Picurka kamerákkal vizsgálják a bogarak titkos életét

A Washington Egyetem kutatóinak fejlesztése annyira apró, hogy egy piciny rovarra is rászerelhető, és élőben, vezeték nélkül képes továbbítani a felvett adást.

Picurka kamerákkal vizsgálják a bogarak titkos életét

A 250 milligrammos eszköz ugyan ahhoz még egyelőre túl nagy, hogy repülő rovarokra rászereljék, de egy nagyobb teherbírású gyászbogár például könnyedén megbirkózik vele, és egyáltalán nem akadályozza a mozgásban (már persze ha nem kell apró résekbe bebújnia).

A modern okostelefonokban található kamerák kétségtelenül sokkal apróbbak, mint mondjuk a profi fotósok eszközei, azonban még az előbbiek is túl nagyok ahhoz, hogy bogárméretekben alkalmazzák ezeket. A legnagyobb problémát jelen esetben az energiaellátás jelentette, a fotózáshoz és a képfeldolgozáshoz ugyanis sok energia és ebből adódóan nagy akkumulátor kell.

A kutatók ezt úgy oldották meg, hogy a legyek látását használták inspirációnak a kamera létrehozásakor: a legyek óriási összetett szemmel rendelkeznek, ami nagyon széles látóteret biztosít számukra, ebből azonban csak egy kis rész biztosít nagy felbontású képet, a többi csak a mozgások érzékelésére alkalmas. Ez az összeállítás jóval kisebb terhelést jelent az agyukra, az ennek mintájára kialakított kamera pedig sokkal kevesebb energiát igényel, így kisebb akkuval is értékelhető képeket közvetít.

A picike kamera képminősége persze meg sem közelíti a telefonjainkban rejtőzőkét. A képek fekete-fehérek, alacsony felbontásúak, és a rendszer másodpercenkét mindössze 5 képkockát továbbít a vele vezeték nélküli összeköttetésben álló okostelefonnak. A kamera lencséje 60 fokos szögben forgatható, így vele nyomon lehet követni a látótérben feltűnő, mozgó célpontokat, vagy magasabb felbontású panorámák is készíthetők anélkül, hogy közben a rovarnak mozognia kellene.

A kamera Bluetooth-kapcsolattal csatlakozik a telefonhoz, és mintegy 120 méteres távolságig képes fenntartani a kapcsolatot a streameléshez, ami nem is rossz. Ahogy az akku élettartama is egészen tisztességes: egy töltéssel 2 órán keresztül tud folyamatosan felvenni és képeket továbbítani a rendszer. Ez az idő ráadásul tovább növelhető a beépített gyorsulásmérővel, amely révén megoldható, hogy a kamera csak akkor vegyen, ha a rovar mozog. Az élettartamot így nagyjából 6 órára sikerült kitolniuk a szakértőknek.

Galéria megnyitása

Hogy egy ilyen rendszer mire lehet használható, az érdekes kérdés. Azt a fejlesztők is beismerik, hogy a kémkedés az elsődleges területek adja magát, még akkor is, ha ezt nehéz úgy kivitelezni, ha a bogár, amelyre a kamerát szereljük, nem távirányítható, hanem oda megy, ahova akar. (Bár persze a kamerát idővel egy hasonlóan pici robotra is rá lehet majd szerelni, amivel irányíthatóvá válhat a mozgás.) A piciny kamerával ugyanakkor érdekes adatokat lehet gyűjteni az élővilággal, például rovarok mozgásával, környezetre adott reakcióikkal és társas viszonyaikkal kapcsolatban is.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap