1. oldal

Mivel az igazi fő-fő Gonosz úr az Overlord legutóbb is elhalálozott, Gnarr, a minionok bölcse úgy határozott, hogy a leggonoszabb, legsötétebb lelkű, legszívtelenebb, legaljasabb (még képzeljetek ide pár hasonló jelzőt) lelkek egyikét kell megidézni, majd segítségével a lehető legnagyobb pusztítást véghezvinni. Már csak azért is, mivel a Jó nagyon elkanászodott, túl cuki, túlontúl bolyhos és amúgy dögunalmas is. Vagyis tenni kell valamit, sőt, nem is csak valamit, hanem valami nagyon-nagyon gonoszat, esetleg több rettentően gonosz dolgot, hogy helyreálljon a világ rendje. Vagy rendetlensége, ha úgy nézzük. Mi pedig Netherghúlként lépünk a gonoszkodás színpadára, utunkat sikolyok és röhögés kíséri majd.

Kezdéskor négyféle sötét lélek közül választhatunk, képességeik és sémájuk a szokásos szerepjátékos parti leosztást követi, bár gyógyító nincs. Szép is lenne, ha a hadúr gyógyítaná az alantas közkatonákat, de fordítva mindjárt más a helyzet! A nehézpáncélos harcos, Inferna, az öldöklés mestere. Az élő lángnak is hívott sivatagi nomádot kisgyerekként tagadta ki faluja és családja, mivel erejét túl nagynak ítélték. Így egyedül kellett, hogy megküzdjön a homokviharokkal és a sivatag bestiáival, nem beszélve az örökkön perzselő nap hevéről. Félelmetes harcos vált belőle, akinek masszív teljes vértjéről lepattannak a csapások, pallosa pedig halált oszt minden suhintással. Malady a nekromanta árvaházi lelencként megtapasztalta az élet minden gyötrelmét, főleg mikor rabszolgaként kenyérsütésre és felszínes mosolygásra kényszerítették „jótevői”, akik amúgy is kegyetlenül bántak a rájuk bízott gyerekekkel. Mivel az élők és az úgymond jók ekkora csalódást okoztak, hősnőnk a nekromanciában találta meg a számítását. Elgyötört lelkek sikolya, holtak serege kísérte tombolását. Cryos a jégmágus a sötételf hercegek életét élte családja erődjében, és maga is kivette a részét a körülötte zajló harcokból. A Jó erői csakis zsoldosok bevetésével tudták végül leomlasztani a bevehetetlennek tartott falakat. A halálból visszatérve, szállingózó hópelyhek és zúzmara szegélyezi az élőholt herceg útját, ellenségei pedig fagyott szoborként, vagy jégtüskére felnyársalt rongycsomóként végzik. Harkon a már említett zsoldos kompánia vezére volt. Nemcsak a harcokból vette ki a részét, de agyafúrtságának és intrikáinak segítségével hamar és nagy léptekkel haladt a ranglétrán is. Sokat elmond róla, hogy két tucat merénylet sem volt elegendő ahhoz, hogy letaszítsa vezetői pozíciójából. Fejszéi pedig kímélet nélkül osztják a halált, levágott testrészekkel és tengernyi kiontott vérrel jelezve, merre vezet a halál ösvénye.

A játék elején teljes körű tutorialt kapunk, ha akarjuk, ha nem. Elmagyarázza a különböző színű követők működését és legjobb feláldoz… felhasználási módjukat, emellett a támadásaink és védelmünk, valamint a különböző loot fajták részletes szánkba rágása is a bevezető pálya részét képezik. Közben pedig civileket és elfeket mészárolunk halomra, úgyhogy szép az élet! Négyféle szörnyecskére hasonlító lény (minion) állhat szolgálatunkba vagy idézhető meg, de nem nyomok le nektek én is egy tutorialt, ha belevágtok a játékba úgyis kaptok eleget. Elég az hozzá, hogy vannak barnák, zöldek, pirosak és kékek.

2. oldal

A nagyobb harcok során szerzett drágaköveket csatlósaink fejlesztésére fordíthatjuk. Harci és egyéb képességeiket, strapabírásukat és a megidézhető szörnyek számát is itt növelhetjük, jól átgondolva melyik stratégia és segítség is felel meg karakterünk számára a leginkább. Ez azért kicsit túlzás, ugyanis sebzés/életerő/gyógyítás növelése mellett a leidézhető szörnyek száma választható még és ez ismétlődik utána, úgyhogy ne számítsunk briliánsra csiszolt stratégiai zsenink megcsillogtatásának lehetőségére, ez nem az a játék. Ezen kívül szobrot is kapunk természetesen. Ami jár, az jár, hát nem? Ez karakterünk fejlesztésének helyszíne, ahol képességeit, életerejét, sebzését, támadásainak hatékonyságát növelhetjük. És nem mellékesen egyre szebb és kiforrottabb szobrot kapunk a trónunk mellé. Remek dolog gonosz hadúrnak lenni!

Szót kell kapjon a kovácsműhely is, ahol az összeszedett darabokból új fegyvert készíttethetünk magunknak, tovább fokozva ellenségeink rettegését, halálsikolyaik hosszát, és nem utolsó sorban harci felszerelésünk sebzését.

A lemészárolt szerencsétlenekből különböző színű esszencia kockák eshetnek, melyeket újabb csatlósok megidézésére használhatunk fel. Szegények általában hamar elhasználódnak, másképp mondva, az élő pajzs hadművelet lelkes résztvevőiként életüket adják urukért és parancsolójukért. A nagyobb harcok végén loot eső záporozik ránk, ügyességünkön, gyorsaságunkon és hasznavehetetlen szörnyeink fürgeségén múlik csak, hogy mennyit szedünk fel belőle. Lehetőségünk van nehezen megszerzett anyagi javainkért vásárolni is. Hogy micsodát? Természetesen csatlósaink felszerelését bővíthetjük ilyen módon. Akinek a szeme előtt gyilkoló szerszámok, páncélok és egyéb mészárlásra alkalmas ketyerék garmadája dereng fel az sajnos játékot tévesztett. Itt kérem sapkákat vehetünk. Igen, nem kell újra elolvasni az előző mondatot, sapkákat, amik viccesek és szörnyeink is viccesen fognak kinézni tőle. De az előző részekből már nyilván ismerős, hogy minden marhaságot magukra aggatnak a vakarcsok.

Az irányítás meglehetősen egyszerű, a mozgáson kívül van egy alaptámadásunk és egy pajzsunk is, emellett egy feltölthető erős támadásunk és egy speciális képességünk is. Nem tudom ki osztotta ki az irányítás gombjait, de itt üvölt a konzol port, mert a szokásos WASD és egér kombó mellől néha polipként kell az idézéshez, speciális támadáshoz jutnunk a gombok között kapkodva. És ez nem a kényelmes vagy sem kérdésről szól, hanem arról, hogy sok olyan gomb maradt ki, ami logikusabb kezelést eredményezne, de szerencsére az alap kiosztás nem változtatható meg, úgyhogy morgunk kicsit az élet kegyetlenségéről, majd megszokjuk és kész. Kapunk egy térképet is, ahol a következő küldetést választhatjuk ki. Általában véresen „komoly” és gonosz missziók ezek, hiszen vagy sárkánytojást vadászunk a kohóba, vagy a cukiság által elcsábított csatlósokat vadásszuk le, vagy esetleg az Alvilágba (a Mi birodalmunkba!) szervezett turista utakat bonyolító cégen is bosszút állhatunk. Meg kell tanulniuk hol a helyük, a Gonosz sosem viccel! Na jó, de, ráadásul elég sokat is!

3. oldal

A harcoknak akkor van vége, ha az összes ellenség, ki (sötét) szívünknek nem kedves, megdöglendett. Beragadó ellenségnél pedig (sötét) imáinkban bízhatunk csak, na meg abban, hogy lesz olyan képességünk, ami eléri, különben a legerősebb varázslatban, az újratöltött játékállásban bízhatunk csak. A beragadások az első rész óta kísértenek minket, úgy néz ki ebben látják a készítők gonosz dühünk fellángoltatásának módját. Máshol (főleg ha nyüzüge elffel játszunk) a pálya másik sarkáig is elkergetőzhetünk az ellenséggel, mire hajlandóak mind élettel össze nem egyeztethető sérülést beszerezni, hathatós munkánk által, így pedig a loot ládákról annak rendje és módja szerint lemaradunk. Hiszen nem a mi pozíciónk a lényeges abban, hogy hova dobja a jutalmat a játék, hanem előre megadott helyen jelennek meg a ládák és illúzióromboló, hogy odaérni sincs esélyünk, hogy felszedjük az idővel eltűnő kincseket. Arról a boss harcról pedig ne is beszéljünk inkább, ahol a jól leidézett kis seregemet egy erőtérrel kizárta a csatatérről a játék az átvezető mozi alatt, és így pazarolhattam új seregre a meglevő esszencia kockáim, persze minden utánpótlás nélkül maradva így.

Van pár hiányosság, amit viszont már pár patch is helyre fog rakni úgy vélem. Emellett, akik folytatást vártak, csalódtak, akik viszont szeretik az Overlord hangulatát és humorát, azok immáron 4-es csapatban is belevethetik magukat a kalandokba. És ez a játék egyik nagyon nagy előnye is. A közös játék, az egyszerű, de jó karakterek, és a mindent beborító, szórakoztató humor, ami mit sem veszített varázsából az előző részek óta. Sajnos a fekete leves sem marad viszont el: tény és való, hogy a játék nevetségesen egyszerű, a harcokban pedig a szörnyek legfeljebb szórakoztató mellékszereplőnek vannak ott, alapvetően bármit le tudunk vágni egyedül is. A beépített puzzle-ök is egyszerűek, inkább nevezném őket játékmechanikai elemnek, mint fejtörőnek. Egy szó mint száz, akit nem ijeszt el az, hogy egy Diablo szerű szerepjáték elemekkel tűzdelt hack&slash-t kap, az vágjon bele és hódítsa vissza a Gonosz elvesztett birodalmát. Humorban és hangulatos küldetésekben, mókás párbeszédekben nem lesz hiány, így nevetve ölhetjük halomra a Jó seregét. Mert jól tudjuk: „Látod, mindig a gonosz győz! Az ostoba jó pedig elbukik…”