A Night School Studio által fejlesztett Oxenfreere sokan azt mondják, hogy olyan, mintha az Until Dawn és a Life is Strange szerelemgyereke lenne. Nos, ez nagyjából így is van, bár az előbbire csak annyiban emlékeztet, hogy kissé félelmetes és tinik vannak benne. Utóbbihoz hasonlatos vonásait viszont annak köszönheti, hogy a fejlesztőcsapat tagjai korábban a Telltale Games és a Disney sorait erősítették. A Telltaleről pedig tudjuk, hogy a sztorira fókuszáló, filmszerű, interaktív játékok veterán sorozatgyártói. Az Oxenfree is valami ilyesmi, de több ponton eltér a Telltale sablontól, így inkább lesz játék, mint film, illetve ez a darab nem csak a választás illúzióját adja meg nekünk.
Ami a műfaját illeti, nem igazán mondanám horrornak, inkább egy természetfölötti témával nyakon öntött thriller, mely egy csapat tinédzserről szól, akik egy kis szigetre mennek bulizni. Ez afféle végzős tradíció feléjük. A sziget, Edwards Islands jobbára elhagyatott, egy már nem használt katonai létesítmény van rajta, illetve annak (szintén elhagyott) vonzásköre, egy kisváros kikötővel, a legmagasabb pontján egy rádiótorony és így tovább, inkább ideteszek egy térképet, hogy lássátok:
Főszereplőnk Alex, Jonasszal, az új mostohatesójával és legjobb barátjával, Rennel érkezik a szigetre, melynek strandján már ott várja őket Clarissa és Nona. A sztori úgy indul, hogy Alex a többiek biztatására véletlenül megnyit egy fura kaput a rádiójával, valamiféle alternatív létsíkra…
A karakterek érdekesek és/vagy abszolút szerethetőek, a történet is jó, nem azonnal kiszámítható és a végén is van min elgondolkodnunk, szóval ilyen téren nem fogunk csalódni a játékban. A látványra sem lehet panaszunk, nagyon szép és stílusos 2D hátterek előtt mászkálnánk a 3D-s karakterek, a hangulatot pedig a zenével kiegészítve 100%-ra pörgették a Night School művészei.
Ami a játékmechanikát illeti, nem túl komplikált, vagyis egy olyan is jól fog boldogulni vele, aki először fog kontrollert a kezében (kellemesebb PC-n is kontrollerrel irányítani, de semmi gond nincs a billenyűzet/egeres megoldással sem). Viszonylag szabadon mászkálhatunk a sziget egyes helyszínei között. Az aktuális (és a korábbi) céljainkat a térképen feliratozva látjuk, a már megcsinált dolgokat áthúzza a játék. Igazából egyszerre mindig egy dolog van kitűzve, de többször is választhatunk a küldetések végén két dolog közül, hogy mit csináljunk következőnek.
A játék tele van dialógusokkal, amik befolyásolják a történetet és az előbb említett választások is hatással vannak a végkifejletre. Rajtunk áll, hogy a végére milyen kapcsolatot alakítunk ki a társainkkal. Az érdekes az, hogy a beszélgetéseket elképesztően folyékonyra és életszerűre próbálták megcsinálni, így azok akkor is továbbfolynak, ha mi egyetlen szót sem szólunk végig, maximum csendesnek/taplónak/elfoglaltnak titulálnak majd minket a többiek. Ez nagyon jó ötlet volt, nekem viszont egy kissé bugosan működött: a felugró párbeszédbuborékok túl hamar jelentek meg, aminek következtében folyton belevágtam a többiek szavába. Nem azért, mert türelmetlen vagyok, hanem mert a párbeszédopciók idővel elhalványodnak, így kénytelen voltam idő előtt választani. Ettől függetlenül tudtam követni a történetet, csak bennem maradt az érzés, hogy biztosan lemaradtam valamiről.
A játék tesztel is minket néha, hogy mennyire figyelünk oda, a legfontosabb eszközünk (= a „plot device”) pedig a már említett rádiónk, amit a megfelelő pillanatokban előkapva rá kell hangolnunk a megfelelő hullámhosszra. Nagyjából ez minden, amit meg tudunk tenni. A reflexeinkre nagyon nem lesz szükségünk, de ahogy a beszélgetéseknél, úgy a teszt részeknél is időre kell válaszolnunk, szóval elaludni sem hagy minket az Oxenfree.
Összességében a játék nagyon hangulatos és izgalmas, és bár csak kb. 5 óra hosszú, benne van simán két, esetleg három végigjátszás is, a különböző elágazások miatt. Amit még kiemelnék, az talán a szinkronszínészek teljesítménye, remekül szerepeltek ugyanis. Ha sokalljátok 5 óráért a 20 EUR körüli árat, akkor egy leárazásnál mindenképpen csapjatok le rá. Érdemes.
