Shop menü

PHANTEKS ENTHOO PRIMO: EGY IGAZÁN IGÉNYES ÉS TÁGAS SZÁMÍTÓGÉPHÁZ

A Phanteks magasra tette a lécet első számítógépházával, amit az azt követő modellekkel nehéz lesz túlszárnyalni - de nem lehetetlen.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Phanteks Enthoo Primo: egy igazán igényes és tágas számítógépház

A Phanteks neve eddig leginkább a processzorhűtők és a rendszerhűtő ventilátorok piacáról lehetett ismerős a vásárlók és a minőségi termékek után kutatók számára, ám most egy újabb terepen is támadást indított a cég, ez pedig nem más, mint a számítógépházak szegmense. Persze itt most nem olcsó, belépő szintű termékre kell gondolni, éppen ellenkezőleg: az első Phanteks számítógépház egy ízig-vérig felsőkategóriás, fullextrás megoldás, amely igényes, minimalista dizájnnal, rendkívül tágas beltérrel és rengeteg bővítési lehetőséggel büszkélkedik. Az Enthoo Primo névre keresztelt kuckó egyszóval egy igazán különleges számítógépház, amit mindenképpen érdemes szemügyre venni - még így virtuálisan is.

Külcsín

Az Enthoo Primo egy 17,9 kilogrammos toronyház, ami 250 milliméter széles, 650 milliméter magas és 600 milliméter mély. A kívül-belül feketére festett termék előlapja és tetőlapja szálcsiszolt alumíniumból készült, oldallapjai és alja pedig alumínium lemezekből készültek. Az újdonság bal oldallapján osztott plexi ablakok láthatóak.

Az acélvázra épülő Enthoo Primo előlapi portjai a tetőlap jobb szélén helyezkednek el. Ezek között két USB 3.0-s port, két USB 2.0-s port, valamint egy fejhallgató kimenet és egy mikrofon bemenet sorakozik. Van itt még reset gomb és LED kapcsoló is - utóbbival az előlapi ventilátorok LED-es világítását aktiválhatjuk, illetve deaktiválhatjuk, de LED szalagok vezérlésére is használható.

Belbecs

A toronyház belsejében annyi érdekesség fogadja az érdeklődőket, hogy az valami hihetetlen. Az alaplaptálcán Micro-ATX, ATX, EATX vagy akár SSI EEB formátumú alaplap is helyet kaphat, és a szokásos szerelőablakról sem kell lemondani. Az alaplaptálca szélein a kábelmenedzsmentet segítő kivágások láthatóak, amelyek gumibetétet is kaptak. A hátoldalon 30 milliméternyi hely áll rendelkezésre ahhoz, hogy elrejtsük a kábeleket, amelyekhez a hátoldalon tépőzáras szíjakat is találunk annak érdekében, hogy a rögzítés gyors, egyszerű és kényelmes legyen.

Galéria megnyitása

PCI bővítőhelyekből összesen nyolcat kapunk.

Az 5,25 colos formátumú meghajtókat, illetve kiegészítőket összesen 5 rekesz fogadja, a 3,5 colos adattárolók pedig két darab, egyenként három bővítőhelyet kínáló rekeszben szállásolhatóak el - ide természetesen 2,5 colos adattárolók is elrejthetőek. A 2,5 colos adattárolókat két további bővítőhely is fogadja, amelyek az 5,25 colos bővítőhelyek mellett, a ház jobb oldalán lapulnak. Az alaplaptálca hátoldalán igény szerint egy harmadik 2,5 colos adattároló is elhelyezhető. Érdekesség, hogy a 2 x 3 db 3,5"/25"-os adattárolót fogadó HDD kereteket külön fémlap védi, ami a házat masszívabbá teszi, különösen akkor, ha a HDD kereteket kivesszük, de emellett a ház belsejének letisztult képéhez is hozzájárul, hiszen elrejti az említett bővítőhelyeket.

Galéria megnyitása

A ház belsejében a processzorhűtő számára gigantikus, 207 milliméternyi hely áll rendelkezésre. A videokártyáknak alap esetben 350 milliméternyi hellyel lehet gazdálkodni, de a HDD bővítőhelyek átpozicionálásával ez az érték 390 milliméterre növekszik. A HDD keretek kiszerelése után már 515 milliméternyi hellyel gazdálkodhatunk, ami bőségesen elég - még sok is. Ha folyadékhűtő rendszert alkalmazunk, amihez a tágulási tartály rögzítő konzolját is alkalmazzuk, akkor 277 milliméterre csökken a hely mennyisége, de ha a takarólemezt is felszereljük, akkor már csak 257 millimétert lehet beosztani (viszonyításképpen egy GTX Titan pl. 265mm körül van).

Galéria megnyitása

A tápegység az alaplaptálca mögött, illetve alatt, egy speciális rekeszben kapott helyet, amely megakadályozza, hogy a tápegység hője melegítse a belső légteret. Emellett kábelmenedzsment tekintetében is kedvező ez a fajta elrendezés. A házban persze egy második tápegység helyet is kialakítottak a mérnökök, egyszóval az Enthoo Primo nem kispályás.

Hűtés

Ha már szóba került a hűtés kérdése, vegyük szemügyre ezt a témakört is. Az Enthoo Primo gyárilag 5 darab rendszerhűtő ventilátort vonultat fel, amelyek rendkívül jó minőségűek, csendesek és hatékonyak. A PH-S140SP típusú légkeverők 1200 +/-250 RPM fordulatszám mellett dolgoznak és 82,1 CFM levegőmennyiséget tudnak megmozgatni - mindezt 19 dB(A) zajszint mellett. A 140 milliméteres ventilátorokból két LED-es világítással is ellátott példány a ház előlapja mögött, egy a ház tetején, egy a ház hátulján, egy pedig alul helyezkedik el.

A hűtés persze hatékonyan testre is szabható: 120 milliméteres átmérőjű ventilátorokból - ha a gyáriakat kidobáljuk - összesen 16 darab fér el a házban, míg 140 milliméteres légkeverőkből összesen 10 alkalmazható, azaz a gyáriakon kívül még ötöt építhetünk be. Az előlap, a ház alja és a ház teteje egyaránt el van látva kivehető, mosható szűrőkkel, amelyek hatékonyan védik a konfigurációt a portól.

A rendszer emellett egy ventilátor-vezérlőt is kapott, ami az alaplaptálca hátulján kaphat helyet. A PWM támogatást is kínáló ventilátor hub a háromérintkezős ventilátorokat PWM-vezérelt ventilátorokká alakítja, egyszerre pedig nem kevesebb, mint 11 ventilátort tud kezelni.

A vállalat mérnökei természetesen a folyadékhűtő rendszerek szerelmeseire is gondoltak.

A ház előlapja mögé akár 240 milliméteres hőleadó radiátor is elfér, a ház tetejére pedig 420 vagy 480 milliméter széles egységeket pakolhatunk - attól függően, hogy 120 vagy 140 milliméteres ventilátorokat alkalmaznak-e. A HDD keretek mellé maximum 240 milliméteres, a ház hátuljára pedig 120 vagy 140 milliméteres hőleadó radiátor fér el.

A ház aljára 140 milliméteres ventilátorokat alkalmazó hőleadó radiátorból maximum 280 milliméteres, 120-as légkeverőkkel ellátott hőleadó radiátorból pedig akár 480 milliméteres is elfér.

Galéria megnyitása

A tágulási tartály - amiről fentebb már említést tettünk - külön konzollal az alaplaptálcára szerelhető, de a ház egyéb részein is helyet kaphat. A ház külön konzollal vízpumpát is fogad, amit többféle pozícióban is el lehet helyezni - egyszóval minden adott ahhoz, hogy ütőképes folyadékhűtéses konfigurációt építsünk, a többi már csak a kreativitáson és a pénztárca vastagságán múlik.

Piszkos anyagiak

Apropó pénztárca. Az 5 év garanciával érkező Enthoo Primo már önmagában sem olcsó: 199 angol fontot kérnek el érte.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére