A Don't Nod által készített Life is Strange első része nagyon megfogott annak idején. Maxine Caulfield karakterét hamar megszerettem, a fotógeek csaj humoros beszólásai és fura természete nagyon érdekessé tette a játékot, a párbeszédek és a karakterek pedig élővé a világot. Arcadia Bay kisvárosa viszont nem volt problémáktól mentes helyszín, hiszen megannyi titkot és álnokságot élhettünk át a kisvárosban és annak középiskolájában. 

Miközben játszottam, folyamatosan vártam az új epizódok érkezését, mert szerintem a korának egyik legjobb kalandjátéka volt, hiszen újfajta narrációval, filmes élménnyel tette közelivé a történetet. Zseniális volt a “ki volt a gyilkos” szál, engem teljes meglepetésként ért a dolog, ám az első sorozat befejezésével nem voltam elégedett, de elfogadtam. 

Az előzmény Before the Storm játékot szintén kijátszottam, úgy gondolom, megint csak egy szuper játékról van szó, ami viszont Chloe történetét mutatta be. Chloe nem a kedvencem, elég távol áll az én értékrendemtől, de a történetét sikerült úgy eladni, hogy könnyedén bedaráltam az ő játékát is. A további Life is Strange játékokkal a tematika és a más főszereplők miatt nem játszottam, nekem Arcadia Bay, Max és Chloe maradt mindig is a Life is Strange. 

Ha valakinek kimaradt a Life is Strange legelső része, ne habozzon végigjátszani, szerintem a mai napig megállja a helyét, az első rész pedig ingyenes szokott lenni a legtöbb platformon. Innentől kezdve viszont az első részt spoilerezve fogok írni, hogy jobban felvezethető legyen a Double Exposure. 

Az ezúttal már a Deck Nine által fejlesztett Life is Strange Double Exposure az első rész főszereplőjét, Maxine Caulfieldet hozza vissza a történetbe. Az alapfelállás szerint Max a Caledon Egyetem rezidens fotósaként tengeti a hétköznapjait barátaival. Híres fotósnak számít, aki leginkább az elhagyatott, leromlott állapotú helyeken érzi otthon magát. Miközben játszunk, Max érezhetően hű maradt magához, ugyanolyan kommunikációban esetlen, szarkasztikus humorú, fotózás iránt megszállott lány, mint korábban, az írók odafigyeltek rá, hogy ismerősként térjen vissza a történetbe. 

Hamar megismerkedünk aktuális barátjával, Safi-val, aki szintén elkíséri a fotózási helyszínekre, figyelve a felelőtlen Max-re. Az első másfél órában Safi közel is kerül hozzánk, mármint a játékosokhoz, érezhetően egy jól megírt karakterről van szó, akit bár nem biztos, hogy tényleg a te barátod lenne a valóságban, mivel be lehet tőle sokallani, de mivel Maxhez közel áll, így hozzánk is. Miután elég időt adott a játék, hogy megkedveljük, vagy inkább valamilyen kötődést érezzünk a karakter iránt, akkor megölik. 

Max idővisszapörgető képességét úgy tűnik, hogy nem használta egy jó ideje, így nem is tud segíteni a lányon. Persze érthető, amikor legutóbb használta az erejét, a létrehozott pillangó-hatás akkor egy egész várost elsöpört a föld színéről. Vagy mégsem? 

A játék ugyanis nem választja ki, hogy melyik volt a Life is Strange „jó” vagy „rossz” befejezése, egyszerűen ránk bízza a Double Exposure, hogy melyik befejezést tartjuk validnak. Az, hogy mi történt Arcadia Bay-ben a játékos döntésein múlt korábban, így most is, a beszélgetések során mi magunk döntjük el, hogy Chloe halt meg az első részben, vagy pusztult el az egész város. 

Én annak idején úgy emlékszem, hagytam a várost elpusztulni, talán annak reményében, hogy úgy valakik túlélhetik, csak nem hal bele mindenki. Bár páran megmaradtak, a legtöbben valóban odavesztek a viharban.  

Visszatérve a Double Exposure-re, mivel a játékosok egy jelentős része hasonlóan döntött, mint én, hogy Chloét menti meg, így nem kevesen érzik árulásnak, hogy a folytatásban lecserélték Chloét Safira. Safi nem egy rossz karakter, de Chloe a választásoktól függően vagy legjobb barát, vagy akár romantikus partner is volt a játékosok számára, így a Double Exposure máris hátrányban indul, hiszen az emberek egy várost irtottak ki azért, hogy ez a kapcsolat a két főhős között megszülethessen, aztán eltelik 10 év és már lényegében szóba se állnak egymással. Ennek viszont ellent mond az, hogy Safi elég fontos karakter a játékban, így mivel köré épül a történet, nehéz lenne Chloe-t behozni a képbe. 

Mindenesetre Safi halott, Max és az egyetem körüli ismerősei gyászolnak, ám Max egyre több furcsaságot vesz maga körül észre, míg rá nem jön, hogy az idővisszapörgető képessége bár nem akar működni, képes átlépni egyik párhuzamos világból a másikba. 

A játék során tehát az a feladatunk, hogy kiderítsük, hogy ki és miért akarja megölni Safit, illetve milyen veszélyek leselkednek még az élő barátokra. 

A játék több fejezetre oszlik fel, mindegyik egy-egy rövidebb etap, olyan, mintha egy tévésorozatot néznénk, és mivel a fejezetek általában nagy csattanóval érnek véget, az ember szívesen folytatja a játékot, sőt, várja, hogy mi fog kiderülni legközelebb. Rengeteg a csavar, így lesz min gondolkodnia az embernek Maxszel együtt a játék során. 

A nyomozás során a két világ között kell utaznunk ide és oda, ami néha szórakoztató, néha fárasztó puzzle feladványokkal párosul. Van pár olyan eleme ugyanis a játéknak, ami inkább időhúzásként szolgál, mintsem valódi játékélményt növelő elemként. Többször előfordult még a párhuzamos világok előtt is az első fejezetben, hogy egy bizonyos tárgyat kellett megkeresnünk ahhoz, hogy tovább jussunk. Ilyenkor tele volt időhúzó, mindent is átvizsgáló dolgokkal a pálya, és persze több teremmel arrébb volt a megoldást jelentő tárgy elhelyezve, hogy a lehető legtovább keresgéld. Egy hülye kanálért én nem szívesen rohangálok negyedórát, márpedig ezt kellett keresnünk. A baj az, hogy a párhuzamos világokkal viszont az ilyen keresgélések tovább bővülnek, az ember pedig nem halad a sztoriban, ami amúgy viszont érdekes lenne. 

Az első részben bár, ha nagyon akarta az ember, akkor romantikus kapcsolatot is kialakíthatott, összességében Max-et nem érdekelte az ilyesmi, sokkal jobban el volt azzal foglalva, hogy a városa és az ismerősei veszélyben vannak. A tanulói aktája szerint van is fejlődési zavara (ADHD vagy asperger), így ez meg is magyarázza a furcsa jellemét. A Before the Storm viszont már egyértelműen Chloe nagyon erős kapcsolatát mutatta be a korábbi barátnőjével, a többi rész pedig egyértelműen a diverziv kapcsolatokról és identitásról szólt. 

A Double Exposure számomra meglepően a diverziv kapcsolatok felé akarta terelni Max-et a játék elején, de olyan szinten, amit én nem tapasztaltam az első játék során, így ez meg is lepett, mert nem éreztem, hogy ennek ott és akkor ennyire jelen kéne lennie. 

A döntéseink valamennyire kihatnak a játékmenetre, a karakterek velünk való kapcsolatára, de ha egy olyan csajjal akar rángatva összehozni a játék, aki amúgy nekem, a játékosnak se vonzó, akkor azért hadd mondjak már egyszerűen nemet, és ne kelljen már erőltetetten flörtölnöm vele, akkor is, ha nem akarok. Mármint semmi bajom nem lenne az egésszel, ha önként választanám ezt a kis történetszálat a játék elején, esetleg tényleg tetszene a lány és érdekesnek találnám, ha Max-szel összejönne, de ez így elkerülhetetlenül pusholva kilökött az élményből az elején, ami miatt sokan biztosan vissza is kérik a pénzüket, akkor is, ha később ilyen már nincs a játékban.  

Mindenesetre merem remélni azért, hogy az ember, amikor a Double Exposure-t a kezébe veszi, tudja, hogy milyen játékkal játszik, így nem csinál belőle nagy ügyet, szólni azonban inkább szóltam erről, nem gondolom ugyanis, hogy ezt sok cikkben külön megemlítenék. 

Már többször említettem, hogy az első részhez hasonlóan döntéseink alapján változnak a kommunikációs helyzetek, az egyes fejezetek végén pedig statisztikákat is látunk arról, hogy miként. Ezek alapján én például több kérdésben máshogy viselkedtem, mint a többség, ez meg is lepett, de pont ezért érdekes ez a játék, hogy amikor nehéz döntést kell hozni, akkor kiből mit vált ki. 

A környezet amúgy lenyűgöző. Művész lelkem rengeteg falfirkán, poszteren, dizájn elemen elcsodálkozott, látszik, hogy tehetséges 2D és 3D művészek dolgoztak a címen. A karakterek nem feltétlenül adták viszont át ezt az érzést, mármint az egyik barátunk, Moses 3D modellje sokkal gyengébbnek tűnik, mint Max-é vagy pár másik hősé.   

A zene a korábbi részekhez hasonlóan jól eltalált, a megfelelő hangulatot hozza. Max szinkronhangja visszatért, ami azért is nagy szó, mert ugye Chloe hangját már a Before the Stormban is más adta. 

A magyar felirat fordítása már kezdetét vette, a magyaritasok.hu oldalon biztosan fent lesz, amint elkészül. A lelkes és sokak számára hatalmas segítséget nyújtó közösségi fordítás érkezése viszont nem garantált, hiszen önkéntes munkáról van szó. Ezt azért említem meg, mert amennyiben nincs meg a kellő nyelvtudás, akkor a Life is Strange kalandjáték jellege miatt élvezhetetlen lehet sokak számára. Ha tehát nincs olyan idegen nyelv tudásod, amit ismersz és a játék támogatja, akkor ne vedd meg, mert nem lesz élvezhető a játék, mivel inkább egy filmélményt kapunk, mintsem interaktivitást. 

A Life is Strange: Double Exposure tehát hasonló, mint az első rész. Nem olyan diszkréten adagolja a dolgokat, mint az akkori epizód, de akinek tetszett az első rész sztorija és Max karaktere, annak ez a rész is szórakoztató lesz. Élni viszont tudsz nélküle, nem egy kötelezően játszandó folytatás, főleg akkor, ha a kék hajú lány volt a kedvenced.