Pénzügyi befektetőé lehet az Invitel

Pénzügyi befektetőé lehet az Invitel

A dán TDC A/S távközlési vállalat tegnap bejelentette, hogy eladja az Invitel Holding A/S-ben birtokolt 64,6 százalékos üzletrészét a Mid Europa Partners kockázati tőkebefektető társaságnak. Az összesen 10,8 millió Invitel-részvény eladását darabonkénti egydolláros áron rögzítették. A kockázati befektető ezenkívül ajánlatot tett az Invitel 2013-ban lejáró, összesen 125 millió euró értékű kötvénysorozatára is. Az eladás ténye önmagában nem meglepő, hiszen a tulajdonos korábban már jelezte, hogy erőit elsősorban a dániai és skandináv piacokra kívánja koncentrálni, így megválna a magyar alternatív távközlési piacon vezető szerepet betöltő, több mint egymillió ügyféllel rendelkező Inviteltől is.

Úgy tudjuk, még néhány hetet várni kell a tranzakció végeredményére, ami több ügylet sikeres lezárásának függvénye, illetve az illetékes hatóságoknak is jóvá kell hagyniuk a részvényvásárlást.

Már az Invitel október 28-án esedékes rendkívüli közgyűlésén megkezdődne az igazgatóság átszervezése, azaz a TDC képviselői helyére új tagokat választanak, akik a tervezett tranzakció sikeres lezárása után foglalhatják el helyüket a testületben. A Mid Europa Partnersnek régi ismerőse az Invitel: a cég a GMT Communications Partnersszel közösen 2003 tavaszán vásárolta meg a szolgáltatót, amelyet aztán 2007-ben adott el a Hungarian Telephone and Cable Corp.-nak.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward