A guppik, amelyek a legnépszerűbb akváriumi halak közé tartoznak, eredetileg a Karib-térségből származnak. Trinidadban egyes populációik vízesések felett telepedtek meg, hogy elkerüljék a ragadozókat. Ez a taktika annyira bevált, hogy elszaporodtak a halacskák, amelyek így komoly versengésre kényszerülnek egymással a táplálékért. A guppik kifejezetten agresszívan védelmezik a fákról a vízbe hullott gyümölcsöket, farokcsapásokkal, harapással és ütközésekkel igyekezve elhajtani fajtársaikat és mindenki mást is a tápláléktól.

Robert Heathcote, az Exeteri Egyetem kutatója társaival azért kezdte vizsgálni ezeket a különleges guppipopulációkat, mert ezek a halak a legtöbb élőhelyen a legkönnyebben megszerezhető zsákmányok közé tartoznak. Mindenféle más állatok könnyen elkapják és megeszik a guppikat, így egészen meglepő látni, hogy a trinidadi halacskák közt milyen harcos egyedek akadnak.

A szakértők az agresszív viselkedést vizsgálva figyeltek fel arra, hogy amikor a guppik éppen védenek valamit, normál esetben ezüstös szivárványhártyájuk gyakran korom feketére változik. A színváltás ráadásul rendkívül gyorsan megy végbe, az ember pislant egyet, és máris egy másik szemszínű halat lát maga előtt, mondja Heathcote.

A szakértők a felfedezést követően vizsgálni kezdték a guppik szemét, és számos érdekességet kiderítettek a látószervekkel kapcsolatban. Például fény derült arra, hogy az állatok szivárványhártyájában sötét pigmentek is vannak, és az idegrendszer valószínűleg ezen sejteket növeli meg valamilyen módon, ha a halak felmérgesednek. Még meglepőbb volt azonban, hogy kiderült, a sötét szemszín a természetes állapot a guppiknál: amikor Heathcote elaltatta a halakat, azok szemszíne ezüstről feketére váltott. Úgy tűnik tehát, hogy az állatok folyamatosan elnyomják a sötét színt, és csak akkor hagynak fel erőfeszítéseikkel, ha eljött az idő a harcra.

A kutatócsoport azt is vizsgálta, hogy valóban kapcsolat áll-e fenn az agresszió és a szemszín megváltoztatása között, vagyis hogy a szemszín jelzésként szolgál-e a társaknak a guppi pillanatnyi elmeállapotával kapcsolatban. A kísérletek megtervezése nem volt egyszerű: a szakértők hosszasan gondolkodtak azon, hogyan tudnának kontaktlencsét helyezni a halak szemére, majd animált guppikkal is próbálkoztak, a halak azonban annyira másként látják a világot, hogy észre sem vették kivetített virtuális társaikat.

Végül egy hirtelen ötlettől vezérelve a kutatók úgy döntöttek, hogy műhalakat hoznak létre. Halott guppikat használva mintaként legyártottak több szilikonformát, amelyek révén aztán a kívánt számban és méretben állíthatták elő az álguppikat. Ezeket fekete vagy ezüst szemekkel látták el, majd egy damilra erősítve belógatták az élő guppik közé. A damillal mozgatni is tudták a műhalakat, így azok kívánság szerint nyugodtan várakoztak vagy látszólag mérgesen csapkodtak a táplálék körül.

A vizsgálatok alapján a guppik sokkal nagyobb eséllyel próbálkoztak náluk nagyobb testűezüst szemű műhalaktól elvenni a táplálékot, mint a fekete szemű egyedektől, még akkor is, ha ezek egyébként teljesen egyformán viselkedtek. Ha viszont a műhal kisebb volt náluk, az élő guppik a fekete szeműekre mentek rá, és tőlük igyekeztek táplálékot szerezni.

Ez megerősíti, hogy a sötét szivárványhártya az agresszió jele, és azt is hogy őszinte jel. A szemszín változása jelzi, ha egy hal felkészült, hogy minden áron megvédje táplálékát, és egyúttal azt is megmutatja, ha a hal valami értékeset őriz. A szakértők a következő időszakban tovább folytatják a vizsgálatot, hiszen még bőven vannak rejtélyek a guppik viselkedésével és szemszínváltozásával kapcsolatban. Munkájukban az is ösztönzi a kutatókat, hogy a szemszín kommunikációs szerepével kapcsolatban eddig meglepően kevés vizsgálat történt, pedig nem is a guppik az egyetlenek, amelyek képesek megváltoztatni szivárványhártyájuk színét.