1. oldal
Ötven évvel ezelőtt, 1962. február 20-án John Glenn a NASA Friendship 7 nevű űrhajójának fedélzetén az első amerikai lett, aki megkerülte a Földet, új korszakot nyitva ezzel az amerikai űrkutatásban. A NASA azóta embert juttatott a Holdra, 135 alkalommal indított űrsiklót, 100 milliárd dolláros űrlabort épített és számos egyéb sikert ért el. A jelenlegi pénzügyi nehézségektől terhes időkben azonban nem árt visszaemlékezni arra, hogy a kezdetek kezdete sem volt éppen zökkenőmentesnek nevezhető.
1957 októberében a Szovjetunió útjára indította az emberiség első űreszközét, a Szputnyik-1-et és kezdetét vette az űrkorszak ‒ megindult a verseny az űr meghódításáért. 1961-ben a kiéleződő űrversenyben jelentős hátrányban levő Amerikai Egyesült Államok elnöke, John F. Kennedy ígéretet tett arra, hogy az évtized végéig embert juttatnak a Holdra. Az iramot azonban továbbra is a szovjetek diktálták: 1961. április 12-én Jurij Gagarin lett az első ember az űrben, és a Vosztok-1 fedélzetén egyszer a Földet is megkerülte, majd augusztus 6-án German Tyitov a Vosztok-2 fedélzetén több mint 25 órát töltött az űrben.
Ehhez képest az Egyesült Államok 1961 folyamán mindössze két negyedórás szuborbitális repülést tudott „felmutatni”: május 5-én Alan Shepard, július 21-én pedig Virgil Grissom járt az űrben. Amerika kezdeti lemaradása után szimbolikus jelentőséggel bírt, amikor 1962. február 20-án John Glenn első amerikaiként orbitális pályára állt a Friendship 7 űrhajó fedélzetén és háromszor megkerülte a Földet. A 4 óra 55 perces űrutazást óriási várakozás előzte meg és egész Amerika fellélegzett a landolást követően. Az elnök Cape Canaveralban köszöntötte a visszatérő hőst, az emberek országszerte ünnepeltek. Senkit sem foglalkozott azzal, hogy a szovjetek eddigre már több mint egy napot töltöttek az űrben. „John Glenn újra teljessé tett minket!” ‒ írta Tom Wolfe, Az igazak (The Right Stuff) című könyv szerzője, az amerikai űrhajózás őskoráról szóló regényében, amelyet filmes formában is feldolgoztak. (További ajánlott olvasmány a kezdetekről Oriana Fallaci Ha meghal a Nap című regénye.)
John Glenn nem tartja magát hősnek. „Ugyanazokkal a problémákkal küzdök nap mint nap, mint bármely korombeli. A múltban rám irányuló figyelem elemzését pedig másokra hagynám” ‒ mondja a kilencven éves űrhajós. Már csak ő és M. Scott Carpenter van életben a Mercury-program hét űrhajósa közül. Gus Grissom 1967-ben hunyt el, amikor az Apollo-1 tesztelés közben kigyulladt, Donald K. Slayton 1993-ban, Alan B. Shepard 1998-ban, L. Gordon Cooper 2004-ben Walter M. Schirra pedig 2007-ben halt meg.
John Glenn 1998-ban, 77 évesen a Discovery fedélzetén ismét repülhetett, így jelenleg ő a legidősebb ember, aki valaha az űrben járt. 
2. oldal
1962 elejére meglehetősen hektikus időszakként emlékszik vissza Glenn. Egy hónap alatt tízszer halasztották el a kilövést az időjárás, illetve mechanikai hibák miatt. „Négyszer be is öltöztem, kétszer pedig már bent ültem az űrhajóban indulásra várva” ‒ meséli. Az újságírók az elhúzódó start miatt már nem tudták, hogy miről írjanak. A Mercury-program szóvivői könyörögtek Glenn-nek, hogy találjon ki valami érdekeset, amit elmondhatnak a sajtónak. Az űrhajós eleget is tett a kérésnek: beszámolt az újságíróknak, hogy futás közben tengeri teknősök tojásaira akadt a parton, és véletlenül a birtokában van egy nagyon ízletes teknőstojás-leves receptje. „Ezzel a nyilatkozattal jó nagy gubancba kerültem a környezetvédőkkel. Mindennek elmondtak leveleikben, és le akartak cseréltetni.”
Végül a 11. kíséletre a Friendship 7 végre felszállt és megkezdhette küldetését. „John Glenn útjánál semmi sem ment zökkenőmentesen” ‒ emlékszik vissza Christopher C. Kraft repülési igazgató.
Az első kör a berendezések megfigyelésével és a Föld „tanulmányozásával” telt: az Atlanti-óceán felett fehér felhőpamacsok úsztak, Afrikában homokvihar látszódott, aztán az Indiai-óceán felett eljött az éjszaka. Az ausztrálok minden létező fényforrást meggyújtottak a keleti parton Glenn „tiszteletére”, amit észlelt is az űrhajós.
Az első űrbéli napkeltekor (összesen háromnak volt tanúja) Glenn érdekes, zöldes-sárgás fényeket figyelt meg az űrhajón kívül. „Utólag kiderült, hogy a hőcserélő rendszerből származó apró folyadékcseppeken megtörő napfényt láttam, de azt hiszem, hogy érdekes színvilágukra azóta sem találtunk magyarázatot.”
Az első körbeérés előtt nem sokkal gondok támadtak az automata irányítórendszerrel, így a küldetés hátralevő részét kézi irányítással csinálta végig Glenn. Elmondása szerint ekkor végre igazi pilótának érezte magát, nem pedig egy hatalmas konzervdobozban üldögélő utasnak.
A rendszer ezt követően még súlyosabb hibát jelzett: a jelek arra utaltak, hogy az űrhajó hőpajzsának egyik része meglazult. Az irányítók téves jelzésre gyanakodtak, de nem mertek kockáztatni, így úgy döntöttek, hogy a visszatérés során nem választják le a fékezőrakétákat, remélve, hogy azok is segíthetnek helyben tartani a pajzsot, és megóvni a kapszulát a nagyobb károktól.
„Amikor a légkörbe lépéskor kinéztem az ablakon, egy nagyobb darabot láttam leválni. Hálistennek a leszállócsomag volt, nem pedig a hőpajzs. Egyszerű szenzorhibáról volt tehát szó.” Glenn nem sokkal később ‒ 60 kilométerre a tervezett landolási helyszíntől ugyan, de további gondok nélkül ‒ belecsobbant az Atlanti-óceánba.
A szovjet űrdominancia évei után Glenn sikeres repülése visszahozta Amerika reményeit a versenyben maradásra.
http://www.space.com/14601-john-glenn-friendship-7-50th-anniversary.html
http://www.miamiherald.com/2012/02/17/2647497/50-year-anniversary-of-john-glenns.html
