• Kötszer!

A túlélő játékok szépsége abban rejlik, hogy alkalmazkodóképességet, rugalmasságot és időnként sok türelmet igényelnek. A jutalom pedig azonnal látható: életben maradt a karakterünk és fejlődik, velünk együtt. Nem véletlen, hogy a fantasy játékok inkább az akció/történet felé kanyarodnak, hasonlóan asztali társaikhoz, ahol az evés/iváson kívül sok minden mással nem kell törődnünk ilyen téren. Az Outward készítői úgy gondolták, hogy a fantasyt egy túlélő játékkal ötvözni jó ötlet, hiszen minden benne lesz, ami egy kalandhoz kell, csak kicsit nehezítve.

Az Outward tutorialja tipikus példája annak, hogy az elmélet nem egyenlő a gyakorlattal. Tudjuk, hogy ennünk kell, de hogyan szerezzük meg? Értjük, hogy egy betegség ellen létezik gyógyszer, de hogyan állítjuk elő? És akkor a harcról vagy a varázslásról nem is beszéltünk még. A játék ugyanis még tutoriallal együtt is a mélyvízbe dob minket.

Adott a kezdővárosunk Cierzo, ahol azzal az örömhírrel fogadnak minket, hogy 150 ezüstnyi tartozásunk van. Családunk egyszer borzalmas tragédiát okozott a törzsnek és minden generációnak törlesztenie kell ezt az adósságot.

Ez az összeg nagynak tűnik, de spoiler nélkül kijelenthető, hogy megoldható, bár ki kell merészkednünk a vadonba (és az első dungeonba is), hogy időben kifizessük a tartozást. Időben, mert 5 játékbeli napunk van rá és bizony ha megsérülünk, elfáradunk, netalántán „megölnek” minket, akkor pihennünk kell, időnként fél napokat is.

Emellett kár elveszíteni a városban található kis házunkat az adósság ki nem fizetése miatt, mivel a belépés lehetőségét is elveszítjük vele, az ott lakó kereskedőkkel és trénerekkel együtt, arról nem is beszélve, hogy egy tárolásra használatos láda és egy kényelmes (és ingyenes!) ágy is vele veszne.

No de máris számos olyan pontot érintettem, ami a játékmechanika alapvető eleme. Először is a városkában összeszedhetjük az alapfelszerelésünket, ha jól bejárjuk. Munkákat (mellékküldetések) is találunk, valamint bővíthetjük is az adott felszerelést – a nomád hátizsákot például érdemes azonnal megvenni, ugyanis nincs fontosabb annál, hogy sok dolgot tudjunk magunkkal cipelni. Ha felkészültünk, irány a vadon és itt jön a következő meglepetés.

Nincsen odavezető nyíl, nincs pötty, ami mutatná épp hol járunk a vidéken és nincs quick travel, teleport, de hátasállat sem. Van egy térkép ami a fontos pontokat jelöli, egy iránytű és el kell kezdenünk tájékozódni. Kezdetben jogosan érezzük, hogy elvesztünk és ez egy rövid ideig csak rosszabb lesz.

Ugyanez lesz a helyzet a harccal és a felszerelésünkkel is. Meg kell szokni, hogy kivárásra játszunk, kitanuljuk az ellenség mozgásait és pajzsot használunk. Igyekszünk egyenként behúzni az ellenségeket és elmenekülünk, ha szorul a hurok.

Az Outward a Dark Soulshoz hasonlóan alkalmazza a „git gud” elvet, ugyanis lehet, hogy már félvértben, erősebb fegyverrel rójuk a vidéket, elég pár csapás és bizony kinyúvadunk. Akkor is, ha a győztesek nyugalmával közelítünk egy sima helyi csirkének megfelelő dög felé, ami 3 gyors támadással megölt. És a mai napig nem jöttem rá, hogy a fekete szín valami erősebb lényt jelölt a sima fehér tollú jószághoz képest amikkel eddig találkoztam, vagy egyszerűen csak az oda nem figyelés és a hanyagság okozta a vesztem.

Mások a lehetőségeink akkor is ha varázshasználó ellen harcolunk, ha valaki szálfegyvert vagy tört, esetleg kétkezes kalapácsot használ, és persze ott vannak a falkában járkáló hiénák is, akiknek a harapása fertőzést is okoz.

A játékban tehát nagyon sok módja van az elhalálozásnak, megölhet minket a hideg, a meleg (van tél, van sivatag is), a betegségek, elvérzés, méreg és jó pár egyéb dolog is. Persze némi rutinnal és a megtanult receptekkel később sokkal egyszerűbben kezeljük mindezt, de az biztos, hogy a gyógytea, a kötszer nagyon sokáig jó barátaink maradnak.

A halál viszont nem létező dolog a játékban a klasszikus értelmében. Ha elhullunk, akkor mindig kapunk egy kis intermezzot, amiben egy idegen megment minket, börtönbe csuknak, elrabolnak/hurcolnak minket valahová, de egy erőd mellett rabszolgaként vasérc bányába kerültem és az onnan való kiszabadulás azért macerásabb volt.

A többi esetben előfordul, hogy eltűnik 1-2 tárgyunk vagy pár marék ezüstünk, de a hátizsákunk megmarad és a viselt felszerelésünk is, vagy nagyon megtalálhatjuk ezeket egy közeli ládában vagy hasonlóban. Vagyis mindig van lehetőség a folytatásra, de azért kis ára van a dolognak.

Az Outwardban nincsen tapasztalati pont, nincsenek szintek, helyette a felszerelés, a megtanult skillek és az adott esetben a csata előtt elfogyasztott ételek, italok buffja azok, ami támogatnak minket. Érdemes, főleg kezdőként óvatosnak lenni, mert a tápláléklánc legaljáról indulunk. jó hír, hogy a Definitive Edition mindkét DLC-t magába olvasztotta és így 5 nagy térképet járhatunk be, amiken belül sok és változatos helyszín, dungeon, rom, bandita tábor, varázshegy, erőd és egyéb rejtett apróság várja, hogy felfedezzük.

A rossz hír, hogy mindezt gyalog kell, hogy végigtalpaljuk. Verhetünk persze kinn is tábort, de a városokban tudunk csak kereskedni és a hátizsákunk mindig túl kicsi lesz, hogy minden beleférjen – nemcsak a lootot kell ugyanis magunkkal cipelni, de a felszerelésünket, a használati tárgyainkat is, ami tetemes súly tud lenni önmagában is.

A helyszínek, városok (arról már nem beszélve, hogy a térképek) között pedig hosszú percek vagy tíz percekbe telik odaérni a célunkhoz és közben persze fárad a karakter, csökken a max. stamina is, amit pihenéssel nyerhetünk csak vissza.

A nehézsége és a puritán közlekedési megoldásai ellenére az Outward ízig vérig fantasy túlélő játék, ahol a fejlődés és a felfedezés öröme kéz a kézben járnak. Változatos és nagynak mondható térképek várják, hogy meghódítsuk őket, és habár tényleg sok érdekesség akad, érzésem szerint azért üres területek is jócskán akadnak, amik csak a térképek nagyságát növelik, játékélményt nem tartalmaznak és az a kósza 1-1 szörny sem teszi őket érthetőbbé.

Két irányba is indulhatunk az Outward világában, vagy nekiugrunk mindenféle tudás nélkül és az ösztöneinkre és kíváncsiságunkra bízzuk magunkat, vagy kihasználjuk, hogy online elég sok okosság össze van már gyűjtve a játékról és néha-néha segítséget kérünk. Bárhogy is döntsünk izgalmas kalandnak nézünk elébe, amit akár Co-Op módban is átélhetünk, egymást segítve és támogatva. A lényeg, hogy törölköző helyett legyen nálunk étel, ital, sátor és némi kötszer – a többi majd jön magától!