Egy játékba hónapok után visszatérni mindig olyan érzés, mintha az újrakezdés és a múlt emlékei egyszerre lennének jelen. Ott dereng a sok történet, az irányítás és a billentyűkombinációk lenyomata, de egyelőre még homályos a teljes kép jó része. Aztán ahogy haladunk előre, eljön az a pillanat, amikor a régi magabiztosság és jártasság visszatér, és nem gondolkodunk minden lépés, varázslat és egyéb taktika előtt perceket – skilleket olvasgatva, képességeket és egyéb kombókat elemezgetve.

A Pillars of Eternity II története elvileg befejeződött, a három DLC azonban még a végkifejlet előtti (akár utolsó) pillanatokhoz tartozó plusz tartalom marad. Elsőként a hideg, a tél, az éhínség, a természeti katasztrófák, az elkerülhetetlen halál, a rossz szerencse és az entrópia istenének, Rymrgandnak a birodalmába kalandozunk (biztosan vidám kirándulás lesz a portfolióját nézve). Eztán egy hatalmas arénába kapunk meghívást, ahol csapatunk olyan kihívásokkal találja szembe magát, ahol csakis a tökéletes taktika és a harci tudás számít. Ha mindebből nem a legjobbat nyújtjuk, hamar elvérzünk – szó szerint. Az utolsó egy vérbeli dungeon crawling, ahol a helyszín kissé bizarr – egy isten testében levő labirintus/barlangrendszer feltérképezése lesz a feladatunk, miközben Eora leghatalmasabb varázslói mozgatják a szálakat – együttműködhetünk, de ellenük is szegülhetünk. Ennél változatosabb helyszíneket és küldetéseket nehéz lenne kitalálni, vagyis a minőségi szórakozás garantált, de a megvalósításra sem lehet panaszunk. Aki szerette az első és a második részt, hasonló színvonalon kap még 3 „kalandmodult”.

A Karib-tenger kalózai hangulatot magára öltő Deadfire végre lehetőséget adott arra, hogy hajóval járjuk be a világot, szigetről szigetre. Utunk városok, falvak, elfeledett romok, barlangok és misztikus helyszínek egész sorát érintette, de a térkép délkeleti csücskében mégis olyasmire bukkanunk, aminek a létezése szemben áll a logika törvényeivel. Ilyen esetben pedig jogosan gyanakodhatunk arra, hogy ha jéghegy jelenik meg a semmiből, ott az istenek alakítják a szabályokat. Ráadásul a zúzmara és a pusztító hideg egyre nagyobb területet hódít meg és egyenes választ az ott talált Rymrgandot követő szekta vezetőjétől sem kapunk.

Nem telik bele sok idő és a White Void síkon kötünk ki, ahol az enyészet és a jég az úr. Egyezséget kötünk a sztoikus istennel: elpusztítjuk azt, amit még ő sem volt képes megölni, cserébe a jég nem terjed tovább és nem borítja örök fagyhalálba a világot. Egész jól hangzik, nem igaz?

Az DLC az isteni sík felfedezését és Rymrgand mélyebb megismerését foglalja magában, de emellett a Pillars 1 és 2 történelmét kedvelők is lesz, mire fenjék a fogukat. Akik szerettek a beszélgetések, a könyvek és a háttérről mesélő küldetések betűivel bíbelődni, azok minden bizonnyal kíváncsian vetik bele magukat a kiegészítőbe, ugyanis komoly történelemleckéket kapunk. Tanúi lehetünk Szent Waidwen utolsó pillanatainak, megismerhetjük élete szilánkjait, valamint a Godhammer (a Waidwent elpusztító bomba) rettentő titkát is.

Egy másik „bugyorban” az Engwithan civilizáció ítélőszéke, az Inkvizíció kerül a küldetésünk fókuszába. Ez az ősi, hatalmas tudású, de paranoiával és vallási fanatizmussal sújtott nép rettentő erőket mozgatott meg és nem kisebb titkot kutattak, mint az istenek létezését és eredetét. A történetünk szempontjából azonban mindez irreleváns lesz, hiszen az ítélő bizottság és az inkvizíció a bűnösök megbüntetésében jeleskedett igazán – a vallás és a szabályok megtagadóira kegyetlen kivégzés várt. És nem csak a test, de a lélek is elszenvedte a büntetést. Létezhet megbocsátás, feloldozás egy ilyen világban? Erre keressük a választ, ha létezik egyáltalán.

Ha probléma adódik a lelkek körül, persze, hogy minket hívnak, hogy tegyünk rendet. Ahhoz is hozzászokhattunk, hogy a legnagyobb balhékat az istenek keverik. A Seeker, Slayer, Survivor főszereplője Galawain lesz, akivel Cignath Mórban is összefutottunk egy csörtére. A kérdés ott az volt, támogatjuk-e a vadászat, a felfedezés, a kitartás, a ragadozók és a vadon istenét. Most, a neki szentelt szigeten, ismét ő az aki „fogad” minket, de nem biztos, hogy örömmel.

A DLC elsőre egy arénaharc alakját ölti. Ősi, évszázadok óta vívott gladiátorharc ez, ahol régi idők szellem bajnokai, misztikus lények, őselemek és még ki tudja, hányféle veszélyes entitás vívja harcát egymás ellen a bajnoki címért. Persze mindez kalandozó, zsoldos és egyéb fajta, harcban edzett csapatokat is idevonz.

Legendák születtek és hulltak a porba az eltelt évezredek alatt, a préda és a vadász örök párharca uralta a szigetet, amíg valami meg nem zavarta a szent hely harmóniáját. Még az is lehet, hogy a hatalmas adra szobornak is köze van hozzá, ami épp átszeli a Deadfire szigetvilágot, ismeretlen célja felé. A mi dolgunk az lesz, hogy kiderítsük mi áll a háttérben és közben persze egyre komolyabb kihívásokat kell, hogy túléljünk.

Nem lesz könnyű dolgunk. Próbáknak vetnek alá minket, és ez legalább olyan sokszínű kihívás lesz, mint amilyen sokrétű az arénában megvívott csaták és diadalok gyűjteménye. Be kell bizonyítanunk, hogy méltóak vagyunk arra, hogy a bajnoki címért küzdhessünk. Az igazi harc csak ezután kezdődik. Ha pedig elbuknánk? A lélek-energia és a vér mindenképp Galwain helyi aspektusát erősíti – a 3 fejű szobor, Toamowhai mindenképpen jól jár. A készítők az arénaharc mellé küldetésekkel is készültek, amik persze a 3 aspektushoz (seeker, slayer, survivor) kapcsolódnak és a végső döntés felé sodorják kis csapatunkat.

Az előző „történelmi” DLC után egy harcosabb kiegészítőt kapunk, ahol végre kiélhetik magukat azok is, akiknek ez az igazi elemük. Mindenkinek azt ajánlom, hogy a legjobb csapat összeállítását, felszerelését és egyéb mágikus arzenálját hozza, ugyanis szükség lesz rá.

Korábban emlegettem már az isteneket. Képtelenek lennénk az ő fejükkel gondolkodni, de a halandó elmét az olyan egyszerű fogalmak is zavarba hoznák velük kapcsolatban, minthogy mit jelent egy halhatatlan entitás számára a test. Vagy mi is történik a testtel, ha az isten maga mögött hagyja. Egykoron titánokként járták a világot és úgy tudtuk ezen formájuk egytől egyig elpusztult.

Jelen esetben viszont Wael csápokkal, szemekkel nagyon is jól ellátott maradványaihoz van szerencsénk, méghozzá nagyon is élő formában. Az álmok, illúziók, titkok, rejtélyek, szimbólumok és rejtőzés istennője érdekes metafizikai szembenállásban van a Deadfire vidékén épp hatalmas káoszt szító Eothasszal. Ez utóbbi ugyanis a fény, a világosság megtestesítője is – de mi lesz így a titkokkal? És ha ez nem lenne elég, egy ősmágus a fejébe vette, hogy egymásnak ugrasztja a két erőt, bármibe is kerüljön mindez. Az ár pedig sejthetjük, óriási, mivel az isteni energiák fegyverként való alkalmazása finoman fogalmazva sem veszélytelen.

Tayn és Llengrath ősmágusok vezetésével vethetjük bele magunkat a kalandba – egyikük érthetően kaotikus és veszélyes a másikunk a megfontolt és logikus megoldások híve. Ezt az is alátámasztja, hogy az első említett jó bulinak tartaná, ha az elhagyatott test feléledne, míg a második a hátrahagyott porhüvely elpusztításáért és a világ egyben tartásáért száll harcba.

Először Wael könyvtárába vezet utunk, ahol kis túlzással minden könyv megtalálható, ami a játékban csak létezik, rengeteg tekercs és néhány fejtörő társaságában, amihez történelemkönyveket kell tüzetesen átböngésznünk. Titkokat és porlepte tárgyakat, mementókat is találunk, ami szerintem zseniális apróság a játék hangulatát illetően. Eztán az emlékek és a kísérletek termeibe jutunk le amik a morbid, a szánalomra méltó, a furcsa és a vérforraló szavakkal jellemezhetőek – az biztos, hogy felfedeznivalóban nem lesz hiány.

Összefoglaló

Érdekes újítás a trinketek megjelenése. Ezek általában nagyhatalmú ereklyék, amiket bárki képes magára ölteni, azonban varázshasználóknak nem igazán javasolt, hiszen ők a varázskönyvüket (grimoire) áldoznák fel az inventoryban ezért, ergo egyetlen aprócska varázslatuk sem maradna csata idejére. A többiek nyugodtan tobzódjanak a nagy erejű varázstárgyakban, még egy kis pluszt kapva a valószínűleg eddig sem gyenge felszerelésükhöz. Egy másik újdonság a Critter Cleaver – túl sok petünk van? Nem jut mindegyikre idő? Az élelmezésük többe kerül, mint a hajó maga? A rakomány nem fér el tőlük? Daráljuk le a feleslegeseket, majd a hasznos tulajdonságok közül bármely állatot/kis szörnyet szereljünk fel bármely képességgel.

A Beast of Winter vezette sokáig a toplistát nálam a 3 DLC között, de miután mélyebben belemerültem végül Wael titokzatos és néhol groteszk, (csápokkal és szemekkel teli) világa nyert. Azt még fontos hozzátenni, hogy vagy végletekig feltuningolt és kiszámolt majdnem maximum szintű, vagy maxos, de kevésbé kicentizett csapattal ajánlott a játék, bármely kiegészítőről legyen szó. A sima szörnyek is képesek meglepetéseket okozni, a bossharcok pedig jó eséllyel több nekifutást is igényelnek. Kidolgozottságra, hangulatra és a Pillarstól megszokott minőségre számíthattok mindegyik DLC-nél. Méltó lezárása a Deadfire-nek az összes, aki pedig még több kihívásra vágyik, figyelje a patcheket, ugyanis istenekkel kapcsolatos kihívásokat és giga bossokat kapunk ingyenesen, még 2019-ben is.