humorra. Ez megtöri a játék hangulatát, egyszersmind feleslegesnek is tűnik. Ez ízlés kérdése is, akár polgárpukkasztásnak is tűnhet. Azonban sok szempontból szembe megy azzal a kedves, jó és gonosz harcáról szóló történetnek és miliőnek, amit az elejétől fogva oly nagy gonddal épít fel és bont ki. Nagyjából 3 óra egy végigjátszás, de még ezek után is marad néhány felfedezetlen rész a játékban. A végigjátszásért ugyanis egy arany kulcsot kapunk, amit eddig lezárt, elérhetetlen helyek megnyitására használhatunk. Habár a történet nem változik, jó ötlet arra, hogy az újabb végigjátszásban valami kis plusz is legyen.
Összefoglalva a gondolataimat: bármennyire is látom rajta az apró hajszálrepedéseket, nem kérdéses, hogy finomra csiszolt drágakő a Pinstripe, ami a saját története mellett élő példája a tehetségnek és a kitartásnak is.
