A Sztrugackij testvérek 1972-ben megjelent Piknik az árokparton című regénye a filozófiai sci-fik sorát erősíti. Részben azért volt formabontó, mert nem egy jövőbeli, messzi kort, egy idegen vagy máshonnan származó civilizációt ábrázolt, hanem egy nagyon is közeli eseményt, mind földrajzilag, mind időben.
A regény központi része is következmény, csak épp az eredete, a működése és a hatása nem tisztázott. Vagyis kicsiben olyan, mintha egy idegen bolygóra kerülnénk, ahol számunkra idegen szabályok és törvények uralkodnak, felderítésük pedig többnyire tapasztalat és következmények útján lehetséges csupán, kevés az olyan eset, ahol a megértés és a logika azonnal segítene a feltérképezésben. Érdekesség, hogy a teljes történetet magyarul nem is olvashattuk egészen 1984-ig, mert az előtte Piknik a senkiföldjén címmel a regény rövidített változata jelent csak meg.
A Pacific Drive történetét az amcsi Stalkernek is nevezhetnénk, aminek alapjait az előbb említett regény adta. 1947-ben egy titkos laboratóriumban korszakalkotó technológiákkal kísérleteztek az Olympic félszigeten, de 1955-re egyre több bizarr és furcsa történet kezdett keringeni a Zónáról, ahol ezek a kísérletek folytak. Emberek tűntek el, megmagyarázhatatlan események borzolták a kedélyeket és végül a kormány egy falat emelt a terület köré, mindenkit kitelepítve, aki a környéken lakott.
A falat két újabb követte, miután az anomáliáktól és egyre hátborzongatóbb – sokszor minden addig ismert szabályszerűséget és természeti törvényt – felrúgó történések által elfoglalt terület tovább növekedett. A kísérletek és a történtek megérésére tett erőfeszítések a 60-as évekig folytatódtak, amikor is teljes kivonulásról és egy 300 méter magas fal felhúzásáról döntött a kormány, ezzel indoklás nélkül lezárva bármiféle ott folyó tevékenységet.
Mi 1998-ban bukkanunk fel a félszigeten, a Zóna közelében és annyit lehet tudni rólunk, hogy mi vagyunk „A sofőr”. És hogy mi kik vagyunk vajában? Hogyan kerültünk az úgynevezett Olympic Exclusion Zone közelébe és egy ennyire titkos helyet miért nem őriz egy lélek sem? És mi az a vöröses derengés, ami közelében leállt az autónk és mi az az erő, ami behúzott minket a fény kellős közepébe? Mik a Remnant-nak nevezett tárgyak és ez miért halálosan veszélyes? Nos, ezek remek kérdések és a választ is lehet, hogy megleljük rájuk a Zónán belül, már ha életben tudunk maradni addig.
A Pacific Drive nagyon egyszerű alapokra épít túlélő/gyűjtögetős/felfedező játékként. Először is kapunk egy akkora területet, amit csak és kizárólag autóval érdemes bejárni. Kapunk rengeteg felfedezni valót, anomáliát és hatást, amik részben az adott térképre jellemzően, másfelől véletlenszerűen tűnnek fel és itt kell helytállnunk, feladatokat végrehajtanunk, fosztogatnunk, majd hazamenekülnünk. A béke szigete az a kis garázs, ahol fejleszthetünk, kutathatunk, gyárthatunk és az autónkat bütykölgethetjük. Ha pedig mindezzel végeztünk, akkor újra és újra útnak indulunk a Zóna kiszámíthatatlan és halálos veszélyekkel teli káoszába. A játék egyszerre merít a retro-futurista (kb. 70-80-as évekre jellemző) technológiákból, az ismerős pl. fenyőfákkal, utakkal, dombokkal és faházakkal, benzinkutakkal, autóroncsokkal szabdalt vidékekből – ami egyszersmind csapda is, hiszen nem természetes és nem otthonos az a terület, ahol épp járunk.
Nagyon jó arányban kever ezekhez egy hátborzongató, ismeretlen, anomáliának nevezett lényekből és hatásokból, valamint olyan időjárás effektekből és zajokból, zörejekből összerakott miliőt, ahol még tapasztalt utazóként is csak ritkán érezzük magunkat biztonságban.
Bármikor lecsaphat ránk egy vihar, ami elsodorhatja az autónkat is és el kell döntenünk, hogy meglapulunk, vagy ilyen körülmények között is tovább vezetünk. Beborulhat az ég, teljes sötétség ereszkedhet ránk és Hot Sand-nak keresztelt radioaktív „tócsák” is megnyílhatnak, a környék egy részét beborítva. Nekünk pedig a szemünkre, autónk reflektoraira és kezdetleges zseblámpákra, jelzőfényekre kell hagyatkoznunk, hogy tovább jussunk.
Megjelenhet a semmiből egy anomália, ami azzal szórakozik, hogy fölénk lebegve egy mágneses eszközzel arrébb ráncigál autóstól mindenestől és jó eséllyel nekicsap egy fának, sziklának, komoly strukturális sérülést okozva ezzel. Ráugorhat a kocsinkra egy „Broken Bunny”-nak nevezett fémforgácsból, huzalokból és vörös fényekből összetákolt valami, ami lassanként szedi le a darabokat a járgányunkról, de kinőhet a földből egy oszlop is előttünk vagy mögöttünk, mintha csak a világ legtermészetesebb dolga lenne itt.
Ezen kívül olyan anomália-hatásokat is kerülgetnünk kell, mint az elektromágneses buborékok, egy fűréztárcsához hasonló ide-oda cikázó tárgy vagy a „Left-Right” nevű színes levegőhöz hasonlító hatás, ami önálló életre kelti autónkat és átveszi rövid időre az irányítást minden eszközünk, így a kormánykerék felett is.
A teljesen instabil Zónában a stabil buborékok között ingázhatunk és a garázs, ahol meghúzzuk magunkat is ide tartozik, csak ez szerencsére tényleg változatlan és minden igényünket kielégíti, ami a felkészülést illeti. Autónk is kulcsszerepet kap, hiszen védőburok, málhásló, felfedezőeszköz is egyben. Rengeteg mindent fejleszthetünk rajta, egyre jobban páncélozott, speciális kütyükkel felszerelt, jobb gumiabroncsokkal és nagyobb raktérrel rendelkező szövetségest faragunk belőle, ahogy haladunk előre.
Emellett matricákkal, festéssel, a sebváltó, a kormány stílusának megváltoztatásával is kifejezhetjük magunkat, de a középső visszapillantóra is kitehetünk egy fityegőt (Wunderbaum úgy tudom sajnos nincs), ami jó apróság a sok hasznos és hatékonyságot növelő fejlesztés mellett. Sőt, mivel autónk is egy furcsaság a sok közül – erről a történet kommentátorai nagyon jókat mesélnek – időnként diagnosztizálnunk kell az autó fura működéseit és viselkedését is (Quirk), majd a tudás birtokában megjavíthatjuk a rakoncátlankodó gépezetet. Emellett sok felfedezni valónk lesz az anomáliák, a természeti hatások és a különféle térképek jellemzőivel kapcsolatban és gyűjtögethetjük a sok féle alapanyagot orrvérzésig.
A sok változó viszont nehéz helyzeteket is okoz és így a Pacific Drive időnként a túlkomplikált és az izgalmas között billeg. A kiszámíthatatlanság és a sokféle anomália ránk zúdulása egyaránt okozhat kihívásokban gazdag köröket és reménytelen kínlódást is, amiből nem az hiányzik, hogy nem sikerült minden, hanem az fáj, hogy esélyünk sem volt. Szintén belefuthatunk a kocsink fenntartásának és állandó javítgatásának monotonitásába, a gyűjtögetés végtelenségébe, de szerencsére vannak dolgok, amik ezt némileg kompenzálják.
A hangulat mindenképpen dicséretet érdemel, ahogy a változatosság és az autóval utazás, gyalog felfedezés remek ötvözése is – bár az is igaz, hogy az autó irányítása eléggé elnagyolt, közel sem olyan sima, mint egy autószimulátorban. Szerencsére nem hiányzik az sem, hogy egy FPS-hez hasonlóan fegyvereink legyenek, itt a menekülésen, a megszerzésen és a kikerülésen van a hangsúly. A narrátoraink zseniálisak, a zene nagyon illik a játékhoz, a világ felfedezése sok izgalmat és furcsaságot rejt és még arról is meggyőzhetjük magunkat, hogy ez egy nagyon elhúzódó road-trip.
