Shop menü

ÖSSZEHÁZASODOTT A BARD A GOOGLE ASSZISZTENSÉVEL

A Google mobilokon minden eddiginél közvetlenebb hozzáférést nyújt majd a Bard chatbothoz az Assistant rendszert is bevonva.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Összeházasodott a Bard a Google asszisztensével

A Google a Bing chatbotra reagálva elindította az év elején a Bard névre hallgató szolgáltatását, ami felemás sikert aratott. Most azonban a cég előrukkolt az „Assistant with Bard” rendszerrel, ami pontosan azt nyújtja, amire a neve következtetni enged: ötvözte a cég a Bardot a Google Assistanttal.

A generatív MI-t alkalmazó Bard azért a ChatGPT-vel és a Binggel nem nagyon tudta felvenni a versenyt, de szép lassan fejlődött, és mára egészen sok dologban lett ügyesebb, mint amilyen kezdetben volt. A Google pedig úgy gondolta, hogy eljött az ideje a szintlépésnek, és összehozta a legsikeresebb digitális asszisztens szolgáltatással a kicsit ügyetlen chatbotot. A cég szerint az eredmény egy sokoldalúbb, jobban használható segítő lett.

Galéria megnyitása

A Google elmondása szerint az új Assistant with Bard igazából lépten-nyomon képes lesz az emberek dolgát megkönnyíteni különböző módokon. Ha a felhasználó éppen a boltba indulna, akkor az új szolgáltatás segít összeállítani a bevásárló listát, ha közli az ember, hogy mit szeretne majd főzni, és mi az, ami otthon van. Segít akkor is, ha éppen utazni készül a felhasználó, képes az e-mailekből kiolvasni a dátumokat, össze tudja szervezni a foglalásokat és az utazások idejét, és így tovább.

Számos Google szolgáltatásba gyűrűzött már be valamilyen formában a Google Assistant és/vagy a Bard, ebben az esetben pedig lényegében összehoztak mindent, amit csak lehetett. Az Assistant with Bard nemcsak a Gmailről, hanem például dokumentumokból, táblázatokból is képes lesz adatokat kiemelni és felhasználni az emberek kérésének megfelelően. A bevihető tartalmak terén sem lesz sok akadály, lehet szöveges írni parancsként, de diktálhat is szóban az ember, és képeket is feltölthet, kiválaszthat.

Galéria megnyitása

Az Assistant with Bard révén lehetősége lesz a felhasználóknak parancsra üzenetet küldeni, és a Bardot lehet majd használni arra, hogy összeállítsa az elküldeni kívánt üzenetek szövegét. A mobilokon belül kontextuálisan is lehet majd használni az alkalmazást. A Galériában megnyitott kép fölé parancsra be lehet majd hívni az MI-vel felturbózott Google segédet, és ahhoz kapcsolódóan lehet kérdést feltenni a szolgáltatásnak, vagy akár megkérhető arra is, hogy állítson össze a mesterséges intelligencia egy komplett közösségi média bejegyzést a képet használva.

Bárhol és bármikor előhívható majd a szolgáltatás, legalábbis az Android keretei között, mert ez egyelőre csak a Google saját platformján fog menni. A jövőbeli terveit illetően elmondta a vállalat, hogy szeretné kiterjeszteni a támogatást az iOS-re is, ahol egészen biztos, hogy azét kisebb lesz a mozgástere, ahogy azt a Google Assistant esetében is látni lehetett.

Galéria megnyitása

Az Assistant with Bard esetében az eddig látottak alapján azért főleg a Google Assistant meglévő funkcióira támaszkodik az alkalmazás, és kisebb feladatokat lát el a Bard. De a Google ügyesen próbálja ezzel a lépéssel a mobilozókhoz közelebb juttatni a generatív MI szolgáltatását. Ráadásul a két platform ötvözése a Google többi szolgáltatásának bevonásával együtt már tényleg egészen érdekesnek ígérkezik.

Egyelőre még kísérleti üzemben lehet kipróbálni az Assistant with Bard szolgáltatást, és fokozatosan egyre több embert fog bevonni a Google. A következő hónapokban publikus tesztelésre, majd széles körű terjesztésre is számítani kell, és azt figyelembe véve, hogy az MI fejlesztésekkel mennyire igyekeznek most a cégek, talán még idén megnyílik ez egy nagyobb közönségnek is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére