A Samsung folyamatosan dolgozik azon, hogy az okosotthonok körében minél szélesebb körben kiterjessze a SmartThings támogatását. Éppen ezért folyamatosan szállítja a fejlesztéseket az ökoszisztéma keretében. Most két érdekes hír is érkezett ennek kapcsán a dél-koreaiaktól.
Az elmúlt években az egységes okosotthon rendszerek kialakulásához a legnagyobb lökést a Matter szabvány megjelenése adta. Ezt szinte a teljes technológiai ágazat támogatja, még az Apple is beállt a Matter mögé, és a Samsung sem hiányzik a sorból. Tavaly az év végén elkészült a Matter legfrissebb, 1.4-es kiadása, és mostantól ezt már a Samsung is támogatni kezdi.
A Matter 1.4 hozott egy sor javítást és a színfalak mögötti technológiai fejlesztést, de a felhasználók szempontjából az a lényeg, hogy növekedett a támogatott okosotthon berendezések köre. Ezzel a frissítéssel került bevezetésre például az intelligens energetikai rendszerek támogatása. Már lehet Matter 1.4 kompatibilitással szállítani a lakást kiszolgáló akkumulátorszigeteket, napelemeket, hőszivattyúkat, vízmelegítő berendezéseket. Meglévő eszközök támogatása is fejlődött, például innentől a robotporszívók vezérlésében több lehetőséget kapnak a felhasználók.
Egyre szélesebb eszköztámogatással szolgál majd a Matter a jövőben is, ahogy szélesedik az okosotthonokban megjelenő termékek köre. A Samsung pedig igyekezik néhány hónapon belül igazodni a legújabb frissítésekhez a SmartThings révén. Itt van a legnaprakészebb Matter támogatás, az Amazon, az Apple és a Google lemaradásban követi a Samsungot.
A SmartThings ökoszisztéma évről évre egyre nagyobb, és a cég reméli, hogy a jövőben (is) meghatározó szerepe lesz az okosotthonokban. A vállalat rendszerchipeket, különböző hardveres komponenseket szállít a modern lakásokba szánt termékeket gyártók számára, így próbál más gyártók termékein keresztül is gondoskodik a SmartThings támogatásáról. Igyekszik minél több vállalatot bevonni ilyen termékek készítésébe az okosotthon támogatás térnyerésével.
Újítás a Samsungnál a SmartThings fronton, hogy ezentúl alkalmas lesz a vállalat saját rendszere a hangüzenetek szórására. A kapcsolódó SmartThings kompatibilis hangszórókon keresztül lehet majd beszélni másoknak az okosotthon keretei között. Ehhez csak a SmartThing alkalmazásra lesz szükség a megfelelő eszközökön felül. Akár még távolról is működni fog ez a funkció, nem kell az embernek otthon lennie hozzá.
Izgalmas újítás, hogy már a Samsung Health is összekapcsolódik a SmartThings platformmal. Ennek eredményeként lehet majd olyan rutinokat létrehozni, amik a különböző viselhető kiegészítőket is bevonják a képletbe. Az okosórák, okosgyűrűk méréseire alapozható egy-egy akció.
Mire gondolhatunk itt például? Nos, be lehet majd állítani, hogy mikor a Galaxy Ring gyűrű azt érzékeli, hogy a felhasználója elaludt, akkor minden lámpát és tévét kapcsoljon le az okosotthonban, ha bármi felkapcsolva maradt. Reggel pedig megoldható, hogy az ébredést követően felhúzza a rendszer a redőnyöket, elhúzza a függönyöket. Az okosotthon rendszer mindig tisztában lehet majd azzal, mikor alszik és mikor van ébren a felhasználó, később pedig egyéb lehetőségeket is megnyithat a Health integráció.
Zárásként pedig elmondható, hogy a SmartThings rutinoknál már akár olyan opciós is lesz, hogy a felhasználókat köszöntheti a rendszer a születésnapján. Az ünnepelteknek a megfelelő okosizzók (RGB) képesek lesznek színes fényműsort előadni.