1. Bevezető és specifikáció

Nehéz idők járnak, nem elég, hogy a merevlemez árak az egekbe szöktek, az elszaladt euró árfolyam miatt gyakorlatilag minden terméknek felfelé mozdult az ára. Talán most van igazán szükség arra, hogy megvizsgáljuk, mit kapunk a pénzünkért, ha racionális döntésként egy 100 ezer forintos készülékbe helyezzük a bizalmunkat. Sokszor megkaptuk már, hogy túl sokszor teszteltünk több százezres masinákat, így újévkor megfogadtuk, hogy nem hagyjuk érintetlenül a belépő szintet sem.

Ha jobban belegondolunk, időnk nagy részében gépünk erejének mindössze alig 5-10%-át használjuk ki, így bizonyos értelemben pocsékba megy a drága hardverért kifizetett pénz. Nyilván, amikor játszani szeretnénk vagy videót vágni, akkor kamatostul megtérül minden elköltött forint, de akinek a mindennapos felhasználás az első számú cél, azt nem nagyon fogja lázba hozni egy GeForce GT 540M, se egy Radeon HD6650. Választásunk azért is esett a Packard Bell egyik új EasyNote-jára, mert maga a típus még nem járt nálunk, ráadásul régóta fenjük a fogunkat egy Sandy Bridge alapú Intel Celeron processzorra. Most megkaptunk mindent egy személyben egy kedvezőnek tűnő árcédula társaságában.

Nem is gondolnánk, mi minden fér bele bruttó 100 ezer forintba. Bizonyos esetben akár egy operációs rendszer is, de ne legyünk telhetetlenek, az F4211-be ilyesmi nem jutott. Kapunk viszont egy várhatóan alacsony fogyasztású processzort, amely a megszokott hatcellás akkumulátorral kombinálva várhatóan elég jó üzemidőt produkál majd. Szintén kisebb csoda, hogy végre nem csak 100 MBites, hanem gigabites vezetékes hálózati kártya is belefér a szerény költségvetésbe, ahogy a 802.11n-es WiFi is, nem beszélve a HDMI portról és manapság nem, hogy kincset, de egyenesen zsákmányt érő 500 GB-os merevlemezről. Nyilván egy eSATA és/vagy USB 3.0 csatlakozót szívesen láttunk volna a repertoárban, ahogyan a Bluetooth hiánya is biztos zavar majd valakit, de koncentráljunk arra a tényre, hogy az egyik legolcsóbb ma kapható, modern belsővel rendelkező 15,6”-os noteszgéppel van dolgunk. A 2 GB memória a mai RAM árak mellett nem egy nagy eresztés, de pont ugyanezen oknál fogva 4 GB-ra bővítése se terheli meg látványosan a pénztárcát (3 ezer forint).

Foghatnánk a termék árcédulájára a meglehetősen gyér körítést (akkumulátor, tápegység, némi leírás), de az az igazság, hogy ennél jóval drágább gépek se tartalmaznak érdemben több dolgot, így meg kell barátkoznunk a gondolattal most már végérvényesen, hogy a Windows nélkül szállított notebookokhoz magunknak kell beszerezni az összes illesztő programot. A dolgot némileg nehezíti, hogy a gyártó honlapján ilyen típus (F4211) nem létezik, szerencsére a vezetékes, illetve a vezeték nélküli hálózati csatlakozók ismeretében elég azokhoz lekapunk a megfelelő drivereket, onnantól kezdve a Windows Update már jó pár dolgot elintéz helyettünk (a kártyaolvasó viszont külön telepítést igényel).

2. Hardver és hangzás

Bár papíron ugyanúgy 35W-os TDP értéke van a Celeron B815-nek, mint bármelyik másik „teljes értékű” Sandy Bridge alapú Core i3, illetve Core i5 processzornak, a jelentősen csökkentett órajel, mint tudjuk alacsonyabb fogyasztást is jelent. Talán ennek, talán a gép kivételes hűtőrendszerének köszönhető, hogy az új EasyNote maximális terhelés mellett is meglepően csendben volt. A ventilátor fordulatszáma persze megemelkedett, de más gépek nem ritkán üresjáratban képesek csak hasonló zajszintre. Emellett a hőmérsékletek is nagyon barátian alakultak, pedig a teszthelységben bőven 20 fok feletti értéket mutatott a hőmérő. Ha magára hagytuk a gépet, akkor egészen 43 fokig ereszkedett a kis Celeron hőmérséklete, de 100%-on járatva is mindössze 61-63 fokot rögzítettünk. Dicséretes, hogy nem csak az értékek vannak rendben, de a burkolat is hasonlóan hűvös maradt, gyakorlatilag a ventilátor környéke vált minimálisan langyossá a „legizzasztóbb” pillanatokban, de ennyi.

Ha nem tekintünk el a videokártya által produkált (amúgy teljesen átlagosnak mondható) pontszámoktól, akkor is jól látható, hogy 100 ezer forintért egy teljesen használható masinát kapunk, pár évvel ezelőtt egy mezei asztali gép hasonló eredményekre volt képes. Az Intel új Celeron szériája egyébként kétmagos processzorokat jelent, amelyekben letiltották a virtuális többszálúságot (alias Hyper Threading), az órajelük is karcsúbb Core i3-mak társaiknál, illetve a cache memória 2 MB 3 helyett. Vannak egyéb, utasításkészletben tetten érhető eltérések is, de ezek az átlagfelhasználókat aligha érdekli. Ezek a hiányosságok egyébként a mindennapos használatot nem befolyásolják. Ami a videokártyát illeti, természetesen ezt is a processzorba integrálva kapjuk meg, de tudása sajnos a video lejátszási képességek terén szenved jelentős csorbákat. Kevesebb formátumot gyorsít, mint a már ismert HD Graphics 3000, illetve a képjavító algoritmusokból is csak az egyszerűbb változatot kapta meg. Ettől függetlenül filmnézés során nem tapasztaltunk semmilyen problémát, az általunk kipróbált nagyfelbontású filmeket a készülék gond nélkül vitte és a processzornak se kellett erőn felül teljesítenie. Ugyanez mondható el a full HD-s Youtube videókról is. Meglepő lehet, de egy modern architektúra esetében az 1,6 GHz-es órajel bizony kellő mozgásteret hagy az embernek.

Az 500 GB-os Hitachi merevlemez nem csak nagy kapacitással bír, de meglepően gyors is, egyike a leggyorsabbaknak a kategóriában. Zajszintje minimális, még a halk hűtőrendszer mellett sem észlelhető.

A hangszórók sajnos nem tartoznak a gép erősségei közé, teljesen átlagosak, amely egyben azt is jelenti, hogy legfőbb erényük a hangerejük és a hangtisztaságuk.

3. Ergonómia és kinézet

Külsejét tekintve az olcsó EasyNote tökéletesen illeszkedik a gyártó portfóliójába, már távolról megmondhatjuk, hogy egy Packard Bell termékről van szó. A márka védjegyévé vált ezüst csík, benne a piros PB logóval egyértelműen azonosítja a gépet, igaz, a konkrét típust távolról elég nehéz megmondani. Az EasyNote-ok többsége matt műanyag burkolatot kap, sajnos az F4211 pont kivétel ez alól, itt a divatos, de sokak által praktikussága miatt nem kedvelt csillogó fekete borítással találkozunk, amely mindent gyűjt, amely fizikailag hozzá ér. Ha megcsillan rajta a napfény, akkor látni lehet, hogy egy nonfiguratív, mozaik elrendezésű minta is helyet kapott rajta, de ezt is csak viszonylag közelről fogjuk kiszúrni. A zsanérok természetesen műanyagból készültek és bár semmivel nem rosszabbak vagy különbek, mint a kategória átlaga, nagyobb igénybevétel mellett két-három év alatt több mint valószínű, hogy teljesen el fognak fáradni (ez minden hasonló felépítéssel rendelkező gépre igaz). Alul katonás rend uralkodik, de minden fontosabb eszközhöz hozzáférünk, amelyhez kell. A bal felső sarokban bár lecsavarozhatjuk a burkolatot, alatta se kártyát, se üres bővítő helyet nem találunk, így jelen esetben csak egy dísszel van dolgunk.

A billentyűzet produkálta számunkra az egyik pozitív meglepetést. Bár gombjai viszonylag rövid úton járnak és nem túl halkak, a stabilitásuk elég jó, ráadásul alátámasztásukkal sincs semmiféle gond. Az örömünk persze nem teljesen felhőtlen, hiszen a „0” és az iránygombok meglehetősen aprók lettek, így kezelésük megszokást igényel. Gyorsgombok közül hárommal a hangerőt szabályozhatjuk, a negyedikkel pedig az alapértelmezett azonnali üzenetküldő szoftvert indíthatjuk el – amennyiben van. Az F1-F12 gombok alapértelmezés szerint másodlagos funkciójukkal bírnak, ha megnyomjuk őket, de a klasszikus sorrendet visszaállíthatjuk a BIOS-ban.

A touchpad mérete a nagy billentyűzet miatt viszonylag kicsi, ráadásul a jobb szélt elfoglalja a görgetősáv is. Maga a hardver amúgy multitouch-képes, így a szokásos funkciókat természetesen tudja. Pluszt a kétujjas érintés lehetősége jelent, így például a jobb gombos műveleteket teljes egészében kiválthatjuk vele. Erre amúgy nincs feltétlenül szükség, hiszen a touchpad alatt található gomb, bár fizikailag nincs elválasztva, a széleken jól kezelhető. Fényes bevonata miatt ugyanakkor nem túl jó érzés nyomkodni, igaz, a távolról mattnak tűnő szürke touchpad is nagyon gyorsan elkezd fényesedni, így már rövid időn belül kopásnak indulhat a legfelső réteg (ez szintén nem újdonság, a legtöbb hasonló műanyagból építkező gépnél pontosan ugyanezek a jelenségek).

Csatlakozókból csak az átlagos dolgokat kapjuk, talán a HDMI lehetne az egyetlen, ami kiemelhető, de manapság már a – netbookokat kivéve a – legtöbb gépen megtalálható. A kártyaolvasót a gép elején találjuk és sajnos kezelése csak jól képzett körömmel sajátítható el.

A kijelző látószögei összességében átlagosnak tekinthetők, hiszen felülről és alulról valamivel az átlag alatt, oldalról viszont a felett teljesít. A képminőséggel nincs igazán nagy gond, de eltart egy kis ideig, mire a kezdeti lilás-sárgás képet az ember kikorrigálja. A fényerő tartomány elég tág, a minimális érték pont használható, míg a maximális csak erős napsütésben javasolt. A kávában található webkamera magában hordozza a régebbi Acer betegségeket, amely azt jelenti, hogy hiába nyújt csupán átlagos képminőséget, HD felbontás használata esetén elég magas processzor terheléssel és vele együtt drasztikusan csökkenő akkumulátoros üzemidővel kalkulálhatunk.

4. Teszteredmények

Bár papíron ez az egyik leggyengébb Intel Sandy Bridge alapú processzor, mégis sikerült könnyedén hoznia az AMD Llano APU-jának sebességét, legalábbis, ami a CPU részt illeti. Értelemszerűen a Hyper Threading támogatás hiánya miatt a Core i3-maktól elmarad, de a valóságban inkább az órajelbeli különbséget érzékelhetjük, az az 5-600 MHz ugyanakkor elég sokba kerül, ha úgy döntenénk, hogy nem elégszünk meg azzal, amit a B815 nyújt. PCMark7-ben látható a videokártya visszafogott teljesítménye a kódolásnál, ebből is kivehető, mennyivel tud kevesebbet a különböző formátumot kezelésénél, mint nagyobbik testvére.

Természetesen a videokártya teszteknél már a HD Graphics 3000-nek, de még inkább az AMD Llano-s Radeonjainak áll a zászló. A megtévesztően HD Graphics néven futó videokártya tehát az előző generációs Core processzorokban található, illetve a mostani Core i3/i5/i7-ekben lévő VGA között van valahol félúton. A legtöbb játék működik rajta elfogadható beállításokkal, de inkább a pár évesekkel érzi jól magát.

Ami az üzemidőt jelenti, a 100 ezres gép könnyedén hozta a bő öt, közel hat órás eredményt, mindezt úgy, hogy a minimális fényerő abszolút használható értéket jelentett. Átlagos használat mellett nagyjából 3,5-4 órát lehet tőle várni, de ezt se neveznénk valami kevésnek, ráadásul, ha minden porcikáját megizzasztjuk, még akkor is kell neki másfél óra, hogy megadja magát maximális fényerő mellett.

5. Értékelés

A pár napos nyúzópróba alatt rá kellett jönnünk arra, amelyet már a teszt előtt sejtettünk, nevezetesen, hogy még a belépő kategóriás notebookok sebessége is bőven elegendő a mindennapos használathoz, ráadásul ebben még a 2GB memória sem gátolt minket. A Packard Bell az EasyNote F4211 személyében véleményünk szerint egy abszolút vállalható, kedvező vételárú noteszgépet tett le az asztalra, amely a kategória átlagánál jobb billentyűzettel, halk és hatékony hűtőrendszerrel, illetve egy szokatlan nagy kapacitással bíró, ráadásul gyors merevlemezzel is büszkélkedhet. Hiányosságait (eSATA, USB 3.0, Windows 7) árcédulája kompenzálja, de talán az a legfontosabb, hogy ne riadjunk meg az Intel Celeron processzor, illetve az 1,6 GHz-es órajel láttán, hiszen a kapott eredmények önmagukért beszélnek. Tekintettel a most tapasztalható magas árakra, ezért a pénzért az EasyNote F4211 ajánlott vétel.

[italic][bold]

A Packard Bell EasyNote F4211 notebookot a Cédrus Kft-től kaptuk tesztelésre, köszönjük![/bold][/italic]

Pro:

+ jó billentyűzet

+ halk és hatékony hűtőrendszer

+ gigabit Ethernet, 802.11n WiFi

+ jó akkumulátoros üzemidő

Kontra:

- 1 év garancia

- meghajtó programok beszerzése kicsit körülményes

Hivatalos honlap: Packard Bell

Vásárlás: iPon webáruház